DR. LUSZTIG PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. LUSZTIG PÉTER
DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Tisztelt Ház! Karakas képviselőtársam a bonmot-t elvette tőlem azzal, hogy ő sem ilyen tárgykörben szerette volna első hozzászólását megtenni. Elhihetik, hogy én sem erre készültem.
Az ügy részleteiről hadd ne nyilatkozzam, mert hitem és meggyőződésem: nem azzal kell kinyitnunk reggel a sajtót, hogy 15 vélt vagy valós büntető-feljelentésről olvasunk benne, hanem meggyőződésem szerint az erre rendelt hatóságok feladata, hogy az igazságot kiderítsék. Én a vizsgálat elé nyílt szívvel állok - ehhez azonban képviselőtársaim döntése kell.
Ezt a több hónap óta tartó hercehurcát - s ennyi szubjektív megjegyzést engedjenek meg nekem - nomen est omen, ha nem is vidáman, de kellő nyugalommal tudtam elviselni, mert egyrészt tényleg hiszek abban, hogy a hatóságok végzik dolgukat, és az igazságnak ki kell derülnie, másrészt tudom, hogy nem vagyok az ügyben vétkes. Mégis, kedves képviselőtársaim, a hit és a tudás kevés az ügy megoldásához, bizonyítási eljárásra van szükség, ez pedig az önök egyetértő szavazata nélkül nem megy.
Kérem, hogy addig is, amíg az eljárás jogerős befejezése megtörténik, a minden polgártársunkat megillető ártatlanság vélelméből kiindulva szavazzanak nekem bizalmat és dolgozzanak velem együtt. Tudniuk kell, hogy amennyiben büntetőjogi felelősségem, vagy azon túlmenően, vagy anélkül akár súlyos erkölcsi felelősségem ebben az ügyben megállapítható, a képviselői mandátumomról önként lemondok. Köszönöm a bizalmukat, kérem, segítsenek az igazság tisztázásában. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem