DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN, az MDF képviselőcsoport részéről: Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A hetvenes években az akkor ideiglenesen a Rosenberg házaspárról elnevezett Hold utcában dolgoztam. Reggelente menetrend szerinti pontossággal találkoztam a Kálmán utca sarkán Rodolfóval, a bűvészek királyával, aki elég hosszú pórázra engedve két, geometriailag egybevágó tacskó kutyát sétáltatott. Kedélyesen üdvözöltük egymást, néha egypár szót szóltunk egymáshoz - meggyőződésem a mai napig, hogy fogalma sem volt róla, kivel beszél. Én azonban igen, mert nagy tisztelettel adóztam a bűvészmutatványainak, amelyeket soha nem tudtam igazán egészen megérteni. Különösen nagy örömmel töltött el, amikor láttam, hogy egy üres cilindert, amit felmutatott a nézőközönségnek, letakart a bűvészkendővel, bűvészpálcájával háromszor körülírta, elmondta a varázsigéket, hogy csiribí-csiribá, akrama-bakra, lekapta a kendőt, és a cilinder tele volt egy fehér nyuszival! Hozzá kell tennem, akkor még fogalmam sem volt, hogy Rodolfónak ez a bűvészmutatványa smafu ahhoz képest, amit a baloldali koalíció nevében pótköltségvetés címén az én igen tisztelt Békesi László elődöm és utódom itt fölmutatorrtt. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
A bűvészeti mutatvány ugyanúgy kezdődött, mint Rodolfónál. Felmutatta az üres cilindert, letakarta a bűvészkendővel, a pálcamozdulat is azonos volt és a varázsigék is, majd lekapta a kendőt a cilinderről, és megtörtént a varázslat nem várt végeredménye: a cilinder üres is maradt... (Derültség az ellenzék padsoraiban.) Ha valaki ezt nem tekinti nagyon nagy bűvészmutatványnak, annak tisztelettel ajánlom, hogy szíveskedjék elolvasni a pótköltségvetés indokolását, amely lényegében arról szól: ha nincs bűvészmutatvány, akkor lett volna benne a nyuszi a kalapban.
Mit látunk ugyanis ennél a bűvészmutatványnál? Végül is a beterjesztett pótköltségvetésnél és az expozénál elhangzott, hogy az eredetileg elfogadott 330 milliárdos költségvetési deficithez képest 50-60 milliárd forinttal ez a költségvetés elszaladt volna, ha most nem nyújtanak be pótköltségvetést. Az államháztartás elszaladása még nagyobb lett volna, hiszen a két tb-önkormányzat mintegy 20-30 milliárddal deficites lesz az eredetileg tervezett nullszaldós eredményhez képest.
Kérem, én most a tb-költségvetés elfutásával nem kívánok foglalkozni. Gondolom, lesz a tisztelt Háznak módja arra, hogy a tb-önkormányzatok benyújtott pótköltségvetését majd részletesen megtárgyalja.
Nézzük azonban a központi költségvetést, amely valóban az államháztartás egyik eleme, de önmagában itt egy 60 milliárdos elfutás van prognosztizálva. Ha az eredeti 330-at és a 60-at összeadom, akkor 390 milliárdot kapok. Nagyon sajnálom, hogy a parlamentben nem tudok egy palatáblára írni, hogy egy rövid kis matematikai műveletet elmondjak, talán azonban a számok rengetegében néhány adat mégiscsak megjegyezhető.
A kormány nyilvánosságra hozta a költségvetés július végi, majd augusztus végére vonatkozó deficit tényszámait. A július végi tényszám 194 milliárd, az augusztusi 195,2 milliárd, ami egyébként azt jelenti, hogy egyetlen hónapban, augusztusban az 1,2 milliárd forint deficit rakódott rá az első hét hónap deficitjére.
Kérem, hölgyeim és uraim, gondolják végig, hogy ezek után az évből négy hónap marad hátra! Ezek közül a decemberi hónap olyan, még akkor is, ha tudom, hogy ebben az esztendőben a bankkonszolidációval kapcsolatos kötvények kamatainak fizetése ebben a hónapban beáll, az előző években azonban a december mindig súlyosan többletet, szufficitet mutatott, hiszen például tavaly a társasági adó 52 százaléka ebben az egyetlen hónapban szaladt be! De ha én azt mondom, hogy az állampapírok kamatainak az a része, amely decemberben megjelenik és csak azt mondom, hogy nem vélhető, hogy számottevő deficit keletkezik, sőt inkább nullát veszek figyelembe, gyakorlatilag a költségvetésnek három - szeptember, október, november hónapi - olyan időszaka van, amikor valóban deficit tud keletkezni.
Kérem, ha a prognosztizált számot, a 390 milliárdot, amelyet a költségvetési expozé és a törvény is tartalmaz, erre a három hónapra osztjuk el, akkor kiderül, hogy a hátralevő deficittöbblet fillérre szinte ugyanannyi, mint az első nyolc hónapban. Hát kérem, ki tudja azt elképzelni, hogy három hónap alatt tud annyi deficit keletkezni a jelenleg meglevő gazdasági folyamatok figyelembevételével, mint nyolc hónapban összesen?! Láttuk, augusztusban 1,2 milliárddal nőtt egy hónap alatt a költségvetés deficitje. Ha elfogadjuk a kormány prognózisát, innentől kezdve átlagosan havi 65 milliárddal kellene növekednie. Kérem, ezt - megmondom őszintén - teljes abszurdumnak és egész egyszerűen megalapozatlan prognózisnak tartom.
Hozzá kell tennem, hogy az igen tisztelt jelenlegi koalíció pénzügyi váteszei nem előzménymentesen jósolnak ilyen vadakat. Tavaly, amikor az 1993. évi költségvetést nekem volt módom benyújtani, akkor is hasonló számok hangzottak el. Kérem, engedjék meg, hogy a tavalyi Országgyűlési Naplóból idézzek két idézetet, az akkori ellenzéki vezérszónokok felszólalásából.
Az Országgyűlési Napló 27 646. oldalán Békesi László a következőket mondta: "Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy a 214-215 milliárdos deficit tartható lesz. A gazdaság teljesítményei ezt nem látszanak alátámasztani."
(15.40)
Soós Károly Attila, a szabaddemokraták vezérszónoka azért ennél jóval tovább ment. Felszólalása megtalálható az Országgyűlési Napló 27 638. oldalán. Szólott imigyen: "Nyilvánvaló, hogy a pótköltségvetés csökkentett bevételi előirányzatai is túlzottak. Az eredetileg tervezett 185 milliárd forint helyett most 214 milliárdról szól az előterjesztés. Nehezen elképzelhető - és figyeljünk -, én nem ismerek olyan szakértői véleményt, amely szerint elképzelhető, hogy ez a hiány ténylegesen 240 milliárd forintnál kevesebb lesz." Még a hivatalos év végi eredmény közzététele előtt is ugyanez a 240 milliárdos várható éves deficit jelent meg sok kutatóintézet, többek között a Gazdaságkutató Intézet részéről is. Tessék megnézni a napi sajtót, amelynek vezetője ma a miniszterelnöki tanácsadó testület illusztris tagja.
Kérem, az önök kezében van a zárszámadás. Tényként lehet rögzíteni, hogy mindeme jóslatok mellett 199 milliárd lett a tavalyi költségvetés végösszege.
Soós Károly Attila azt mondta, nem ismer olyan szakértőt, aki 240 alatt látná ennek a realitását. Én tisztelettel javaslom a jelenlegi kormánykoalíciónak, keressenek olyan általuk nem ismert gazdasági kutatókat és professzorokat, akik valamelyest az ilyen 40-50 milliárdos költségvetés-elszaladási jóslatokhoz képest valamilyen reálisabb számot is meg tudnak jeleníteni, mert különben - megmondom őszintén - nagy aggállyal kell a kormányzati ciklus elébe nézni, ha ilyen nagymértékű hibaszázalékkal dolgoznak azok, akik az akkori ellenzék, most pedig a kormánypárt tanácsadói.
Úgy vélem, hogy a tények: a tavalyi teljes költségvetési deficit és az első nyolchavi számok - ahol is a deficit időarányos 59,2 százaléka az időhöz képest 67,7 százalék - elmaradnak az irányzatoktól. Úgy hiszem, a tények alapján - a tavalyi és az idei nyolc hónapi tények alapján - jogom és erkölcsi alapom van arra, hogy alapvetően megkérdőjelezzem ennek a 390 milliárdra elfutó költségvetésnek a prognózisát. De meg kell kérdeznem, mit kezdjük akkor azzal a már-már kabalisztikusnak tűnő 40-50 milliárddal, ami itt intézményesen, legalábbis a mi kormányzati időnkre vetítve mint költségvetési többlet megjelenik. Hozzá kell tennem, teljesen más az attitűd tavaly és teljesen más az idén.
Tavaly a kormányzó koalíciót képező két párt ellenzékben volt. Világos, hogy egy ellenzéki pozícióban lévő pártcsoportosulás pesszimista jóslatokkal szórakoztatja a választópolgárokat, különösen akkor, amikor választások előtt állunk. Érthető, magyarázható, azt kell mondanom, még a politikai etika normáiba is beleférő magatartás.
1994-ben, a választások után, az új kormány esetében más a motívum. Elhangzott a nagy ígéret az olcsó államról, amelyik meg fog takarítani 40-60 milliárdot. A pótköltségvetés összeállítása során ez a léggömb kipukkadni látszott, ezért ki kellett találni egy olyan fiktív költségvetési deficitet, amelyhez képest azt lehet mondani, hogy mi lett volna, ha.
Erre csak egy idézetet szeretnék felolvasni az Állami Számvevőszék részéről és itt Nyikos úr előadásában is elhangzottakból. Szó szerint idézek ismét: "A pótköltségvetések jellemző tulajdonsága mindig az, hogy politikai motívumok állnak mögötte. Törvényességi szempontból - hangsúlyozom - szükség van pótköltségvetésre. Vita abban van, hogy vajon olyan pótköltségvetést kellett-e készíteni, mint amilyet most a kormány benyújtott. Úgy gondolom - majd a későbbiekben erre szeretnék utalni még -, hogy egy más karakterű és egy jobban áttekinthető, közérthető és jobban ellenőrizhető pótköltségvetési törvényjavaslat készülhetett volna. Van viszonyítási alapunk - mondja az ÁSZ -, hiszen az előző két évben is volt pótköltségvetés.
Azt gondolom, talán ennek a pótköltségvetésnek a háttere, ennek az indokolása kicsit talán túl hangsúlyos volt. Azt állítjuk, hogy a kormány nem vett számításba minden forrást akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot kidolgozta. Népiesen szólva: nem forgatta ki a zsebeit teljes mértékben, amikor itt a számokkal bemutatta elképzeléseit. Azt gondolom, hogy morálisan is helyes az, hogy mielőtt különböző megszorító intézkedésekre kényszerül a kormány, valóban célszerű az, ami a retorikában elhangzik, hogy saját magán fog elsősorban megszorító intézkedéseket kezdeményezni - ez, úgy tűnik, nem teljes körben sikerült."
Tisztelt Képviselőtársaim! De ha már a kormány egy pótköltségvetés során egy soha nem volt kiadáshoz képest kíván megtakarítani 50 milliárdot, tisztelettel megkérdezem, akkor miért mondott csak ilyen keveset. Bevallom férfiasan, egy kicsit úgy érzem magam, mint a skót apa, amikor hazajött a fia és azt mondta, hogy óriásit spóroltam ma, mert nem szálltam fel hazafele az iskolából a villamosra, hanem futottam utána. Utána az atya azt mondta, hogy: fiam, egy haszontalan, mihaszna kölyök vagy, mert futottál volna a taxi után, akkor még többet spóroltál volna. (Derültség, taps a jobb oldalon.)
Én mondhattam volna 320 milliárdot, amit megtakarítottunk ebben a pótköltségvetésben, ugyanis a volt minisztertársaim, akik ma részben az ellenzék padsoraiban ülnek, részben nincsenek itt a parlamentben, az 1994. évi költségvetésnél valóban olyan előirányzatokat és tárcaigényeket jelenítettek meg, amelynek végösszegeként 650 milliárd forintos deficit jelent volna meg a költségvetésben. Ehhez képest 320 milliárdot ugyebár már én megtakarítottam. De ha a jelenlegi kormány leveszi a polcról azokat az iratokat, amelyek ezt egyértelműen dokumentálják, mivel én ezt nem adtam el akkor, eladhatta volna a 320 milliárdot is, mert ez dokumentálható lett volna legalább.
Más a helyzet, tisztelt Ház, ha a kormány azt mondja, új kormány, új gazdaságpolitika, új gazdaságfilozófia. Nem ide akarok tenni, hanem oda akarok tenni, innen elveszek és átcsoportosítok saját politikai és gazdasági filozófiám szerint. Ez ellen nem sokat lehetett volna mondani. Ez az a törvényességi szempont, amire Nyikos úr hivatkozott. Csak akkor nehezen tudom azt mondani, hogy ez csupán egy átrendezési igény, ha az olcsó állam megjelenő propagandája mögött egy olyan pótköltségvetés áll, amely nem egyszerűen átrendezi a kiadásokat, miközben a deficitet egymilliárd plusszal benyújtja az eredetihez képest, hanem a kiadási oldalt 191,4 milliárd forinttal megnöveli. Iszonyú nagy megtakarítás ez - nem a fiktív kiadáshoz, ez már tényleges kiadási többlet. Hogy a bevételi oldal hogy fog ehhez viszonyulni, az már másodlagos kérdés. Nekem most már valóban vannak aggályaim, hogy a beterjesztett 331 milliárd valamennyi millió forintos költségvetés deficitje immár az új pótköltségvetés alatt nem lesz tartható.
De ha ezt mondta volna a kormány, akkor legalább a benyújtás indoka, de csak az, elfogadható lett volna. Úgy látszik azonban, hogy a kormánynak még az sincs az ínyére, hogy be kellett nyújtani egy ilyen pótköltségvetést, és előremenekülve a pótköltségvetési törvényjavaslatba betette a 8. § (3) bekezdésébe egy olyan cikkely elfogadására vonatkozó javaslatát, amely engedélyezi - szó szerint mondom megint - "az előirányzatok között átcsoportosítást hajthasson végre". Nesze neked államháztartási reform.
Az ÁSZ is óriási visszalépésnek tekintette ezt a még jelenleg is igen liberális államháztartási törvényhez képest.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ne legyünk ennyire szemérmesek. Ha már egy ilyen átcsoportosításra engedélyt kér a kormány, felteszem a kérdést: egyáltalán mi szükség pótköltségvetésre és költségvetésre?
(15.50)
Mennyi munkát megtakaríthatunk, ha azt mondjuk: döntsük el, mennyi a bevétel, a kiadás és a deficit, mint három sarokszám - és a kormány azt csinál, amit akar a jövőben! Teljesen fölösleges, hogy öljük egymást itt, hogy mi van a fejezetekben, a fejezeteken belüli címekben, ha teljesen írott malaszttá válik ez az ügy, és a kormány egy külön paragrafusi felhatalmazással oda teszi ezentúl a pénzeket, ahova akarja, csak maradjon a sarokszám.
Kérem, hölgyeim és uraim, ez nem az Európai Unió felé vezető út, ez nem a maastrichti szerződés felé vezető út, de van egy aggályom: ilyen államháztartási törvénnyel bizony még a FÁK csoportosulásában sem kopogtathatnánk. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Az egész pótköltségvetés gazdasági indokolatlanságán és megalapozatlanságán túl szólnom kell a benne megnyilvánuló szemléletről és a politikai determináció néhány kirívó gyöngyszeméről is. Az expozé egyértelműen szólt arról a prioritásról, amelyet már a kormányprogramban is hallottunk: az egyensúlyról mint az alapvető kérdésről a mai gazdaságpolitikában. Kérem, az egyensúly valóban fontos, de nem abszolutizálható, egyetlen mutatója a magyar gazdaságnak.
Később még néhány mondatom lesz ehhez, de hogy mennyire nem új a gondolat a jelenlegi pénzügyminiszter úr részéről, hogy ez az a szempont, ami köré állandóan építeni kívánja a gazdaságpolitikáját, legyen szabad visszaidéznem az 1989. november 22-i parlamenti ülésen az őáltala akkor az 1990. évi költségvetés előkészítésével kapcsolatosan elhangzottakat, amely megtalálható az 1989. évi országgyűlési napló 5478. oldalán: "Nincs holnapunk a fizetőképesség megőrzése, a külső és belső egyensúly javítása nélkül." Egyébként döbbenetes - ezt már én teszem hozzá -, hogy szó szerint átvette az akkori 5484. oldali szövegrészt, amely nem az MDF vezette, hanem még a Németh-, előtte a Grósz-, előtte a Lázár-kormánynak szóló megállapítás. Ismét idézem, mert most ugyanígy elhangzik: "Ugrásszerűen növekednek a folyó költségvetés államadóssággal kapcsolatos terhei. Belföldi államadósságunk növekedése szoros összhangban van az elmúlt esztendő..." - kérem, 1989-ről van szó! - "... költségvetési hiányának fedezetére felvett hitelekkel, azok kamataival, nemzetközi adósságaink növekedésével, a forintleértékelés állami terheivel."
A legszebb egyébként, amit ennek az 1989. évi naplónak az 5486. oldalán találunk: "Minden kormánynak számolnia kell azzal, hogy utódai ráhárítják a válság teljes felelősségét. Ezt a kormányt sem ringatják hamis illúziók." Kérem, minket sem ringattak ilyen hamis illúziók, de ha Békesi László olyan pontosan tudta, hogy ez a retorika általában megjelenik, hogy rákenik az előző kormányra a gazdasági állapothatározókat, akkor most, kérem, miért csinálja ezt velünk? Nagyon jól tudja, hogy nem itt vannak a problémák, mert amit most elmondott, az 1989-ben is igaz volt, egy korábbi kormányzatra, azzal az apró eltéréssel, hogy amikor még ugyanannak a pártnak volt a pénzügyminisztere, joggal mondhatta, mert tényleg úgy volt. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Holnap lesz ugyan a helyzetfeltárónak jelzett miniszterelnöki beszéd, mindenesetre tisztelettel kérem, hogy szíveskedjenek részére átadni a benyújtott T/60. számon megjelent pótköltségvetést, főleg annak indokolási részének "II. A makrogazdasági folyamatok alakulása" című fejezetét. Kérem, engedjék meg, hogy traktáljam a Házat azzal, ami ebben a kormány-előterjesztésben szerepel: "A nettó reálbérek az első félévben 8-9 százalékkal emelkedtek."
Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Népszabadság augusztus 9-i számában a miniszterelnök úr a következő nyilatkozatot tette: 1994 első félévében a lakosság reáljövedelme nem növekedett. A többlet-vásárlóerő döntően a lakossági megtakarításokat növelte. A nettó megtakarítások az első félévben a tavalyi 97 milliárddal szemben 140 milliárd forintot tettek ki. A kiskereskedelmi forgalom a megfigyelhető körben csökkent. Az összes lakossági fogyasztás eddig valószínűleg legfeljebb csekély mértékben növekedett. A magas bérkiáramlás az év egészét tekintve bizonyosan a fogyasztás bővüléséhez vezet.
A monetáris folyamatokban is érezhetők feszültségek. A félév során általában kamatemelkedési tendencia volt tapasztalható. Az éven belüli vállalkozói hitelek kamata 1,8 százalékkal, a betéteké 1,2 százalékkal emelkedett. A diszkont kincstárjegyek átlaghozamai a lejárati idő függvényében 1,8, illetve 2,4 százalékkal emelkedtek. A félév során a jegybank több lépésben jelentősen emelte az állampapírok visszavásárlásánál felszámított kamatlábakat is. Ezzel több célt kívánt elérni: a likviditás szabályozását, a megtakarítások ösztönzését, a hitelkeresletek mérséklését és a többi. Az árak ez évi emelkedése mérsékeltebb a tavalyinál, az ipari termelői árak fél év alatt a tavalyi körülbelül 12 százalékkal szemben 9 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árak a tavalyi körülbelül 23 százalékos növekedéssel szemben 17,5 százalékkal emelkedtek.
Megint - csak hogy milyen felkészítő anyagokat adnak a miniszterelnök úrnak - szeretném idézni a Népszabadság 9-i interjújából: "a fogyasztói árak a korábbi kormányzat előirányzataihoz képest nagyobb mértékben növekedtek". Itt én, ebben a pénzügyminisztériumi anyagban jelentős csökkenést olvasok.
"A regisztrált munkanélküliek - írja a kormány-előterjesztés - száma folyamatosan mérséklődik, a félév végén létszámuk 550 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 11 százalék." Augusztus 9-én a nyilatkozatban azt mondja Horn Gyula: csökkent a foglalkoztatottak száma. Én ebben azt olvastam, hogy mérséklődött a munkanélküliség. (Zaj.)
Az ipari termelés 8 százalékkal bővült. A feldolgozóipar emelkedési üteme az ipari átlagot meghaladó, az exportcélú eladások lényegesen gyorsabban, 18 százalékkal emelkedtek, mint a belföldi értékesítés, ami csak 5 százalékkal. Az építőiparban 22 százalékos az első félévi termelésbővítés. Az agrárgazdaság teljesítménye stabilizálódik. A beruházások teljesítményértéke az első félévben jelentősen nőtt, volumenben a tavalyihoz képest 35-40 százalékkal.
