DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ne örvendezzünk azon ma teljesen felhőtlenül, mert a kíméletes kormány jóvoltából ismét csak egy fél almához jutunk hozzá, ami a köztudomás szerint a szomjúságnak és az éhségnek csak a csillapítására alkalmas, az oltására azonban nem.
Azonban kétségtelenül el kell ismerni, hogy nem szabad most követelődzőnek lenni, mert a büntetőeljárás-jognak már van egy elfogadott koncepciója, és az kétségtelen, hogy egy teljesen új büntetőeljárási törvénynek a megalkotása a jogtudomány és a jogalkalmazás szakembereinek, valamint ezeknek az elszánt kodifikátoroknak egy körültekintő és kétségtelenül időigényes munkáját követeli meg.
Viszont az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény és az ahhoz tartozó jegyzőkönyvek alapján 1992. november 5-én - itt már a dátum elhangzott - a Magyar Köztársaságra nézve hatályba lépett és a nemzetközi egyezmény miatt elengedhetetlenül szükségessé vált a már a korábbi kormány által elkészített, benyújtott és most ismét előterjesztett törvényjavaslat-csomagnak a benyújtása.
A bűnözés alakulása, aggasztó növekedése és eldurvulása miatt mindig a közvélemény fokozott várakozása kísér minden, a büntetőjog területére vonatkozó törvényalkotást.
(17.50)
Ezért jó lenne már elöljáróban eloszlatni a ködös várakozást és szétrombolni az illúziót. Mert ne higgyen senki a jog megváltó szerepében. A jog nem tud létrehozni új társadalmi viszonyokat. Csak a meglevőket tudja a működőképesség fenntartása érdekében rendezni és szabályozni.
A bűnözés nem állítható meg csupán jogi eszközökkel, akár a büntető törvénykönyv, akár a büntetőeljárási törvény módosításával. A megállításhoz és a megelőzéshez bizonyos szilárd erkölcsi alapokon nyugvó társadalmi összefogás, a civil szervezetek, az állampolgárok és a bűnüldöző hatóságok hatékony együttműködése szükséges. Nem beszélhetünk eredményes bűnüldözésről és bűnmegelőzésről ott és addig, ahol valaki csak akkor kiabál, ha a saját háza ég. Ha a szomszédé lángol, az nem érdekli, az már nem az övé. Hát így bűnüldözésről és bűnmegelőzésről nyilván nem nagyon lehet beszélgetni és csak a jog eszközeire hagyatkozni.
A bűnmegelőzési és a bűnüldözési eszköztár kiszélesítéséhez persze elengedhetetlenül szükséges a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás reformja. Hiszen a rendszerváltozást kísérő újszerű és számos formájában a korábbihoz képest lényegesen szakszerűbb és szervezettebb bűnözéssel szemben hatékony és a bűnözés új formáihoz igazodó új igazságszolgáltatási rendszer lehet csak eredményes.
A hatékonyságnak azonban nyilván korlátokat állítanak a jogállamiságból fakadó követelmények, a nemzetközi egyezmények és az emberi jogi bíróság következetes és eléggé szigorú gyakorlata.
A már hivatkozott és elfogadott koncepció megfogalmazása szerint hatékony, a társadalom elismerését kiváltó és támogatását biztosító büntetőeljárási kódex akkor születhet, ha a jogszabály előkészítése során figyelemmel vagyunk a magyar eljárási hagyományokra, a nemzetközi tendenciákra és a büntetőeljárással szembeni közösségi elvárásokra.
A teljes körű szabályozást tartalmazó új büntetőeljárási törvényben többek között nyilvánvalóan élesen el kell különíteni a büntetőeljárásban szerepet játszó hatóságok feladatkörét, funkcióját, és pontosan meg kell határozni a felépítését. Súlyponti fázissá nyilván a tárgyalási szakasznak kell válnia.
Teljes mértékben indokolt a sértett igényérvényesítési lehetőségeinek és eljárási jogosítványainak a szélesítése. A sértett nem lehet a jövőben saját ügyének egyszerű mellékszereplője. Tehát például biztosítani kell részére a pótmagánvád lehetőségét, ha az ügyész a vád képviseletét megtagadja, illetve a vádat elejti. Pótmagánvád esetén a sértettet megilletné a fellebbezési jog a bűnösség és a büntetés kérdésében is.
A bűnözésnek már említett eldurvulása miatt a tanúk érthetően félnek az állampolgári kötelezettséget jelentő tanúskodástól. A félelem eredményeként inkább elhallgatják és elkenik az általuk tudott lényeges körülményeket. Ezzel megnehezítik a súlyos bűncselekmények elkövetésének a feltárását, és ezért valós problémát vet fel a tanúvédelem megteremtésének az igénye. A jelenlegi szabályozás szerint a tanúk személyi adatai az elkövető és a hatóság számára is publikussá válnak, ezért fennáll zaklatásuk lehetősége és éjszakáik csendjét visszatérően megtörik a fenyegető telefonhívások, s a személyi biztonságuk is veszélybe kerülhet.
Tehát részben teljesebb körű szabályozást igényel a tanúvédelem, mint a most előterjesztett törvényjavaslat. S megfontolást igényel a nyilvánosság elvének az újra-értékelése is s annak engedélyezése, hogy a jogos magánérdek, tehát a sértettek, a tanúk védelme nevében a nyilvánosságot bizonyos esetekben ki lehessen zárni.
Egyértelmű követelmény kielégítését jelentené az eljárás egyszerűsítése és egy speciális eljárásként bevezethető és a beismeréshez kapcsolódó úgynevezett sommás eljárás.
Az állam legszigorúbb hatalmi eszköze akkor számíthat az eljárás résztvevőinek és az állampolgároknak az együttműködésére, ha működése átlátható és ily módon ellenőrizhető. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteiben éppen ezért jelenik meg visszatérően a "fair", a tisztességes eljárás elvének hangoztatása, ami az ügyfélegyenlőség feltételeinek a biztosítását és ezen belül a védői jogosítványok kiterjesztését igényli. Tehát olyan eljárási rendszert kell kialakítani, amelyben a védelem valamennyi bizonyítási eszközzel megismerkedhet és azok hiteltérdemlősége tekintetében állást foglalhat.
Ne legyünk tehát most maximalisták. Elégedjünk meg ezzel a büntetőeljárás veteményesében végzett kis sürgős dudvázással, amit az Európa Tanácsnak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezménye tett elengedhetetlenül szükségessé.
Kár a leltárt megismételni, habár a propaganda nagy tudósa azt mondta, hogy az igazi propaganda abból áll - és a jognak is szüksége van propagandára -, ha ugyanazt többször ismételjük. Tehát itt a leltárt már többször elmondták előttem. Csak visszatérően kiemelném, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat legalább megpróbálja, legalábbis tárgyalási szakban biztosítani a tisztességes, a bizonyos "fair" eljárás elvét és ezen belül azt a bizonyos fegyveregyenlőséget.
Itt már elhangzott a javaslatnak az a rendelkezése, hogy kötelezővé teszi a vádlott és a védő kérelmére más szakértő kirendelését. Tehát lehetőséget ad arra, hogy a tárgyaláson megjelenő és kiterjedt jogkörrel rendelkező, a nyomozás során kirendelt szakértővel szemben ne egy, a védelem által néma és megszólíthatatlan okirat vagy a véleményéhez csökönyösen ragaszkodó szakértő álljon szemben, hanem egy másik szakértő, akihez a védelem és természetesen a vád képviselői éppúgy kérdéseket intézhetnek, mint a nyomozás során meghallgatott szakértőhöz.
Az ártatlanság vélelmével kapcsolatban itt már részletes előadás hangzott el a beterjesztett törvényjavaslatban szabályozott kártalanításról.
Csak azt tenném hozzá, hogy most már alapvető módon és alkalmazhatóan szabályozva van: a szerződésen kívüli károkozás szabályai érvényesülnek. Tehát nyilvánvaló, hogy a kártalanítás vonatkozásában a törvényjavaslat az alkotmánybírósági döntésnek teljesen megfelel.
Nagyképű lennék, ha azt mondanám, hogy a vidéki ügyvédi gyakorlatomban naponta találkoztam kiadatással. De azért lényeges, hogy az új törvény itt is a védői jogosítványok kiterjesztését jelenti - a kiadatási eljárásban a védő részvétele. Mert egy ilyen eljárásban a hozzátartozó legfeljebb a védőtől értesülhet arról, hogy kiadatási eljárás folyik. Tehát nyilván itt a védőnek a résztvevők közé történő beiktatása az a jogállamiság felé vezető úton azért mégiscsak egy állomás.
A védői jogosítványok bizonyos kiterjesztését jelenti, hogy az előzetes letartóztatás, illetve a kényszerintézkedés elrendelése esetén a meghallgatása a védő távollé-tében csak akkor tartható meg, ha azok a feltételek teljesülnek, amelyeket a törvényjavaslat előír.
Kiemelést érdemel még a nem olyan hosszú, a nyúlfaroknál nem sokkal hosszabb törvényjavaslatból ez a kezdetleges tanúvédelem csírájának a megteremtése, hogy a nevén kívül az egyéb személyi adatai zártan kezelhetők. Már többször elhangzott az őrizet időtartamának legfeljebb 72 órában történő megállapítása, az ideiglenes kényszergyógykezelés szabályainak szigorítása, végül a 13. §-nak az a rendelkezése, hogyha a tanú a tárgyaláson a mentességi jogával él, akkor a korábban tett vallomása nem olvasható fel.
Tisztelt Országgyűlés! A teljesség igényének kielégítetlensége miatti hiányérzet ismételt hangoztatásával azzal fejezném be a hozzászólásomat: tegyünk meg annyit, hogy a gyomirtáshoz vegyük mi is kézbe a kis kerti kapát, azzal, hogy fogadjuk el a beterjesztett törvényjavaslatot, s legalább a továbbiakban a büntetőeljárási veteményesünk ne csúfoskodjék az Európa Tanács tagállamainak gondozott kertjében.
Köszönöm a figyelmet! (Taps.)
(18.00)
