DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert frakciótársaim mondják, néhányan gúnyosan nevettek, amikor azt mondtam, hogy az ÁVÜ igazgatótanácsának ülésén részt vettem. Állandó meghívott voltam, aki tiszteletdíjat nem kapott. Hivatali kötelességemnek tekintettem, hogy ott legyek, és azt minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeztem.
Államtitkár úrnak pedig, aki nem értette, hogy miért szólaltam föl, hadd mondjam el, hogy az eredeti jogosultaknak nincs semmiféle felhasználási lehetőségük, mert a több száz milliós pályázatokon nem ők fognak részt venni, akik 50-60 ezer forint értékű jegyet kaptak. Nekik a részvénycserék voltak - amelyeket viszont felfüggesztettek. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem