CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Szeretném emlékeztetni államtitkár urat, hogy sokan azért mondtak le, és másokat azért hívott vissza a korábbi külügyminiszter, mert már az MDF választási pártlistáján való részvétel is elegendő volt ahhoz, hogy politikai nyomást gyakoroljanak a nevezettekre. (Mozgolódás, zaj.)
De a kérdésem nem erre irányult, hiszen ezzel kapcsolatos magyarázatok már elhangzottak többször is. Én azt nem értem, miért vannak betöltetlenül változatlanul, huzamos ideje nagyköveti posztok. Utalok például a berni nagyköveti posztra: úgy tudom, a mai napig a magyar kormány, a magyar Külügyminisztérium nem fordult a svájci kormányhoz az új nagykövetjelölt bemutatása érdekében, holott már régen, szeptember elején meghallgatta a külügyi bizottság, és elfogadta.
Ennél még sokkal súlyosabb a helyzet Brüsszelben, ahol a kétoldalú kapcsolatok, a NATO és az Európai Unió felé történő kapcsolattartásra nincs nagykövet. Régen hazajött a régi nagykövet, aki - megint csak hangsúlyozom, és ez bizonyítható - a politikai nyomásgyakorlás hatására mondott le valóban, és hazajött. De miért nincs betöltve? Sőt még egyelőre nagykövetjelöltet sem küldött a Külügyminisztérium a külügyi bizottsághoz. Ezt nem értem, ezt hiányolom, és súlyosnak tartom ezt a helyzetet, különösen Brüsszelben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem