VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a vita vége felé egyfajta összegzést is végezzek, hiszen a mai nap lezárásra kerül az általános vita.
Az eltelt időszakban azt hiszem, hogy hosszan és alaposan vitatkoztunk arról, hogy ez a költségvetés 1995-re milyen mértékben segíti a gazdasági növekedés feltételeinek a megteremtését, milyen mértékben járul hozzá, hogy egy stabil és valójában a reális folyamatokhoz igazodó költségvetés alakuljon ki.
(16.20)
Veér Miklós képviselőtársam azt mondta, hogy növeli, aki elfedi a bajt, és ezzel a kijelentésével egyet kell értenem. Valóban úgy érezzük, úgy érzem, és a vita is ezt mutatta meg, hogy ez a költségvetés igazából növeli a bajt, mivel elfedi.
Mire alapozom ezt a kijelentést? Elsősorban arra, amit számtalan más hozzászóló kifogásolt, hogy 1995-re nincsenek előirányozva alapvető változások. Ez a költségvetés egyrészt folytatja azoknak a kiadási tételeknek a finanszírozását, melyekkel mindenki elégedetlen, melyeket mindenki kevesell, és mindenki némileg több pénzt szeretne; folytatja azt a hagyományt, hogy aránylag kevés idő áll rendelkezésre egy érdemi és alapos vitához. Hogy ez kinek a hibájából alakult ki, ebbe most ne menjünk bele, az 1996-os költségvetés tárgyalására nyilván hosszabb idő áll majd rendelkezésünkre. Bár hadd jegyezzem meg, hogy ez a kormánykoalíció a kormányprogram vitájakor is azt mondta, hogy nem kér száz napot, azonnal munkához lát...
Ami viszont szerintem alapvető oka annak, hogy nincsenek változások, az annak az akaratnak, elszántságnak a hiánya, amely igazából ennek az államháztartásnak a reformjához szükséges. Az előbb kifogásoltam, hogy az a gyakorlat él tovább ebben a költségvetésben, hogy mindenkinek adunk egy kicsit - igaz, reálértékben évről évre kevesebbet -, amivel persze mindenki elégedetlen; és a spirál itt kezdődik: mivel mindenki elégedetlen, mindenki többet akar, ezért növelni kell a bevételi oldalt, növelni kell az adóbevételeket, a növekedő adóbevételek pedig nem teszik lehetővé azt, hogy az állami újraelosztás aránya érdemben változzon, hogy az adóterhek csökkenjenek. Ez a spirál az előző években is nyomon követhető volt, és sajnos az 1995-ös költségvetésben is tetten érhető.
Épeszű ember nem támogathat olyan költségvetést, amely pusztán vért és könnyeket ígér - mondta Pető Iván vezérszónoki beszédében. Épeszű ember valóban nem támogathat olyan költségvetést, amely úgy kér tehervállalást a választópolgároktól, hogy nincs meg benne a hosszú távú kilábolás, a gazdasági növekedés feltételei megteremtésének a reménye. Így valóban nincs értelme magasabb adóterheket, szűkebb reálértékeket számon kérni vagy adni. Így igazából nincs értelme annak az áldozatvállalásnak, amit a pénzügyminiszter úr a lakosságtól kért.
Ezért elodázhatatlan lett az államháztartás reformja, a kiadási tételek felülvizsgálata, amit évek óta hiányolunk; de hadd tegyem hozzá, hogy a deficit csökkentéséhez ez is kevés lesz. Hiszen valamennyien tudjuk - azt hiszem, ebben a patkó egyik oldalán sincs vita -, hogy az államháztartási reform megindítása rövid távon vélhetően növelni fogja a kiadásokat. Ez nem járul hozzá a deficit csökkentéséhez, és nem járul hozzá ahhoz, hogy rövid vagy középtávon érdemben nagyságrendekkel tudjuk csökkenteni a lakossági és a vállalkozói adóterheket.
Nem értek egyet Bauer Tamásnak azzal a kijelentésével, hogy a deficitet pusztán az előző kormány működése vagy tevékenysége okozta. (Bauer Tamás: Nem ezt mondtam!) A jegyzőkönyvből visszakereshető! Azt hiszem, ő legalább ugyanúgy tudja, mint én, hogy az előző kormány is, bár valóban hozzájárult azzal, hogy a deficites költségvetésekkel növelte ezeket a terheket, azonban nem lehet megkerülni az államadósság terheinek azon növekedéseit, amelyek mintegy lavinaszerűen növelik ezeket a kiadásokat. Ha valaki összehasonlítja a '94-es és a '95-ös költségvetést, akkor láthatja, hogy az államadósság kamatterhei nőnek lavinaszerűen, és ez az, ami a deficitet érdemben nagyságrendekkel növeli. Nem igaz tehát az a kijelentés, hogy pusztán az előző kormány vagy kormányok tevékenysége borítja föl a költségvetés egyensúlyát.
Fel kell tennünk a kérdést, hogy igazából vannak-e források az államháztartási reformhoz, igazából vannak-e forrásaink a gazdasági növekedés megteremtéséhez. Urbán László hosszabban beszélt erről a kérdésről, nekem szűkebb időkeret adatott meg, így most csak utalnék arra, hogy ha valóban külső forrásokat keresünk, akkor pusztán az a 1,5-2 milliárd dolláros tőkebeáramlás, ami évek óta van az országban, az ehhez a reformhoz, ehhez a gazdasági átalakításhoz kevés. Nem elég azt mondanunk s nem elég azt várnunk a nyugattól, hogy külföldi segítségnyújtással ezeket a terheket vegye le a vállunkról, és nem elég pusztán 2 milliárd dolláros segítségnyújtást kérni az ország gazdasági átalakításához, mint ahogy azt a pénzügyminiszter úr tette. Ehhez konkrét, precízen lebontott tervek szükségesek. Így nyilván nem fogunk szimpátiára találni, ha pusztán kérünk és nem mondjuk meg, hogy ennek a kérésnek mi a felhasználási, mi az alternatív célja.
Külső forrásaink növelését megnehezíti az is, hogy a nemzetközi tőkeexport tendenciái megváltoztak a '90-es évek elején, olyan új vetélytársaink vannak a világban, mint a CEFTA-országok - itt Csehország, Lengyelország, Szlovákia jön számításba -, amelyek versenyeznek velünk ezen a tőkepiacon a tőkeimportért. Egyrészt ezekkel az országokkal szemben kell tartanunk a versenyt, másrészt pedig tartanunk kell azokkal az Európai Unión belül lévő perifériaországokkal - Írország, Portugália, Spanyolország, Görögország -, amelyek szintén jelentős tőkefelhasználói a világnak. Ezekkel nem lesz könnyű, különösen nem úgy, ha az Európai Unión belüli feltételek megnehezítik azt, hogy mi ezeket a tőkéket ide tudjuk csábítani.
Belső forrásaink szintén hiányosak, hiszen ahhoz, hogy a beruházások látványos növekedése menjen végbe, hogy az exporttámogatások érdemben nőjenek és nagyobb exportra legyen lehetőség, ahhoz a termelési költségeinket csökkenteni kell. Márpedig ez Magyarországon az utóbbi három évben folyamatosan növekedett. Ebben mind Csehország, mind Lengyelország - legalábbis a statisztika ezt bizonyítja - megelőz bennünket. Hadd tegyem hozzá, hogy Csehországban volt egy olyan drasztikus bérintézkedés, ami a bérkiáramlást szűkítette, ezt a cseh kormány politikailag tudta vállalni; Lengyelország egy más utat választott a Barcelowicz-féle terv megvalósításával, de mind a kettőnek az volt a végeredménye, hogy csökkentek a termelési költségek, és mind a két ország exportja versenyképessé vált.
Magyarország nem ezt az utat választotta, ebből a szempontból hátrányban vagyunk, és ma már nagyon nehéz olyan exportösztönző megoldásokat találni a költségvetésben is, ami ennek a versenyképességnek a javítását eredményezné. Ebből a szempontból magam is tanácstalan vagyok, hogy főleg ellenzéki oldalról milyen tanácsot lehet adni ennek a kormánynak - mielőtt Gaál Gyula megkérdezné, hogy hol vannak az ellenzéki javaslatok -, azonban egy-két rövid javaslatot ennek a felszólalásnak a keretében el kell mondani.
Egyrészt azt hiszem, hogy ebben a kérdésben az ellenzéki és a kormánypártok képviselőinek is azonos a felelőssége. Tehát ha Bauer Tamás elvárja tőlünk azt, hogy olyan javaslatokat tegyünk, melyek a kiadásokat érdemben tudják csökkenteni - bár az előbb utaltam rá, hogy ezek érdemben már nem csökkenthetők -, akkor kérem, várja el a másik oldalon azt, hogy a kormánypárti képviselők ne tegyenek olyan javaslatokat, amelyek nagyságrendekkel növelik a kiadásokat. Hiszen ennek a vitának a tanulsága részben az volt, hogy ilyen javaslatok nemcsak az ellenzéki oldalról hangzottak el, hanem a kormánypártok részéről is. Ebben közös a felelősségünk, és úgy vélem, hogy ha valamilyen megoldást akarunk találni arra a lehetetlen helyzetre, amit a költségvetés egyensúlyának a romlása okozott, akkor mind a két félnek tenni kell olyan bizalomerősítő vagy bizalomösztönző lépéseket, amelyek segítik ezeket.
(16.30)
Melyek lehetnek ilyen lépések? Három olyan lépés van, amelyet tekintet nélkül arra, hogy az egyensúlyi feltételek milyenek, szerintünk a kormánynak folytatnia kell: az adócsökkentés, a beruházások ösztönzése és az exporttámogatás.
Előbb utaltam rá, hogy ez a kormány a vállalkozói adóterhek csökkentése révén, bár tesz kétségkívül kedvező gesztusokat, például a társasági adó kulcsának a csökkentésével, ugyanakkor más oldalon nem javította azt a vállalkozási feltételrendszert, amiben a vállalkozásokat beruházásokra lehet vagy kell ösztönözni. Részben a kormányzat ebben a költségvetésben maga is csökkenti a beruházási jellegű kiadásokat, de ha már ilyen csökkentés van az állam, a kormány részéről, akkor próbáljuk valamilyen módon serkenteni azt, hogy a vállalkozások, a magánberuházások nőjenek. Ebből a szempontból a kiadások felülvizsgálata nemcsak amiatt fontos, hogy ezzel csökkentsük az állami deficitet, hanem azért is, hogy a hitelkamatlábak csökkenjenek, hogy a hitelek alacsonyabbak legyenek, ezzel is ösztönözve a vállalkozói beruházásokat, ezzel is ösztönözve azt, hogy ne pusztán a megtakarítások irányába áramoljanak a kiáramló jövedelmek, hanem lehetőleg termelő beruházások felé.
Meg kell kezdeni az államháztartási reformot, és ezzel összefüggésben szükség van a sokat hiányolt társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésére. Ez a megállapodás, amelyikre a hét végén került sor, véleményünk szerint csak egy vészhelyzetet oldott meg. Ez a, még nem néztem végig, de több pontból álló javaslat pusztán azt a veszélyt hárította el, hogy a '95-ös költségvetés már az elfogadása előtt meg legyen torpedózva, de szükség van annak a komolyabb, legalább három-négy évre szóló megállapodásnak a megkötésére, amelyik igazából az államháztartási reform megkezdésének, a kiadások felülvizsgálatának, s azoknak a lépéseknek a megtételét teszi lehetővé, amelyeket a Fidesz parlamenti frakciója hiányol. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
