DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Így, a késői éjszakába nyúló órában először azzal kell kezdenem, hogy az ügyészségi törvényjavaslattal kapcsolatban két ok indokolja a frakció kétszeri megszólalását. Az egyik a törvényjavaslat terjedelme. De azért ne ijedjen meg senki és ne kapjon a szívéhez: a felszólalás időtartama nem felül, hanem alul fogja múlni a törvényjavaslat terjedelmét. Tehát gyakorolni fogom a méltányosság erényét, és nem várom meg, míg minden képviselőtársam elhagyja a termet.
A másik ok azonban már méltán ijedelmet kelthet, és itt már nem tudom gyakorolni a kíméletesség erényét, és a riogatástól már nem védhetem meg képviselőtársaimat. Úgy érzem ugyanis - ezt már a KDNP sajtótájékoztatóján elmondtam -, mintha a jogalkotás felhőtlen égboltján egy bárd vagy egy kés bolyongana, s mindig egy-egy váratlan pillanatban lesújt, belevág egy törvényjavaslatba: ami egy volt, azt kettévágja, ami kettő volt, azt háromfelé szeleteli. Itt azonban most a kegytárgyak közé - tehát a kés és a bárd mellé - még csatlakozik egy vasvilla is, mert a korábban szépen összerakott boglyát most szétcincálja, szétdúlja, a szalmaszálakat pedig kiteszi a szél szeszélyének.
Ezzel a bevezetővel távolról sem kívánom megkérdőjelezni a törvény szükségességét. Teljes mértékben egyetértek az indokolás általános részének azzal a megállapításával, hogy az igazságszolgáltatáson belül csak az ügyészség esetében hiányzik az átfogó - erre a jelzőre még később visszatérek - és törvényi szintű szabályozás. Ezt a hiányt feltétlenül fel kellett és fel kell számolni.
Egyetértek azzal a megállapítással is, hogy az ügyészségi szolgálati viszony egy sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony. A munkaviszonytól való eltérés alapvető oka a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonyhoz hasonlóan az ügyészségnek a költségvetésből történő finanszírozása. A köztisztviselők és a közalkalmazottak jogállásáról rendelkező törvényektől való eltérést pedig valóban az ügyészségnek az igazságszolgáltatásban betöltött szerepe indokolja.
Az új munkatörvénykönyv valóban a gazdasági szféra munkajogi viszonyait rendezte, és alkalmatlan egy sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony rendezésére. Ugyanúgy alkalmatlan erre a köztisztviselőkről és a közalkalmazottakról szóló törvény is.
Az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény és a büntetőeljárásról szóló törvény nem tartalmaz adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket, ezért ennek a szabályozása az adatvédelmi törvény hatálybalépése után szintén elengedhetetlenül szükségessé vált.
Probléma tehát valójában egy szál se, még ellentét sem, ami a sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony szabályozásának a tartalmi részét illeti, vagyis hogy a javaslat személyi hatálya minden, a Magyar Köztársaság ügyészségével szolgálati viszonyban álló ügyészségi alkalmazottakra kiterjed: létrehozza az üzemi tanácshoz hasonló ügyészségi alkalmazottak tanácsát és ezek országos tanácsát; létrehozza az ügyészi tanácsokat; szabályozza az összügyészi értekezletet, a szakmai kollégiumokat; rendelkezik az ügyészségi szolgálati viszony létesítéséről, módosításáról, megszűnéséről; a magasabb vezető állású ügyészről és a vezető állású ügyészről.
(19.20)
A bírákra vonatkozó szabályozással azonosan rendelkezik a végkielégítésről és a jubileumi jutalomról, az ügyész összeférhetetlenségéről, a fegyelmi felelősség anyagi és eljárási szabályairól, a kártérítési felelősségről. Új elemként rendelkezik arról, hogy az ügyész kérheti a felettes ügyésztől az utasítás írásba foglalását, és köteles az utasítás végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével bűncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg; megtagadhatja, ha az utasítás teljesítése az életét, az egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. De ezen túlmenően az ügy elintézése alóli menetesítését kérheti, ha az utasítást jogszabállyal vagy jogi meggyőződésével nem tartja összeegyeztethetőnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A pálya akkor válik csúszóssá, amikor rátérünk az alkotmányi helyzet szabályozása elmaradásának a síkos jegére, és ráadásul itt még beleütközünk és felbukhatunk a pályán púposodó kis buckákban is. A parlamenti arányok ismeretében kényszerűen tudomásul kell venni, hogy a kormány nem kívánja felvállalni jelen esetben a jogállami intézményrendszer további tökéletesítésének terhét, és változatlanul a levegőben lógóként hagyja az ügyészséget. Én tárgyilagosan azt is elismerem és tudomásul veszem, hogy számtalan jogállami megoldás lehetséges és nem tekinthető egyedül üdvözítőnek a kormány alá rendelés, annak ellenére, hogy az európai államok túlnyomó többsége ezt az utat választotta.
Ebben a törvényjavaslatban inkább a felemásság aggasztó, mert a teljes, az indoklásban ugyan átfogónak minősített, de a valóságban egyáltalán nem átfogó szabályozás hiánya problémákat szül és a problémák áthidalására alkalmatlan az a megoldás, hogy úgy szabom meg, úgy szabom át a legfőbb ügyész elkopott ruháját, hogy a kabát, a zakó tökéletes, a nyakkendő is tökéletesen illik hozzá, csak éppen a nadrágot lefelejtették róla, ami köztudomás szerint szegény ügyészt élettani és politikai értelemben kiteszi a megfázás és a ráfázás veszélyének.
Csak mutatóba néhány "bucka", hiszen már mindent elmondtak előttem. Nézzük mindjárt a legfőbb ügyész megbízatásának felmentése vagy a hivatalvesztése kimondásával történő megszűnését, amelyre a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek.
Most képzeljük bele magunkat - ezt elmondtam a sajtótájékoztatón, csak ismétlésként mondom - abba a drámai helyzetbe, amikor a köztársasági elnök úr kénytelen felfüggeszteni az általa kedvelt és szívesen gyakorolt drámaírói tevékenységét, és átmenetileg a legfőbb ügyész úr lelkivilágával kell foglalkoznia. Ugyanis annak eldöntéséhez, mert el kell dönteni, hogy megalapozott javaslatot terjeszthessen elő, hogy vajon a legfőbb ügyész úr neki fel nem róható vagy felróható okból nem képes eleget tenni a megbízatásából adódó feladatainak és ezért a puha felmentés vagy a kemény hivatalvesztés legyen a sorsa, és ilyen javaslatot terjesszen az Országgyűlés elé. Vajon az elnök úr ezzel akaratlanul nem válik a végrehajtó hatalom jelentős szereplőjévé, hogy őt terheli az ezzel kapcsolatos előterjesztés?
Az előadottak ellenére őszintén bevallom, hogy - lehet, hogy kilógva a sorból, rossz lelkiismerettel és hiányérzettel - igennel szavazok a törvényjavaslatra, amit remélem, a módosító indítványok kijavítanak és megszabadul az ellentmondásoktól, mert a szolgálati viszony szabályozása valóban elengedhetetlenül szükséges és tovább már nem halasztható.
A lelkiismeretemet az rongálja, hogy egy félbevágott törvényjavaslatról van szó, elmarad az egységes szabályozás, ami az alkotmányjogi rendezést is tartalmazta volna; a hiányérzetet pedig az okozza, hogy meggyőződésem szerint köztársaságunk büntetőpolitikájáért és annak a végrehajtásáért a kormány, a végrehajtó hatalom a felelős, s ennek egyik eszköze vagy kinyújtott karja az ügyészség. Most törvényjavaslat ezt a kart levágja.
Én azzal az őszinte vallomással fejezem be, hogy nagyon sajnálom a legfőbb ügyész urat, hogy nem szabadulhat meg a rákényszerített politikai szerepvállalástól és a hozzá intézhető interpellációk sorozatától. Tehát azzal fejezem be, hogy a magam részéről elfogadom a törvényjavaslatot. Mindenkinek a lelkiismereti kérdése, hogyan szavaz, de én érzelmileg azt meg is indokolom azzal, hogy a 40 éves ügyvédkedés után a szerelemmel azonos hőfokú érzelem tapad mindig a bíróságokhoz, az ügyészségekhez, a büntetésvégrehajtás dolgozóihoz. Tehát rendbe kell tenni a dolgot és a szolgálati viszonyokat feltétlenül rendezni és szabályozni kell, mert annak hiánya a működőképességet veszélyezteti. Köszönöm az éjszakai órában tanúsított figyelmüket. (Taps.)
