KŐSZEG FERENC
KŐSZEG FERENC
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Szeretnék néhány szót szólni, és engedje meg a tisztelt Ház, hogy egy látszólag távoli történettel kezdjem a felszólalásomat.
Mintegy tíz évvel ezelőtt Amerikába készültem, és felhívott egy távoli ismerősöm, aki mintegy szemrehányást tett nekem amiatt, hogy egy közös ismerősünk úgy ment el Amerikába, hogy őtőle nem búcsúzott el - egy hölgy volt, aki felhívott és egy úr, aki elutazott. Rámbízott egy igen bonyolult üzenetet, amelyet át kellett adjak ennek az Amerikába távozott férfinak. Amikor megérkeztem Amerikába, természetesen felhívtam az illetőt és elmondtam neki az üzenetet, egy darabig hallgatta, aztán legyintett, s azt mondta, hogy hagyd abba, egy világtenger választ már el tőle...
Ha nem is térben, de időben azt lehet mondani, hogy egy tengernyi idő választ el mindannyiunkat attól az ügytől, amely alkalmat adott erre a becsületsértés miatti feljelentésre és erre a mostani megszólalásra. Az az időszak, amelyben az a bizonyos újságcikk megjelent és amellyel kapcsolatban a feljelentés született, a médiaháborúnak nevezett politikai belvillongás tetőpontja volt 1992 telén és kora tavaszán, abban az időben, amikor.., Isten ments, hogy még egyszer ezt a szót használjam, hogy a "csőcselék".., természetesen nem csőcselékről van szó, hanem hölgyekről és urakról, akik a Televízió elé vonultak olyan táblákkal, hogy "Magyar televíziót!" és "Keresztény televíziót!" - de távol álljon tőlem és bárkitől, hogy emiatt, mondjuk, nacionalizmussal és antiszemitizmussal gyanúsítsam ezeket a felvonulókat.
A feljelentést egyébként a Szokolay Zoltán egykori képviselőtársunk által alapított Közakarat Egyesület néhány tagja tette. A feljelentésből, illetve a feljelentés fénymásolatából nemigen lehet kiolvasni a feljelentők nevét. Én magam nem csodálkoznék, ha ők csodálkoznának a legjobban azon, hogy két és fél évvel ezelőtt, egy egészen más korszakban, aláírtak egy eléjük tett iratot, egy feljelentést. De hát remélem, hogy emlékeznek rá, és remélem, hogy meg fognak jelenni a bíróság előtt, mint ahogy természetesen azt gondolom, hogy helyesen teszi a Ház, ha hozzájárul a mentelmi jogom felfüggesztéséhez, mert hiszen nyilvánvaló az, hogy méltánytalan dolog lenne, ha bárki, aki a becsületét sértve érzi egy képviselő által, ezt az érzését nem fejthetné ki a bíróság előtt csupán azért, mert az állítólagos sértő országgyűlési képviselő.
Egyébként az egyik inkriminált kifejezés, a "talpas", a Közakarat Egyesület egyik tagjának a szövegéből származik. Azt mondta a Közakarat Egyesület egyik összejövetelén az egyik ott szereplő személy, hogy nem kell annyit érzékenykedni, ha szükséges, ő tízezer talpast hoz a Televízió elé, és az ablakon fogják kidobálni azokat, akik arra érdemesek. Én ezt idéztem ebben az egyik inkriminált írásban, és később, amikor a Közakarat Egyesülettől egy helyreigazító levelet kaptam, miszerint ez csak egy tagja volt a Közakarat Egyesületnek és nem jellemző a Közakarat Egyesület egészének mentalitására, természetesen ezt a Közakarat Egyesülettől kapott levelet is közöltük.
Talán nem is érdemes a dologra sokkal több szót vesztegetni, azonban szeretném helyreigazítani a mentelmi bizottság elnökét. Ugyanis véleményem szerint nem áll az, hogy a feljelentésnek a tárgya az általam írt válasz a Közakarat Egyesület két tagjának olvasói levelére, amelyet a Beszélő természetesen úgyszintén közölt. Az előterjesztés, amelyet a mentelmi bizottság elnöke készített, de amelynek úgy tudom, hogy a bizottságbeli előterjesztője Balsai István képviselőtársunk volt, azt mondja, hogy a mentelmi ügy tárgyát azonban nem ez a cikk, hanem a cikkel kapcsolatos olvasói levelekre adott szerkesztői válasz képezi.
(16.30)
Ez egyáltalán nem áll. A feljelentés szerint a feljelentés tárgya a Beszélő című újság 1992. január 25. napján megjelent számában a 19. oldalon - téves ez a szám, valójában a 3. oldalon - cikk jelent meg K. L. jelzéssel, melyben a feljelentők személyüket sértő kifejezéseket véltek felfedezni. A feljelentők ezután K. L. és Kőszeg Ferenc megbüntetését kérték. Az én válaszom az olvasói levélre csak mintegy bizonyítékként merül fel, mint annak bizonyítéka, hogy én azonosítom magam a feljelentővel. Így is keresett meg egyébként a rendőrség, hogy nevezzem meg, ki az a K. L.
Tisztelt Ház! Mint bizonyára sokan tudják, én valamikor még szamizdat korszakában is szerkesztettem a Beszélőt, és akkor megszoktam azt, hogy álneves, monogramos szerzőt nem adunk ki. Én ehhez tartom magam, tartottam magam egy másik ügyészségi megkeresés alkalmával is. Azt gondolom, hogy szamizdat ide vagy szamizdat oda, ez a szerkesztői etikának része, hogy a szerkesztő nem mondja meg, nem adja ki az álneves vagy monogrammal jelentkező szerzőt. Én azt hiszem, ez olyanfajta újságírói etika, mint ahogy az egyházi etikában a gyónási titok, amely nem kiadható. Nem akarom profánul egy szintre hozni a kettőt, de mindenesetre az biztos, hogy nem fogom megnevezni, ki a K. L.
Nota bene, zárójelben jegyzem meg, ha feltételezem, hogy a rendőrség tényleg nyomozott ebben az ügyben, és nem találta meg K. L.-t, akkor kicsit aggasztónak érzem a rendőrségnek a nyomozói képességét, (Derültség.) ugyanis azt hiszem, nemhogy egy könyvtáros, de egy hetilapolvasásban jártas olvasónak, mondjuk három perc fejtörésbe kerül, hogy megfejtse, kit fed ez a monogram. De mindegy! Ez legyen a rendőrségnek a problémája!
Végezetül pedig, ami a cikkel való - s itt K. L. cikkéről van szó - azonosulást illeti, s azt, hogy ez vajon becsületsértő tartalmú-e, én állítom, ez a cikk nem becsületsértő tartalmú. Ez nem nevezi a Közakarat Egyesület tagjait csőcseléknek, annál is inkább, mert egyáltalán nem szól a Közakarat Egyesület tagjairól, egyáltalán nem szerepel ebben a cikkben semmilyen vonatkozásban a Közakarat Egyesület. Ez a cikk jóval később keletkezett, mint ahogy a Közakarat Egyesületnek az az összejövetele volt, amelynek alapján ezt a vélt sértést egyesek magukra vették, január 25-én jelent meg. A Közakarat Egyesületnek ez az inkriminált összejövetele valamikor 91 novemberében volt.
A cikk kizárólag Szokolay Zoltánról szól, és én nemhogy azonosítom magam ezzel a cikkel, hanem egyszerű főszerkesztőként - most már nem vagyok az -, nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a cikk a Beszélőben jelent meg. Ugyanis ez a cikk igen pontosan jelezte, írta le azt a valóságot, amelyet később - mondjuk a választások meg számos azóta történt esemény, de mindenekelőtt a választások - igazoltak.
Hadd olvassak fel végezetül néhány mondatot ebből a cikkből: "Noha nem vagyunk híján a szélsőjobb létére utaló jelenségeknek, ezek a megnyilvánulások maguktól eddig nem szerveződtek egységes és tömeges mozgalommá. Ha úgy tetszik, nincs organikus csőcselékünk. Ezzel szemben vannak olyan erők, amelyek a parlamentből és egyéb úton megszerzett pozíciókból próbálnak maguk alá "mozgalmat" keríteni. Így jönnek létre az újságírók ellen hadrakelő "tömegek", pedig holmi skriblerek ellen a legritkább esetben szoktak félanalfabéta talpasok felvonulni. Ha mégis ez történik, akkor bizonyos, hogy a "felülről" szervezett szervetlen csőcselék jelenségének vagyunk tanúi. Szokolay a felvilágosult csőcselékszervezők egyik legjobbika. Az értelmiségi szubkultúrában szalonképessé formált szélsőjobboldali retorikát alkalmazva próbálja az ő egyszerű magyar levélíróiban feléleszteni a kollektív tudatlanság atavisztikus ősformáit. És teszi ezt úgy, hogy folytonosságot teremt a parlamenti szónoklat és a mocskolódás között." (Folytonos zaj.)
Én azt hiszem, hogy ez abban a helyzetben igen fontos, jelentős cikk volt, hiteles politikai elemzés volt, olyan politikai elemzés volt, amely mindenféle hisztériakeltéssel szemben jól írta le a valóságot. Ezt az elemzést - ismétlem - az azóta történtek igazolták. Akármi is lesz ennek a pernek a vége, nagyon örülök, hogy egy világtenger választ el bennünket attól a korszaktól, amelyben ez a feljelentés született. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
