DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Bauer Tamás képviselőtársam az imént némi kritikával illette az ellenzéki felszólalásokat, mondván, hogy a költségvetési vitában - és ez Trombitás képviselőtársam felszólalása kapcsán hangzott el - jó, hogyha az ellenzék nem támaszt olyan igényeket, amelyek növelik a költségvetési deficitet, hanem képviselőtársam olyan módosító indítványokat és olyan hozzászólásokat várna az ellenzéktől, amelyekben minden alkalommal megjelöljük a forrást is, amikor kritikai éllel esetleges további igényeket fogalmazunk meg.
Úgy gondolom, hogy az ellenzék ebben a költségvetési vitában úgy jár el, ahogy az tőle elvárható, sőt az a magatartás, amit önként vállaltunk annak nyomán, hogy a kormány, neki felróható okokból, késve terjesztette be ezt a költségvetést, ennek ellenére mi azt mondtuk, hogy lemondunk azokról a lehetőségekről - még ha csak a Házszabállyal élünk is, és azon nem lépünk túl -, amelyekkel meghiúsíthattuk volna azt, hogy ez a költségvetés az év végéig megszülessen. Mi úgy gondoltuk, hogy a jelenlegi helyzetben az ország elsődleges érdeke, hogy legyen költségvetése. Ugyanakkor nem mondtunk le arról az ellenzéki jogról, hogy kritikát fogalmazzunk meg ezzel a költségvetéssel szemben. A költségvetési tárgyalás során ugyanis az ellenzéknek ez a legfőbb kötelessége, és azt kell mondanom, alapvetően ez az egyetlen lehetősége, hiszen a költségvetés végül is a kormány és a kormányzópártok elgondolásait önti törvényi formába. Az ellenzék egyet tehet: ezt az elgondolásrendszert kritika tárgyává teszi, és úgy gondolom, képviselőtársaim, ellenzéki képviselőtársaim itt, az általános vitában ezt bőségesen meg is tették.
Az ellenzéki felszólalások egyik része arra irányult, hogy a költségvetés valóságát szembesítsék az előzetes választási ígéretekkel, illetve a programban megfogalmazott elképzelésekkel. Ez meglehetősen nagy ellenérzést váltott ki a kormánypárti sorokban, holott úgy érzem, nincs igazuk a kormánypárti képviselőknek, amikor ezt sérelmezik, mert a költségvetés, különösen egy kormány első költségvetése valóban az a pillanat, amikor láthatjuk, hogy végül is mi az, amire valóban súlyt helyez, mi az, amire kevesebb súlyt helyez azok közül az elképzelések, elgondolások közül, amelyeket részben a választási kampányban fogalmaztak meg, részben amelyeket az egyes kormányzópártok programjai, valamint maga a kormányprogram is tartalmaz. Ezért nagyon egyértelmű, hogy a költségvetési vitában szembesülnek és szembesítendők is a kormányzópártok az előzetes ígéretekkel.
Az ellenzéki felszólalások másik része a költségvetést abból a szempontból vetette kritika alá, hogy vajon a valóságban abban a költségvetésben - most már a számok tükrében - milyen gazdaságpolitika fogalmazódik meg.
(15.00)
Hiszen előzetesen hallottunk arról, hogy egyszerre kell megteremteni az egyensúlyt, de a növekedés lehetőségeit is megalapozni. A költségvetésből egyértelműen látszik, hogy elsődlegesen, sőt csaknem kizárólagosan az egyensúly érdekében egy megszorító, restriktív, pénzügyi, fiskális szemléletű költségvetéssel állunk szemben, és a költségvetésben nyoma sincs annak, hogy az 1994-ben már megindult előnyös változásokat - amelyek a növekedés irányába hatottak, és amelyek számokkal is bizonyíthatók - valamilyen költségvetési módszerrel tovább segítsük. Ezzel szemben egyoldalú pénzügyi megszorító intézkedések halmaza ez a költségvetés.
A kritika harmadik csoportja pedig az lehet, és több esetben az is volt, hogy megvizsgáljuk, ezek a megszorító intézkedések hogyan érvényesülnek az egyes szférákban. Felszólalásomban ezt próbálom megtenni, mégpedig az önkormányzati szféra vonatkozásában, ugyanis - a számokból kitűnően - az önkormányzati szférát az átlagosnál is nagyobb mértékben sújtja ez a pénzügyi megszorítás, visszafogás. Továbbá még egy dologra szeretnék a költségvetés kritikája kapcsán kitérni, hogy az önkormányzati támogatásokon belül melyik az a terület, amit a fokozott megszorításon belül is további fokozott megszorítással, csökkentéssel terhelnek, és ebből milyen következtetés vonható le.
Hogy ez érthető legyen, ez utóbbival kezdem. Már a kormányprogram vitájában volt rá alkalmam, hogy a rendelkezésemre álló néhány perc alatt megfogalmazzak egy aggodalmat. A kormányprogramban ugyanis három olyan elem van az önkormányzatok támogatása vonatkozásában, amely támogatási növelést és - ezzel együtt természetesen - költségvetési kiadásnövekedést jelent. Ez a három tétel: a személyi jövedelemadóból az önkormányzatoknál hagyott résznek az eddigi 30 százalékkal szembeni 35 százalékos ígérete, valamint az illetékbevételek és a gépjárműadó teljes összegének az önkormányzatoknál való hagyása. Akkori becslésem szerint 1995-ben ez körülbelül 40 milliárd forint többlettámogatás, illetőleg többletkiadás, összhangban a kormányprogrammal, amiből már szintén kitűnt a megszorító jellegű gazdaságpolitika, ami azt az aggodalmat vetette fel bennem, hogy ha ezt a 40 milliárdos ígéretet végrehajtják, teljesítik, akkor a másik oldalon, tehát az önkormányzatok költségvetési támogatásának azon az oldalán fog óhatatlanul jelentkezni a mínusz, amely oldal arra hivatott, hogy valódi igényeknek megfelelően, illetőleg a rászorultság függvényében történjék az elosztás. Ezek a normatív támogatások, a központosított előirányzatok, illetőleg a címzett és céltámogatási rendszer keretén belül történő támogatások.
Ehhez képest érdeklődéssel vettem kezembe a költségvetést, hogy a kormány vajon melyik megoldást választja, teljesíti-e korábbi ígéretét, és akkor - aggodalmaim szerint - megszűnik az az elmúlt három év során, 1991-től kezdve folyamatosan tapasztalható, és a szűkös körülmények között is következetesen érvényesített elv, miszerint az elmaradott térségek és települések igényeit helyezzük előtérbe a támogatások során, s ezzel az évtizedek során kialakult igazságtalan különbözőségek kiegyenlítésére törekedjünk. Tehát ez az egyik megoldás, hogy teljesítik az ígéretet, és akkor ez a hátrányos következmény áll be; vagy nem teljesítik az előzetes ígéretet.
A költségvetést áttanulmányozva megállapíthatom, hogy egyik feltevésem se vált valóra. Egyrészt a kormány nem teljesíti azt, amit a kormányprogramban ígért, mert a gépjárműadóból, illetve az illetékbevételből változatlanul csak 50 százalék marad helyben. Ugyanakkor 30 százalékról 35 százalékra megemeli a személyi jövedelemadóból az önkormányzatoknál hagyott részt, ez azonban olyan emelés, amiről nyugodtan elmondhatjuk, hogy amit a kormány az egyik kezével ad, azt a másikkal el is veszi, mert az összesen 26 milliárd forint tervezett plusz bevételnek körülbelül a fele olyan "pántlikázott" támogatást jelent, aminek az a lényege, hogy meghatározott célra kell fordítani, mégpedig a munkanélküliek jövedelempótló támogatására, illetőleg a személyi jövedelemadó-kiegészítés kiegészítésére, valamint bizonyos megyei önkormányzatoknak juttatott részre. Így 13 milliárd forint marad a 35 százalékos emelés következtében az az összeg, ami valóban pántlikázás nélküli többletbevételként jelentkezik az önkormányzatoknál. Ez azonban megmarad, s ez mindenképpen olyan plusz jövedelem, amit nem a rászorultságnak és nem a tényleges igényeknek megfelelően osztanak el, hanem egyértelműen az amúgy is jobb helyzetben lévő önkormányzatok támogatására szolgál, hiszen azoknál az önkormányzatoknál, amelyek rossz helyzetben vannak, kevesebb plusz jövedelem keletkezik, és nyilvánvaló, hogy kevesebb szja is marad ezeken a területeken.
A másik oldalon viszont bekövetkezett az, amitől tartottam, mert a normatív támogatások és a központosított előirányzatok vonatkozásában nominálértéken számolva is lényeges csökkenés tapasztalható, míg a cél- és címzett támogatásoknál jelentéktelen, sőt mondhatnám, nevetséges, 0,2 százalékos nominálérték-növekedés tapasztalható. Számszerűen: a normatív hozzájárulások 6 milliárd forinttal, a központosított előirányzatok 4,8 milliárd forinttal csökkennek, míg a címzett és céltámogatásoknál 600 milliós a növekedés - nominál értékben ez az a bizonyos 0,2 százalék. Ezzel szemben csak érdekességképpen mondom, hogy az 1993. évi költségvetéshez képest az 1994-es költségvetés a normatív támogatásnál 25 milliárd forint pluszt jelent, szemben a mostani 6 milliárd forint mínusszal; a központosított előirányzatoknál 16 milliárd forint pluszt jelent, szemben a mostani 4,8 milliárd forint mínusszal; és a címzett és céltámogatások rendszerében is 15 milliárd forinttal többet oszthattunk el 1994-ben, mint 1993-ban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, mindebből nyilvánvaló, annak ellenére, hogy a kormány részben nem teljesítette, részben felemás módon teljesítette a kormányprogramban megígérteket - felemás módon, hiszen a sokak számára rokonszenves emelés a 35 százalékra formálisan megtörténik, gyakorlatilag viszont ennek csak kisebb hányada történik meg -, ennek ellenére a másik oldalon olyan megszorításokat alkalmazott, hogy egészében azt mondhatjuk, hogy az 1995-ös költségvetés tükrében aggodalmunkat kell kifejezni abban a vonatkozásban, hogy megszűnt az az 1991 óta tartó tendencia, ami az elmaradott térségek felemelésére, az elmaradott települések fokozott támogatására és a meglévő igazságtalan különbségek kiegyenlítésére szolgál; ellenkezőleg, ezek a különbségek a jövőben várhatóan nőni fognak.
A kritika másik része, amit az önkormányzatok támogatásának a vonatkozásában el szeretnék mondani, az az, hogy a közszolgálati szférára tervezett állami támogatás szintén az önkormányzatok hátrányára érvényesül, tehát az általános megszorítás az önkormányzati szférában elosztásra kerülő közszolgálatok finanszírozását szolgáló összegeken belül lényegesen nagyobb és erőteljesebb, mint az államigazgatási szférában. Hangsúlyozom, az államigazgatási szférában sem elegendő egy jól működő közigazgatásnak az a plusz 20 milliárd, ami reálértékben itt is mínuszként jelentkezik, de az, ami az önkormányzati szférában történik, az mindenképpen aggasztó. A mérleg szerint mindössze 5 milliárd plusz jelentkezik, és ha ezt százalékosan fejezzük ki, akkor azt látjuk, hogy az állami szinten történő 9 százalékos növekedéssel szemben ez mindössze 2 százalékos növekedés. S ha hozzávesszük azt, hogy ebből az 5 milliárdból egy tétel - az önkormányzati tűzoltóság körülbelül 2,5 milliárdnyi támogatása - korábban is megvolt, de az az állami szféra terhére történt - tehát ez is egy pántlikázott támogatás -, és ha hozzávesszük azt, hogy van egy 8,5 milliárdos tétel, amelyik az elmúlt évben az állami támogatások összegét növelte - ez az a bizonyos 8,5 milliárd, ami a közalkalmazotti törvény végrehajtása érdekében az önkormányzatok hitelfelvételével kapcsolatban utólagos kormánytámogatás volt -, és ha ez a 8,5 milliárd kifizetésre kerül, akkor már mínuszba fordul az önkormányzatok állami támogatása a tavalyi évhez viszonyítva.
(15.10)
Úgy gondolom tehát, tisztelt képviselőtársaim, és látom, az idő vége felé jár, tehát befejezném ezzel a gondolatsort, hogyha a költségvetés számait nézzük, akkor ezen a területen, az önkormányzatok támogatása területén két vonatkozásban is rossz irányba indulnak el a dolgok, helyesebben rossz irányba fordulnak a dolgok. Egyrészt nem azokat támogatjuk elsősorban, akik különös mértékben rászorulnának, másrészt a közszolgálati szférára szánt összegek aránytalanul oszlanak el az állami, illetőleg az önkormányzati szféra között, és hogyha ehhez hozzávesszük, hogy az önkormányzati szféra látja el egyrészt a közigazgatás területén belül azokat a tevékenységeket, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az állampolgárok ügyeinek az intézéséhez, valamint hogy idetartozik az oktatásügy, az egészségügy, s a szociális ellátás nagy rendszere, úgy gondoljuk, hogy ez a változás, ami jobban sújtja az önkormányzati szférát, mint az állami szférát az egyébként is érvényesülő restrikción belül, mindenképpen kedvezőnek mondható, és kellő ok van arra, hogy az ellenzéki kritikát kivívja a kormánynak ez az intézkedése. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)
