HORN GYULA
HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Jó reggelt kívánok tisztelt képviselőtársaimnak, az ország lakóinak!
A választási kampányban, majd az új kormány első megnyilatkozásaiban azt üzentük honfitársainknak: bízzanak a jövőben, van remény ügyeink jobbra fordulására. Mi nem kértünk sem egy, sem száz nap türelmi időt: azonnal hozzákezdtünk a dolgok rendbetételéhez. Már most elmondom: vannak olyan problémák, amelyeket azonnal meg tudunk oldani, s vannak olyanok, amelyekhez több idő kell.
Föltehetik tehát a kérdést, hogy 75 nappal a miniszterelnöki expozé után miért van szükség számvetésre, a feladatok meghatározására. Nos, azért, mert csak a kormányra kerülés után szembesülhettünk új tényekkel, s ezekből számos új kihívás adódik számunkra.
Az ország válaszút előtt áll: minden úgy folytatódik, ahogyan eddig - vagy gyökeresen változtatunk. Az egyik a hanyatlást, a másik a felemelkedést jelenti. Mi arra szegődtünk, hogy ezt az országot kiragadjuk a válságból és a fejlődés útjára visszük.
Az utóbbi hetekben furcsa párbeszéd zajlik a gazdaságpolitikáért felelős eddigi és jelenlegi vezetők között. Az előző kormány tagjai értetlenül tárják szét a kezüket új kollégáik megnyilatkozásai és döntései miatt. Szerintük minden a legnagyobb rendben van, a helyzet nem indokolja számos intézkedésünket, például a pótköltségvetést vagy a világkiállítás lemondását.
A napokban levelet kaptam a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap vezetőitől. Egybehangzóan súlyos aggodalmukat fejezik ki Magyarország pénzügyi, költségvetési helyzete miatt. Kifejezik, hogy a magas hiány nem tartható tovább, mély szerkezeti változások szükségesek a kiadásokban, az egész államháztartásban. Rámutatnak arra is, hogy az elmúlt két év során a reformok üteme lelassult, ezért Magyarország elveszítette azt az előnyét, amelyet a '80-as évek végén szerzett, illetve élvezett. Megjegyzem, hasonló a véleménye az Európai Unió illetékeseinek is.
Most arra vállalkozom, hogy bemutassam az ország helyzetének legfontosabb jellemzőit, s ami talán lényegesebb: ismertessem az azonnali intézkedéseket, valamint azokat a lépéseket, amelyek megtételéhez hosszabb idő szükséges. Nézzük tehát, hogyan is állunk valójában!
A gazdasági, pénzügyi helyzet romlása már a '70-es években elkezdődött, és folyamatosan tovább tartott. Ez jelenleg is tart, és különösen az elmúlt négy év során keményen tovább folytatódott. A bruttó hazaitermék-érték 1990-93 között 20 százalékkal csökkent. 1990 második felétől robbanásszerűen nőtt a munkanélküliség; napjainkig több mint egymillió munkahely szűnt meg. A fogyasztói árak 1990-hez képest legalább másfélszeresére emelkedtek. Az ország külföldi adóssága minden eddigit meghaladóan, 5,3 milliárd dollárral növekedett. A belső államadósság pedig a négy év alatt több mint kétszeresére, mintegy 3800 milliárd forintra nőtt. Ez most azt jelenti, hogy az 1995. évi költségvetést az államadósság mintegy 630 milliárd forint törlesztési kötelezettséggel és kamatfizetéssel terheli. A teher nagyságát jelzi, hogy a jövő évi költségvetésnek egyharmadát ez viszi el. Annak ellenére, hogy több százezer új vállalkozás jött létre, a beruházások összege nem éri el a négy évvel ezelőttit. Az elmúlt években csökkentek a reálbérek; a családi pótlék a gyermeknevelés költségeinek alig egyharmadát fedezi. Több mint hárommillió ember szegényedett el, s ha így folytatódik tovább, újabb százezrek csúsznak mind lejjebb és lejjebb.
A kialakult helyzet betudható a példa nélküli átalakulással együtt járó bizonytalanságnak és az elkerülhetetlen nehézségeknek. Tény azonban az is, hogy a jobboldali kormányzat elhibázott politikája igencsak hozzájárult a bajok tetézéséhez. Hiányzott az átgondolt, tudatos gazdaságpolitika; a kapkodás, az összehangolás hiánya egyes nemzetgazdasági ágazatokban zilált állapotokat teremtett. Nem jelölték meg a súlyozás szempontjait, és ezért azok nem is érvényesülhettek a kulcságazatok átalakításában.
Az ipar termelése 1989-hez képest csaknem a felére zuhant. Az 1992 első félévében bevezetett csődtörvény is hozzájárult ahhoz, hogy egyes iparágak kétharmada eltűnt. Az átalakulás rögtönzötten ment végbe, hiányzott a tudatos válságkezelés és a szerkezetváltást, a korszerű ágazatok fejlődését segítő eszközrendszer. A kisebb foglalkoztatottsági létszám ellenére csökkent a termelékenység az iparban. Máig is szinte kezelhetetlen helyzethez vezetett, hogy egyes válságágazatokban a gazdasági kölcsönhatásokra tekintet nélkül születtek döntések. A jelenlegi kormányra hárul az ózdi, a diósgyőri vaskohászat, a szén-, az urán-, a timföldbányászat, az acél- és gép-, a síküveg-, az alumíniumgyártás, valamint további sok száz üzem válságának a leküzdése. Az ígéretek ellenére a válságrégiókban az ipar leépülését nem követte új termelési szerkezet kialakítása, nem jött létre a kis- és középvállalkozásokat támogató gazdasági környezet.
A rendkívül magas kamatok és hiteltörlesztési kötelezettségek, az óriási veszteségeket okozó privatizációs politika, a vállalati adósságkezelés hiánya súlyosbították a helyzetet.
Az ipar fejlődését is akadályozza, hogy a kutatásokra és új termékek fejlesztésére fordított nemzetgazdasági kiadások 1989-hez képest kevesebb mint a felére csökkentek.
A mai napig nincs ipar- és piacvédelmi politika; a Magyarországon működő multinacionális cégek és a hazai termelők súlyos hátrányba kerültek a külföldi vállalatokkal szemben a közbeszerzési törvény hiánya miatt is.
(9.10)
Összességében: jelenleg nincsenek meg a szükséges feltételek és eszközrendszerek az ipar átalakulásához, a válsághelyzetek kezeléséhez. Ezeket most nekünk kell megteremtenünk.
Tisztelt Országgyűlés! Nehéz összehasonlítani az egyes nemzetgazdasági ágazatok állapotát, azonban kétségkívül a mezőgazdaság került a legrosszabb helyzetbe. Az igazsághoz tartozik, hogy már a nyolcvanas években az agrárágazat nehezen tudott megbirkózni a súlyos kihívásokkal.
Tény ugyanakkor, hogy a rendszerváltáskor létezett egy szervezett mezőgazdasági, élelmiszeripari hálózat, jól képzett szakembergárda, kutató-nemesítő bázis és egy rugalmas, hatékony vállalati és vállalkozási kapacitás. Ezekre építve meg lehetett volna teremteni a modern mezőgazdaságot.
De nem ez történt. A jobboldali kormányzat meredeken csökkentette az állami támogatást, hagyta szétesni a felvásárlási rendszert, az agrárrendtartást. A vagyoni kárpótlás bevezetésével - az okozott károkkal nem törődve - a régi, elavult birtokviszonyokat akarta visszaállítani. A szövetkezetellenes politika, a nagyarányú keleti piacvesztés és más okok miatt a mezőgazdasági termelés közel egyharmaddal csökkent. A terméshozamok 20-40 százalékkal, a szarvasmarha-, sertés- és juhállomány majdnem a felére esett. Ma kisebb az ország szarvasmarha-állománya, mint a második világháború pusztító évei után.
A mezőgazdasági, élelmiszeripari kivitel alig fele a négy évvel ezelőttinek. Az agrárágazatban 400 ezer munkahely szűnt meg, és több mint 100 milliárd forintra tehető az országot ért veszteség.
A kialakult állapotokra jellemző, hogy a félmillió új földtulajdonos átlagos földterülete alig haladja meg a négy hektárt. A gazdálkodás elaprózott, korszerűtlen, nehezen hozható mozgásba. A zűrzavart tetézi, hogy az új földbirtokok alig negyede telekkönyvezett, a gyorsított ütemben is csak két év múlva fejezhető be a tulajdonviszonyok nyilvántartásba vétele. A mezőgazdasági szövetkezetek több mint fele veszteséges, jórészük önhibájukon kívül. A mezőgazdasági beruházások 1989-hez képest gyakorlatilag megszűntek. A nemesített vetőmagvak felhasználása felére csökkent. Az országnak súlyos károkat okoz, hogy a magántulajdonba juttatott erdők, az összes erdőterület közel 40 százaléka folyamatosan pusztul.
Az elmúlt négy esztendő nagy vihart, sok indulatot és feszültséget okozó eseménye a vagyoni kárpótlás volt. Annak idején igazságtalan és bűnös tett volt megfosztani emberek százezreit a vagyonuktól. Mi támogattuk az előző parlamenti ciklusban is, hogy anyagilag kárpótolni kell a politikai üldözötteket. Azonban több évtized után vagyoni kárpótlással képtelenség igazságos jóvátételt megvalósítani. Ugyanis minden állampolgár ilyen vagy olyan, neki okozott sérelem okán igényt tarthatna a kárpótlásra. Erre pedig az ország képtelen. Megjegyzem, a közép-kelet-európai térség más államaiban nem került sor hasonló méretű és rendszerű jóvátételre.
Magyarországon eddig 1 millió 200 ezer ember részesült vagyoni kárpótlásban. A kör szakadatlan bővítésével további 800 ezer ember várja igényének teljesítését. 250 milliárd forintra tehető a kárpótlás teljes összege, amely még a megmaradt állami vagyont terheli. Mindeközben óriási spekuláció folyt és folyik a kárpótlási jegyekkel. Kétes ügyeskedők százai messze a névérték alatt felvásárolták a nehéz sorban élők jegyeit és azokon állami tulajdonokat szereztek. Napjainkban a kintlévő kárpótlási jegyek alig fele van az eredeti jogosultak birtokában.
Hölgyeim és Uraim! Az állami tulajdon privatizálása, eddigi gyakorlata és jövője az egész társadalom figyelmének középpontjában állt és áll. Nagyon sok a bírálat, a bejelentés a korrupciógyanús privatizációs döntések kapcsán. A kezdetben nagy várakozás által övezett privatizáció csalódást okozott a magyar társadalom többségének. Csalódtak a munkavállalók a megrendült létbiztonságuk, a vállalatvezetők a boldogulásuk, a vállalkozók az ígért kedvezmények, a befektetők a remélt haszon elmaradása miatt. A külföldiek pedig nehezményezik az átlátható ügyintézés hiányát.
Nézzük a tényeket! Az elmúlt négy év során az állami tulajdonban lévő vagyonnak csaknem a fele került magánkézbe. Az előző kormányzat - bár fennhangon bírálta elődje gyakorlatát, a spontán privatizációt - nem volt képes egyértelmű gazdasági érdekeltséget teremteni a gazdaság szereplői számára. 1991-ben azt hallották, hogy tavaszi nagytakarításra van szükség, 1992-ben azt, hogy a privatizáció mindenekelőtt, 1993-ban azt, hogy a munkahelyek védelme a fontos. Ilyen körülmények között a vagyon gyarapításának szempontjai mindvégig háttérbe szorultak. Sőt a gazdasági és pénzügyi rendszer, a politika is ösztönözte a vagyonfelélő magatartást.
A két vagyonkezelő privatizáló szervezet vezetése - kellő ágazati szakértelem és személyi felelősség nélkül - szabad kezet kapott arra, hogy szűk politikai megfontolások és csoportérdekek alapján cégeket eladjanak, összevonjanak, szétválasszanak, megmentsenek vagy éppen csődbe döntsenek. Az összevisszaságot fokozta, hogy a vagyonkezelő jogosítványok tekintélyes részét zömmel felkészületlen külső tanácsadóknak adták ki. Olyan helyzet alakult ki, hogy a privatizáció és a vagyonkezelés területén ma körülbelül tízszer annyi közreműködő ügyködik, mint ahányan a két állami intézménynél vannak.
A súlyos hiányosságok miatt az elmúlt négy év alatt sok száz milliárd forint értékű vagyont veszített a magyar társadalom. A helyzet teljes felmérését nehezíti, hogy több mint három évig nem létezett olyan egyértelmű vagyoni leltár, ami bármiféle elszámolásnak az alapját képezhetné. Továbbá a két vagyonkezelő állami intézmény csak 1993-ban kezdte meg a hatáskörébe tartozó szervezetek beszámoltatását. Gyakorlatilag 1994 májusáig egyetlen esetben sem vizsgálták meg azt, hogy az új tulajdonosok betartják-e a szerződéseket. Az ÁVÜ által a különböző nagy állami cégekhez delegált igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok felelőssége elsikkadt.
A szervezett felelőtlenség rendszerének kézzelfogható példájaként említhetők azok a privatizációs ügyletek, amelyeknél a vagyonvesztés azért következett be, mert az ügyintézők rossz szerződéseket kötöttek és ezeket senki sem ellenőrizte. Erre példa a Dunaferr Kft. esete, amelyben egy rossz szerződés lehetővé tette, hogy a vásárló a magyar bankoktól felvett hitelekből részint saját cégét, részint külföldi üzletfeleit fizesse ki. A csődbe ment vállalatot és az adósságot ránk hagyta.
Súlyos veszteségek forrása volt az is, amikor az ÁVÜ nem szerzett be kellő információt a vevőről, és megbízhatatlan ajánlásokkal, bankgaranciákkal dolgozott. Erre iskolapélda az Autóker-ügy. Az ÁVÜ a szerződéskötéskor nem kért bankgaranciát, és nem kötött ki semmiféle biztosítékot nemfizetés esetére. Ezért tehetetlenül kellett szemlélnie, hogy a vevő hónapról hónapra, majd évről évre halogatja a közel 50 millió márkás vételár kifizetését.
Súlyos nemzetgazdasági veszteségek származtak abból az elvileg helyeselhető elgondolásból is, hogy a privatizációs bevételek minél nagyobb hányadát vissza kell forgatni az adott vállalatba, ágazatba. Előfordult, hogy végül ez a pénz is a folyamatosan keletkező veszteségek finanszírozására ment el.
(9.20)
S így végül, egy-két évvel a privatizáció után ott tartunk, hogy se vállalat, se pénz. Ezt a lehetőséget a magyar papíripar elmúlt kétéves története hús-vér példával támasztja alá. Tény, hogy a papíriparban sikeres és külföldi tőkét is vonzó, jelentős készpénzhányadú privatizációs ügyletek valósultak meg, azonban a befolyt pénz nagy részét a tulajdonosok veszteséges tevékenységük további finanszírozására fordították, ezért korszerűsítésre, fejlesztésre, átalakításra gyakorlatilag semmi sem maradt. Az érintett cégek még így sem kerültek ki az adósságcsapdából, a csődveszély továbbra is fenyegeti őket. Mindez eddig 50 milliárd forint veszteséget okozott az országnak.
A szinte átláthatatlanná bonyolított üzleti megoldások sok esetben csak arra szolgáltak, hogy egyes befektetők és a hozzájuk csapódó újabb és újabb személyek az állam megkárosításával épületeket, telkeket szerezzenek maguknak. Erre példa a Nikex Rt. székházügye. Ebben magánszemélyek üzleti érdekei keveredtek különféle társaságok és alapítványok által mozgatott, sok esetben máig sem feltárt ügyeskedéssel. A meglehetősen kusza és jogilag még ma sem lezárt ügy feltehetően több száz millió forintos vagyonvesztést okozott.
Jellegzetes a volt Diplomáciai Testületeket Ellátó Iroda társasággá alakulása. Itt a vagyonvesztés feltehetően pontosan akkora, mint amennyi azoknak a magánszemélyeknek a nyeresége, akik a cég közvetítésével többszörös lakáscsere-akcióban vettek részt. Több mint száz kedvezményezett jobb lakásba jutott úgy, hogy jóval kevesebbet fizetett a piaci árnál.
Súlyos vagyonvesztés következett be abból is, hogy az állami gazdaságokat három éven át nem engedték privatizálni. Elhessegették a tőkepénzes befektetőket, majd potom áron, szűk körben értékesítették a már legyöngült állami vagyont.
A belkereskedelmi hálózatot is az ÁVÜ mögött álló politikai erők uralták. Nem a piac védelmére, építésére és fejlesztésére, hanem politikai szempontok érvényesítésére törekedtek. A súlyos veszteségeket és a kliensrendszer kialakulását az is okozta, hogy elmaradt a fogyasztói érdekvédelem és az új kereskedelmi törvény megalkotása - pedig az 1990-es kormányprogram ezt meghirdette.
Ma mind kevesebb a készpénzbevétel a privatizációból, sőt 1994 első felében a lehetséges bevételeknek alig egynegyede. A privatizációs politika bizonyítványa, hogy összesen mintegy 1500 milliárd forint értékű állami vagyon értékesítéséből csak 319 milliárd forint bevétel keletkezett.
A helyzeten nem sokat segített az 1994 tavaszán, közvetlenül a választások előtt beindított kedvezményes részvényvásárlási program sem. Sőt bizonyos szempontból még rontott is, mert tovább bővítette a kárpótlási jegyekkel való visszaélés lehetőségeit. A nehézkes ügyintézés elviselhetetlen sorban álláshoz vezetett, az egész akció botrányszagúvá vált.
Baj van az E-hitellel is. Eredetileg arról volt szó: hogy kisvállalkozók kedvezményes állami támogatást kapjanak ahhoz, hogy megvegyenek például egy hentesboltot vagy egy kisvendéglőt. Az elmúlt négy év során azonban ezt a hitelt egyre inkább olyan tőkés csoportok szerezték meg, amelyek ennek segítségével közepes vagy kifejezetten nagy vállalatokat olcsón vásároltak meg. 1992-ben az E-hitelek átlagos nagysága még 200 ezer és 500 ezer forint között mozgott, 1994 közepén viszont már 300 millió forint körüli hitelszerződések a jellemzők.
Elrendeltük az 1994. április 1-je és június 15-e között meghozott privatizációs döntések átfogó vizsgálatát. Az eredmény megdöbbentő. Most nem arra gondolunk, hogy találtunk tízegynéhány olyan esetet, ahol bizonyíthatóan megsértették a pályáztatással kapcsolatos eljárási jogszabályokat. Azt, hogy ilyesmi előfordulhatott, eddig is tudtuk. Még az sem okozott meglepetést, hogy kiderült: az iratokból egyetlen esetben sem lehet cáfolhatatlan bizonyítékot felmutatni, hogy X. Y. vezető vagy ügyintéző szándékosan megkárosította az államot. Az igazi meglepetés az volt, hogy kiderült: az adott játékszabályok mellett a privatizáció gyorsítása milyen közel került az ingyenes osztogatáshoz. Ebben a két és fél hónapban csak az ÁVÜ által körülbelül 80 milliárd forint értékű társasági vagyon került értékesítésre, s az ebből befolyt készpénz még a 3 milliárd forintot sem éri el.
