PANCZA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PANCZA ISTVÁN
PANCZA ISTVÁN (FKGP): Tisztelt Miniszter Úr! Az említett esetben borzasztó nagy csalás történt a téesz részéről. A harmincöt új földtulajdonos jogosan keresi igazát már több hónapja, de sajnos idáig még nem találta meg.
Ha feltételezzük, hogy az adott föld mondjuk 25 aranykoronát ér hektáronként, akkor könnyű kiszámolni, hogy kárpótlás esetén 135 ezer forintot, részarány-tulajdonnál pedig 180 ezer forintot kellene kifizetni az új földtulajdonosnak hektáronként - és ezt a semmiért. Mert ezért tulajdonképpen nem kap semmit sem, hiszen a víztározókban nincs víz, az öntözőberendezéseket pedig időközben a téesz eladta. A panaszosok - mint ahogy említettem - több hatósághoz fordultak. Sajnos van, ahonnan még választ sem kaptak. Köszönöm miniszter úrnak, hogy próbál intézkedni és megsürgetni ezeknek a válaszoknak a megadását, de sajnos, amíg ez a harmincöt személy meg nem kapja igazát, és el nem törlik - akár bírósági úton, akár más úton - ezeket az összegeket, addig nem tudom elfogadni miniszter úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
(16.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem