DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A napirenden szereplő ügy egy, a sajtóban paprikás hangulatúnak minősített és Soroksáron a Táncsics Mihály Művelődési Házban még 1993. március 23-án tartott közmeghallgatás "hordaléka".
Az önkormányzat képviselő-testületének egyik tagja nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt azért tett feljelentést négy önkormányzati képviselőtársa és közöttük - az időközben országgyűlési képviselővé választott - Karakas János képviselőtársunk ellen, mert a közmeghallgatást követően a Pestszenterzsébet-Soroksár című lap 1993. április 2-i számában és az Új Generáció című újságban nyilatkozatot tettek közzé. A nyilatkozatban - majdnem szó szerint idézem - mélyen elítélték a magánvádló képviselőtársuk képmutató magatartását, amely az 1993. március 23-i soroksári közmeghallgatáson csúcsosodott ki.
A nyilatkozat további részében ugyancsak tényekkel ellentétes állításokat tartalmazó, ott elhangzott hozzászólását, amely a helyzetet nem ismerő választópolgár tudatos megtévesztését szolgálta, szintén az elítélés kategóriájába vonták, és mivel a képviselő úr tisztában van a kellő információkkal, ezért kötelessége is lenne hiteles tájékoztatást adni.
A négy személy által aláírt nyilatkozat befejezése: "A minden etikát nélkülöző, népszerűsködő megnyilvánulásait összeegyeztethetetlennek tartjuk választott képviselői felelősségével, az emberi tisztességgel."
A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság augusztus 31-én tartott ülést, ahol megjelent a képviselő úr is. A képviselő úr maga is kérte mentelmi jogának felfüggesztését két okból: először a cselekmény időpontjára tekintettel, másodszor pedig azért, mert nem akarja magára hagyni három másik társát, akik ugyanezt a nyilatkozatot aláírták, és ellenük folytatódna az eljárás. Ezekre tekintettel a mentelmi bizottság többségi szavazással - az írásban is benyújtott jelentésben - javasolta Karakas János képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését, mert voltak olyan álláspontok is, hogy ilyen becsületsértési és rágalmazási ügyben azért meg kellene nézni, hogy az nem a képviselői tevékenységet zavaró zaklatásnak minősül-e, de ez itt kizárt a '93 áprilisi elkövetésre tekintettel. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem