DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény olyan témát érint, amely véleményem szerint egyike az átmenet legfontosabb gazdasági kérdéseinek. Ki tagadhatná, hogy a külföldi befektetések témaköre azon - sajnos meglehetősen kevés - kérdések egyike, ahol az elmúlt évek során kvázi teljes egyetértés mutatkozott kormányzat és ellenzék között, és reményeink szerint ez a következő ciklusban is így lesz. Ugyanis az alapvető kérdésekben egyetértünk, nevezetesen abban, hogy az átmenet sikeressége jelentős mértékben függ attól, milyen mértékben vagyunk képesek élni ezzel a - mondhatni: legfontosabb - külső addicionális forrásbevonással, a külfölditőke-befektetésekkel. Ez egy rendkívül fontos kérdés, és a megoldások konkrét módozatait illetően általában egyetértés mutatkozott a kormányzat és az ellenzék között.
Közös érdek tehát az, hogy folytatódjon az a sikeresnek mondható folyamat, amely az elmúlt években lezajlott Magyarországon, és amelynek eredményeként ma a befektetések formájában bevont külső erőforrások teljes mennyisége körülbelül 7 és 8 milliárd dollár között van. Különösen nagy szükség van arra, hogy most pozitív impulzusokat kapjon ez a folyamat, hiszen ez év során némileg legalábbis lassult a befektetések formájában bevont külföldi tőke beáramlása, és az alapvető cél nyilvánvalóan ennek a fordítottja, tehát gyorsítani és ösztönözni kellene a befektetések formájában megjelenő tőkebevonást.
(12.30)
Azt gondolom, hogy éppen ezért kicsit sajátos helyzetben vagyunk, hiszen ez a törvénymódosítási javaslat most ösztönzés helyett inkább korlátoz. Még akkor is, ha Soós Károly Attila államtitkár úr - aki expozéjában némi eufemizmussal fogalmazott - ezt a szabályozás továbbfejlesztésének minősíti. Persze szeretném leszögezni, hogy a korlátozás, amelyet a törvénymódosítás tartalmaz, elkerülhetetlen. Azt hiszem, szakmailag ezzel valamennyi párt képviselői egyetértenek, hiszen valóban arról van szó, hogy ez a törvénymódosítás ezzel megszüntet egy olyan állapotot, amely a törvény eredeti törekvéseinek a kijátszására épült, nevezetesen arra, hogy tárgyi apport formájában rendszeresen olyan árucikkek jutottak az országba, amelyek vagy fogyasztási globálkvóta korlátozása alá estek, vagy egyenesen importkorlátozó intézkedések alá. Nyilvánvaló, hogy ezt az anomáliát, amelynek a nagyságrendje egyébként jelentősen növekedett az elmúlt másfél-két év során, meg kellett szüntetni. Ezért tehát erre a korlátozásra szükség van, ez a korlátozás kikerülhetetlen, de attól még korlátozás marad, és kétségtelen, hogy nem túlságosan kedvező az üzenete, elsősorban persze a már itt lévő és a potenciális és a potenciális külföldi tőkebefektetők felé. Annál is inkább nem, mert a gazdasági döntéseket nagyon sok esetben nemcsak racionális mozzanatok befolyásolják feltétlenül, hanem más, racionálisan kevésbé megmagyarázható döntések.
A törvényjavaslat módosításának az időzítése gazdaságlélektani szempontból talán nem a legkedvezőbb, nem túl szerencsés. Érezhették ezt nyilván az előterjesztés készítői is, ezért mintegy megédesítendő ezt a keserű pirulát, két enyhítő módosítást is eléje tettek. Hiszen a törvénymódosítás igazi célja szerényen a harmadik bekezdésben húzódik meg, míg az előző kettő üdvözlendő lépés, ezek között is egyértelműen üdvözlendő az első mozzanat, tehát az, amelyik a forintbetétek felhasználhatóságát szabadítja fel. Ez egyértelműen liberalizációs lépés, és teljesen nyilvánvaló, hogy egyúttal a forint konvertibilitásának az irányába tett fontos lépés is.
Ami a másik módosítást, a kárpótlási jegyek felhasználását illeti, természetesen ezzel is teljesen egyet lehet érteni. Csak egy apró zárójeles megjegyzést fűznék hozzá mindehhez. Azzal is egyet lehet érteni, hogy - a spekulációt elkerülendő - mindez csak azokra vonatkozzon, akik alanyi jogon rendelkeznek a kárpótlási jegyekkel. Azonban ezzel együtt is azt hiszem, azért azt alaposan végig kellene gondolni ennek a példának a kapcsán is: vajon abban az esetben, amikor éppen arról van szó, hogy a kárpótlási jegyek árfolyama - amellyel kapcsolatban Horn Gyula miniszterelnök úr is a aggályait fejezte ki a közelmúltban - rendkívül alacsony, tényleg annyira kell-e tartani egy ilyen spekulációs folyamattól, és nem kellene-e lehetőség szerint esetleg minden korlátozást eltörölni, illetve minden lehetséges eszközzel elősegíteni, hogy ez a katasztrofálisan alacsony árfolyam némileg megemelkedjen.
Ami pedig a spekulációt illeti - ahogy expozéjában Soós Károly Attila államtitkár úr is elmondta -, nyilván mindenki azért vásárol kárpótlási jegyet, mert attól valamilyen módon valamilyen nyereséget remél. Ilyen értelemben véve, ha úgy tetszik, a gazdasági tranzakciók egy jelentős része eleve spekuláció - a szó legtágabb értelmében. Ezt tehát nehéz lenne tagadni, vagy mindezt kikerülni.
Összefoglalva mondandómat: a külföldi befektetések ösztönzését igen fontos kérdésnek tartjuk, belátjuk azt, hogy itt egy elkerülhetetlen korlátozásról volt szó, és ezt a kormány - nagyon helyesen - könnyítésekkel igyekszik kompenzálni. A tanulság nyilván az, hogy a jövőben magát a keretszabályozást kell körültekintőbben kidolgozni, illetve - amit, megragadva egyúttal az alkalmat, javasolunk is a kormány számára -, mihamarabb ki kellene dolgozni a külföldi befektetések további áttekinthető ösztönzési rendszerének átfogó, konzisztens eszközrendszerét.
Mindezeket figyelembe véve az MDF képviselőcsoportja a törvénymódosítást az említett fenntartásokkal, illetve kritikákkal együtt is támogatandónak ítéli, és elfogadását legalábbis nem ellenzi. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
