NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tennék néhány erőfeszítést az elkövetkező percekben arra, hogy a módosító javaslatainkat megindokoljam. Az emberi jogi bizottság talán értette, attól félek, hogy az alkotmányügyi bizottság nem feltétlenül értette azokat, ezért is bátorkodom kísérletezni ezzel. Mondanom sem kell - ezt az általános vitában nem mondtuk -, hogy támogatjuk a törvényjavaslatot. Nagyon fontosnak tartjuk és megkésettnek természetesen, hiszen e javaslatoknak négy évvel ezelőtt kellett volna a Ház elé kerülniük. Lehet, hogy ennek következtében az emberi jogi bíróság az elkövetkezendő években nagyon sok gondot fog Magyarországnak okozni, hiszen itt adott esetben több száz per és ügy is elképzelhető.
De hogy rátérjek a konkrét javaslatra, a törvényjavaslat az egyezményben foglalt ártatlanság vélelmének megfelelően tágítja a kártalanítás alkalmazásának körét az előzetes letartóztatás és az ideiglenes gyógykezelés tekintetében. Sajnos igen hosszú volt az az út, amit a magyar büntetőjognak be kellett járnia ahhoz, hogy az ártatlanság vélelme elnyerje az őt megillető helyet az igazságszolgáltatás rendszerében. Nehezen sikerült szakítani azzal a szemlélettel, amely látszólag nüansznyi megkülönböztetéssel a mindenki ártatlannak tekintendő, amíg bűnösségét nem bizonyították elv helyett a senki nem tekinthető bűnösnek, amíg bűnösségét nem bizonyították elvet vallotta.
Tudomásul kell venni, hogy a jogállamban csak egyfajta ártatlanság létezik. Sajnálatos, hogy az eljárásjogi törvény 3. §-a szóhasználatában még mindig olyan kifejezést használ, ami egyfajta morális diszkrimináció lehetőségének ágyaz meg. Nem lehet ugyanis megítélésünk szerint megkülönböztetést tenni a 283. § 1/a és 1/b pontja között, amely szerint a cselekmény nem bűncselekmény, ha azt a terhelt nem követte el, illetve ha nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, bár a cselekményt a terhelt követte el.
Ezt a kétfajta különböző ártatlanságot, amely - hangsúlyozom - egy morális diszkrimináció lehetőségét fenntartja, nem tartjuk elfogadhatónak. A javaslat ezt a megkülönböztetést a kártalanítás szempontjából ugyanakkor megszünteti, ám a törvény szövege formálisan ezt a megkülönböztetést fenntartja. Álláspontunk szerint ez nem tartható, mert változatlanul elkülöníti egymástól az egyes terhelteket, még ha ez az elkülönítés - idézőjelben mondom - "csak erkölcsi jellegű is marad". Tehát ez a konkrét módosító javaslatunk a 20. §-ra vonatkozóan erre irányul.
Elmondanám még azt is, hogy a kártalanítás szempontjából tartalmilag is problémásnak látjuk a törvényjavaslatnak néhány olyan pontját, amelyek kizárják a kártalanítás lehetőségét és erre szeretnék most utalni Hack Péter és Hegyi Gyula vitájával kapcsolatban is. A 383. § (2) és (3) bekezdése négy olyan esetet jelöl meg, amikor ki van zárva a kártalanítás lehetősége. Ezek közül aggályosnak tűnik a (3) bekezdés a) és b) pontja megítélésünk szerint. A törvényjavaslat indoklása szerint ezekben az esetekben azért nem jár kártalanítás a terheltnek, mivel maga szolgáltat okot arra, hogy személyi szabadságától megfosztassék. Például a hatóság elől elrejtőzik, megszökik, szökést kísérel meg, illetve úgymond, neki felróhatóan okot szolgáltat arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék.
Ne felejtsük, képviselőtársaim, hogy az állam és az egyén nincs azonos helyzetben. Az állam a maga hatalmas apparátusával és a rendelkezésre álló kényszereszközeivel lép fel a büntetőeljárás során és a törvény szerint őt terheli az a kötelezettség, hogy az anyagi igazságot kiderítse. Amennyiben ez a rendelkezésre álló lehetőségek felhasználásával nem sikerül, neki kell viselnie az ezzel járó következményeket. Az egyén, ha egyszer a büntetőeljárásban gyanúsítottként szerepel, bármilyen törvényes eszközt igénybe vehet védelmére. Így például joga van arra is, hogy hallgasson. Meglehetősen furcsa lenne, ha e törvényes jogát gyakorolja, és erre hivatkozással mondanák később rá, hogy neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Az ilyen gumiparagrafusok kiiktatása a jogrendszerünkből mindenkinek, megítélésem szerint, kötelező házi feladata lenne.
Ami pedig az elrejtőzést, szökést illeti, már mások is a viták során rámutattak arra, hogy a terhelt kerülhet olyan helyzetbe, amikor úgy véli, ártatlansága ellenére a körülmények kedvezőtlen alakulása miatt az a veszély fenyegeti, hogy súlyosan elítélik. Ki vetheti ilyenkor szemére az elrejtőzést vagy a szökést? Módosító javaslatunk tehát arra irányul, hogy az ilyen személyeknek is járjon a kártalanítás.
Köszönöm szépen. A másik két módosító javaslatom indoklására akkor fogok visszatérni, amikor odaérkeztünk.
