DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számomra a beterjesztett költségvetési tervezet sok meglepetést nem hozott, mert úgy érzem, egyenes folytatása annak a restriktív politikának, ami az 1994. évi pótköltségvetésben már megjelent a Ház előtt.
Nyilvánvaló, hogy a fizetési mérleg feltételezett és tényleges hiánya, a költségvetési deficit azonnali, konkrét és gyors intézkedéssorozatot követel. Azonban azt gondolom, az alapvető kérdés nem az, hogy ezeket az intézkedéseket meg kell tenni, hanem az, hogy ezekben az intézkedésekben a prioritást mire helyezzük. Nyilvánvaló számomra, hogy a költségvetés és annak indoklása, a gazdaságpolitika 1995-re vázolt elképzelése egyértelműen a stabilitásra szavaz. Sőt, ha hozzáveszem a beruházási kedvezményeket az adórendszernél, akkor bizonyos kedvezményeket is tesz.
Ennek ellenére azonban meg kell mondanom, hogy én nem tudom, Gaál Gyula képviselőtársam honnan olvasta ki a vállalkozásokat illető hihetetlen kedvezményeket. Ugyanis szent meggyőződésem, hogy azoknak a célzott támogatásoknak az eredményét, amelyek a vállalkozásokat segítenék, lényegesen lerontja az a pozíció, amely 1995-ben a pénzpiacon jelentkezik a költségvetéssel való versenyben. És így a költségvetés mint a pénzpiacon a vállalkozásokkal szemben fellépő vetélytárs, ezeket a pozíciókat teljes mértékben rontja, illetve gyengíti.
Ehhez még figyelembe kell vennünk azt, hogy a megtakarítások, az szja, a fogyasztási adó és az áfa kifejezetten a hitelhez jutás feltételeit kell hogy csökkentse a közeljövőben. Azok a számok, amelyek a gazdaságpolitika sarokpontjaiként és egyúttal a mozgástér korlátaiként fogalmazódtak meg, úgy vélem, a felvázolt összefüggésben nem teljesülhetnek.
Miről van szó? Nulla százalékos GDP-növekedés, mínusz 2, mínusz 4 százalékos belföldi felhasználás, mínusz 2 százalékos import, 6-8 százalékos exportnövekedés mellett a fizetési mérleg hiánya nem haladhatná meg 1995-ben a 2 milliárd dollárt. Ezen összefüggésben a GDP-növekedés lenne kívánatos, de olyan feltételsorozattal, ami mellett nem nőhet 280 milliárd forint fölé a költségvetés hiánya, és csökkenő importtartalommal 6-8 százalékkal kellene nőnie a külkereskedelmi értékesítésnek. Annak érdekében, hogy ez bekövetkezhessen, a cél a belső fogyasztás erőteljes visszafogása.
A baj ott kezdődik, hogy a belpiacra szánt, de el nem fogyasztott javak exportra nem jelentenek konvertálható árualapot. Jó esetben nem kis társadalmi feszültség árán ugyan növekedhet ezen árualapból kismértékben a külpiaci eladás, de sajnos a magasabb importtartalmú termékekből. Azért, hogy a tervezett export-import arány megvalósulhasson, az eddigieknél határozottabban kell fellépni a fogyasztási cikkek importjával szemben minden olyan esetben, ahol ezek belföldi termeléssel a hazai piac számára pótolhatók. Ezen belül a megoldás megkeresésének tekintettel kell lennie a bilaterális megegyezésekre. Ezen lépés nélkül az amúgy is szűkülő belpiaci fizetőképes kereslet nem lesz fogyasztója a hazai termelésnek, viszont további munkanélküliség felé vihet. Veszélybe kerülhet az egyéb szempontból is megkérdőjelezett adózás előtti eredmény tervezett növekedése is, ezzel együtt a költségvetés bevételi oldala.
Kétkedéssel lehet és kell fogadni a privatizációból tervezett 150 milliárd forintos bevételt, főként ha tényként mellétesszük, hogy az 1994. évi kisebb kötelezettségek teljesítésének is csak hitelfelvétellel tud a privatizációs szervezet eleget tenni.
Itt kell megjegyezni, hogy a már elhatározott áfa- és fogyasztásiadó-emeléssel várt bevételnövekedés alábecsültnek tűnik, csakúgy, mint az szja-ból és az illetékbefizetésből származó bevétel, holott az adótörvény-tervezet jelentős elvonásemelkedést tartalmazna.
A gazdálkodó szervezetek támogatásánál preferált helyzetet foglal el a mezőgazdaság. Az ipar, kereskedelem támogatottsága valójában vegyes csatornákon, a szükségesnél szerényebb mértékben jelenik meg, melynek negatív hatása tetten érhető mind az exportbővülés, mind az importkiváltás, de leginkább a foglalkoztatás oldaláról.
A mostoha helyzetet jól tükrözi az elkülönített alapokból a kereskedelemfejlesztési, a befektetésösztönzési, a műszaki fejlesztési alapok sorsa, illetve összevonásuk Gazdaságfejlesztési Alappá. 1994-ben a három alap összesen 6,1 milliárd forintot kapott a költségvetésből, míg 1995-ben a Gazdaságfejlesztési Alap már csak 5,3 milliárd forint költségvetési támogatással számolhat. Így nem véletlen, hogy a tervezett felhasználás - kombinálva a záróállományokat is - felére esik vissza: 14,9 százalékról 7,6 százalékra. Ettől lényegesen nagyobb az a ráfordítási igény - beleértve tradicionálisan a Műszaki Fejlesztési Alap felhasználását is -, ami az ipar, a kereskedelem számára nélkülözhetetlen.
Az elkülönített alapoknál maradva szóvá kell tenni a minisztériumonkénti "házi kassza" célzatú, több szempontból sem egészen átgondolt, nehezen átlátható alapösszevonási javaslatokat. Például: a kizárólag lakossági, vállalkozói, szervezeti befizetésből táplálkozó halgazdasági alap beolvasztása vagy besöprése a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapba. Nem tartom helyesnek a Szolidaritási Alap és a Foglalkoztatási Alap összevonását, úgynevezett átjárhatóságának megteremtését. A Szolidaritási Alap és a Bérgarancia Alap együttes, 1994. évi költségvetési tervben kimutatott záró állománya meghaladja a 14 milliárd forintot. Ha az 1994. évben a Foglalkoztatási Alapra már megtett átcsoportosításokat együtt nézzük, akkor 20 milliárd forintos nagyságrendű lehet az a szufficit, ami a befizetett munkaadói és munkavállalói járulékok mérséklését indokolttá és lehetségessé tenné.
(13.20)
Ezen lépésre a még meglévő, a költségvetésben kimutatott szufficit is alapot ad.
Javaslat: a munkaadói járulék 5 százalék helyett maximum 4 százalékra, a munkavállalói járulék 1 százalékra mérséklődjék.
A munkanélküliek ellátásával kapcsolatos feladatának a Szolidaritási Alap még így is eleget tudna tenni; az összevonás, a járulékmérték csökkenésével egy időben, a Bérgarancia Alappal képzelhető el. Ez utóbbi kizárólag a Szolidaritási Alap négyötöd részben munkaadói befizetéséből és kis mértékben munkavállalói járulékból táplálkozik.
Nem tűnik korrekt megoldásnak ezek beseprése a költségvetésbe még úgy sem, hogy az állami kötelezettségű Foglalkoztatási Alapnál megoldaná a költségvetés finanszírozási problémáit.
Ugyancsak szóvá kell tenni azt a módszert, ami a költségvetés támogatásaként tünteti fel azt a 12 milliárd forintot, amit nem a törvényben rögzített bruttó bér arányában, hanem kvázi átalányként a költségvetési intézményi szférában foglalkoztatottak után az államnak, mint munkaadónak, törvényben előírt kötelezettsége befizetni.
A költségvetés szinte elintézett tényként kezeli a két alap átjárhatóságát, holott ennek megvalósításához a foglalkoztatási törvényt módosítani szükséges. A költségvetési törvény megalapozottságához felsorolt törvénymódosítások sora ezt nem tartalmazza. Szükséges feltétele a módosításnak az Érdekegyeztető Tanácsban történő döntés.
Összegezve:
Az elmondottakkal kapcsolatban a kétségek úgy merülnek fel a bevételi oldalról mint a gazdaság további terhelhetősége, elvonási növekményei, és ezzel egyidejűleg a kiadási oldalon mint működési veszélyt jelző korlátozás: a pénzhiány, akár a tb és a költségvetés, a minisztériumok és a költségvetés, az intézmények működése és a költségvetés, a szociális háló és a költségvetés viszonylatát nézzük.
Kétségeinket fokozza az a tényhelyzet, ami az 1994-es év előrehaladtával a számokból kibontakozik. A GDP növekedése - amit különben üdvözölni kellene -, úgy tűnik, további importnövekményeket produkált, amiből adódóan a fizetési mérleg hiánya akár 3,6-3,8 milliárd dollárra is emelkedhet, a tervezett 3,2-vel szemben.
Ebből adódóan, a kormányzat által beismerten, az 1995. évi tervezett fizetésimérleg-hiány 2,5 milliárd dollár körül alakulhat. Mindez azt eredményezheti, hogy a tervezet egyensúlyi pozícióinak megtartása a költségvetési kiadás oldalát további 50 milliárd forintos szorításnak teszi ki - vagy 500 millió dollárral növelni kellene a pótlólagos külföldi tőkebevonást.
Ezt a problémakört tovább feszíti az a kérdés is, miként tudnak eleget tenni a társadalombiztosítási alapok a velük szemben támasztott nullszaldós igényeknek. A kérdések által csak további kérdéssor keletkezik - a választ ez a költségvetés nem adja meg, vagy azt csakis a további, nem halasztható államháztartási reform és a növekedés beindítása adhatja.
Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalról.)
