TIRTS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

TIRTS TAMÁS
TIRTS TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Külügyminisztériumból sajnos senki nem lesz jelen a kérdés elhangzásakor.., de már megérkezett a külügyminiszter úr, ennek örülök, köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
A kérdésem lényegében három részre bontható. Mint ismeretes, szeptember 11-én Göncz Árpád köztársasági elnök úr a Kínai Népköztársaságba is ellátogatott egy ázsiai utazás keretén belül. Elismervén, hogy Kína Földünk legnépesebb országa, a Biztonsági Tanács állandó tagja, egy dinamikusan fejlődő nagyhatalom, a Fidesz parlamenti frakciójában mégis felmerült az a kérdés, hogy a Kovács László vezette magyar Külügyminisztérium kellőképpen felkészítette-e hazánk legmagasabb közjogi méltóságát a Kínával kapcsolatos emberi jogi kérdésekre.
Két konkrétumot is idézek: az Amnesty International 1994. évi jelentésében többek között - nagyon sok más mellett - az is szerepel, hogy vallásos nézeteik miatt református, illetve római katolikus hívőket tartóztattak le két kínai tartományban, illetve a kínai börtönökben gyakori a kínzással járó vallatás - 1993-ban körülbelül tíz bebörtönzött halt bele a kínzásokba.
Kérdésem második része, hogy további kérdésként fölmerült az is, hogy az európai demokratikus jogállamok az 1989-es Tienanmen téri események óta ilyen magas szinten nem tartanak kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, mint ahogy erre most Magyarország esetében sor kerül. Ebben is úttörő szerepet kíván játszani a Horn-kormány?
Végezetül egy költői kérdéssel zárom, hiszen erre külügyminiszter úr nem fog tudni választ adni. Megítélésem szerint nehezen egyeztethető össze egy közismerten liberális szemléletű köztársasági elnök esetében - ráadásul a magyar parlamentben diszkrimináció-ellenes törvényjavaslatot is benyújtott az elnök úr -, hogy ilyen kérdésekben adott esetben tájékoztatlanul vagy nem elég felkészülten jár el Kínában.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem