DR. SZAKÁL FERENC
DR. SZAKÁL FERENC
DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az állami költségvetés ilyen részletes formájával az ez évi pótköltségvetés kapcsán találkoztam először. Őszintén bevallom, voltam annyira naív, hogy például a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatást a Földművelésügyi Minisztérium fejezetében kerestem. Hiszen mindig úgy tudtam, hogy ez az a minisztérium, amely felelős a magyar mezőgazdaságért, s elsősorban tudnia kell azt, hogy az egyes mezőgazdasági termékek költségei hogyan alakulnak, mely termékeknél gazdaságos az export, illetve mely termékeknél célszerű a piacra jutást, vagy a piac megtartását exporttámogatással is elősegíteni. Vagyis ez az a minisztérium, vagy legalábbis ennek kellene lennie annak, amelytől elvárható az exporttámogatások célszerű és hatékony felhasználása. Rájöttem azonban, hogy a költségvetés logikája nem követi a józan paraszti ész logikáját, vagyis arra, hogy a mezőgazdaságnak szánt exporttámogatást nem a Földművelésügyi Minisztérium fejezetében, hanem a Pénzügyminisztériumnál kell keresni.
Mielőtt bárki félreértene, szeretném hangsúlyozni, hogy tudom, hogy ez a régebbi múltból örökölt olyan probléma, amelynek fenntartása különösebben nem zavarta az előző kormányt sem, de a mostani kormány sem kíván ezen változtatni.
Az első kérdés tehát, amivel szeretnék foglalkozni, a költségvetés szerkezete, amelynek megvilágítására a hozzám legközelebb álló mezőgazdaságot használom fel példaként. Abból az alapvető szervezési elvből kellene kiindulni, hogy a feladat, a hatáskör és a felelősség egybe kell hogy essék.
(12.40)
Ezzel szemben, ha választ akarunk adni arra, hogy mennyi is a mezőgazdaság összes támogatása, illetve a költségvetés erre szánt összege, akkor minimálisan három fejezetet kell megvizsgálnunk. Ha az összegek nagyságrendjét követjük, akkor furcsa módon első helyen a Pénzügyminisztérium szerepel. Csak azokat a tételeket alapul véve, amelyekről én is egyértelműen meg tudom állapítani, hogy a mezőgazdaságra vonatkoznak, itt szerepel a meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása, a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, a reorganizációs program, az agrárpiaci támogatás és állami felvásárlás, továbbá az agrártermelés költségeit csökkentő támogatás, összesen 64,6 milliárd forint összegben, ami a mezőgazdasággal kapcsolatos összes - bevételekkel csökkentett - kiadásoknak 61,8 százaléka.
Ha a szoros értelemben vett gazdasági jellegű költségvetési kiadásokat nézzük, akkor viszont a Pénzügyminisztériumnál szerepel a kiadások csaknem 70 százaléka. Erre valaki azt mondhatná, hogy: nem baj, fő az, hogy egyáltalán ilyen jelentős összegeket tud a költségvetés a mezőgazdaságnak szánni. Nem hiszem, hogy dr. Lakos László földművelésügyi miniszter úr olyat tenne, de mégis ezek után - mondjuk, egy vidéki gyűlésen, ahol a kis- és nagytermelők azért támadják őt, hogy miért nincs több támogatás a mezőgazdaságnak - jogosan megtehetné, hogy rámutat a pénzügyminiszter úrra, és azt mondja, hogy: nézzétek, ott van ez az ember, nála van a pénz, kérjetek tőle többet!
A problémának azonban ez csak a formális része. Az igazi kérdés az, hogy biztosítható-e így a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés hatékony irányítása, a megfelelő struktúraváltozás irányába történő befolyásolása. Ha még figyelembe vesszük, hogy az élelmiszeripari és exportügyekben az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak milyen szerepe van, illetve hogy az élelmiszeripar és az állami mezőgazdasági vállalatok privatizációjában a földművelésügynek igazi meghatározó szerepe nincs, akkor elfogadhatjuk az olyan elemzéseket, mint amit a napokban olvastam Félix Pétertől a Heti Világgazdaságban; idézem: "Továbbra is fennmaradt az agrárirányítás korábbi rendszere, amelyben az ipari, a pénzügyi és az agrártárca párhuzamos, azonos munkát végző főosztályai vitatkoznak egymással, s a hozott döntések felelőseit lámpással sem lehet megtalálni."
Szerintem a leglényegesebb lépések még ennek a költségvetésnek a keretében meghozhatók lennének, természetesen az ehhez szükséges szervezeti változtatások végrehajtásával együtt. Feltételezem, hogy azzal a szervezési alapelvvel mindenki egyetért, hogy egy feladatnak konkrét felelőse kell, hogy legyen, és azzal, hogy ehhez a feladathoz meg kell kapni a szükséges hatáskört és eszközöket. Tudom viszont, hogy a megszokott rutinokat és a szervezeti struktúrák tehetetlenségét és ellenállását a legnehezebb legyőzni. Ehhez kell a kormánynak igazi bátorság, ha valóban egyszerűbb, olcsóbb és kevesebb bürokráciával járó kormányzást akar.
A mezőgazdaságot érintő költségvetési előirányzatok nagyságrendileg második legnagyobb összege a Földművelésügyi Minisztérium fejezetében található, 38 337,6 millió forinttal, ami a teljes mezőgazdaságot érintő költségeknek csupán 30,9 százaléka, tehát kevesebb mint egyharmad része. Az agrárágazatot szolgáló oktatási és kutatási feladatok ugyancsak széttagoltan szerepelnek a költségvetésben. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezetében az agráregyetemekre több mint 8 milliárd, a tangazdaságokkal és az egyetemekhez kapcsolódó kutatóintézetekkel együtt összesen 9770,5 millió kiadás van tervezve. Meglepő módon a mezőgazdasági középfokú oktatás viszont az FM fejezetében szerepel, ugyanígy az egyetemekhez nem tartozó agrárkutató intézetek is, csaknem hárommilliárd forintos kiadási előirányzattal. Együtt szemlélve az agrároktatást és -kutatást, a költségvetés csaknem 15 milliárd forintot irányoz elő a kiadásokra.
Felvethető ezek után a kérdés, hogy ezeket az elő-irányzatokat soknak vagy kevésnek minősítjük-e. Lehet, hogy tőlem - mint ellenzéki képviselőtől és mint az agrár-felsőoktatásban dolgozó szakembertől - automatikusan elvárhatják vagy elvárják egyesek, talán még a kormánypártok oldalán ülő kedves képviselőtársaim közül is némelyek, hogy keveselljem a mezőgazdaság, az agrároktatás és -kutatás támogatását. Ez túl egyszerű és olcsó dolog lenne. Ha egy szinte kilátástalan termelési és értékesítési nehézségekkel küszködő mezőgazdasági termelőnek - legyen az akár szövetkezet, akár magángazdálkodó - azt mondom vigasztalásként, hogy: nézd, az állam összesen csaknem 120 milliárd forintot költ arra, hogy közvetetten vagy közvetlenül a mezőgazdaságot segítse - akkor egyszerűen nem fogja elhinni, mert ő ebből nem érez semmit. Ugyanez vonatkozik a 35 milliárdos exporttámogatásra is. Hasonlóképpen, ha mondjuk az agrártudományi egyetemen egy 30 ezer forint körüli fizetésű tanársegédnek, akitől egyre többet követelnek, azt mondom, hogy: nézd, az agráregyetemek 9770 millióba kerülnek - nem hiszi el, vagy - elnézést - elküld valami rossz helyre engem.
Higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, hogy magam is megdöbbentem, amikor a számokat összeadogattam: mert ha az adófizetők egyre nagyobb terheit látjuk, akkor nekik rettenetesen sok ez a pénz. Valahol tehát óriási bajok vannak a költségvetés mögött lévő struktúrával. Lehet, hogy egyes körökben nem leszek népszerű, de mégis fel kell vetnem, hogyha a költségvetési pénzek felhasználásának hatékonyságát nézzük, akkor az egyébként valóban szűkös kereteket is soknak kell tartanunk.
Az egyik vidéki agráregyetem rektora nyilatkozta nem régen, hogy náluk 140 százalékra növelték a hallgatói létszámot, de hozzátette, hogy az is igaz, hogy a végzős hallgatók 80 százaléka olyan állásokban helyezkedik el, amelyeknek semmi közük nincs a mezőgazdasághoz. A 14 milliárdos nagyságrendű, agrártermelési költségeket csökkentő támogatás és a 35 milliárdos exporttámogatás véleményem szerint idegen a piacgazdasági rendszertől. Ezzel kapcsolatban már nagyon éles szóváltások elhangzottak itt, hogy ez sok vagy kevés. Én megintcsak nem ezt kívánom vitatni.
Ma az történik a magyar mezőgazdaságban, hogy a termelő elkezd termelni; megkapja a vetési és üzemanyag-támogatást - vagy esetleg még más támogatásokat - anélkül, hogy tudná, hogy mondjuk egy év múlva mit fog kezdeni a termékkel. A feldolgozók és a kereskedők pedig körüljárnak, szétnéznek, hogy mi van olyan, amit megvehetnének, esetleg exportálhatnának. Felveszik az exporttámogatást, és számukra látszólag minden rendben van, miközben a mezőgazdaság szerkezete semmit sem változik.
Természetesen pozitív témákkal is találkozunk: ilyenek az exporttermeltetés, illetve ilyenről olvashattunk a napokban Bábolna és az IKR kezdeményezésében. Ha az ilyen vagy hasonló kezdeményezések nem válnak általánossá, akkor nem sok remény van, hogy a mezőgazdaság szerkezete valóban átalakul.
Többen is fölvetették, de mégis úgy gondolom, hogy legélesebben Bauer Tamás képviselőtársam fogalmazta meg, hogy radikális struktúraváltozás nélkül nem lehet előrelépni. A mezőgazdaságban a radikális szerkezeti változást szerintem az szolgálná, ha a három nagy tételt: a költségcsökkentő támogatást, a mezőgazdasági alapot és az exporttámogatást egy keretbe összevonnák. Ezután, aki reális export- vagy belföldi piaci értékesítési lehetőséget tud előre feltárni, az kapjon hitelt, és ugyancsak hitelezéssel finanszírozza a termelést, adjon szaktanácsot, és segítse megszerezni a szükséges eszközöket.
(12.50)
Ha tényleg realizálódott az export vagy az értékesítés, akkor a hitel egészét vagy egy részét támogatásként kapja meg mind a kereskedő vagy feldolgozó, mind a termelő. Ha ennyire radikális lépésre a kormány egyszerre nem tudja rászánni magát, akkor javaslom a pénzügyminiszter úrnak, hogy a rendszer bevezetésére - mintegy szoktatásként - az exporttámogatás keretéből mondjuk 10 milliárd forintot csoportosítson át az exporttermeltetés támogatására.
Ha tehát a benyújtott költségvetést nem támogatom, az nem azért van, mert kevésnek tartom a mezőgazdaság támogatását - annak ellenére, hogy az a reális igényekhez viszonyítva valóban kevés -, hanem azért nem támogatom, mert nem szolgálja a szükséges szerkezeti változásokat, sőt bizonyos káros tendenciákat konzervál, vagyis nincs biztosítéka a pénzek hatékony felhasználásának. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
