DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én azért osztom Hegyi Gyulának azt a véleményét, hogy előremegy ez a büntetőeljárási törvényt módosító javaslat az emberi jogok biztosítása terén - de mehetne előrébb is. Nem mindegy az, hogy amikor a Ház foglalkozik egy törvénymódosítással, saját lehetőségein belül megpróbál-e a teljességre törekedni, vagy azt mondja - mint ahogy az emberi jogi bizottság is mondta -, hogy a kártalanítás kérdése valóban nem teljeskörűen szabályozott a törvényjavaslatban, de ráérünk majd a büntetőeljárásról szóló átfogó koncepció megvitatása során foglalkozni ezzel a kérdéssel, bár lehet, hogy ez egy év múlva lesz, lehet, hogy két év múlva.
És akkor föl kell tennem a kérdést: azoknak az embertársainknak, akik ártatlanul voltak előzetes letartóztatásban, akiket ártatlanul ítéltek el és nem kaphatnak kártalanítást, mert a tisztelt Ház nem volt hajlandó foglalkozni a kérdés teljes körű megvitatásával, azoknak mit tetszenek majd mondani?
És azoknak, akiket bizonyíthatóan komoly anyagi kár ért, de a hatályos magyar jogrendszer nem ad lehetőséget arra, hogy az ártatlanul fogvatartottak, illetve az ártatlanul elítéltek anyagi elégtételt kapjanak? Ugye, hogy nem ezt akarjuk?
Szeretnék két fogalmat tisztázni, mert úgy érzem, hogy a nem jogászok körében teljes mértékben összekavarodik a kép, de még a jogászok sem teljesen tisztán értelmezik a kártérítés és a kártalanítás fogalmát. A harmadik szó, amely "kár"-ral kezdődik, az a kárpótlás, de azzal most nem kívánok foglalkozni...
A kártalanítás abban az esetben jár, hogyha az eljáró hatóság formailag betartotta a jogszabályokat. A büntetőeljárási törvényt alkalmazta, az előzetes letartóztatásnak volt indoka, de utólag kiderült, hogy azt meg kell szüntetni, mert nem a gyanúsított követte el a cselekményt. És miután együtt tárgyaljuk az utólag felmentett személyek kártalanításának kérdését is, hozzá kell tennem: ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha valakit a büntetőbíróság jogerősen elítélt, majd azt követően - például perújítási eljárásban - megállapítják, hogy nem ő követte el a bűncselekményt és öt év múlva fölmentik - igaz, öt évet ült a börtönben.
Ezekben az esetekben kártalanítási eljárásról van szó, amelynek a szabályait ez a javaslat pontosan rögzíti. Ez nem egy gyorsított eljárás - itt vitatkoznék Hegyi Gyulával -, hanem megkönnyíti az egykori elítélt, illetőleg az egykori gyanúsított eljárásjogi helyzetét. Tudniillik azáltal, hogy felmentették, illetőleg hogy vele szemben az eljárást megszüntették, neki már csak a kár összegét kell bizonyítania.
Kártérítésről - amit a magyar alkotmány is biztosít az állampolgároknak - akkor van szó, amikor az eljáró hatóság törvényt sértett, tehát formailag sem tartotta be a hatályos jogszabályokat, hanem az eljáró hatóság szándékos törvénysértése miatt alkalmaztak a gyanúsítottal szemben szabadságelvonást, vagy például a bíró tudatosan ítélte el az ártatlan személyt, és ezáltal vele szemben börtönbüntetést szabtak ki. Ebben az esetben kártérítésnek van helye. A kártérítésnél olyan az eljárásjogi helyzete a kár megtérítését követelő személynek, hogy be kell bizonyítani: az eljáró hatóság törvényt sértett. Hisz' itt nincs eljárásmegszüntetés, nincs felmentő ítélet: itt neki be kell bizonyítania, hogy vele szemben vétkesen jártak el.
Az Alkotmánybíróság részben már hivatkozott döntésében a bíróság leszögezte, hogy a kártérítés és a kártalanítás jogalapja különbözik, összegszerűsége nem. Tehát eltérő jogalapról indulnak ezek az eljárások. Értelemszerűen a kártérítési eljárás jóval nehezebb, és a magyar gyakorlatban szinte alig van rá példa. A kártalanítási eljárásnál kell gondolni a jogalkotónak arra, hogy ha formailag helyesen jártak el a bíróságok, mert a jogszabályokat az eljárási törvény alapján alkalmazták, illetőleg a büntető törvénykönyv anyagi normáit alkalmazták, de ha utóbb kiderül, hogy tévedtek, akkor mi legyen a követendő módozat.
A különféle jogrendszerek eltérő módon ítélik meg ezt a kérdést. Vannak olyan államok - demokratikus jogállamok -, ahol egyáltalán nem jár kártalanítás az előzetes letartóztatásért, még akkor sem, ha utólag kiderül, hogy a gyanúsított ártatlan volt. Ezt olyan állampolgári tehernek fogják föl, amely az államot nem kötelezi arra, hogy kártalanítást adjon.
