DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Fél 7-kor folytatódik az a hatpárti tárgyalás, ahol megpróbáljuk - egy utolsó próbálkozásként - a javaslatokat mégis közelíteni, és egy utolsó kísérletet tenni arra, hogy hátha mégis sikerül ezt a nagyon-nagyon rossz irányba fejlődő ügyet az utolsó pillanatban jó irányba fordítani.
A hozzászólásomat nem elsősorban ez motiválja, hanem az, hogy Tompa Sándor az MSZP részéről úgy fejezte be hozzászólását, hogy nem kívánnak visszaélni kétharmados többségükkel. Ez biztató - ha valóban így lesz, nyilván nem lesz akadálya a megállapodásnak.
Ugyancsak biztató volt a másik részről, a kisebbik kormányzópárt részéről Kuncze Gábor belügyminiszter úr szombati nyilatkozata, amelyben felvetette azt a kérdést, hogy amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni, akkor visszavonnák a választójogi törvényt, és a régi törvény szerint szavaznánk.
Úgy gondolom, nem szükséges a törvényt visszavonni, lehetséges olyan ésszerű kompromisszumra jutni, ami a törvény vállalható és széles konszenzust maga mögött tudó elemeit érvényesülni engedi, miközben azokban a kérdésekben, ahol nincs megállapodás, a kormánykoalíció nem erőlteti az elképzelését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a koalíciós képviselőknek mondom: ez semmiképpen nem lenne visszakozás, nem lenne presztízsveszteség, sőt meggyőződésem, hogy amennyiben önök azt a '89-ben megkezdett folyamatot tovább folytatnák, miszerint egyoldalúan, egyoldalú kormányzati akaratot képviselve alapintézményeket nem változtatnak meg, akkor, úgy érzem, jó ügyet szolgálnának.
Eredetileg úgy hittük, hogy itt, a plenáris ülésen találunk módot arra, hogy érveinket fölsorakoztatva meggyőzzük önöket arról, nem feltétlenül kell minden elemét a kormányjavaslatnak támogatni, hanem bizonyos elemekben - és mindenekelőtt az egy forduló, két forduló kérdésére gondolok - az ellenzék érveit elfogadva, el kellene állni ettől a változtatási szándéktól. Az a napirend, illetve tárgysorozat, amelyet önök egyoldalúan elfogadtak erre a hétre, amelynek értelmében ma - ha kell - éjszakáig hallgatják a mi érveinket, de mindenképpen lezárják a részletes vitát, azt támasztja alá, hogy nem ez a fórum, nem a plenáris ülés alkalmas a meggyőzésre, ezért megpróbáljuk valóban hatpárti egyeztetés keretében érvényesíteni azokat az elképzeléseket, amelyeket érvényesítendőnek tartunk, és nem fogjuk önöket éjszakába nyúlóan fárasztani a részletes vitában való részvétellel; hiszen látnivaló, hogy egyoldalú a játék, mint azt Trombitás Zoltán is előadta. Itt érvelünk ezen az oldalon, a másik oldalról nem kapunk választ. Egy nagyon türelmes álláspontot látunk; itt ülnek önök, végighallgatnak minket - úgy gondolom, ez nem sokra vezet.
Megpróbálunk egy egyeztetést. Ez, úgy gondolom, egy utolsó próbálkozás. S önök gondolják azt végig, annak ellenére, hogy a választójogi törvénynek számos rendelkezésével nem értünk egyet, néhány rendelkezésével egyetértünk. Egy dolgot tartunk kardinális kérdésnek: a kétfordulósság fenntartását; már legalábbis olyan mértékben, ahogy a jelenlegi helyi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvény a kétfordulósságot megtartja. Hiszen gondolják végig, hogy a 40 százalék érvényességi és a 25 százalék eredményességi küszöb az esetek többségében a mai rendszer mellett is az első forduló alkalmával eldönti a kérdést. Ha ezeket a küszöböket csökkentenék, akkor tulajdonképpen a kétfordulósságot vitatnák el, holott a kétfordulós választás - mint ahogy Tölgyessy Péter a Házban már említett cikkben is részletezi - mindenképpen a megválasztott képviselő és polgármester nagyobb legitimitását van hivatva elősegíteni. Nem elsősorban az a kérdés, hogy kinek előnyös, hanem az a kérdés, hogyan tudunk olyan képviselőkhöz és polgármesterekhez eljutni, akik valóban jelentős támogatást tudhatnak maguk körül. Ez az alapvető kérdés.
Ezért mi hajlandók lennénk olyan ügyekben, amelyek nem meggyőződésünk szerint valók - és megint csak az önök figyelmébe ajánlom Tölgyessy Péter Magyar Hírlapban megjelent részletes cikkét, amelyben minden egyes részletről kimutatja, hogy azok tulajdonképpen a jelenlegi ellenzék ellen hatnak azért, mert a koalíciókötést gyakorlatilag lehetetlenné teszik a választások -, ennek ellenére hajlandók lennénk ezekben a kérdésekben önökkel egyezséget kötni, tehát tudomásul venni és elfogadni ezeket a javaslatokat, amennyiben a kardinális ügyben, a kétfordulósság kérdésében a jelenlegi limitek fenntartása mellett meg tudnánk egyezni.
Ha ebben sem tudnak önök engedni, akkor viszont nem tudjuk elfogadni ezt az önök által javasolt módosítást. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)