Ha ezen a folyamaton nem változtatunk, az év végére eljutunk odáig, hogy az ÁVÜ készpénzbevételei még saját működésének költségeit sem fedezik. Képtelen helyzet lenne, ugye, ha decemberben az ÁVÜ költségvetési támogatást igényelne...
A privatizációs visszaélések és a súlyos károkat okozó hibák kapcsán érdemes felvetni a személyi felelősség kérdését. Nyilvánvalóan ezt várja tőlünk a közvélemény is. Magánemberként bennem is felötlenek ilyen gondolatok. Politikusként azonban nekünk, a kormány tagjainak, az Országgyűlés képviselőinek és valamennyiünknek tudomásul kell vennünk, hogy a privatizációval és a kárpótlással foglalkozó állami szervezetek a mindenkori kormány politikáját hajtják végre. Mindaz, ami ezeken a területeken történt, az akkor hatalmon lévő kormányt, illetve a rossz törvényeket elfogadó kormánypárti országgyűlési többséget minősíti, a politikai felelősségrevonást pedig az állampolgárok a májusi választásokon megtették.
Hangsúlyozni kívánom, hogy nem a magántulajdon eszméje, hanem a Magyarországon alkalmazott szakszerűtlen privatizációs gyakorlat okoz csődhelyzetet.
Tisztelt Országgyűlés! Demokráciában az állami kormányzati felelősségi területek is csak nyitottan működhetnek. Enélkül nem lehet harcot folytatni a visszaélések, a személyi összefonódások és szűk érdekcsoportok kisajátítási törekvései ellen sem. A lakosságnak, közöttük a gazdálkodóknak, tudniuk kell, hogy milyen döntés miért született. Felfoghatatlan, hogy egy nyitott társadalomban miért kellett több mint 2200 titkos kormányzati döntést hozniuk az elődöknek. Az előző kormány ezek között nagy horderejű belső döntéseket hozott - hadd soroljak fel csak néhányat:
Tizenhat milliárd forintot juttatott nem állami szervezeteknek. Legalább harminc darab, összesen több milliárd forint értékű ingatlant és körülbelül 800 millió forint névértékű értékpapírt adott át az alapítványok részére. Továbbá 285 milliárd forint összegű garanciát adott külső szerveknek. Mintegy 15 milliárd forintot tesz ki a gazdálkodó szervek állammal szembeni kötelezettségeinek elengedése, s még nem számszerűsíthető a jövőre szóló adóelengedésekről hozott titkos kormányhatározat következménye.
Mindez az új kormányt és az adófizetőket terheli. Nem tehetünk mást, mint fizetünk - de legalább nyilvánosságra hozzuk a döntéseket.
Tudom, hogy élénken foglalkoztatja a közvéleményt az alapítványok ügye. Ma már tudjuk, hogy a bő négy esztendő alatt majd 500 alapítvány részesült állami pénzek éltető támogatásában. Ezen időszakban 15 milliárd értékű pénzbeni és tárgyi eszköz került ki a köz javainak köréből. Elődeink igencsak nagyvonalúan bántak a köz tulajdonával, pazarló módon juttattak pénzeket alapítványi kedvenceiknek, székházakat varázsoltak át alapítványi tulajdonba.
Mi nyitott, demokratikus viszonyokat teremtünk az alapítványok ügyében is, a közjó szempontjainak érvényesülése érdekében.
Nem tudjuk elfogadni a végkielégítések eddigi gyakorlatát sem, amely szerint a korábbi kormány bizalmát kiérdemelt vezetők akként nyertek határozott idejű kinevezést, hogy a törvény értelmében tőlük megszabadulni csak milliós végkielégítés árán lehetséges. Kötelességünk, hogy a vonatkozó törvény módosítását kezdeményezzük, mert erkölcstelen, az emberek döntő többségének igazságérzetét sértő gyakorlatról van szó. Még az idén a parlament elé terjesztjük a törvény megváltoztatását célzó javaslatot.
Ha már ezekről szó esett, hadd említsek néhány olyan jelenséget, amely idegesíti az embereket és rontja a társadalmi közéletet, a hangulatot. Elfogadhatatlan a törvényhozói és az állami vállalati tisztségek összefonódása.
(9.30)
Ezért a kormánykoalíció rövidesen az Országgyűlés elé terjeszti, hogy melyek azok a vállalati és közéleti tisztségek, amelyek nem férnek össze a parlamenti képviselőséggel.
Az emberek százezrei szenvednek a hivatali nemtörődömségtől, a lélektelen ügyintézéstől, a packázó hivatalnokoktól. Rengeteg idő vész el a tévesen számlázott villany, telefon és más közüzemi díjak, a hibásan megállapított nyugdíjak helyesbítésével. A beadványok sorsa rendkívül lassú, rossz ügyintézés közepette dől el. Mintha nem létezne megfelelő kapcsolat a különböző közszolgáltató vállalatok, a pénzintézetek és önkormányzati hivatalok között.
A kormány még júliusban döntést hozott, hogy valamennyi minisztérium 1994. december 31-jéig dolgozzon ki és léptessen életbe olyan intézkedéseket, amelyek egyszerűsítik és olcsóbbá teszik a mindennapi ügyek kezelését.
Elfogadhatatlan jelenség az adók és más járulékok fizetési kötelezettségeinek nem teljesítése. Napjainkban 100 milliárd forintra tehető a be nem fizetett adó és mintegy 180 milliárd forintra az elmaradt társadalombiztosítási járulékok összege. Mindez hiányzik a közösség forrásaiból.
Óriásira nőtt a feketegazdaság: szakértői becslések szerint évente már mintegy 600-800 milliárd forintot képvisel termékeivel és szolgáltatásaival. A feketegazdaság egyidejűleg átkozott, de sokak számára áldásos tevékenység. Egy normálisan működő gazdaság ezt nem engedheti meg magának, ezért a kormányzat mérsékelni fogja a vállalkozók terheit, ugyanakkor átfogó harcot indít az állammal szembeni kötelezettségek teljesítéséért. Nem újabb adókat akarunk kivetni, hanem a jelenlegieket akarjuk behajtani.
Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt négy évben a társadalom szociális feszültségei tovább nőttek, és ma Európában talán nálunk a legrosszabb a lakosság egészségi állapota. Az elmúlt években megkezdett szociálpolitikai és egészségügyi reform nem javított az ellátás színvonalán. Hiába költ az állam kétszer többet háziorvosi ellátásra, mint négy évvel ezelőtt, a rendelők zsúfoltak, sok kórház került a csőd szélére, a hálapénz pedig maradt.
Úgy tűnik, semmi sem tartóztatja fel a szegénység rohamos terjedését. A helyi önkormányzatokra pénz hiányában jórészt teljesíthetetlen feladatok hárulnak. Egyelőre semmi sem pótolja az összeomlott munkahelyi szociálpolitikát. Az egészségügyben, a lakosság egészségi állapotában megengedhetetlen egyenlőtlenségek alakultak ki.
Látni kell, hogy az oktatáspolitika, mint a további fejlődés stratégiai kérdése, egyben több szociálpolitikai elemet is hordoz.
Az elmúlt négyéves időszakban a széles körű szakmai egyeztetés nélkül elfogadott új oktatási törvény alkalmatlan arra, hogy megteremtse az iskolák normális működéséhez szükséges stabilitást.
A törvény tovább növelte a bizonytalanságot, és előírásai szerint a költségvetési támogatás kizárólag a közalkalmazottak bérét és illetményét fedezi. A teljes működési költség, az épületfenntartás és -karbantartás, a pedagógiai program teljesítése, a tankönyvellátás a fenntartót és a szülőket terheli. Ez pedig összességében a kistelepülések iskoláit teheti működésképtelenné.
A törvény jelentősen korlátozza az oktatás ingyenességét. Új térítési díjak, illetve tandíjak átfogó rendszerét irányozza elő, nem számol a lakosság teherbíró képességével. Nem gondoskodik semmiféle intézményes anyagi kompenzálásról, s ennek következtében az elszegényedett néprétegek rövid időn belül kiszorulhatnak a magasabb szintű oktatásból. A nyolcosztályos alapiskola felmorzsolása, a tízosztályos általános képzés bevezetése igen kedvezőtlenül érintheti az alsóbb rétegek iskoláztatási esélyeit, az önkormányzatok pedig képtelenek finanszírozni az új rendszert. Aligha kedvezőbb a magyar felsőoktatás helyzete. Alacsony az oktatók bére, gyenge az eszközállomány, s mind nehezebb a hátrányos anyagi helyzetű családok gyermekeit beiskolázni.
E helyt kívánom elmondani: nem vagyok híve annak, hogy bárki is felülvizsgálja az egyházi iskolák támogatási rendszerét. Amennyiben bizonyos módosítások szükségesek, azokat csak az egyházakkal egyeztetve tesszük meg.
Ugyanakkor az is fontos, hogy támogassuk a nem egyházi magániskolákat is. Nem kívánjuk megváltoztatni az egyes egyházaknak nyújtott támogatások kialakult arányait sem. (A Fidesz padsorai felé fordulva, ahol derültség, élénk beszélgetés tapasztalható:) Örülök, hogy tetszik.
Tisztelt Országgyűlés! A négy év pénzügyi gazdasági mérlegének elkészítése során kiderült, hogy sok száz milliárdot eltékozoltak vagy rossz célokra fordítottak - az elveszett pénzekre pedig nagy szükség lenne a lakosságot feszítő szociális, egészségügyi, oktatási gondok orvoslásához is.És még nem szóltunk arról, hogy a kultúra, a tudomány, a sport, a honvédelem, a kutatások és a közbiztonság is segítséget igényel.
A központi pénzügyi források hiánya mellett tetézi a bajokat, hogy a társadalom, az ország számára oly fontos területeken halogatták a korszerűsítést szolgáló döntéseket. De ami még rosszabb, szubjektív módon, egy hamis, eltorzított, népnemzetinek nevezett szellemiség nevében egyes csoportokat kedvezményeztek, másokat semmibe vettek.
A keresztény nemzeti gondolatnak sem tett jót, hogy azt egyesek politikai reklámmá silányították. A vallás mindenkinek a legbensőbb ügye s nem politikai reklám.
Egyes politikusok nem viselték el embertársaik másságát, azt, hogy vannak, akik más nyelvet beszélnek, más a vallásuk, mások az eszményképeik és az értékítéletük. Pedig nem átvenni kell egymás értékrendszerét és stílusát, hanem megérteni és elviselni, vitatkozni erre alkalmas színtereken és időben - vagyis kulturáltan együtt élni egymással. Aki igazságot osztogat, az nem tudja, hogy az igazság oszthatatlan.
A jobboldali kormány a maga befolyása alá hajtotta a közszolgálati televíziót. Pedig a sajtónak nem az a feladata, hogy ő csinálja a politikát. Tájékoztasson, bíráljon, dicsérjen meggyőződése szerint, a szuverenitás és a sajtószabadság szellemében. Vissza kell adni a szavak eredeti értelmét: a demokrácia legyen demokrácia, és ne szentesített jogtalanság.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberek tudni akarják, mire számíthatnak a következő egy-két évben: mi mentheti meg a kisembereket a teljes leromlástól, mikor érnek véget a szűk esztendők, mi kell ahhoz, hogy meginduljon a felemelkedés? A legelesettebbek pedig rövid távon a telet akarják átvészelni: étel, gyógyszer, fedél, fűtés kell. Nyilvánvaló, hogy a kisemberek, a többgyermekes családok, az alacsony jövedelműek, a nyomorgók helyzetén alapvetően csak az ország pénzügyi, gazdasági helyzetének rendbetételével lehet segíteni. A meglévő pénzekkel csak a rászorultak helyzetén tudunk javítani.
Ez a beszámoló a gazdaság és a társadalom helyzetéről nem azért készült, hogy magyarázatot leljünk egyes megszigorító intézkedésekre. Ha csak erről lenne szó, akkor nem álltam volna a közvélemény elé. Többről van szó: szeretném a lakosság bizalmát és támogatását megnyerni ahhoz, amit mi a rövid és a középtávú kormányprogram szerint meg akarunk valósítani, amely ugyan további áldozatokat igényel a magyar társadalomtól, de hiszem, hogy megalapozza a jövő jóléti társadalmát is.
Én Magyarország lakóihoz fordulok. Sokan, sokszor kérték már az önök türelmét. Sokan, sokszor ígérték már önöknek sorsuk jobbra fordulását, és önök sokszor csalódtak. Én most a már részben elindított, részben kidolgozás alatt álló rövid és középtávú intézkedéseink ismertetésével szeretném elérni, hogy a lakosság visszanyerje a hitét, mert ki fogunk jutni a válságból, beindítjuk a növekedést, és javítjuk a társadalom körülményeit, közérzetét.
Mi tesz tehát a kormány? Az 1995. évi költségvetés parlamenti előterjesztését követően elkészítjük a nemzeti modernizációs program 1998-ig tartó időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai tervezetét. Ezt a Nemzetközi Valuta Alappal, a Világbankkal és az Európai Unió képviselőivel történt egyeztetés után, legkésőbb a jövő év áprilisáig a parlament elé terjesztem.
(9.40)
1995-ben új lendületet kívánunk adni a privatizációnak és befejezzük a kárpótlást. A gyorsítás az egész privatizációs folyamatban szükséges, mert elhúzódása miatt az állami vagyon hónapról hónapra veszít értékéből. Az országnak legalább 6 milliárd forintjába kerül minden elvesztegetett hónap.
Jelenleg még mintegy 1600 milliárd forint értékű állami vagyon döntő része vár privatizálásra. A korábbi kormány bár megígérte, mégsem juttatta számottevő működő vagyonhoz a társadalombiztosítási önkormányzatokat. A mi kormányunk ezt a folyamatot is felgyorsítja.
A parlamenti ciklus végéig be fogjuk fejezni a privatizálást. A folyamat nyilvános és ellenőrizhető lesz, és abba bevonjuk a munkavállalók érdekképviseleti szervezeteit is. A privatizáció megvalósításában ezentúl egyaránt érvényesülnek a vagyongyarapítási, foglalkoztatási és modernizációs érdekek. Az új tulajdonossal kötött szerződésbe kell foglalni a modernizálás konkrét követelményeit, a megőrzendő munkahelyek pontos számát és más vállalt kötelezettségeket.
Rövidesen a parlament elé kerül az új vagyontörvény. Az egységes vagyonkezelő szervezet feladata lesz a megkötött szerződések ellenőrzése. Megjegyzem, hogy a mostani privatizációs kormánybiztos feladatul kapta azt is, hogy az év végéig vizsgálja felül az 1990-94. közötti privatizációs döntéseket. Nem a módosítás, hanem a tisztánlátás érdekében. (Szabad György: És a korábbit? - Zaj, közbeszólások a jobb oldalról: És az előtte lévőt?)
A kormány fokozottan ügyelni fog a privatizálás átláthatóságára, parlamenti ellenőrzésének biztosítására. Nem engedjük meg azt, ami az előző két-három évben itt lezajlott, így a privatizáció a társadalom számára is követhető lesz. A nyilvánosság mellett ehhez megteremtjük a szervezeti feltételeket.
Privatizálni kell az állami bankok döntő többségét is. Megjegyezzük, hogy az előző kormány 1993-ban és '94-ben több mint 300 milliárd forintot fordított a bankok rendbetételére. Ennek ellenére eddig nincs semmi garancia helyzetük javulására, folytatják a kétes kimenetelű hitelek nyújtását. Ezt mutatja, hogy 1993 végén 166 milliárd forint veszteséget könyveltek el, alig van saját tőkéjük. Lehetőségeink szerint 1995 végéig rendbe tesszük ezeket a dolgokat is, szervezeti szétválasztás, egyesítés, átcsoportosítás és tőkeemelés révén.
Ez év szeptemberében létrehoztuk a privatizációs visszaéléseket, a köztulajdon hűtlen kezelését, az állammal szembeni kötelezettségek nem teljesítését vizsgáló kormánybizottságot. A bizottság várhatóan 1995. június 30-ig befejezi a vizsgálatokat, s azt követően jelentését a kormány, majd a parlament elé terjeszti. Azokban az esetekben, ahol megállapítható, hogy jogszabályt, törvényeket sértettek, megteszi a szükséges kezdeményezést az illetékes hatóságoknak.
A kormány egyidejűleg megkezdte az állami szervek belső ellenőrzési rendszerének felülvizsgálatát és szigorítását. Célunk, hogy véget vessünk a kárpótlási jegyekkel való spekulációnak, és a kisemberek számára megteremtsük a vagyonjegy értékének biztonságát. Rövid időn belül nagy összegű és értékes kínálatot teremtünk a kárpótoltak részére. Így például a villamosenergia-ipar privatizációja nyomán az új társaságok részvényeiből mintegy 60-80 milliárd forint értékű részvényt kárpótlási jegyekkel lehet majd megvásárolni.
Tisztelt Országgyűlés! Egyensúlyi helyzetünk javításához, a kiegyensúlyozott növekedés megteremtéséhez szükséges az export növelése. Erre vonatkozóan olyan azonnali exportérdekeltségeket javító intézkedéseket hoztunk, amelyeknek köszönhetően az export már 1995-ben jelentősen nőni fog reményeink szerint; az adókönnyítések, az új hitelkonstrukciók és kedvezmények, az elvesztett keleti piacok egy részének visszaszerzése is ezt a célt szolgálja.
1995-től kezdődően működni fognak azok az eszközrendszerek, amelyek ösztönzik a termelés bővítését, versenyképes kínálatot teremtve az importtermékekkel szemben. A hároméves gazdasági program keretében megteremtjük a feltételeket a nemzeti ipar modernizálására. A kormány iparfejlesztő politikát fog folytatni, megkezdjük új-régi ágazatainak; így a gépipar egyes területei, a műszergyártás, a gyógyszeripar, a vegyipar talpraállítását.
A válságos helyzetbe jutott ágazatokat - a vertikumon, integráción kívüli bányászatot, a kohászatot, az alumíniumipart - vállalatról vállalatra megvizsgáljuk és megtesszük a lehetséges intézkedéseket. Számolni kell azonban azzal is, hogy az életképtelen vállalatok megszűnnek. Elkészülnek az új átfogó fejlesztési programok Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a szabolcs-szatmári és a csongrádi térség, a dél-gömöri kistérség gazdaságának, iparának érdekében.
Erősíteni fogjuk a magyar termékek hazai piacon való megjelenésének esélyeit. Még 1994-ben az Európai Unióval kötött egyezménnyel összhangban álló piacvédelmi eszközöket fogunk életbe léptetni, például a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, a személygépkocsi esetében.
Ismeretes, hogy a Magyar Államvasutak az elmúlt négy év alatt, illetve az elmúlt évek során közel 120 milliárd forint veszteséget szenvedett el. Meg kell kezdeni a MÁV rendbehozatalát. 1994. október 31-ig, tehát a jövő hónap végéig a '95-ös költségvetés részeként a parlament elé kerül a MÁV-ra vonatkozó konkrét javaslat.
1995 végéig befejeződik az M1-es autópálya építése Hegyeshalomig, 1997 végéig az ebből Pozsony felé leágazó szakasz. Jövőre megkezdődik az M2-es út építése. Nem adjuk fel, hogy megoldást találjunk az M3-as továbbépítésére és megteremtsük a forrásokat, hogy végig felépüljön ez a fontos autópálya is.
Befejeződik a légi irányítás korszerűsítése. Új vonallal bővül a fővárosi metró, sor kerül a folyami kikötők korszerűsítésére. A jövő év végéig a települések 97 százalékában lesz egészséges ivóvíz, és 1998-ig valamennyi bejelentett telefonigényt ki fognak elégíteni. (Zaj a jobb oldalon.)
A kormány nemzeti jelentőségű feladatának tekinti a lakosság mintegy egynegyedét, az ország teljes területének több mint felét közvetlenül érintő agrárágazat rendbetételét. 1995-ben a mezőgazdaság minden más ágazatnál nagyobb költségvetési támogatást kap. Két éven belül új típusú felvásárló hálózatot és megbízható agrárrendtartást teremtünk meg.
A kormány első intézkedéseivel garantált árat hirdetett az étkezési búzára és megteszi ezt a sertéshúsra, marhahúsra, kukoricára és tejre vonatkozóan is. 1995-től garantálja a termelőknek, hogyha szabadpiacon nem tudják eladni ezeket a termékeket, az állam a meghirdetett áron felvásárolja őket. Az új típusú felvásárlói hálózatban erősítjük a szerződéses fegyelmet úgy, hogy annak betartásához kötjük a termelési, export és egyéb támogatásokat.
A munkanélküliség mérséklése kiemelt kormányzati feladat. A gazdasági stabilizáció szakaszában elkerülhetetlen a foglalkoztatási színvonal további csökkenése. A stabilizáció során azonban számottevően növelni kívánjuk a beruházásokra fordítható forrásokat, a működőtőke bevonását, a munkahelyteremtő beruházások adókedvezményeit.
A munkahelyek megőrzésében fontos szerepet kap az új elvek szerint megvalósuló ésszerű privatizáció. Ezen intézkedések eredményeként a kormányzati ciklus második felére a foglalkoztatottság csökkenése megállíthatónak látszik. Addig is a munkanélküliek ellátási rendszerének átalakításával, az átképzések és a közhasznú foglalkoztatás kiterjesztésével, a pályakezdő és tartós munkanélkülieket támogató külön programokkal javítjuk a munka nélkül maradtak elhelyezkedésének esélyeit.
A foglalkoztatáspolitika kialakításában és megvalósításában számítunk a társadalmi partnerek, a karitatív és civil szervezetek, valamint az önkormányzatok fokozott szerepvállalására. Átalakítjuk a munkanélküliek ellátási rendszerét, és ösztönözni fogjuk, hogy a munkanélküliek mielőbb vállaljanak munkát a legális gazdaságban.
Hölgyeim és Uraim! Nem tartható az a helyzet, hogy a magyar társadalom jelentős része csak a piacgazdaság hátrányaival találkozzon.
(9.50)
Nem megengedhető, hogy az állami szerepvállalás és a piac ne kiegészítse, hanem rontsa egymás helyzetét. Arra van szükségünk, hogy az eredményes átalakulásban résztvevő vállalkozók és munkavállalók, földművelők egyre szélesülő köre legyen a nyertes, akik eredményeikkel is érzékelik a magyar modernizációs kísérlet sikerét. A megszorító, a jövedelemátcsoportosító intézkedések nem csupán azért születnek, hogy elkerüljük a legrosszabbat, az eladósodás kezelhetetlenné válását. A kormány elsősorban az ország jövőjéért érzett felelősség miatt cselekszik.
A kormány a gazdaságot megújító lépései közben nagy nyomás alatt áll: a nyugdíjasok, a létminimum alatt élők, a falusiak és a lakásra várók, a környezetvédők és a vállalkozók részéről egyaránt jogos igényekkel találkozik. A konkrét lépések során arra is gondolni kell, hogy a társadalom középső rétegeinek életszínvonala nem alapozható kizárólag szociálpolitikára, hanem a valós gazdasági teljesítményekre és gazdasági növekedésre. A kormány megmutatja, hogy gazdasági téren milyen lépéseket kell tennünk, de egyben kijelöli, hogy szociális szempontok miatt hol van az a határ, amit akkor sem lépünk át, ha a gazdasági logika szerint ez indokolt lenne.
Eleget teszünk a törvénynek, s 1994-ben - az előírtaknak megfelelően egész évre szólóan - az inflációt meghaladó mértékben emeljük a nyugdíjakat. Az 1994/95-ös évek átlagában pedig a nyugdíjak lépést fognak tartani az árak emelkedésével.
Jövőre új nyugdíjtörvényt készítünk elő, amely tartalmazza a rugalmas nyugdíjbamenetelt, az alacsony nyugdíjak kiemelt kezelését, s az állandó özvegyi nyugdíjkiegészítés szabályait. A legidősebb, teljesen vagy jórészt ellátatlan polgárok számára a rendszeres szociális segély helyett állampolgári jogon járó jövedelemkiegészítést vezetünk be.
A társadalombiztosítási önkormányzatokkal azon dolgozunk, hogy a hosszan tartó betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek nagyobb támogatást kapjanak a társadalombiztosítástól. Ezzel elsősorban az idős, nyugdíjas embereken tudunk segíteni.
Az új kormány legelső intézkedései között foglalkozott a hajléktalanok helyzetével. A Népjóléti Minisztérium vezetésével országos programon dolgozunk a hajléktalanok ellátására. A programba bevonjuk nemcsak az önkormányzatok, hanem a civil szervezetek által üzemeltetett intézményeket is.
Szándékaink szerint még a tél beállta előtt szállásra találnak a hajléktalanok. Ha az ország el tud tartani ötvenezer menekültet, el kell tudni tartania százezer magyar nyomorgót is, akit közvetlen veszély fenyeget.
Javítani fogjuk a családi ellátásokat az alacsony jövedelmű háztartásokban. 1995-től állampolgári jogon jár a gyermekgondozási segély, amelynek összegét ez év szeptemberétől ezer forintra emeltük. Itt nagyobb arányú az emelkedés, mint a szociális ellátás több területén.
A kormánynak is feladata, hogy minden iskolában legyen orvosi ellátás, és biztosítsuk a diákétkeztetés javítását, a gyermeküdültetés, életmódtáborok újjászervezését úgy, hogy állami támogatást elsősorban a munkanélküliek gyermekei élvezzenek.
