BERREGI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BERREGI ISTVÁN
BERREGI ISTVÁN (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kicsit szomorú vagyok, hogy ilyen kevés jelen levő képviselőtársam hallhatja, amit szerettem volna elmondani. Előre jelezni szeretném, hogy messze-messze nem frakciószolidaritásból teszem meg felszólalásomat, hanem úgy, mint akit eddig elég sok vidéki ember keresett fel sok ügyes-bajos, mezőgazdaságot érintő problémájával, jogos sérelmeivel.
Ezek között jelentős helyet foglalt el a Gyimóthy képviselő által előterjesztett önálló indítvány megoldásának kérdése is. Feltétlenül megfontolásra javasolnám az illetékeseknek az önálló indítvány alapos átgondolását, s egy olyan döntés meghozatalát kérném, amely kedvező lenne az érintettek számára. Ezzel nemcsak mintegy körülbelül véleményem szerint 500-800 munkanélküli ügyét sikerülne megnyugtató módon rendezni, bevonni őket a termelésbe, az ország mielőbbi talpraállításába, de a kormány, illetve jelen esetben a parlament is bizonyíthatná, hogy ha egész ritka esetben is, de tud segíteni a rászorultakon, azaz nemcsak megszorító intézkedéseket tud hozni.
Tudom, felvetették a kormánypártba tartozó képviselőtársaim, például Nacsa képviselő úr, hogy csak a feszültséget fokoznánk a kiválasztással. Mégis úgy gondolom, nagy odafigyeléssel, következetességgel megoldható lenne e kérdés.
(20.30)
Lehetne enyhíteni a jelenlegi feszültségen. Természetesen nem az előző kormány nyomdokain járva, ahol a támogatás jelentős része nem a mezőgazdaságot segítette, hanem a spekulánsokat, vagy egy bizonyos szűk körön belülieket, kiknek szinte még ma is semmi köze a mezőgazdasághoz. Csak a mezőgazdaságban dolgozni, termelni akaró, hozzáértő, pályázatokat beadott és elnyert munkanélküliekről van szó. Igaz, és tudom, hogy jóval egyszerűbb ezekről a ma létező állampolgárokról tudomást sem venni, mint őket segíteni gondjaik megoldásában. De mégis úgy érzem, valamennyiünk közös ügye és kötelessége, hogy minél kevesebb elégedetlen ember legyen ebben az országban. Főleg ha olyan emberekről van szó, akik dolgozni, termelni akarnak, s ezeket nekünk szerintem kötelességünk támogatni.
Végül hadd mondjak egyet: van egy jó barátom, ő is írt pályázatot, tőle is elfogadták, de ő sem kapta meg, mellesleg ő is munkanélküli. Nemrégiben beszélgettem vele a módosító javaslatról és bátorítottam a jövőt illetően. Ő mosolyogva egyszerűen naivnak, hiszékenynek nevezett. Emlékeztetett rá, hogy éppen a mai kormány elődpártja tett meg mindent azért, hogy tönkretegyék, megszüntessék a tulajdonjogot, a magántulajdont, eltapossák szó szerint, aki ezzel nem értett egyet: s talán ma már ők segítenek a talpra állításban? Ekkora rendszerváltás azért még nincs Magyarországon - mondta. Szeretném, ha megcáfolnák barátomat és elfogadnák a módosító indítványunkat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem