VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Valóban csak röviden, két percben hadd reagáljak Miklós képviselő úr megjegyzésére.
Az első: én próbáltam érzékeltetni, nem gondolom, hogy pusztán legális csatornákba kerül a paprika forgalmazása akkor, ha a jövedéki törvény hatálya alá kerül. Mondtam példát is rá: a szesz, az olaj. Nem biztos, hogy egy ilyen terméknél - amiből körülbelül kilencezer tonnát termelnek egy évben csak Magyarországon -, ezt a mennyiséget tisztán legális csatornákba lehet terelni. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem lehet. Minden rendszer ereszt, ez is ereszt bizonyos szempontból, ezért továbbra is lesznek olyanok, akik nem fognak a törvény hatálya alá kerülni, kiesnek ez alól.
A másik: a bürokrácia kérdése, az olcsóbb állam kérdése. Én azt hiszem, hogy valóban egy nemes feladata ennek a parlamentnek, hogy az állami költségvetés kiadási oldalát időről időre megnyirbálja, lehetőleg csökkentse az állam kiadásait. De gondoljunk bele abba, hogy egy olyan új termékre, mint a paprikára, felépíteni azt a pénzügyi ellenőrző csatornát, amely ezeket a termelőket, forgalmazókat, kis- és nagykereskedőket megpróbálja valamilyen módon ellenőrizni, ez milyen pénzébe kerül az államnak, és mibe kerül az, ha pusztán a meglévő intézmények ellenőrzésére adunk pénzt. Ez azt hiszem az önök programjával is egyezik, amit mondok, hiszen mindannyian azt valljuk, hogy például az adóhivatalnak adott forint az kamatostól visszajön. Ugyanez a minőségellenőrzés szempontjából igaz a KERMI-re, igaz a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre és így tovább. Sokkal kevesebbe kerül, mintha az állam ezt a saját erőforrásaiból próbálja megoldani, nem beszélve arról, hogy remélem egy-két éven belül lesznek a fogyasztóknak is olyan önálló magánszervezetei, amik az ellenőrzésbe be tudnak szállni és akkor azt már magán pénzekből lehet megvalósítani.
A harmadik dolog: nem igaz az, hogy itt pusztán arról van szó, hogy a termelők megpróbálják kikerülni az adózást. Én azt hiszem, hogy ez egész egyszerűen nem igaz. Kétségtelen, hogy nagyon nagy pénzről van szó. Kilencezer tonnát szorozzanak be a kilónkénti 300 forintos árral - nyilván horribilis összegről van szó, amire az állam is szeretné rátenni a kezét.
Én elsősorban most egy jó szándékot tételezek fel a kormány részéről: az egészségügyi kérdést szerette volna megoldani ezzel a törvénymódosítással. Félek tőle, hogy nem igazán jól.
Még egy dolgot az adózás elkerüléséről. Ma egy mezőgazdasági kistermelő - ha jól emlékszem az szja-törvényre, 750 ezer forintig adómentes. Ez igaz a családjára is, tehát az körülbelül már hárommillió forint a családot tekintve.
Ezek szerint, ha ön azt állítja, hogy ezek az adókikerülés miatt tiltakoznak a jövedéki törvény ellen, ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon az egyik legjobban kereső, legjobban jövedelmező foglalkozás a paprikatermesztés. Nyilván van benne valami igazság, de nem hiszem, hogy ők képeznék a felső tízezret ma Magyarországon, és én hiszek abban, hogy ezek a kistermelők szeretnek nyugodtan aludni, szeretik, ha rendesen megtörténik az adóbevallásuk, és mondom, erre őket nem is ösztönzi más, csak az, hogy 700 ezer forint árbevételig adómentesek. Miért kerülnék ki akkor az adót, ha úgysem kell fizetniük? Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem