IZSÓ MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

IZSÓ MIHÁLY
IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Miniszter Úr! Nagyon sajnálom, hogy a javaslatot nem fogadták el, illetve nem mérlegelik, tekintettel arra, hogy ha ezt a vízművet lebontják, akkor ott a helyreállítás anyagi okokból nem fog megtörténni. Továbbá pedig felhívnám miniszter úr figyelmét, hogy én mint kisgazda azért is képviselem ezt az álláspontot, mert tizenöt év múlva a Duna-Tisza közét is öntözni kellene, és ha nem lesznek víztározók, amiket régebben előirányoztak, nem tudom, hogy fogják ezt megvalósítani, mert egy öntözési terv esetén az ott levonuló hajók alól tökéletesen kiszívnák a vizet.
Köszönöm szépen, és szíveskedjenek ezt is mérlegelni, amikor módosítást hajtanak végre. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem