DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Megköszönve a szót, elsősorban arról szeretnék beszámolni - mint ahogyan erre már Szabad György képviselőtársam is utalt a Magyar Demokrata Fórum első felszólalójaként -, hogy a magunk részéről teljes mértékben támogatjuk a beterjesztett törvénycsomagot, ezen belül a büntetőeljárás részleges módosítására vonatkozó javaslatot. Ennek rövid indokát is szeretném megfogalmazni, annál is inkább, mert most nem hangzott el az - ami néhány héttel ezelőtt, a miniszter úr expozéjában a választottbírósági törvényjavaslat kapcsán igen helyesen megfogalmazódott -, hogy ez az egész csomag is olyan törvény, amelyet a korábbi kormány dolgozott ki, és most - ha jól tudom, ha jól veszem észre - szó szerinti, változatlan formában találkozik vele az új parlament. Helyesnek tartjuk azt a gyakorlatot, hogy az általunk jónak ítélt törvényjavaslatokat - ha késéssel is - a parlament meg tudja tárgyalni.
A késést illetően itt több megjegyzés elhangzott. A törvényjavaslat a büntetőeljárással kapcsolatos részében - ha szabad ezt a szót használni - egy kicsit mindenképpen szakállas. Az új kormány már 1990-ben, tehát a hivatalba lépését követő néhány hónappal később, a büntetőeljárási törvény bizonyos módosítását illetően, az itt egységes szerkezetbe foglalt legfontosabb kezdeményezésként a kegyelmi eljárásról és a 72 órás szabályról szóló javaslatot a kormány támogatásával a parlamentnek benyújtotta. Ezt követően az ismert alkotmánybírósági döntések, valamint a későbbi törvénykezés és természetesen az emberi jogi egyezményhez való csatlakozás miatti elvárások alapján ismét át kellett vizsgálni - nem a teljes körű újraszabályozás igényével, de mégiscsak az alapvető büntetőeljárási szabályok felülvizsgálatával - a javaslat további sorsát. Akkor úgy találtuk - és örülünk, hogy a jelenlegi kormány is helyesnek találja ezt -, hogy a legszükségesebb felülvizsgálat során olyan intézkedéseket is keresztül kell vezetni a törvényen - amely 1973-ban, tehát több mint húsz évvel ezelőtt született, és hadd ne mondjam, hogy milyen jogállamiságot nélkülöző és különösen a büntetőeljárásokat illetően milyen koncepciót ötvöző és tükröző törvény felülvizsgálatáról van szó -, amely például a kerekasztal-tárgyalásokat követő Btk.-módosítás tekintetében is kötelezettséget jelentett. Hiszen a törvényjavaslat első két szakasza nem más, mint az 1989-es tárgyalások kapcsán az akkori állam elleni, büntető jogszabályok gyomlálása folytán a büntetőeljárásra tartozó kérdések elintézetlenségéből eredő, például az izgatással kapcsolatos maradvány, a jelenlegi Btk.-ban megmaradt tényállásnak a korábbi hatásköri szabályok alól történő kivétele és nem megyei bírósági hatáskörbe tartozása. Azt, hogy ez miért nem okozott problémát, gondolom, nem kell bizonygatni, hála istennek, szerencsére nem volt dolga a bíróságoknak azzal, legalábbis nem tudok ilyenről, hogy a hatásköri szabályok miatt túlságosan megterhelte volna a megyei bíróságok első fokú eljárását a most helyi bíróságra javasolt változtatással érintett ügycsoport.
Természetes, hogy a 72 órával kapcsolatos, igen fontos, alkotmányos kötelezettség teljesítését az első teendőink között gondoltuk megvalósítani. Nagyon sajnáljuk a magunk részéről, hogy erre több mint négy évet kell a parlamentnek várnia. Azért itt szeretnék egy megjegyzést hozzátenni a miniszteri expozéban elhangzottakhoz - és egy kicsit a bizottsági általános vitára alkalmassággal kapcsolatos vitára is visszautalva -, hogy igaz ugyan, hogy ez a várhatóan a legjelentősebb kiadásokkal fenyegető rendelkezés - amely tehát órában szabja meg a letartóztatással kapcsolatos bírói döntéshozatal kötelezettségét, de természetesen akik ebbe belegondolnak, nyilván tudják, hogy ez mit jelent - az őrizetbe vett személyek szállítását, rendőrségi, ügyészségi és más intézmények költségeit növelő tényezőként valóban kalkulálva lett 1990-ben ebből a szempontból, bár a törvényjavaslat nem tartalmazza - a Házszabálynak meg nem felelve, hadd mondjam - a hatásvizsgálatok és a költségtényezők tekintetében azt a képviselőket megillető tájékoztatást, amelyet a Házszabály most már kötelezően előír. Tehát annak ellenére, hogy nem tartalmazza, voltak ilyen hatásvizsgálatok, és államtitkár asszony ki is tért az expozéban arra, hogy 1990-ben az érintett intézmények, tehát a rendőrség, az ügyészség és a bíróság egyetértésével kalkulált összeg rendelkezésre állt.
Ez valóban igaz, csak azt is hozzá kell tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt az összeget a következő év költségvetése tartalmazta, azt a bíróságok javára az akkori Országgyűlés költségvetési törvénye megszavazta, és természetesen az elköltésre került anélkül - és ez a lényeg -, hogy ez az intézmény életbe lépett volna, hiszen most fogják az önök igenlő szavazataival majd valamikor bevezetni, alkalmazni, és a költségeket illetően most kerülnek abba a helyzetbe, hogy a korábban már juttatott összeg fölötti újabb, nyilvánvalóan költségeket jelentő kiadások tekintetében ez az előterjesztés - a normaszöveg helyessége mellett - ezt a számítást nélkülözi.
Ezt hozzá kell tennem, mert a mostani jogalkotásnak nem eleget kritizálható és sajnálatos módon egyre inkább gyakorlattá váló melléktünete kezd lenni az, hogy hiába van erre vonatkozó házszabályi döntés, hiába van igen alapos bizottsági előkészítés, a valóban jelentős és összegszerűen ugyan pontosan nem kimutatható, de mégis valahol megbecsülhető tételek tekintetében nem kapunk megnyugtató tájékoztatást.
Hasonlóképpen az egyik legfontosabb - és személy szerint az én működésemet kezdettől fogva meghatározó - intézkedésnek látom a törvényjavaslatban változatlan formában előterjesztett tervezetként a kegyelmi eljárással kapcsolatos, a jelenleg hatályos büntetőeljárási rendelkezésekkel szemben törvényes és a kegyelmi jog tekintetében az arra indokot látó személyeknek valóban mintegy alanyi jogává tevő azon rendelkezést, amely a kegyelmi kérvényeket - egyébként évek óta ez a gyakorlat - anélkül is a kegyelmi jog jogosultjához, tehát az államfőhöz rendeli el kötelezően felterjeszteni, ha azzal nem ért egyet akár az eljárásban ítéletet hozó bíró, akár pedig a kegyelmi előterjesztést és a felterjesztést végző igazságügy-miniszter.
Szeretném megmondani - csak nagyon halkan -, hogy a jelenleg hatályos büntetőeljárásunk erre nem adna lehetőséget. Akik ezzel foglalkoznak, bizonyára tudják, hogy Magyarországon szigorúan véve a hatályos büntetőeljárási rendelkezéseket, az elítélt vagy az eljárás alá vont nem fordulhat közvetlenül az államfőhöz, mert a miniszternek - ha a törvényt szó szerint szeretné értelmezni - csak akkor kellene a kérelmet felterjeszteni, ha kisebb vagy nagyobb mértékben egyetért, tehát támogatná a kérelmet. Mondom még egyszer: ez a gyakorlat - és nem tudok ezzel ellentétes új gyakorlatról sem - természetesen már ötödik éve megszűnt. Mindenki, aki a kegyelmet illetően indokokat keres és talál az államfőhöz fordulni, kérelmét minden különösebb nehézség nélkül a kegyelmi jog jogosultjához eljuttathatja, de a törvényes szabályozást majd csak ez a javaslat fogja megteremteni elfogadása esetén.
Természetesen a történet további folytatása az a két alkotmánybírósági határozat, amely egyrészt az adatokkal kapcsolatban, másrészt pedig a már sokat idézett és részben kritizált, az itteni szabályozást illetően kritizált alkotmánybírósági döntést illeti: a nem jogellenes magatartás ellenére elszenvedett büntetőeljárás és különböző személyi szabadságot korlátozó és vagyoni hátrányokat is okozó helyzet reparálása.
(18.10)
Én nem értek egyet azokkal a rendkívül kritikus véleményekkel, amelyek az itt, most, ebben a törvényjavaslatban szabályozott megoldást nem tartják megfelelőnek. Egyetértek azokkal - éppen az imént felszólaló Isépy képviselőtársammal is -, akik a mostani szabályozást lényegében kielégítő és a büntetőeljárás keretei között egyedül lehetséges szabályozásnak tekintik. Természetesen a jogellenes károkozás, tehát a nem kártalanításra, hanem kártérítésre okot adó hatósági magatartás - lett légyen az a büntetőeljárás bármelyik résztvevője részéről kinyilvánítva vagy elkövetve -, egészen másfajta, valóban kártérítési jogcímeket eredményez. Ezek a rendelkezések - mint jól tudják, akik a gyakorlatban is ezzel foglalkoznak - egy olyan szükséges, indokolt és a károsultak számára rendkívül kedvező megoldási utat javasolnak, amelyek a büntetőeljárás keretei között - bár bizonyos kivétellel a bonyolultabb ügyek tekintetében - gyorsabb és nyilván célravezetőbb megoldásként a teljes körű kártalanítást rendelik el, szó szerint megismételve az Alkotmánybíróság ide vonatkozó rendelkezéseit.
Természetesen a büntetőeljárás átfogó reformjának és újraszabályozásának igényét mi a magunk részéről is rendkívül fontosnak - hogy ne mondjam: égetőnek - tartjuk. Hogyan is lehetne ez másképp, hiszen legjobb tudomásom szerint - és a bizottsági ülésen erre irányuló kérdésre is részben kielégítő választ kaptunk - a kormány nem helyezte hatályon kívül azt a kormányhatározatot, amely a tavalyi év során a büntetőeljárás teljes körű kodifikációját illető alapelvek tekintetében már elfogadott határidőket, és az ott írtakat továbbra is kötelezettségként jelenítik meg, vagyis azt, hogy 1995 tavaszáig a kormánynak magáról a törvénytervezetről kell véleményt mondania, és ezt követően - remélhetőleg nem a túlságosan távoli jövőben - itt javaslatként egy valóban az 1990-es évek közepének megfelelő büntetőeljárási kódexszel fog találkozni a parlament.
Mi nem akarjuk ezért ezen a javaslaton számon kérni, amit nem tartalmazhat, és ami ellentmondana annak az igényünknek, amely úgymond az átfogó szabályozást váltaná aprópénzre. Nem is beszélve arról, hogy természetesen a kormány előterjesztése a Házszabály legkritikusabb értelmezése alapján is csak olyan mértékben módosítható javaslatokkal, ami az előterjesztés tekintetében megengedett. Tehát az itt szabályozott kérdések köre más, a büntetőeljárás egyéb területeit érintő szabályokkal nem kapcsolható össze.
Ezért, amikor mi a nagyon fontos és régóta jóváhagyásra váró javaslat támogatását tudjuk az előterjesztőnek megígérni, ugyanakkor kérjük annak a valóban komoly és sok éven keresztül folyó munkának az eredményét is mielőbb a parlament elé terjeszteni, amely a büntetőeljárás átfogó szabályozását és - az itteni, most már elemekben e módosítás kapcsán nyilván annak a törvényjavaslatnak is tartalmát képező - új szabályait fogja mielőbb megismertetni.
Mi a magunk részéről az elmondottakat egyébként - nem érintve most a többi javaslatot - a többi javaslat tekintetében is irányadónak tartjuk. Tehát mind a három másik javaslattal kapcsolatban is szeretném megfogalmazni - nem visszaélve itt a Házszabály adta lehetőségekkel - óvatos aggályunkat. Mivel voltaképpen mind a négy javaslat bírósági hatásköröket és bírósági munkát és ezzel járó költségeket jelenít meg elfogadásuk esetén, a nemsokára napirendre kerülő költségvetési törvény előírásai között szeretnénk találkozni ezeknek a reális teljesítési lehetőségeivel, és meg fogjuk találni a módját, hogy ezzel kapcsolatban a költségvetés tárgyalása során is érzékeltessük álláspontunkat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
