DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meg akartuk kímélni képviselőtársainkat az ügy részletes feltárásától, ezért csak azt írtuk, hogy valóban bonyolult, szövevényes az ügy. De akit nagyon érdekel, a tényállás lényege:
1993. március 2-án köt a képviselő úr egyik társával együtt a Cash Trade Kft-ben meglévő üzletrészhányad átruházására egy szerződést, ahol az értékelés valóságáért szavatosságot vállalnak. Az értékelés 1992. december 31-én kelt, és állítólag az értékeléssel szolgáltatott adatok nem voltak valósak.
Az átirat másik megállapítása, amit gyanúra okot adó adatként említ, az, hogy az üzletrészhányad átruházásakor bizonyos tartozásokat nem közöltek a velük szerződést kötő céggel, amely ennek tudatában vagy ennek ismeretében a szerződést nem kötötte volna meg.
Az átirat szerint a gyanúsítottként történő kihallgatás miatt szükséges a mentelmi jog felfüggesztése, tehát nyomozati szakban van az eljárás. Hangoztatom, hogy az elkövetés időpontja '93. március 2., a szerződéskötésé, az értékelésé pedig '92. december 31.
A képviselő úr a mentelmi bizottság előtt történt meghallgatása alkalmával szintén külön kérte mentelmi jogának felfüggesztését, mivel a sajtóban ez az ügy, amivel kapcsolatban állítja, hogy ezek az adatok teljesen valótlanok, annak ellenére, hogy a bizonyítási kötelezettség nyilvánvalóan nem őt terheli, hanem a vádhatóságot, ő azt szeretné, hogyha a nyomozati szakban, illetve ha netalán a nyomozat eredményeként vádemelésre kerülne sor, akkor a bíróság előtt derüljön ki, hogy a terhére rótt cselekménnyel való vádolása teljesen megalapozatlan.
Erre tekintettel egyhangú határozattal javasolja a mentelmi bizottság a képviselő úr mentelmi jogának a felfüggesztését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem