DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egy mentegetőzéssel kell kezdenem, és az ártatlanságomat szükséges bizonyítanom. Amikor Torgyán képviselőtársam felszólalásra jelentkezett, akkor többen obstrukciót kiabáltak. A múlt héten hétfőn kértem a frakció támogatását, hogy a tegnapi napon fölszólalhassak a kárpótlásra jogosultak érdekében. Tegnap arról győztek meg frakciótársaim, nehogy fölmerülhessen az obstrukció lehetősége, hogy a Házszabály részletes vitáját megpróbálnánk elhúzni, mondjak le a felszólalás lehetőségéről, inkább kedden szóljak, amikor elég hosszú idő áll rendelkezésre. Én eleget tettem ennek, és nagyon bízom benne, hogy önök nem fogják azt gondolni, hogy a kárpótlásra jogosultak érdekében fölszólalásomnak az a mögöttes és sanda célja van, hogy a mai napra kitűzött napirendi pontok tárgyalását megpróbáljam elhúzni.
Három évig vezettem az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalt. Ezalatt a három év alatt sokezer idős, sokat szenvedett ember múltját ismertem meg, azt a történelmet, amely ennek az országnak a történelme. Átérzem a kárpótlásra jogosultak sérelmeit. Nem tudom azt mondani - mint ahogy sokan mondják -, hogy a múlt nem a mienk, azt mások csinálták, mi nem is születtünk sem '39-ben, sem '44-ben, sem '56-ban nem éltünk, ezért az akkori cselekedetekért mi nem lehetünk felelősek, és próbáljuk meg a múltat elfeledni.
Én azt vallom, hogy a nemzetnek szembe kell néznie a történelmével, még akkor is, ha ez a történelem nem mindig dicsőséges, vannak rettenetesen szégyenteljes foltjai. De ha ezeket mi nem mutatjuk meg és képviselőként nem mutatunk rá, hogy mik történhettek meg ebben az országban a jog eszközeivel, akkor méltatlanok vagyunk arra, hogy képviselők lehessünk. Soha nem szabad elfelednünk, hogy ebben a Házban szavazták meg 1939-től kezdve azokat a törvényeket, amelyek magyar állampolgárok százezreit fosztották meg attól, hogy a magyar nemzet testének részét képezzék. Kirekesztette őket az ország faji, vallási alapon. Ebben a Házban azt követően szintén megszavaztak olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé tették, hogy állampolgárok százezreit megfosszanak a vagyonuktól csak azért, mert meg akarták szüntetni egyfajta államhatalmi elképzelések szerint a kapitalistának nevezett kistulajdonosi réteget.
Ez a múlt az, amivel ha nem nézünk szembe, nem tudunk úgy jövőt építeni, hogy ez a jövő valóban biztató legyen. Amikor 1990-ben az első, az úgynevezett szabadon választott Országgyűlés szembenézett ezzel a szomorú ténnyel, csodálatos feladatot kapott. Csodálatosat, de retteneteset is, hisz jóvátenni a jóvátehetetlent, ez volt a feladat. Hogyan és milyen módon lehet orvosolni azokat a sérelmeket, amelyeket száz- és százezer honfitársunkkal szemben elkövettek? Akiket megfosztottak politikai, faji, vallási okból vagy vagyoni állásuk, vagyoni helyzetük miatt a szabadságuktól, a vagyonuktól, és sok ezer, sok tízezer, sok százezer honfitársunkat az életüktől.
De ha nem tette volna meg ezt az első szabadon választott Országgyűlés, ha nem próbálta volna meg az elkövetett jogfosztásokat megmutatni az országnak, és nem próbálta volna meg a sérelmeket orvosolni, akkor nem lett volna méltó arra, hogy megemlékezhessünk róla. Mert meg kell emlékezni erről a cselekedetről, hisz megpróbálták. És abban én azt hiszem, mindegyik akkori párt egyetértett, hogy valamilyen módon kárpótolni kell. A módjában volt nagyon súlyos ellentét a különféle pártok között. Azt hiszem, nem szükséges hangsúlyozni, hogy nem elég a rémtetteket elítélni. Nem elég azt mondani, milyen módon történtek a jogfosztások, hanem meg kell próbálni az okozott következményeket enyhíteni.
E tekintetben a korábbi Országgyűlés nemcsak azt próbálta meg, hogy az elkövetett jogtalanságok felelőseit megpróbálják bíróság elé állítani - ez volt a felelősségrevonás igazságtételi része -, hanem megpróbálta enyhíteni azokat a károkat, amelyeket állampolgártársainknak okoztak. Ezt a törvényalkotási folyamatot, amely az elmúlt 50 évben a magyar állampolgárok vagyonában, életében, testi épségében, egészségében okozott károk reparálását célozta, nevezzük kárpótlásnak.
Nagyon sok jogszabály foglalkozott ezzel a kérdéssel: az első és a második vagyoni kárpótlási törvény; a politikai okból életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szóló, úgynevezett harmadik kárpótlási törvény; a nemzeti gondozási díjról szóló törvény; a hadigondozotti ellátásról szóló törvény; a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló törvény; a kárpótlási igények ismételt beadását lehetővé tevő jogszabály. Ezeknek a nagy száma is bizonyítja állításom valódiságát, hogy nagy feladat volt, amit el kellett látni, és amelynek megpróbált a korábbi Országgyűlés eleget tenni.
Szeretnék vitába szállni azokkal a megállapításokkal, hogy az akkori pártok mindegyike ellenezte a kárpótlást. Ez nem igaz. Ők a kárpótlásnak azt a módját ellenezték, amelyet az akkori koalíció beterjesztett. De ha megnézzük azokat a momentumokat, amelyek az országgyűlési viták során fölmerültek, hadd mondjam el a tisztelt Háznak, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének volt egy olyan javaslata, hogy mindegyik magyar állampolgár állampolgári jogon húszezer forint értékű vagyonjegyet kapjon. Ez 210 milliárd forintot jelentett volna. Ezen felül akarták megvalósítani a kárpótlást, ami ezen felül még 100 milliárd forint kiadást jelentett volna az államkasszának. És ez csak a vagyoni kárpótlásra vonatkozott.
Tessék valóban átgondolni, hogy ennek a javaslatnak a megvalósíthatósága milyen lett volna ahhoz képest, amit önmagában csak a kárpótlás jelent, ha a kettőt összefűzték volna!
Megnézvén a szavazási listákat, lehet, hogy sokak számára újdonságot mondok, de a második vagyoni kárpótlási törvényt, amely az 1949 előtti jogfosztások után ad kárpótlást, valamint a harmadik kárpótlási törvényt, amely a politikai üldözöttek kárpótlásáról szól, a Magyar Szocialista Párt képviselői megszavazták, támogatták. A Szabad Demokraták Szövetsége nem. Igaz, hogy a nemzeti gondozási díjról szóló törvény, amely éppen a deportálásokban, a málenkij robotban, az internálásokban megrokkantak számára ad anyagi juttatást, illetőleg azoknak özvegyeit és szüleit részesíti állami segélyben, akik ezek során meghaltak, ezek a pártok nem szavazták meg.
De ettől függetlenül a számomra érthetetlen volt Lakos miniszter úrnak korábban tett két kijelentése, amikor rossz kárpótlási törvényekről beszélt.
(10.30)
Rossz kárpótlási törvényekről akkor lehetne beszélni, ha én nem szavaztam volna meg őket. Lehet kritizálni a korábbi Országgyűlés munkáját, de ha ez a kritika egyben önkritika, akkor tessenek szólni, a többiek számára is érthetővé tenni, hogy én a saját cselekedetemet utólag másként próbálom értékelni.
1 millió 200 ezer ügyben hoztak idáig határozatot a kárrendezési hivatalok, és 600 ezer ügy vár még elbírálásra. Ez alatt az 1 millió 200 ezer ügynek az elbírálása alatt körülbelül 113 milliárd forint értékű kárpótlási jegy kibocsátására került sor. Ez a kárpótlási jegy egy nagyon különleges értékpapír, tudniillik a kárpótlási jegynek az értékét a törvény szavatolja - csak mit ér a törvény, hogyha a gazdasági élet ezt nem akarja elismerni. A gazdasági élet azért nem ismeri el a törvényi értékét, mert a jegynek a valódi értékét, a felhasználását az biztosítja, hogy az állam, a kormányzat milyen vagyont ad a kárpótlási jegyért, mit tudnak a kárpótlásra jogosultak, azok, akiket megfosztottak a szabadságuktól vagy akiktől elvették a vagyonukat, a kárpótlási jegyükön venni. Mert ha sok mindent tudnak venni - triviálisan fogalmazva: ha az állam nagy kínálatot biztosít -, akkor a jegyüket értelmesen fel tudják használni, akkor ennek a jegynek megvan a becsülete. Ha viszont ellentétes helyzet áll elő, hogyha nincs mit megvásárolniuk a jegyért, akkor a jegynek az értéke csökken, s akkor a kárpótlásra jogosult mélyen csalódott, mélyen megkeseredett ember lesz, mert egyszer már kifosztotta őt az állam, és most át kell éreznie, hogy még egyszer ugyanez történik vele ismét - jogilag szabályos keretek között.
Az állami vagyon mint a kárpótlási jegynek a fedezete volt az Alkotmánybíróság számára az az elfogadható érv, hogy a termelőszövetkezeteknek a földjeit be lehessen vonni a kárpótlási árverésekbe. Az biztosította, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányossá tudja tenni, és alkotmányosan el tudja fogadni a törvényi megoldást, hogy a szövetkezetek számára a törvény ismételten biztosította, hogy az elárverezett földjeikért kapott kárpótlási jegyeikkel, amelyeknek az összege nem csekély - több mint húszmilliárd forint értékű kárpótlási jegy jutott a szövetkezetekhez -, a privatizáció során tudjanak vásárolni.
A szövetkezetek ugyanott vannak, ahol a kárpótlásra jogosultak, mert nem tudnak mit tenni, nem tudnak bekapcsolódni az élelmiszeripari privatizációba, holott éppen a kárpótlási törvény az ő esetükben húsz százalékra emelte föl azt az állami vagyonhányadot, amelyet kárpótlási jegy ellenében az államnak el kell adnia a szövetkezeteknek.
A törvény az önkormányzatok számára is kötelezővé tette a jegy elfogadását, hogyha a bérlakásokat az eredeti jogosultnak eladják. Az önkormányzatok sem tudnak mit csinálni a jegyükkel, mert nem tudnak a piacon vásárolni értelmes és elfogadható állami vagyont, amely a tisztességes üzleti kockázat fölvállalása mellett azért egy hasznot hajtó beruházást takar.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy picivel hosszabban beszéltem az előzményekről, csak azért, mert bízom benne, sokak számára újdonságot tudok mondani, és azokat a politikai felhangokat, amelyek a kárpótlást ezidáig övezték, talán sikerül elcsitítani.
Meg kell tudnillik tisztítani most már a kárpótlást minden politikumától. Ezt nem úgy kell fölfogni, hogy a választási hadjáratban érv lesz pro vagy kontra. Ezt most már nem a korábbi kormányzatnak a szidására kell felhasználni, hanem egy dolog van, amit nekünk mélyen át kell éreznünk. A sokat szenvedett százezrek számára meg kell teremtenünk a kárpótlási jegy felhasználásának tisztességes lehetőségét, hisz a kárpótlási folyamat teljessége akkor valósul meg, amikor az eredeti jogosult a jegyével tud valamit csinálni. Az egész folyamat: a jogalkotás, az államigazgatási eljárás - hogy határozatot kapjon -, utána a jegynek a kézhezvétele, mind előkészületi cselekmény. Akkor fog befejezetté válni a korábbi Országgyűlésnek ez a magasztos elképzelése, amikor az eredeti jogosult a jegyéért vagyont kap. Ha meg nem fog vagyont kapni a jegyéért, ha nem tud mit csinálni, ha átéli a jegynek az elértéktelenedését, abban az esetben olyan csalódottság lesz úrrá száz- és százezer állampolgáron, amelynek a megkeseredett volta idáig, a Házig el fog jutni. S akkor nem ilyen felszólalások lesznek - higgyék el, őszintén mondom -, hanem sokkal agresszívebbek, s a mögött viszont sok százezer embernek a csalódottsága áll.
Engem az aggodalom és a félelem késztet megszólalásra, hisz a jogosultaknak egy része fölhasználta a jegyét, a földárveréseket több-kevesebb sikerrel megvalósítottuk. De száz- és százezer ember számára - s köztük ne tessék elfeledni azt a 600 ezer embert, akik a póthatáridőben adták be a kérelmüket - a jegynek a felhasználása csak a magánosítás, csak a privatizáció. Miben bízhatnak ők? Miben reménykedhetnek ezek az emberek? Hisz ha föltesszük azokat a kérdéseket: el lehet-e feledni, hogy két diktatúra hány százezer magyar állampolgár életét oltotta ki, hogy ez alatt az ötven év alatt hányan vesztették el a vagyonukat, a becsületüket, a jövőjüket, akkor erre a kérdésre nyilvánvalóan egyértelmű a válasz: nem, ezt nem feledhetjük el soha! Erre mindig emlékeznünk kell.
De ugyanilyen határozottan és keményen azt kell mondani, nem engedhetjük meg, hogy ezek az emberek megint csalódottakká váljanak. Nem engedhetjük meg, hogy az állam ismételten megfossza őket a vagyonuktól. Nem engedhetjük meg, hogy megint megkeseredett emberekké váljanak, akik úgy érzik, függetlenül a kormányoktól, függetlenül a rendszerektől a kisember, az egyszerű állampolgár mindig áldozat. Ővele senki nem törődik valójában. Meg kell óvni ezeket a jogfosztottakat attól, hogy a jegyük elértéktelenedjen, mert ha elértéktelenedik, akkor tragikus következményekkel kell szembenéznünk.
Számomra és a kárpótlásra jogosultak számára is mélyen megalázó, hogy felelős állami tisztségviselők csak annyit tudnak mondani: majd a távoli, ködös jövőben, ha majd tisztázódnak a privatizációs elképzelések, ha majd kialakulnak az újfajta koncepciók, akkor létre fognak hozni különféle befektetési alapokat, amelyek biztosítják a jegy felhasználását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Addigra az eredeti jogosultak már eladják a jegyeiket. Nem náluk lesz az a jegy, nem nekik fognak majd felhasználást biztosítani, hanem azoknak, akik nagyon olcsó áron fölvásárolták ezeket a jegyeket. Nem hiszem, hogy ezt akarnánk. Őszintén mondom önöknek, kétségbe vagyok esve, hogy ilyen perspektívát kell festeni azon emberek elé, akik bíznak ebben a kormányzatban, bíznak ebben az Országgyűlésben, hogy törődni fognak velük.
Köztudomású, hogy némely intézmény vezetői 3-400 ezer forintos havi jövedelemre tesznek szert. Ha az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnál is 4-500 ezer forintos fizetést kapnak a vezetők, akkor tőlük elvárhatja ez az ország, az adófizetők százezerei elvárhatják, hogy tegyenek is valamit, ne mindig csak tervezgessenek.
A korábbi három év alatt is elég sokszor síkra szálltam: ne csak hitegessük az embereket, tegyünk is valamit. 40 milliárd forint értékű jegyért már állami vagyon került kárpótlási jegy ellenében magánkézbe. A többit is meg kell csinálni - meg lehet csinálni. Amikor egy darab ezer négyzetméteres rózsadombi telken levő villa után a volt tulajdonos 460 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kap, és az a villa ma 150 millió forintot ér, valaki mondhatja, hogy nem részleges ez a kárpótlás? Amikor tíz hónapi deportálás után, tíz hónapi koncentrációs tábor után 110 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kap az egykori deportált, valaki mondhatja, hogy ez nem részleges? Amikor nyolc évi Gulag - szovjet kényszermunkatábor - után egymillió forint értékű kárpótlási jegyet kap valaki, soknak tartjuk ezt? Nem hiszem. De ez csak egy lehetőség. Ez nem is készpénz, ezzel nem tud mit csinálni. Ezt még be kell váltani valami állami vagyonra, és itt, a vagyonra váltás során megmutatkozik a bürokráciának az embertelensége, a képtelensége.
(10.40)
Hisz ezeket az idős, sokat szenvedett, kárpótlásra jogosultakat sorállásra kényszerítik. Napokon keresztül, megalázó módon, ott kell állniuk az OTP és egyéb bankfiókok előtt, hogy talán sorra kerülhessenek, s közben a kiskapun mennek előre, mennek előre azok, akik nem szenvedtek, akiktől nem vettek el vagyont, de a kapcsolataik révén hozzá tudnak jutni ezekhez a részvényekhez. (Zaj.) A Chinoin, az Egis részvények jegyzése során az Állami Értékpapír Felügyelet is végre hajlandó volt vizsgálatot elrendelni, és megállapította a szabálytalanságokat. Történt valami? A felelős vezetők továbbra is ott vannak a helyükön, megszüntették az eredeti jogosultak elsőbbségét, a jegy árfolyama továbbra is csökken, sokan nagy vagyonra tesznek szert a kárpótlási jegyek által, csak nem történik semmi.
Hiába minden figyelmeztetés, az eredeti jogosultak számára nagyon kevés az, amit tudnak jelenleg ajánlani. Ez a kormány, amikor a kormányprogram megvitatásáról volt szó, a kárpótlás felgyorsítását ígérte. A koalíciós megállapodás részvénycsomagokról szól.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jöjjenek ezek a részvénycsomagok, jöjjenek, nagyon várják sokan, mert inkább még mindig felvállalnák a sorbaállást, csak legyen valamiért sorba állni. A jegyek elértéktelenedése felgyorsult - tisztességes ez? Nem.
Kijelenti a privatizációs kormánybiztos, hogy nincs meg a kárpótlás vagyoni fedezete, holott jól tudjuk, hogy ezerötszáz-kétezer milliárd forint értékű vagyon megvan, magánkézbe adásra vár. Becsületes ez a kijelentés akkor? Nem.
Kinek akarjuk odaadni az állami vagyont, ha nem ezeknek, ezeknek a szerencsétlen, üldözött százezreknek, akiktől elvették életüket, szabadságukat és a vagyonukat.
A Kozma utcai temetőben rendezett gyászünnepségen, amikor a holocaust áldozataira emlékeztünk, ott volt a miniszterelnök úr is. Ott volt akkor is, amikor június 16-án együtt koszorúzott Nagy Erzsébettel, fejet hajtván a kommunista diktatúrák áldozatai előtt.
Én bízom benne, hogy ezek a megjelenések, ezek a szándéknyilatkozatok nemcsak a külvilág felé szólnak, nemcsak koszorúzunk, emlékbeszédeket mondunk, hanem teszünk is valamit azokért, akik átélték az elmúlt öt évtizedet. Ez a cselekvés itt és most a kormánynak a joga és a kötelessége. A kormánynak kell biztosítani a vagyont, mert nyugodt lélekkel kijelenthetem, miután három évig ott ültem az Állami Vagyonügynökség igazgató tanácsában is, hogy vagyon van... (Zaj a bal oldalon.)..., csak dönteni kell, hogy kinek akarom odaadni és miért akarom odaadni. Ha nem azoknak akarom odaadni, akiktől elvettük, akkor ezt nyíltan ki kell mondani. De nem hiszem, hogy ez lenne a szándék.
Ezért kérem tisztelt képviselőtársaim segítségét, kérem, próbáljunk meg együtt nyomást gyakorolni, hogy azok a vagyonfelajánlási ütemek, amelyek még '94 elején születtek, s amelyek erre az évre minimum 80 milliárd forint állami vagyon magánkézbe adását tervezték kárpótlási jegy ellenében, meg is történjenek. Megvannak, tessék elhinni nekem: megvannak, csak nem kell felfüggeszteni az eljárásokat, végre kell hajtani.
Kérem a segítségüket, hogy az eredeti jogosultak továbbra is előnyt élvezzenek a részvénycseréknél. Ők azok, akik a kárpótlás kedvezményezettjei. Őket kell olyan helyzetbe hozni, hogy az övék legyen a vagyon, ne pedig azoké, akik nyomott áron felvásárolják a kárpótlási jegyüket.
Én nemcsak bízom benne, én hiszem, hogy segíteni fognak ebben. Segíteni, mert együtt éreznek azokkal, akik sokat szenvedtek. Én köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak, és higyjék el, ha együtt tudunk tenni valamit, hogy az elmúlt időszak bűneit jóvátegyük, akkor nem végeztük hiába a dolgunkat. Ehhez kérném az önök segítségét őszinte és tiszta lélekkel.
Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet, köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
