DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ
DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény és az annak tartozékait képező kiegészítő jegyzőkönyvek Magyar Köztársaság által történt megerősítése azt a kötelezettséget rója a Magyar Köztársaság törvényhozására, hogy az egyezmény szövegével összhangban minden olyan esetben, amikor büntetőjogi vagy büntető tartalmú jogszabály alkalmazása során az állampolgár személyes szabadsága sérelmet szenved, a szabadságelvonást tartalmazó határozat ellen bírói jogorvoslat lehetősége álljon fenn. Ezen nemzetközileg széleskörűen elfogadott elvvel ellentétben azonban a hazai gyakorlat kialakítása és törvényes rendezése nem történt meg azon esetekben, amikor a fegyveres erőknél hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő katonával szemben a szolgálati szabályzat valamely rendelkezésének megsértése miatt a parancsnok által fogságfenyítés került kiszabásra. A jelen javaslat ezen hiányosságot pótolja.
Ezen jogszabályi rendelkezés egyértelműen jogot biztosít az eljárás alatt álló katonának, hogy a terhére kiszabott fogságfenyítés ellen bírói jogorvoslatot vegyen igénybe. Helyesen szabályoz a törvényjavaslat akkor, amikor akként rendelkezik, hogy bírósági felülvizsgálatnak csak abban az esetben van helye, ha a megfenyített panaszjogát már kimerítette. Ezzel ugyanis lehetővé válik a fegyveres erőkön belüli jogorvoslat kapcsán az esetleges érdeksérelem szolgálati úton történő kiküszöbölése, így ezen rendelkezés vélhetően kiszűri az alaptalan felülvizsgálati kérelmeket.
Rendkívül méltányos a javaslat azon rendelkezése, mely szerint a kérelem bírói elbírálásáig a fogságfenyítés nem hajtható végre. Ezen rendelkezéssel összhangban áll azon szabályozás, mely mind a kérelem előterjesztésére, mind az ügy iratainak a bíróság részére történő megküldésére igen rövid határidőt enged. Ezen rövid határidőket indokolja egyrészt a megfenyített azon érdeke, hogy ügye minél előbb elbírálásra kerüljön, de más vonatkozásban ugyancsak indokolja a rövid határidőket a személyi állomány megfelelő hangulatához és fegyelmezettségéhez fűződő szolgálati érdek is.
Az eljárás gyors lefolytatását biztosítja az a tény, hogy az ügyben határozatot hozó bíró egyes bíróként jár el, a kérelmet három napon belül kell elbírálnia. Az eljárás szakszerűségét az garantálja, hogy az ügyet katonai tanács tagja bírálja el. A tárgyalás időpontjáról értesíteni kell a fenyítést kiszabó parancsnokot és a katonai ügyészt is, akik a tárgyaláson felszólalhatnak. Ezen felszólalási jog biztosítja egyrészről a jogi álláspontok tisztázását, másrészről a cselekmény vonatkozásában a speciális harckészültségi vagy szolgálati érdekek sérelmének megvilágítását is. A fenyítettnek is természetesen jogában áll védekezését előadnia.
Az eljárt bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye, ami ugyancsak az eljárás gyors befejezését teszi lehetővé, és egyúttal figyelemmel van a fegyveres testületek speciális fegyelmi érdekeire is. A megfenyített oldaláról garanciális jellegű a tervezet azon rendelkezése, mely szerint az eljárt bíróság végzésében nem súlyosbíthatja a fenyítettre már kiszabott fogságfenyítés tartamát. Ugyancsak garanciális jellegű a jogszabály azon rendelkezése, amely szerint a tervezetben nem szabályozott kérdésekben a büntetőeljárás általános szabályait rendeli alkalmazni.
A fentiekre figyelemmel megállapítható, hogy a fenti törvényjavaslat az alkotmánnyal, egyéb törvényekkel és a nemzetközi szerződéseinkkel összhangban áll, létrejötte a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítő személyek jogbiztonságát szolgálja, tekintettel arra is, hogy a hivatásos állomány vonatkozásában megszünteti a fogságfenyítés lehetőségét, így a hivatásos állomány régen hangoztatott kívánságának is eleget tesz.
A fentiek alapján kérem képviselőtársaimat a javaslat elfogadására. Köszönöm türelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem