DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Komolyan szeretnék szólni erről a komoly témakörről; tőlem telhetően terjengősség nélkül és tőlem telhetően szenvedélymentesen. Komolyan szeretnék szólni amiatt, hiszen parlamentáris demokráciánk egyik tartópilléréről, az önkormányzati rendszerről van szó. És ezért kérem, ne úgy tekintsenek a felszólalásomra, mint eggyel több ellenzéki felszólalásra, hanem olyan felszólalásra, amelyet elmondója azzal a becsvággyal mond el, hogy a jelenlévőket mérlegelésre késztesse - a problémakörrel kapcsolatban esetleg újabb mérlegelésre. Erre kérem a jelen lévő államtitkárokat, azzal, hogy a nyilván elfoglaltságuk miatt távol lévő miniszterekhez is juttassák el gondolataimat, és esetleg a képviselőcsoportok jelen lévő tagjait azzal, hogy a távollévőknek is, ha indokoltnak találják, szóljanak az elhangzókról.
Négy kérdésről szeretnék beszélni: az önkormányzati "félcsomag" - idézőjelben - időzítéséről, a problémakezelésről, a koncepcionalitásról és a gyakorlati teendőkről.
Mindenekelőtt az időzítésről. Amit elöljáróban mondtam, hogy államberendezkedésünk egyik pilléréről, az önkormányzati rendszerről kíván az előterjesztések sora intézkedni, önmagában jelzi, hogy előkészítésének gondosan, az esetleges sürgősségi szempontok ellenére is csak alapos mérlegelés után lehet indokoltsága. Törvényalkotásunkban, mint annyi másban, azt kell mondanom, történeti mércével mérve is két, a múlt századi irodalomban megelevenített hiba van jelen. Minden törvényalkotásnál mérlegelnünk kell, nincs-e túlzott szerepe Pató Pálnak és nincs-e túlzott szerepe Hűbele Balázsnak.
Én kerestem a félcsomagba sorolt önkormányzati javaslatoknak azt a sürgősségét, ami indokolja, hogy itt, az új törvényalkotó periódus megkezdésekor kézhez kapjuk őket; úgy kapjuk kézhez, ahogy elnyertük őket, és hogy tárgyalásuknak érezhetően felgyorsított ütemezése mivel és mennyiben indokolható.
A felszólalók - és itt örömmel mondhatom, nem csak az ellenzéki oldalról, persze ott sokkal határozottabban és célra sietőbben - részéről felmerült az: vajon közvetlenül a célzott önkormányzati választások előtt éppen csak nagyon sietősen elvégezhető törvényalkotó munkát megfelelően alapozzák-e meg ezek a javaslatok, és maga ez az ütemezés mivel indokolható. Nem szeretnék felesleges ismétlésekbe bocsátkozni, így csak regisztrálom, hogy a főleg ellenzéki oldalról felmerült kételyek, vajon nem túlsietett-e ez a törvényalkotásra késztetés, hiszen a rendelkezésre álló önkormányzati törvények mostani reformja nem egy olyan történelmi szorításban történik, mint annak idején megalkotásuk, amikor a diktatúra világszerte megbukott, egyik fő eszköze, a tanácsrendszer eltávolítása, ennek a centralizált és voluntarista célokat kiszolgáló ős alkotmányi intézmény kiiktatása volt 1990-ben, valamennyi párt buzgó helyeslése mellett. Más most a helyzet. Az örök törvényhozói feladat, hogy ahol elavultat vagy jobbal felcserélhetőt találunk, ott változtassunk, természetesen fennáll; természetesen minden pártnak, a többségnek és a kormányzatnak tiszte és kötelessége lehet az előterjesztés. De hogy ez így történjék, ahogy történik - egyfelől a majd felemlítendő tartalmi problémákra utalok, másrészt az ütemezés kérdésére -, ez több mint figyelmet érdemlő; ez bizony önmagában is aggályos.
Vajon - itt most megint ismétlek, azért lehetek rövid - az önkormányzati rendszer mutatta-e válságának, mielőbbi felszámolásának és felcserélésének indokoltságát? Vajon az államberendezkedésünk mutat-e olyan belső ellentmondásokat, amelyekkel egy - kormányprogramja szerint nagyon is sok feladatot felismerő vagy feltételező - kormányzatnak most neki kellett látni? Ezt eddig senki nem bizonyította.
És amit ugyancsak már szóvá tettek nagyon határozott szóval - tehát ismét szűkszavú lehetek -, az indoklások célját szolgáló papírlapokra gépelt sorok a törvényjavaslatok élén. Mert sajnos, az indoklás eredeti követelményének, tudniillik, hogy indokokat, racionálisan megragadható, fontolgatható, mérlegelhető, vitatható indokokat sorakoztatnának föl, erről nem szólhatok - mint ahogy nem szóltak képviselőtársaim, akik ezt már itt felemlítették.
(9.50)
Így az időzítés kérdésében legfeljebb arról lehet szólni - s nagyon kérdéses, hogy indoknak is tekinthető -, hogy a kormányzat a választások időpontját úgy akarja kitűzni, hogy az minél előbb megessék, és a "minél előbb" előtt végre akar hajtani egy részleges önkormányzati reformot.
Nem akarok most annak a részletezésébe bocsátkozni - utaltak erre mások is -, hogy egy választás előtt az újonnan készült jogszabálynak vagy jogszabályoknak ugyanaz-e a vonzóereje, mint a friss pékárunak: minél frissebb, annál célszerűbb.
Azt hiszem, ha feltételezzük, hogy demokráciában alaposan ismertnek, a felkészülés lehetőségeivel számolónak kell lenni a megalkotandó jogszabálynak, akkor ez a kérdés nem is kérdés, a kérdésben ott van a felelet, a kemény "nem".
Úgy gondolom tehát: az időzítés kérdésében még előtte állunk a felvilágosodás nagy élményének, magyarán mondva a kormány és a kormánypárton állók azon várva várt érvelésének, amelyre nyitottak vagyunk: hadd győzzenek meg bennünket arról, hogy ezt nem lehetett az időzítés tekintetében másként jól csinálni, csak így. Addig több mint kétely, erős aggodalom, ami afelé mutat, hogy hűbelebalázs talán a feltételezettnél és reméltnél nagyobb szerepet kapott a mostani előkészületekben.
A második a problémakezelés kérdése. Valószínűleg feltűnt önöknek és azt gondolták, hogy talán egy ellenzéki piszkálódás az, hogy amikor önkormányzati csomagról beszéltem, mindig hozzátettem - gondosan - a fél csomag meghatározását.
Én úgy gondolom, s erre nem lehet mentség az időzítés kapcsán feltett kérdőjeleim mögött lévő valóság, sőt engedjék meg, hogy talán túl könnyelműen megelőlegezzem a várva várt komoly, súlyos indokot az időzítés kérdésében, hogy miért fél csomaghoz jutunk. Hogy lehet az, hogy az önkormányzati problematikának - a parlamentáris demokrácia eme egyik központi pillérének - az új jogszabályrendszer általi meghatározása tekintetében az előterjesztés ismételten a jövőre utal fontos kérdésekben. Elég, hogyha itt a hatáskör-telepítés leglényegére utalok most, az általános vitában, nem bocsátkozva a részletes vitába illő részletekbe. A hatáskör-telepítés kérdésében teljes a bizonytalanság, hogy mi az elképzelés, mikor fog ez és milyen formában megszületni.
Elhangzottak ellenzéki részről a feltételezések, hogy ez talán a választási eredménytől függően kerül megfogalmazásra. Én ennél óvatosabb vagyok, várakozó álláspontra helyezkedem, egyfelől az indoklásban - a még hiányzó indoklásban - remélem ennek a majdcsaknem törvényhozási abszurdumnak a megfelelő magyarázatát, mert különben értetlenül állok előtte.
Itt megint visszautalok arra, hogy az 1990-es analógia nem analógia, ott az önmagát még a sztálinista építmény világában is túlélt rendszer továbbműködésének a mielőbbi felszámolása volt valamennyi pártnak az elhatározott célja.
Engedjék meg, hogy ebben a felszólalásban, amiben, remélem további működésemben is, kerülni szeretnék minden túlélezést, minden, olykor kihasználható, fedezetlen pontját a páros mérkőzésben a másik oldalon elhelyezkedőnek, minden övön aluli ütést, azért éljek egy hasonlattal. Számosan feltették a kérdést, hadd jelezzem: még újságírók is, hogy nem arról van-e szó, hogy zsákbamacskát vásárolt az Országgyűlés. Én azt válaszoltam, és most is válaszolok, hogy még ebben a vitában várom az indoklását, hogy miért fél csomagról és nem egész csomagról vitatkozunk.
De engedjék meg - egy kicsit talán a bennem lévő feszültség oldása kedvéért is -, hogy azt mondjam, engem nagyon emlékeztet ez a keleti házassági szokásokra, régmúltakra - ilyet a Biblia is megörökített - és sok helyütt most is élőre, hogy a vőlegény a menyegzői szertartáson a menyasszonynak csak nagyjából a körvonalait ismeri meg, és a befejezett tények után kerül le a fátyol és tudja meg, hogy milyen a menyasszony arculata. (Taps a jobb oldalon.)
Ismétlem: várom a még hiányzó felvilágosítást, mert enélkül önök számos ellenzéki felszólaló feltételezésének, a választásokkal kapcsolatos feltételezésének adnak tápot, részemről pedig, amíg választ nem kapok, a kellő előkészületek hiányának és a kellő időzítés hiányának a kérdését vetem fel, a tovább folyó vitában válaszra, nemcsak kétperces odavetett válaszra várva, hanem a hiányzó, indokolt indoklás pótlására.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a következő problémaként kapcsolódjak ehhez és a problémakezelés egésze tekintetében, mint nagyon aggályosról és most már még inkább tartalmi vonatkozásban aggályosról szóljak arról, hogy nincs módunk a benyújtott törvényjavaslatok kapcsán az elmondottak és el nem mondottak tekintetében még csak hozzávetőleges képet sem alkotni arról, hogy milyen önkormányzati rendszerről megalkotott koncepció feszült a benyújtott és benyújtandó törvényjavaslatok mögött.
(10.00)
Aki figyelemmel kísérte az előző ciklus vitáit, emlékezhet rá, hogy hányszor merült fel - nem ilyen súlyú, ehhez képest eltörpülő jelentőségű - törvényjavaslatok kapcsán a kérdés vagy a vád: hol a koncepció, hol a koncepcionális alátámasztás, hogy illik ez az államrendszer vagy az átalakulás egészébe?
Most az önök teljes felelősségét megfogalmazva - kormánytagokét és a parlament minden tagjáét - kérdezem: tisztában vannak azzal, hogy történelmileg nézve és jelenünkben az államrendszer és az államrendszer átalakításának világszerte legfontosabb, történelmileg a leginkább megmunkált, a modern államteória kérdéskörében pedig a dobogós helyek egyikére emelt jelentőségű kérdésről van szó? A parlament és az önkormányzati rendszer minősíti ma is világszerte a demokráciákat: egyfelől a parlamentarizmus lényege, jellege, funkcionálása és így tovább, másfelől az önkormányzati rendszer struktúrája, működése, érvényesülése. Hogyan áll e kettő, milyen viszonyba kerül parlament és önkormányzat a végrehajtó hatalommal? - ez a legmodernebb, az up to date, a mai államteóriák világszerte leginkább vitatott kérdése.
Gondolják önök, hogy ahhoz a kedvező fogadtatáshoz hasonló megértést fog találni, amelyben a '90-es éveknek ebben a térségben először megalkotott önkormányzati törvényei világszerte részesültek - legfeljebb egy nagyon is szolidáris mosoly kíséretében, hogy mindennek a kidolgozására még nem volt lehetőségük, de mindent tekintetbe véve példásat alkottak, gyengéivel együtt. Négy évvel később ennek a megreformálása, nem vitatom, szükségessé válhat, hiányok pótlása soron van - nem térek vissza az időzítés kérdéséhez. Gondolják, hogy ennek a szövegnek az elvi jelentőségű pontjai, lefordítva angolra, németre és így tovább, a mi átalakulásunkat oly nagy figyelemmel kísérő - hogy aktuálisat mondjak - kínaiak és mások számára példaadó jelentőségűek lesznek?
Én nagyon kérem: kormány és parlament és annak minden tagja mérlegelje, hogy meri-e ezt mondani. És ha úgy érzi, hogy van itt hevenyészettség, akkor visszafordítja a kérdést oda, ahonnan indultam: mi ennek a nagy sietségnek az oka, indoka - és le is írja, el is mondja, hadd tudjuk mi is, és hadd tudja a világ.
Jelenleg a szöveget nem tudom másnak tekinteni, mint fél csomagnak. És hogy lehet fél csomagot vagy fél struktúrát megítélni - hacsak nem Italo Calvino és mások fantáziadús kettészelt őrgrófjaira gondolunk? De itt, az egyik legnagyobb hagyományú, önkormányzati mérlegelésre képes magyar parlamentben vagyunk! Abban a magyar parlamentben, amelyik szeretné tudni, hogy azok a talányok, amelyek a be nem nyújtott javaslatok folytán talán feloldhatók, azok az ellentmondások, amelyek a jelenlegi fél csomagban ott feszülnek, hogyan oldódnak meg.
Egyetlenegy problémát érintek - történelmi előzményeit csak nagyon röviden -, mert annyira fontos kérdésnek tartottam 1990-ben is, hogy azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az elnöki széket elhagyva részt vettem a vitában, hogy ennek a kérdésnek tartalmi vonatkozásaira utaljak.
Nem egyszerűen arról van szó - mint közéletünkben gyakran felmerül, vitaformában, szinte minden párt köreiben -, hogy önkormányzati vagy centralizációs súlyú megítélés a kívánatos. Én nem fogom szimpátiáimat eltakarni, de előbb két mondattal vissza szeretnék utalni a négy évvel ezelőtt elmondottakra.
A magyar államjogi gondolkodás egyik fényes mozzanata az, hogy nálunk magas szinten nem rekedtek meg ennél a korai problémánál és leegyszerűsítő feloldásainál. Voltak úgynevezett centralisták, voltak úgynevezett municipalisták, azok közül is egyesek a feudális megye bálványozói, mások - ha megengedték, hogy megvilágítsák nézetüket - az angol-amerikai modernizáció municipalistáivá emelkedtek, mint Kossuth. Voltak - de a lényeg nem itt van.
Magyarország volt Közép- és Kelet-Európában - és legyünk büszkék rá; nem mindenre lehetünk büszkék a múltból - az az ország, amelyik először értette meg Tocqueville-nak a nagy felismerését, hogy tudniillik egyensúlyt kell keresni a kívánatos önkormányzati és a szükséges centralizációs mozzanatok között. Nem véletlen - és legyünk büszkék rá -, hogy a világon az elsők között és ebben a régióban először nálunk, alig négy évvel megjelenése után, Tocqueville köteteit lefordították magyarra, és kiadták, és használták, és érvényesítették. És a primitív szintet meghaladóan már nem illett, hogy valaki egyszerűen centralistának vagy municipalistának, egyszerűen a központosítás vagy az önkormányzat hívének mondja magát.
(10.10)
Minden, az átalakulásban érdekelt magyar politikus és irányzat, legfőképpen a reformellenzék és annak továbbvivői, a kettőnek sajátos egyensúlyát kívánták, keresték, hirdették. Meg kell mondanom, hogy a reformellenzéktől egészen máig, még az átalakulás olyan szerény hangyamunkásáig, mint magamat is tartom, nem az osztó igazság alapján, hanem erős határozottsággal, a kettő egyensúlyát, de az önkormányzat jogainak, szabadságainak, biztosítékainak a demokratikus rendszer egésze összhangja szempontjából fontos mozzanatának a preferálásával. Ennyit a múltról.
Hol van, hol van e csomagban - nem véletlenül hagytam most el a "fél" jelzőt, mert ami majd megszületik, az a törvényhozó számára még nem létezik - ebben a csomagként beterjesztett tartalmi félcsomagban hol van a lehetőség annak megítélésére, hogy voluntarizmus és alkotmányosság, centralizáció és municipalizmus vagy önkormányzatiság nagy irányultságai hol válnak el, hol találkoznak egymással megnyugtató módon?
Legyen szabad megkérdeznem - általános vitában vagyunk, és nagyon hosszan, ígérem, nem sokszor élek vissza türelmükkel, de talán nem feleslegesen -, hol van a világos jelzése annak, hogy a hatásköri problémákban - amelyeket egy másik törvény ígér, és amelyik, azt kell mondanom, hogy minden hatalommegosztási kérdésben nem egyszerűen Achilles-sarok, sokkal több annál - mi a lényeg, vagy ha tetszik, a lényeg lényege. Mert ha nem ismerem a hatásköröket, hogyan tudok beszélni a kiegyensúlyozó - tételezzük fel -, a tudatos kiegyensúlyozó törekvés sikeres érvényesítéséről?
Itt van kérem, a Fővárosi és Megyei Közigazgatási Hivatal elnevezésű új képződmény. Az indokok felsorolása híján még csak elképzelni sem tudom, hogy az önkormányzatiság túltengésének hatalmi korlátozásán kívül milyen szél hozhatta ezt be 1994-ben a magyar önkormányzatokról szóló törvénybe. Utoljára - engedjék meg és ne bántódjék meg senki - ezzel rokon előterjesztést Metternich magyarországi hívei terjesztettek elő az 1840-es években, tessék elővenni, nem túlzás! Ez lett a híres adminisztrátori rendszer, az ellene való küzdelem ügye, amelyben 1848 elején az ellenzéket megosztó manőverek nyomán egy szavazatnyi többséget 4 évi küzdelem után Metternich rendszere elérni tudott, és utána hangzottak el Kossuthnak azok a szavai, amelyek egyenesen '48-ra mutattak.
Nem kívánok most ennek a nyilván erőltetett, de nem megalapozatlan hasonlatnak az érvényessége - nyilvánvalóan csak részleges érvényessége van -boncolgatásába bonyolódni, de a hasonlatosság fájdalmasan valóságos.
Kérem, nagyon komolyan kérem, nem hatásvadászatból, hogy mérlegeljenek még, van idő. Nekem azonban úgy gondolom, az önök türelmében - hálát ébreszt bennem a türelmük folytán - mindenképpen letelik az időm. Sok elmondandóm lenne még, de a részletes vita még előttünk áll, csak következtetéseket szeretnék levonni.
Mi a teendő? A szemináriumon valamennyiünknek megtanították az állam funkcióiról gondolkodó politikusnak, aki a voluntarista eszmények híve és hirdetője volt, ezt a művét, most a címet hadd kölcsönözzem, mást nem. (Derültség.)
Mi a teendő? Az Országgyűlés elfogadhatja és elvetheti. Az elfogadásnak - bizonyos számszerűségekben - van esélye. Az elvetésnek minden optimizmusom ellenére - amivel azokhoz fordulok, akik úgy lépik át napról napra ezt a küszöböt, hogy semmi sincs eldöntve, minden ülésen az elhangzottakat mérlegelve fognak dönteni, mert ez illik a parlamentáris demokrácia választottjaihoz - minden optimizmusom ellenére azt mondom, hogy kevés vagy kevesebb az esélye. A kormánynak és a többségben lévőknek azonban van egy óriási harmadik lehetőségük, hogy a benyújtott félcsomagot kikerekítés, megjavítás és indokolással való ellátás után nyújtja be újra, azaz mielőtt átdolgozásra visszavonja. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
