ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 233 igen szavazattal, 21 ellenszavazattal, 27 tartózkodás mellett elfogadta. (Fekete György: Nem működik a szavazógépem!)
Azonnal felszólunk a technikusoknak. Köszönöm szépen. (Elnök a jelzést továbbítja.)
A kiegészítő jelentés 6/0. pontjában, illetve ehhez kapcsolódóan az alapjelentés 62-77. pontjáig terjedő részében Dornbach Alajos az önkormányzati kisebbségi választásokkal kapcsolatos kiadások fedezetére terjeszt elő javaslatot. Ezeket együttesen teszem fel szavazásra, a 75. pont kivételével, amelynek eltérő a bizottsági támogatottsága.
A módosító javaslat az 5. § (1) bekezdésében a törvény 5. §-a d) pontjának kiegészítését, illetőleg a VII. belügyminisztériumi fejezeten belül az egyes előirányzatok átcsoportosítását tartalmazza.
A javaslatcsomaggal alternatív tartalmúak a kiegészítő jelentés 62/1., 66/1. pontjaiban lévő javaslatok, amelyekben Lezsák Sándor a rendőrség egyes költségvetési előirányzatainak emelését javasolja. Erről azonban majd a belügyminisztériumi fejezetnél határoz az Országgyűlés, mivel nincs kapcsolata a normaszöveggel.
Először Dornbach Alajos javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő jelentés 6/0., illetőleg a jelentés 62-től 74., továbbá 76. és 77. pontjai szerint. A bizottságok támogatják. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem