BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meg kell mondanom, hogy borzasztó nehéz Torgyán József képviselőtársunk után szólani, amikor ő alkotmányértelmezési és demokráciaelméleti fejtegetésekbe bocsátkozott.
Csak egyetlen dolgot szeretnék az ő felszólalása kapcsán elmondani, ami persze elhangzott már itt a Házban néhányszor: súlyos tárgyi tévedésre vall, amikor valaki azt mondja, hogy a Horn-kormány lemondta az expót. A lemondással kapcsolatos javaslata fekszik itt előttünk, erről tárgyalunk és ha így döntünk, akkor az expó lemondása végérvényessé válik. Így tehát nehezen tudom értelmezni dr. Torgyán József felszólalásának ezt a részét.
Tisztelt Országgyűlés! Megvallom, nehéz szívvel készültem a mai felszólalásra a világkiállítás léte vagy nemléte kérdésében. De készülnöm kellett, mert egyike vagyok azoknak, akik az előző parlament szocialista képviselőcsoportjából igent mondtak a '96-os expóra. A mostani vitában ugyanis többször megszólíttattunk, mondván: ha akkor igen, akkor most miért nem?
Nem szívesen veszek részt a kialakult számháborúban, de korábbi döntésünk kapcsán néhány számot mégis megemlítenék. A 33 fős képviselőcsoportunkból az 1991. december 3-ai szavazáson 20-an voltunk jelen, 17-en mondtunk igent, 3-an tartózkodtak. Tehát az igennel szavazók száma ötven százalék plusz egy fő.
(16.40)
Annak idején hosszú elemző vita nyomán alakítottuk ki álláspontunkat, amelynek során megfogalmazott aggályainkat Békesi László ismertette vezérszónokként. Ennek elemeit Karl Imre képviselőtársam vezérszónokként már elmondotta. A képviselőcsoport vitájában elmondtam: két okom is van, hogy igent mondjak a világkiállításra. Az egyik az, hogy soproni vagyok, a másik, hogy építész ember is volnék. Szülővárosom és lakhelyem, Sopron, földrajzi helyzeténél fogva, valamint a néhány évtizede kialakult kereskedelmi, vendéglátási és szolgáltatási hagyományokból következően a megnövekedő vendégforgalom egy része városunkat gazdagíthatná, ugyanakkor - mint említettem - építész lévén tehetetlen szemtanúja voltam az iparág összeomlásának. Azt reméltem, a világkiállítás jelentős beruházás-élénkítéssel járhat, segíthet az építőipar, építőanyag-ipar talpraállásában, a munkanélküliség csökkentésében.
Joggal vethetik a szememre, az 1991-ben fennállt okok jelenlegi megléte mellett mi változott mára, miért nem tudom támogatni ma a világkiállítás megrendezését. Valóban, az akkori okok változatlanok. Azonban a helyzet az, amely gyökeresen megváltozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a helyzet nem ma és hirtelen változott meg, hiszen igenlő döntésünk után már bő egy évvel kiderült, közel sem olyan feltételek mellett valósítható meg a világkiállítás, mint az a döntés pillanatában az előterjesztő véleménye alapján várható volt.
1992. december 1-jén egy éjszakába nyúló vita során Pál László képviselőtársam már utalt a helyzet változására. Őt idézem: "Megtörtént a pálfordulás. Az egy év tapasztalatai alapján, az elvégzett munka alapján és a benyújtott, az alapról szóló törvényjavaslat alapján mi nem tudjuk tovább támogatni a világkiállítást." Eddig az idézet. Az abban említett alap, a Világkiállítási Alap már előrevetítette az akkori kormány félelmét a vállalkozói alapon történő megrendezés kudarcát illetően. Azt hiszem, a helyzet, azaz a finanszírozás forrásainak alapvető változása miatt az akkori igenlők közül legalább azokat kellene álláspontjuk változtatására kényszeríteni, akik komolyan gondolták akkori mondandójukat.
Idézem: "Kénytelen vagyok ismét leszögezni álláspontunkat, mely szerint mi ezt a világkiállítást továbbra is olyan ügynek tekintjük, hogy alapvetően túlnyomórészt vállalkozók bevonásával - természetesen költségvetési támogatással is - jöjjön létre egy olyan rendezvény, amely ezt az országot abban az évben a világ érdeklődésének homlokterébe helyezi. Természetesen ne haladjuk meg lehetőségeinket és kereteinket." Eddig az idézet, mely 1992. december 7-én hangzott el Csépe Béla kereszténydemokrata képviselőtársam szájából. Nos, nézetem szerint mindebből, sajnos, csak a költségvetési támogatás azóta megnövekedett igénye maradt realitás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az akkori vitát - mint ezt a mostanit is - nagyon erős érzelmi töltés jellemezte, hiszen az ellenzők kaptak hideget-meleget egyaránt. Erre válaszolva mondta Békesi László képviselőtársam - idézem -: "A szocialisták soha nem tekintették politikai vagy pláne érzelmi kérdésnek az expó ügyét. Mindig is gazdasági kérdésnek tekintettük, ma is annak tekintjük. Nem tekintjük csodaszernek az expót, amely önmagában képes arra, hogy a magyar gazdaságot kiragadja a válságból, és nem tekintettük olyan ördögnek, amely önmagában alkalmas arra, hogy romba döntse az egyébként is romokban heverő államháztartást." Majd később, ismét idézem: "Sajnos egy árva szó nincs, egyetlen tétel sincs, amely valódi addicionális erőforrás-bevonásra, akár külföldi, akár hazai tőkebefektetésre utalna. Az aggályt valójában ez jelenti." Eddig az idézet.
A helyzet mára csak rosszabbodott. Az előterjesztésből kiderül, a vállalkozók száma - mármint azoké, akik saját pénzükkel, saját kockázatukra szállnának be az expóba - jelentéktelen. Az építő- és építőanyag-ipar expótól várt fellendülésére sincs remény. Elhangzott a vitában, hogy egy-egy világkiállítás megrendezése mekkora fellendülést hozott az adott helyszínnek. Ez kétségtelen. Ám ha visszatekintünk a legutóbbi évtizedekre, akkor jól látható, hogy az expókat nem olyan labilis költségvetéssel rendelkező országok rendezték meg, mint mi, ugyanakkor kitapintható volt a szándék, hogy az expó beruházásai jó lehetőséget teremtenek egy-egy elmaradott régió felzárkóztatására. Nem tudom, hogy ma Magyarországon van-e olyan vidék, amelyet valamilyen vonatkozásban ne kelljen felzárkóztatni.
Az expó megrendezéséről szóló döntésünk után kísérletet tettem arra, hogy a címzett és céltámogatások körébe beemeltessem a műemléképületek felújításának központi támogatását, mondván, hiba lenne, ha a látogató az expó területét elhagyva lepusztult környékkel találkozna. Elmondtam azt is, hogy a turista, bármilyen irányból érkezik is, egykor gyönyörű, ám ma rossz állapotban lévő műemlékegyüttesekkel találkozik. Igaz ez Sopronra, Egerre, Szegedre, Pécsre, de folytathatnám a sort. Javasoltam, vegyük fontolóra a kérdést, hiszen az expóig hátralévő szűk öt évben csodákat lehetne tenni. Ez az a lehetőség, amely igazán segítene az építőiparon. Javaslatomat leszavazták, sőt az akkor még - igaz vékonyan - csordogáló források is elapadtak.
Elhangzott vádként a vitában, hogy a főváros az expó kapcsán jól megfejte a kormányt, olyan beruházások '96-ig történő megvalósítását kizsarolva, melyek expó nélkül nem, vagy csak később készülhettek volna el. Nos, ebben a kérdésben nem szívesen foglalnék állást, meg hát a zsarolás szó is nagyon rosszul hangzik, óvatosan kell vele bánni.
Az elmúlt hét keddjén a cél- és címzett támogatásokról szóló törvény módosításának általános vitájában Kónya Imre képviselőtársunk kifogásolta azt a módosítási szándékot, amely az azonos feltételek mellett pályázó települések közül a kisebb lélekszámúak előnyben részesítését szüntetné meg. Mint mondotta - idézem -: "Úgy gondolom tehát, hogy ennek visszaállítása mindenképpen indokolt, mert egyszerűen lehetetlen helyzet áll elő, ha egy adott önkormányzat nem részesül esetleg céltámogatásban akkor, amikor hasonló feltételek mellett a szomszéd község önkormányzata megkapja. Ez természetesen mindenféle találgatásra adhat okot, de a politikai jellegű találgatásoktól függetlenül a különböző korrupciónak, protekciónak tág teret biztosít minden olyan rendszer, amely a szubjektív elemet beleviszi a döntéshozatalba." Eddig az idézet.
Mindezek kapcsán szeretném valamire felhívni a figyelmet. A minap kaptam kézhez egy előterjesztést, mely a XXVI. Nemzetközi Diákjátékok rendezvényeinek tervezete címet viseli. Röviden összefoglalva arról szól, hogy 1996-ban, a világkiállítás kapcsolódó rendezvényeként Sopron rendezi a diákjátékokat. A benyújtott pályázat minden döntésre illetékes tetszését elnyerte, így méltán tarthat igényt a város az 1994-ben felosztásra kerülő 300 millió forint arányos részére. Mind az expóiroda, mind pedig az expófőbiztos támogatásáról biztosította a várost. Én ennek örülök, mert szeretem a fiatalokat, szeretem a sportot és különösképpen szeretem Sopront. Ám az előterjesztés következő mondatát hangsúlyozottan ajánlom képviselőtársaim szíves figyelmébe. Idézem: "Arra is ígéretet kaptunk, hogy 1995-ben és 1996-ban azon városok cél- és címzett pályázatai, melyek expóhoz kapcsolódó rendezvényt vállalnak, az elbírálásnál egyértelműen előnyben fognak részesülni." Eddig az idézet.
Ezt a mondatot többször elolvastam, olyan hihetetlennek tűnt a számomra. Hogyan is van ez? Létezik a cél- és címzett támogatásokról szóló törvénynek olyan melléklete, amelyik tételesen felsorolja: milyen jogcímek alapján részesülnek előnyben az egyébként egyformán meglévő feltételek mellett pályázók? Nem hiszem, én legalábbis nem tudok ilyesmiről. Vagy akadt valaki, aki ezt a többi jogosan pályázó, ám expóhoz kapcsolódó rendezvényt nem vállaló önkormányzat rovására meg merte ígérni, netán a BM és a PM tudta nélkül, esetleg tudtukkal és beleegyezésükkel?
(16.50)
Arra már gondolni sem merek, hogy a cél- és címzett támogatás megadásának feltételéül egy expóhoz kapcsolódó rendezvény vállalását köthették... Nem folytatom, mert nem akarok mást belemagyarázni ebbe a mondatba, mint ami benne van.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1996-os expó számomra mára egy szép álom maradt csupán; egy szép álom, melyből felébredve az ember rádöbben a valóságra, hogy becsapták, amikor vállalkozói alapon megrendezendő expóval hitegették, amikor csak 17 milliárd forint központi költségvetési pénzt igényeltek, amikor azonos esélyt hirdettek az ország települései számára.
Korlátozott lehetőségeink ma már nem teszik lehetővé a megrendezést. Eszembe jut nemrég elhunyt szeretett nagybátyám bölcs mondása, miszerint: körmetlen macska ne másszon a fára... (Derültség.)
Képviselőtársaim! Első mondatomban említettem: nehéz szívvel készültem erre a fölszólalásra. Most, hogy befejezem, nem lett könnyebb, de ki kell mondanom: ezt a világkiállítást én támogatni már nem tudom.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