A magyar jogalkotó ettől eltérő álláspontra helyezkedik. Azt mondja, hogy jár kártalanítás, hogyha megszüntették az eljárást, a büntethetőséget kizáró ok áll fenn - és még sorolhatnám a különféle pontokat. Igen ám, de behoz egy nagyon szűkítő szabályt, ami ellen, azt hiszem, tiltakoznunk kell. Méghozzá kategorikusan kizárja a kártalanításból előzetes fogvatartás esetén azokat a személyeket, akik úgymond a magatartásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy velük szemben az eljárást lefolytassák.
(19.00)
Én úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy életszerűtlen ez a fajta törvényi tényállás. Mert való igaz, amit Hack elnök úr mondott, hogy vannak olyan személyek, akik tudatosan félrevezetik a hatóságot és méltatlanok a kártalanításra, csak azt nem tudom, hogy miért nem említette meg a másik oldalt, amelyet én megemlítek - mert büntetőeljárási praxisomban volt is rá példa -: akik vétlenek abban, hogy velük szemben a hatóság eljár, de a pszichés, tudati állapotuk következtében a hatóság számára mégis okot szolgáltattak a velük szembeni eljárásra. Például gondoljunk arra az esetre, hogy valaki hazamegy és otthon vérbe fagyva találja a hozzátartozóját. Szirénáznak kint, fogja magát és elszalad - megrémült. Ott van egyedül a lakásban azzal a hozzátartozójával, akivel előtte veszekedett, a veszekedés után elrohant. Amikor megérkezik a rendőrség, mert a szomszédok közül valaki értesítette a rendőrséget, megszökik, elrejtőzik, heteken keresztül fél és nem akar a hatóság kezére kerülni; vagy ott találják a helyszínen - lehetne a példákat fokozni. Ebben az esetben hiába mondja, hogy ártatlan, a hatóság vele szemben eljár, előzetes letartóztatásba helyezik, mondjuk, egy évig tart az előzetes letartóztatása, míg végül a bíróság bizonyítékok hiányában felmenti. Ez a személy a kormány javaslata alapján semmifajta kártalanításra nem jogosult. Ártatlan! Kezdettől fogva vallotta, hogy nem ő követte el a cselekményt, de azzal, hogy megriadt és a helyszínről elmenekült, hogy önként nem adta magát a hatóság kezére, nem volt hajlandó vallani, mert félt, hogy maga ellen bizonyítékot szolgáltat, holott ártatlan volt, kizárja magát a kártalanításból.
Tisztelt Képviselőtársaim! Helyes ez? Az én módosító javaslatom nem abszolút kizáró okként fogalmazza meg ezeket a tényállásokat - vagyis azokat az eseménysorozatokat, amelyeknél az elkövető, akivel szemben a szabadságelvonást foganatosították, részben okozója is ennek a szabadságelvonásnak -, hanem a bíróságra akarja bízni, hogy a bíróság az eset összes körülményeinek a figyelembevételével döntsön a kártalanítás összegéről.
Tehát a kormány javaslata és az én módosító indítványom között a különbség az, hogy a kormány javaslata kivétel nélkül mindenkit ki akar zárni a kártalanításból, én pedig azt mondom, hogy vannak olyan méltányos esetek, amikor elfogadható, hogy részben a hatóság félrevezetése megtörtént, de nem a gyanúsítottnak az akaratából, hanem a pszichés állapota miatt rajta kívül álló okok idézték elő ezt a helyzetet. Ebben az esetben indokolatlan lenne teljes egészében kizárni az illetőt a kártalanítás lehetőségéből. Adjuk meg a lehetőséget a bíróságnak, hogy felderítvén az ügy összes körülményeit, mindezek figyelembevételével tudjon dönteni a kártalanítás összegéről, amely adott esetben nulla is lehet.
Éppen a Hack elnök úr által említett példa alapján nyilvánvaló, hogy ott egy tudatos félrevezetés történt, s az illető kártalanításra nem tarthat igényt. De az élet olyan eseteket produkálhat - a másik oldalról nézve -, ahol méltánytalan és jogtalan a teljes értelemben vett kizárás. Ott meg kell engedni a bíróságnak, hogy mérlegeljen.
Sok esetben a bíróság dönt a bűnösség kérdéséről is, miért ne dönthetne - a méltányos szempontok figyelembevételével -, hogy az illető kártalanítási összege adott esetben magasabb, kevesebb vagy egészen abszurd esetben nulla legyen.
Én úgy érzem, hogy nagyon kevés ilyen eset lesz, de előfordulhat, és nekünk nem az a célunk, hogy végül is ártatlan emberek számára ne teremtsük meg azt a lehetőséget, hogy a bíróság előtt bizonyíthassa, hogy milyen okok vezettek oda, hogy ő elrejtőzött a hatóság elől vagy hogy zavart válaszokat adott a hatóság kérdésére. Ha nagyon a lelkükbe néznek képviselőtársaim vagy átéltek már egy kihallgatást - természetesen védőként vagy hozzátartozóként -, akkor azért tudják, hogy igenis, nagyon erős pszichikai nyomásnak van kitéve a kihallgatott személy, és sokszor, bár nem akar, de mégis olyan válaszokat ad a nyomozó hatóság kérdéseire, amelyeket értékelhet a nyomozó hatóság úgy, hogy őt akarták megtéveszteni, holott megtévesztésről szó sincs, csak olyan helyzetbe került az illető, hogy zavart tudatállapotából kifolyólag nem tud objektív, pontos, precíz válaszokat adni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik kérdéskör szintén az ártatlanság vélelméhez kapcsolódik. Vajon mi a különbség, hogy ha valakit utólag felmentenek és az állam biztosítja ezzel a javaslattal a kártalanítási lehetőséget azért, mert őt a szabadságától megfosztották, és mi különbség van aközött, hogy az állam nem akarja biztosítani a kártalanítási lehetőséget annak, akit a foglalkozásától fosztottak meg? Hadd mondjak egy példát, hogy érzékelhetővé váljon a dolog!
Valakit öt év szabadságvesztésre ítélnek és öt évre eltiltják a foglalkozásától. Az illető legyen egy sebészprofesszor, aki egy műtét során állítólag olyan műhibát vétett, amely miatt meghalt a páciense. Ez indokolta, hogy őt a foglalkozásától eltiltsák. Letöltötte a szabadságvesztését, utána kiállta az ötéves foglalkozástól eltiltást is. Ez alatt az időszak alatt természetesen eredeti hivatását nem gyakorolhatta, segédmunkás volt. Utólag kiderül egy szakvélemény, egy mentő tanú jelentkezése alapján, hogy a páciens halálát nem a professzor közreműködése okozta, ő teljesen vétlen, egészen más miatt halt meg a páciens a műtőasztalon.
Az öt év szabadságelvonásért kártalanítást fog kapni. Viszont azért, hogy öt éven keresztül a foglalkozását nem gyakorolhatta, hogy öt éven keresztül a jövedelme jóval kisebb volt, mint ha őt ártatlanul nem ítélték volna el, azért nem kaphat kártalanítást. Kártérítést egyáltalán nem kaphat. Kérdem én: tisztességes eljárás ez az államtól? Elfogadható az az állami felfogás, hogy a szabadságelvonásért adok, egyéb anyagi jellegű hátrányokat viszont meg sem próbálok kiküszöbölni?
Közérdekű munkavégzés esetén meghatározott munkabérért, csökkentett munkabérért kell dolgozni. Ott is anyagi hátrány éri az elítéltet, akiről utólag megállapítják, hogy ártatlan volt. Nem kérheti a különbözetet a törvényjavaslat alapján. Nem fog kártalanítást kapni, pedig anyagi jellegű joghátrány érte. Lesz egy ítélete, amely megállapítja, hogy őt ok nélkül ítélték el, felmentették, ártatlan, csak éppen az anyagi kárt nem tudja senkitől sem kérni, mert az állam behunyja a szemét és azt mondja, hogy ő csak a szabadságelvonás után ad kártalanítást, az összes többi anyagi joghátrány nem érdekli.
Én azt hiszem, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem lehet az a célja, hogy ne tekintse át az állam által okozott anyagi hátrányok orvoslásának a teljes kérdéskörét. Nekem az a véleményem: kell kártalanítást adni ezekben az esetekben is, hisz' ha bizonyítja az illető - és itt a legfontosabb a bizonyítás kérdése, mert a kár összegét a felmentettnek kell bizonyítani -, abban az esetben meg kell hogy kapja a kártalanítást, hisz' utólag megállapítható, hogy vele szemben jogtalan intézkedések történtek. Természetesen bírósági hatáskörbe kell utalni megint a kártalanítás összegének a megállapítását, mert a bíróság van abban a helyzetben, hogy az eset összes körülményeit mérlegelni tudja, azt is, hogy a kár enyhítése érdekében az érdekelt megtett-e minden tőle telhetőt.
(19.10)
Mert ha az adott esetben ez az orvosprofesszor öt éven keresztül munkanélküli lett volna, arra hivatkozván, hogy ő csak az orvosi hivatáshoz ért, akkor nyilvánvalóan a bíróság nem ítélhet meg teljes körű kártalanítást, mert adott esetben a kár enyhítése érdekében mindenkinek kötelező valamiféle munkát vállalni.
Nem kell félni attól, hogy az állam számára ez nagy anyagi hátrányt okoz. Kicsi hátrányt fog okozni. Hála istennek, kevés olyan ügy van a magyar büntetőbíróságok gyakorlatában, amikor valakit utólag felmentenek. De ezekben az esetekben az ártatlanokat teljes kártalanításban kell részesítenünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
