DR. FÜZESSY TIBOR
DR. FÜZESSY TIBOR
DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt konstruktív ellenzéki magatartást ígért, és ennek keretében azt, hogy az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokat elsősorban szakmai szempontból kívánja nagyító alá helyezni. Sajnos, én magamnak nem vindikálhatom az önkormányzati szakértő címét és nem vállalkozhatom arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot úgynevezett "szakmai boncolás" alá vegyem. Ezt a feladatot ellenzéki képviselőtársaim el fogják végezni.
Az elmúlt 40 évben viszont nagyon gyakran találkoztam azzal a fogalommal és azzal a szóval, hogy "dialektika". Sokat hallottam a dialektikus materializmusról és meg kell mondanom, hogy egyes tanításai még most is visszacsengenek a fülemben; olyan tanítások, amelyekkel többé-kevésbé magam is egyet tudtam érteni. Így megtanultam azt, hogy a történelmi, a gazdasági, a társadalmi eseményeket nem szabad, hibás dolog elkülönítve, körülményeiktől elszakítva és történelmi hátterükből, előzményeikből kiragadva vizsgálni. Ezért gondoltam azt, hogy helyes lesz, ha megpróbálok visszalapozni a négy évvel ezelőtti parlamenti vita történéseibe, amely területen Kalmár Péter képviselőtársam is megtett egy-két lépést, de nem jutott el addig, hogy ebből a vitából bizonyos levonható következtetésekre tudjon jutni.
Az önkormányzati törvény vitája a korábbi parlamentben 1990. július 9-én, a választási törvény vitája július 24-én kezdődött. A vezérszónoklatok után azonnal világossá és egyértelművé vált a helyzet, hogy az akkori kormánypártok és az akkori ellenzék pártjainak véleménye között olyan mély és olyan éles véleménykülönbség van, hogy a törvény elfogadására nincs remény.
Akkor az történt, hogy az akkori kormánypártok és az akkori ellenzéki pártok leültek tárgyalni. Igaz, hogy akkor még élt az ellenzéki kerekasztal és a háromoldalú tárgyalások - az MSZP, az ellenzéki kerekasztal és az úgynevezett harmadik oldal közötti tárgyalások - szelleme, és élt az a hit és meggyőződés, hogy amennyiben az ország érdekeit egységesnek tekintik, akkor nincs reménytelen helyzet, és nem lehet feladni azt a reményt, hogy a legélesebb kérdésekben, a legélesebb ellentétek ügyében is lehetséges a konszenzus létrehozása. Három hét után, amikor összevontan, újra megkezdődött az önkormányzati csomag vitája, akkor a vezérszónoklatok lényege az volt, hogy egyetértésüket és örömüket fejezték ki a módosítva előterjesztett konszenzusos törvényjavaslat felett.
Az egész vita tulajdonképpen a jól sikerült kompromisszum dicsérete volt, amely minden párt részére sikerélményt jelentett. Végül 1990. augusztus 3-án 292 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással fogadta el az Országgyűlés az önkormányzati választásokról szóló törvényt; azt a törvényt, amelyik mindmáig hatályban van, azt a törvényt, amellyel akkor a mostani kormánykoalíció képviselői messzemenően egyetértettek és amelyről dicsérően nyilatkoztak.
Egy pillantást vetnék az akkori felszólalásokra. Magyar Bálint képviselő úr örömmel üdvözölte a kétszavazatos választási rendszert, amely - akkori megállapítása szerint - a nagy pártokkal szemben a kis pártoknak és a helyi szervezeteknek adott és biztosított előnyt.
Szabó György képviselő úr örömét juttatta kifejezésre, hogy a kétszavazatos rendszerrel sikerült kiküszöbölni az eredeti kormányjavaslat igazságtalanságát.
Tölgyessy Péter akkori frakcióvezető úr jó kompromisszumnak nevezte a kormány ellen kiharcolt úgynevezett szűkített, kétfordulós és fele-fele arányban listás, egyéni rendszert.
A kérdés ezután az, hogy ezen a nagyszerű, demokratikus, ma is hatályban lévő, kis pártoknak kedvező választási rendszeren miért kell most változtatni?
Sepsey képviselő úr felvetett a napirend előtti felszólalásában egy jelenséget. Úgy értékelte a helyzetet, hogy a mostani kormánykoalíció egymás után kívánja megváltoztatni az elmúlt négy év alatt hozott törvényeket. Igaz, hogy az ő konkrét példájában Akar államtitkár úr megcáfolta a Sepsey által felhozott tanulságot, akkor én ezt a jelenséget magamban "Sepsey-szindrómának" kezdtem nevezni.
Ebben a törvényben, a választási törvényben azonban én is úgy látom, hogy a kormánykoalíció ellentétbe került négy évvel ezelőtti önmagával, és amit négy évvel ezelőtt örömnek és sikernek tartott, azt most meg kívánja változtatni.
(12.40)
A rómaiak a maguk nyers, szókimondó módján azt válaszolták a legyőzött ellenségnek, amelyik vitatkozni próbált a békeszerződési feltételeken és kis eredményeket, kis sikereket próbált elérni, azt mondták: Vae victis! Jaj a legyőzötteknek!
Én tulajdonképpen nem tudnám, vagy nem tudom valójában szemére vetni a győztes kormánykoaliciónak, hogy ki akar használni egy történelmi pillanatot, ki akar használni egy kedvező széljárást, mielőtt ez a széljárás alábbhagyna, és maximálisan biztosítani akarja hatalmát, hatalmi koncentrációját a politikai élet minden területén. Megértem, megértjük, de nem fogadjuk el természetesen azt, hogy a kompenzációs rendszerrel leértékelődjék a választók szavazata, mint ahogy ezt - én is csak utalni tudok rá - klasszikusan kifejtette Salamon László alelnök úr.
Nem tudjuk tudomásul venni a listás, a 10 ezer lélekszámon felüli helységeknél természetesen, a listás és egyéni képviselői számok közötti eltolódást. És nem tudjuk tudomásul venni az egyfordulós rendszert sem, amelyik tulajdonképpen kiveszi az ellenzék kezéből azt a lehetőséget, hogy a második fordulóra esélyeket szerezzen azáltal, hogy megállapodásokat hoz létre az ellenzéki pártok között.
Amit nem tudunk sem megérteni, sem tolerálni, az az a felfogás, amelyik azt igyekszik sugallni az ellenzéki pártok felé és a közvélemény felé, hogy ez az új választási rendszer valójában a jelenlegi ellenzéknek kedvez. Magyar Bálint képviselőtársam nincs jelen, nem szeretném, hogyha személyi megtámadtatásnak vélné, hogy mindig őt idézem. Tulajdonképpen a mai nap után, ha kezemben lenne a jegyzőkönyv Csabai Lászlóné felszólalásáról, akkor őt idézném. Magyar Bálint szerint az a véleményünk, hogy a tervezett rendszer, amit bevezetünk, előnyösebb a kisebb, jelenlegi ellenzéki pártok számára. Ha önök meggondolják és választaniuk kell, én az önök helyében az új, tervezett rendszert választanám és módjával javasolnám a kormánynak, hogy vonja vissza ezt a törvénytervezetet, mert esetleg még megteszi. Itt nem személy elleni támadásról van szó, hanem az ellen az eszme elleni támadásról, amely meg akarja magyarázni az ellenzéknek és az ellenkező véleményen levőknek, hogy számukra az a jó, amit a kormány előterjeszt és amit a kormány jónak tart.
Nem tudok szabadulni egy idézettől, ami Nagy Frigyestől származik, és amelyik egy abszolutista uralkodónak a néphez való viszonyát jellemzi. Ezt mondja: népem és én megegyezésre jutottunk, amely mindkettőnket kielégít: ők azt mondják, amit jónak látnak, én pedig azt teszem, amit jónak látok. (Taps a jobb oldalon.) Azt hiszem, nem kell ezt lefordítanom a mai témára, ez körülbelül azt jelenti, hogy tisztelt ellenzék, vitatkozzatok, mondjátok csak, hogy nektek mi jó, de hogy valójában mi jó nektek, azt majd mi fogjuk végeredményben megmondani.
Tisztelt Országgyűlés! A kormánykoalíció kezébe páratlan, történelmileg páratlan és történelmileg előzmény nélküli lehetőség adatott azzal, hogy demokratikus választás alapján szerezték meg a lehetőséget arra, hogy az új kormányzati, az új gazdasági, társadalmi és jogi rendszert a saját képükre és hasonlatosságukra alakítsák. Megtehetik. A törvényhozói hatalom, a végrehajtói hatalom megszerzése után komoly esélyük van arra, hogy megszerezzék a hatalmat az önkormányzatok területén, megszerezzék a hatalmat a média területén és még sok más területen is. Én csak azt kérem, hogy gondolkozzanak el ezen, hogy jó-e ilyen hatalomkoncentráció, és tudnak-e olyan bölcsek lenni, hogy azt a túlságosan nagynak bizonyuló szelet egy kicsit kifogják a saját vitorlájukból, s megfelelő mozgásteret és cselekvési lehetőséget biztosítsanak az ellenzék számára is. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
