DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az expó hosszúra nyúló vitájában engedjék meg, hogy az előttem szóló kívánságához - ami nyilván sokaké - csatlakozva, csak konkrét dolgokról igyekezzek szólni. Mégis, hadd bocsássak előre két rövid megjegyzést.
Az egyik. A vita jellegéből fakad, hogy talán nem felesleges; úgy szólok, ahogy szóltam 1991-ben is. Aki fellapozza az akkori naplót, látni fogja, hogy szóltam az akkor még általam túlméretezettnek tartott tervek ellen és szóltam a végül is elfogadásra került, általam reálisnak tartott terv mellett. Ma is lényegében ez a véleményem, mind a túlzásoktól, mind a szűkkeblűségtől szeretném magam elhatárolni.
Ezek után engedjenek meg egy kissé lírai mondatot, de csak mondatot. Nem temetni jöttem az expót - noha lassan az elhangzó beszédek nagy része egy gyászszertartásra hasonlít, ahol különböző kiindulópontokból, de az emberek elsiratják az expót -, hanem tulajdonképpen azt keresem, amit az ország nagy része keres: egyértelmű választ arra, hogy tetszhalottról van-e szó, vagy pedig a kellő vizsgálat azt fogja bizonyítani, hogy felébreszthető, feltámasztható az expó - indokoltan. Hogy ehhez eljussunk, úgy gondolom, vizsgálatra van szükség. Miért merem ezt mondani?
Nem vagyok a terület szakembere, de a kérdés, majd a vele kapcsolatban elhangzó, egymásnak szögesen ellentmondó adatokat felsorakoztatók arra vittek, hogy a képviselő számára lehetségesnél egy kicsit mélyebbre merüljek a tények, az adatok világába. Zárójelben meg kell jegyeznem: azt, hogy a megfelelő, engem meggyőző számanyaghoz közel jutottam, Szesztainé Szentiványi Edit műegyetemi adjunktusnő által rendelkezésemre bocsátott óriási számadásanyag áttekintése tette lehetővé.
Mindannak alapján, amit megismertem, csak azt mondhatom, hogy konkrét javaslatom van: mégpedig az, hogy az Országgyűlés kérjen segítséget egy eseti bizottságtól, amely kellő felkészültséggel, igen rövid idő alatt vállalkozik a rendelkezésre álló szakanyag áttekintésére. Ezért a mai napon benyújtottam egy módosító javaslatot, amelynek lényege az, hogy az Országgyűlés az új Házszabály 35. §-ának (1) bekezdése alapján a kérdés megvizsgálására egy eseti bizottságot küldjön ki, amelynek a felállítása folyamán kerül sor nyilvánvalóan összetételének és működésének meghatározására.
(15.50)
Javaslatomban azt indítványozom, hogy az Országgyűlés minden pártja - tehát a parlamenti pártok - két-két képviselővel és a kormányzat ugyancsak két képviselővel képviseltesse magát ebben a bizottságban. Kerüljön az eseti bizottság tagjainak sorába a világkiállítás jelenlegi főbiztosa, Budapest főváros önkormányzatának a közgyűlés által delegált tagja, az érdekegyeztető tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy választott képviselője.
Azt javaslom ebben a módosító indítványban, hogy az eseti bizottság felállítását követő 14 napon belül adjon választ meghatározott kérdésekre. Nem ismertem még az előttem szóló képviselőtársam észrevételeit, de hadd mondjam azt, hogy bár nem ismertem azokat, javaslatom mégis rímel rájuk. Javaslom, hogy az Országgyűlés kérjen választ az eseti bizottságtól.
Az első: mai áron mennyire becsülhetők a világkiállítás kijelölt területének kerítésén belül közpénzből eszközlendő beruházások? Szinte szó szerint választ kérek arra, amit ő kérdésként felvetett, illetve amiről ő úgy tartotta, hogy a vita egyértelműen döntötte volna el.
Mai áron mennyire becsülhetők - hangzik az általam javasolt második kérdés - a világkiállítás szorosan vett területén kívül eső, de a megrendezéshez nélkülözhetetlenül közpénzből eszközlendő további beruházások?
Harmadszor - s ez már a másik oldal reális felbecsüléséhez tartozik: a közpénzből eszközlendő beruházások utóhasznosításának mennyi a becsülhető tőkésített értéke? Itt legyen szabad csak zárójelben megjegyeznem, gondolok például olyanokra - és ez említésre is került több felszólalásban -, mint a Műegyetem számára épülő épületeknek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára épülő épületeknek utóhasznosítás keretén belül felhasználható értéke; vagy gondolok például olyan körülményre, amiről közvéleményünk oly keveset tud, miszerint az osztrákok kötelező módon, némileg bánatpénzként is - most a dolognak két értelme van - egy százmillió forint értékűre becsült épület ingyenes átengedésére készek; nem szólva a Vatikánról, amely egy ennél kisebb épület ingyenes átengedésére hajlandó. De ezek csak járulékos elemek. A döntőek nyilvánvalóan azok az épülettömbök, amelyeket a kormányzat maga is felépítendőnek tart, de az utóhasznosítás tőkeértéke nem került beszámításra a világkiállítás hasznosítható beruházásai közé, legalábbis nem láttam azt az egyenleget, amelyben ez kellő mértékben szerepet kapott volna.
Negyedszer: az eseti bizottság mennyire becsüli az esetleges végső lemondásból eredő kárpótlási kötelezettséget, illetve a kormány által a lemondás esetén is vállalni javasolt folytatólagos beruházások pénzszükségletét?
S végül: az esetlegesen jelentkező hiány pótlására indokoltnak és lehetségesnek tartja-e az eseti bizottság "Budapesti Világkiállítás '96." megnevezésű államkötvény kibocsátását, aminek jegyzésére az országon belül és az országon kívül - ezt valamennyien tudjuk, hiszen komoly híradások voltak felőle - készség mutatkozik.
Tulajdonképpen be is fejezhetem mondanivalómat, alig valamit fűzök hozzá.
Említettem, hogy a felszólalásra és javaslatom megtételére mindenekelőtt az indított, hogy komoly szakemberek részéről egymástól képtelen távolságra lévő adatok hangzottak el mindkét oldalon. Úgy gondolom, a megközelítések ilyen egymástól való diametrális különbözősége indokolttá teszi, hogy megpróbáljuk valami módon egy közös parlamenti bizottság számára feladattá tenni a közös mérlegelést és a közös vagy legalábbis meggyőző többségű ítéletmondást. Ez nem történt meg. A kormány előterjesztésében olyan tételek szerepelnek, amelyeket a magam által áttekintett számadásanyag nem tesz elfogadhatóvá. És feltehetően a másik oldalon is elhangozhattak olyan számadatok, amelyekre a kormány nem direktben válaszolt, de közvetetten annyi kérdőjelet helyezett el a számára adódó lehetőségek világában, hogy a közvélemény úgy érezheti magát, mintha egy körhintán ülne: minden fordulatnál más és más adatokra írják oda, hogy ez a hiteles, ez a megdönthetetlen, ez a valóságos.
Nem akarok ennek a részleteibe bocsátkozni, csak abba, hogy amikor magas szintű értelmiségi társaságban feltettem a kérdést, hogy mit gondolnak, a '95-ös, '96-os költségvetésnek hanyadrészét érinthetné a kiállítás megrendezéséhez még szükséges pénztámogatás, akkor a legalacsonyabb érték a tízszerese volt - a legalacsonyabb érték tízszerese volt! - annak, mint amit én legmagasabbként reálisnak tartok. Ha ilyen óriásiak az eltérések kvalifikált értelmiségiek körében, akkor érthetővé válik a nagy bizonytalanság, és érthetővé válik, hogy ha ilyen szinten következik be a szavazás, az nem lesz meggyőző.
Mint azt az előttem szóló mondotta, jelenleg valóban minden közvélemény-kutató az expó támogatóinak arányát látja nagyobbnak. Ez jól van, ha végül is megvalósul az expó. De ha végül is nem valósul meg az expó, velük kell szembenézniük azoknak, akik vállalják a lemondás felelősségét, és ha adatanyaguk nem egyértelműen meggyőző, én úgy gondolom, épp olyan nagy hibát követnek el, mint ha egyesek meg nem alapozott adatanyag alapján kvázi - idézőjelben, hiszen ez is elhangzik a zsurnalisztikában - felelőtlenül beugratják az országot és a közvéleményt az expó megrendezésébe.
Úgy gondolom, ha már ennyi időt ráfordítottunk, ha a kormányzat a július végi lemondó szándéka után szeptember 22-én nyújtotta be a tényleges előterjesztését, akkor indokolt, hogy szigorú feltételekkel szánjunk rá még 14 napot a különböző adatok összemérésére, egy olyan mérlegelt alapnak a parlament elé terjesztésére, amely érzelmeitől függetlenül mindenkinek megadja azt a biztonságot, hogy módja volt az anyag áttekintése és áttekintetése alapján józan döntést hozni.
(16.00)
Itt talán még egy mondatot, ami egy kicsit a nyitó mondatomra felel - a számokról volt szó most mindvégig, a nyitó mondatom kivételével. Legyen szabad azt mondanom, hogy a mérleget számokkal fogjuk megpakolni, ha elfogadják módosító javaslatomat. De alighanem gondolnunk kell arra, ha - mondjuk - a mérleg egyensúlyba kerül, mit jelenthet az expó és a hozzá fűződő remények sokasága nemcsak az illúziók elleni harcban, hanem abban is, hogy egy letargiába süllyedő nemzet rálásson az alagút végén felcsillanó fények egyikére. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
