DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen nagyon nehéz most már újat mondani az elhangzottak után. Mégis engedjék meg, hogy néhány szempontot összefoglaljak ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban.
Azok, kik az elmúlt négy évben kormányzati pozícióban voltak, elég sajátosan viszonyulnak ehhez az anyaghoz, hiszen elhangzott már Balsai képviselőtársamtól, hogy valójában ez a normaszöveg az elmúlt ciklus végefelé rendelkezésre állt.
Sokszor hallunk mostanában különféle helyekről megjegyzéseket az előző kormány alkalmatlanságáról, s most itt vagyunk egy vitában, melyben a kritikus hangok elsősorban az ellenzék oldaláról szólalnak meg. De azt gondolom, érdemes észrevenni, hogy ezek a kritikus hangok nem arról szólnak, ami ebben az anyagban benne van, hanem arról, ami nincs benne. Minden törvénymódosítás ezt a kockázatot hozza magával. Itt mi, akik az egészségügyhöz talán valamivel közelebb vagyunk, mint más képviselőtársaink, elgondolkozhatunk azon, hogy ezt a sokat emlegetett '75. évi II. törvényt miért az Igazságügyi Minisztérium nyújtja be módosításra, és miért nem a szaktárca.
Így részvétemet kell kifejeznem az államtitkár asszonynak, hogy kénytelen meghallgatni olyan kifejezéseket, mint heteroanamnézis, és elmélyedni az orvosok földrajzi eloszlásának egyenetlenségi problémáiban. Mert valóban, ha elgondolkozunk ezen az anyagon, akkor olyan problémák sora merül föl, mint amiről Kis Gyula József vagy Szolnoki Andrea is szólt az előbbiekben.
Mi tehát a megoldás? Az igazi megoldás nyilvánvalóan az, amit a törvénycsomag más részeinél is el-elmondtak jogász képviselőtársaim, hogy szükséges lenne a vonatkozó törvény teljes egészének részletes, illetve végleges átdolgozása, hogy aztán hosszú időre lekerüljön a napirendről. Azt hiszem, az egészségügyről szóló törvény valamiképpen egy egészségügyi törvénykezést kell, hogy jelentsen, egy egészségügyi kódexnek kell kialakulnia részszaktörvények halmazából. Ha ugyanis arra várunk, hogy egy teljes, egész, mindent átfogó egészségügyi törvény szülessék a betegjogoktól az orvosi jog ezer problémáján át a részletes szakmai szabályokig, akkor nem hiszem, hogy ez a ciklus elég lesz ahhoz, hogy ez teljes egészében megszülessék. Nekünk pedig vannak szorító problémáink. Ezeket a szorító problémákat azt gondolom, meg kell oldani.
Ilyen értelemben, amennyiben a szociális bizottság - bocsánat, hogy lerövidítem a nevét - megfelelő szakemberekkel együttműködve belátható időn belül hozza azokat a módosításokat, amelyeket Kis Gyula József képviselőtársam is említett, akkor azt hiszem, előbbre lehet lépni valamit ezen a területen. De nem létezik az, hogy módosító indítványokkal pótolni lehessen mondjuk akár csak egy olyan szaktörvényt is, mint az említett elmetörvény. Közelíteni talán jobban lehet hozzá, és ha ezek a közelítések lehetővé teszik a viszonylag gyors hatálybaléptetést, akkor ezeket meg kell lépni.
Ha irreálisnak bizonyul a most következő törvénykezési hajszában ez a dolog, akkor újra kell vizsgálni, miből származik nagyobb baj: ezen törvény elfogadásából vagy el nem fogadásából. Azt hiszem, a kisebbik rosszat kell választanunk és ennek megfelelő döntést kell hoznunk.
Nyilvánvaló, hogy nem teljes körű a szabályozás, ezt oly sokan elmondták már, hogy ehhez csak csatlakozni lehet. Ez a törvénymódosítás nagyon sok más törvényhez is kapcsolódik. Hogy csak egyet említsek: az egészségügyi adatok nyilvántartásának, kezelésének a kérdése. Erre rögtön mondok is egy példát, ami benne van az anyagban. Azzal a föltételezéssel élve, hogy a kormány, ha már beterjesztette, akkor meg is hozza ezt a törvényt, illetve a kormánypárti többség, talán az elhangzott nagy horderejű gondokhoz képest kicsit nevetséges lesz, amit mondok, de föltételezve, hogy a törvény bekövetkezik, talán egy apró módosítást érdemes lesz javasolnom.
(20.00)
Mire gondolok? Egy olyan információáramlási rendszer van a törvényben, ami onnan indul, hogy maga a beteg vagy képviselője vagy bármely más személy, amikor ezt a kóros elmeállapotot észleli, orvoshoz fordul. A törvény megmondja, hogy ez az orvos alapesetben a háziorvos, de szükség esetén tulajdonképpen bármely más orvos is lehet. Ez az orvos a beteget a szakvonalra viszi, nevezetesen egy idegbeteg-gondozóhoz fordul, és ott kéri a szakvizsgálatot. S akkor utána a törvény előírja, hogy az orvos leletet ad, valamint értesíti a beutaló háziorvost. Ez a kifejezés egy sajátos helyzetet eredményez, ugyanis a betegnek lehet háziorvosa, aki az adott esetben nem volt beutaló háziorvos, mert egy másik orvos küldte be a beteget; a törvény szövege szerint ezt a háziorvost nem értesíti az idegbeteg-gondozó, továbbá nem értesíti azt a beutaló orvost sem, aki történetesen nem a beteg háziorvosa, csak - éppen a körülmények sajátos fennállása folytán - a beutalást megírta és elindította.
Azt gondolom, hogy az információáramlásnak ez a fajtája hibás. Az egészségügy működése alapján az lenne a logikus, hogy a háziorvos minden esetben kapjon értesítést, ha egyébként nem arra az alapállásra helyezkedünk, hogy a lelet a betegé és annak mutatja meg, akinek akarja. Itt kapcsolódik a dolog egy jelenleg még nem létező törvényhez, az egészségügyi adatok nyilvántartásával kapcsolatos törvényhez.
Ugyanígy lehetne még más elemeket is felsorolni a beteg és családja kapcsolatának a kérdésében, és bizonyos családjogi problémákat is fölvetni ezen törvénytervezet kapcsán. Ez azonban nyilvánvalóan olyan hatalmas kiszélesítése a problémának, amelyre a beterjesztő nem vállalkozhatott, hiszen nem fér bele ezekbe a keretekbe.
Legyen szabad nekem is egy kicsit orvosi oldalról is egy-két gondolatot mondani zárásul. Itt a betegnek társadalomba való beilleszkedésének a kérdését említeném. Szolnoki képviselőtársam drámai szavakkal szólt a beteg kiszolgáltatottságáról. Az orvostudomány mai fejlettsé-gének szintjén azonban nagyon sok olyan kezelési módszer ismeretes, amikor azt kell mondani, hogy nagyon túlvagyunk már azon a világon - vagy legalábbis túl kellene lennünk azon a világon -, amit, mondjuk, a nem orvoskollégák Benedek István Aranyketrecéből ismernek vagy ismerhetnek. Nagyon érdekes egy modern kórház, amely nem ismeri a zárt osztály fogalmát, legfeljebb egy-két különleges szobát tart fenn különleges esetekre, mert nagyon hatékony gyógyszerekkel tulajdonképpen kiküszöbölhető a klasszikus értelemben vett és az előbb drámai idézettel alátámasztott jelenet.
Vajon ez a törvénytervezet szolgálja-e - és további törvénytervezeteink szolgálni fogják-e - azt a folyamatot, hogy a társadalom azonos módon viszonyuljék az elmebetegségben szenvedő embertársainkhoz, mint bármely más szervi megbetegedésben szenvedő embertársunkhoz? Hiszen magának az orvostudománynak a fejlődése ebbe az irányba hat! Azt nem mondhatjuk, hogy már teljes mértékben eljutott ide, de mindenképpen ebbe az irányba hat. Ha pedig ez így van, akkor azt gondolom, a jogalkotásnak is ebbe az irányba kell mozdulnia. S a magam részéről úgy érzem, hogy - ha nem is kellő mértékig, de - ez a törvénytervezet ezt a folyamatot szolgálja.
Ezért figyelembe véve még a szociális bizottságban történteket és az ott kialakult álláspontot, annak függvényében ajánlom a tisztelt Háznak ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