A sajátos magyar fenyegetettségek: magas halálozás, a sok öngyilkosság, baleset, a túlzott alkoholfogyasztás mellett az egészségjavítást nemzeti programmá kell emelni. Ennek a programnak a munkaanyaga az első változatban már elkészült.
Az átfogó egészségügyi program részeként 1995-ben részletes és korszerű törvényjavaslatot terjesztünk elő az egészségbiztosításról. Ez a tb keretében mindenki számára garantálja az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Megalkotásra ajánljuk a betegek jogairól szóló törvényt. Feloldjuk a szakrendelésekre történő beutalások értelmetlen korlátait. Kritikusan felülvizsgáljuk az egészségügyi reform eddigi intézkedéseit, s már dolgozunk a forráselosztás és az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére irányuló érdekegyeztetés új fórumainak létrehozásán. Ésszerűsítésre szorul az oktatás és a kultúra világa is. 1995-ben felülvizsgáljuk a támogatási rendszereket és célokat annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló pénzt a legjobban oszthassuk el. Reményeink szerint módosul az oktatási törvény, és új jogszabályt terjesztünk a parlament elé a felsőoktatásban.
Át fogjuk alakítani és stabilizáljuk a honvédelmet, erősítjük a rendőrséget, az igazságszolgáltatási intézményeket. A kormányzati intézkedések mellett társadalmi összefogást és cselekvést kezdeményezünk a közbiztonság, a személyi tulajdon védelmében.
1995 őszéig befejezzük a bírósági eljárások reformját. Elviselhetetlen ugyanis, hogy az állampolgárok százezrei éveken át várakozzanak jogsérelmeik orvoslására.
Következetesen kell takarékoskodni a közpénzekkel. A fogyókúrát a kormány saját magán kezdje. Egy indokolt kivételtől eltekintve megszüntette a tárca nélküli miniszterek tisztségét és apparátusát.
A kormány felesleges intézményeket számol fel, 1995-ben pedig mérsékli az alsófokú államigazgatási szervezetek számát. Felülvizsgálta a különböző állami alapokat és kereteket, s a megtakarított pénzeszközöket visszajuttatta az állami költségvetésbe.
A kormány politikájának újdonsága abban is megmutatkozik, hogy szemben az elmúlt 15 év gyakorlatával az egyensúly megteremtése nem a beruházások, nem a felhalmozás rovására történik. Olyan fába vágtuk a fejszénket, amire kevés példát ismer a gazdaságtörténet: stagnálás, illetve lassú növekedés mellett bővítjük a beruházásokat, és átalakítjuk a gazdaság szerkezetét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megoldás csak akkor lesz az ország gondjaira, ha az égető ügyek orvoslása nemcsak az államra marad. Javasoljuk például - a bankárok egy körével egyeztetve -, hogy a bankok mérlegfőösszegük egy hányada, 5 százaléka erejéig nyújtsanak kedvező kamatozással hosszú lejáratú hitelt a vállalkozóknak. Ebben perdöntő lesz, hogy munkahelyteremtő-e az új beruházás.
Kezdeményezzük továbbá, hogy a bankok hozzanak létre társadalmi-szociális alapot. Ennek forrásaiból olyan célok, szükségletek finanszírozhatók, amelyeket a szűk költségvetés nem tesz lehetővé. Az alap pályázatok útján kedvező kamatozású, hosszú lejáratú hiteleket, illetve bizonyos hányadban vissza nem térítendő támogatást adhatna az egészségügyi és oktatási intézményeknek.
Szükség van a lakásépítés könnyítésére és élénkítésére, kedvezményes hitelkonstrukciók alkalmazására. A Balaton sem óvható meg csupán állami eszközökből. Az akcióban részt kell hogy vegyenek az idegenforgalomban, a fizetővendég-szolgálatban és a halászatban érdekeltek.
Álláspontunk az, hogy áldozatokat, önmérsékletet két fontos elv teljesítése esetén várhatunk a magyar társadalomtól. Ha hihető képet tárunk elő a közeljövő alakulásáról és igazságosabb tehermegosztást valósítunk meg.
Örvendetes, hogy lassan javul külső környezetünk, és ismét megélénkül a fejlett országok érdeklődése hazánk iránt. Magyarország jó partnerré vált a fejlett nyugati országok számára. Túljutottunk a korábbi, az ideológiai elemekre épülő, szüntelenül történelmi érdemekre vagy sérelmekre hivatkozó s a nyugati gondolkozásmód számára sok tekintetben idegen stílusú külpolitikán.
A kormányzat számára ezért az volt a legsürgetőbb, hogy a nemzetközi élet fontos tényezői előtt egyértelművé tegye a szándékait. Fontos volt az is, hogy eloszlassuk az új koalícióval szembeni azon esetleges aggályokat, amelyeket az előző kormány politikusai még a választási kampány során igyekeztek sugallni, és amelyeket az elmúlt hetekben meg-megújuló alaptalan támadásokkal megpróbáltak újjáéleszteni.
Világossá tettük, hogy Magyarország számára stratégiai jelentőségű a mielőbbi csatlakozás az Európai Unióhoz. A magunk részéről ezt mindenekelőtt a gazdaság átalakításával, az egész felkészülési folyamat gondos összehangolásával kívánjuk előmozdítani. Ebben a szellemben a napokban levélben fordulok az Európai Unió tagállamainak miniszterelnökeihez az együttműködés és a csatlakozás időszerű kérdéseinek megvitatása érdekében.
(10.00)
A kormány hivatalba lépését követően azonnal megkezdte a viszony rendezését Szlovákiával és Romániával. Jelzést küldött, miszerint a kölcsönös érdekek alapján kész minden területen előrelépni. Megfelelő kompromisszumokkal, a határok sérthetetlenségét és a kisebbségi jogok garantálására, érvényesülésére vonatkozó kötelezettségvállalást egyaránt kimondva kész tárgyalni a két szomszédos állam által régóta szorgalmazott alapszerződésekről is.
A találkozóktól, a tárgyalásoktól természetesen nem vártunk áttörést és nem remélhettük a sok évtizedes problémák megoldását. Nem akartunk többet, mint megtenni az első lépést a kölcsönös bizalom megteremtésének hosszú útján. Az eredmény megfelelt a lehetőségeknek.
Az említett találkozókkal késlekedés nélkül megtörtént a kapcsolatfelvétel a szlovák, a román és az új magyar kormány között. A találkozók ösztönzést adtak a problémák, a vitás kérdések konkrét, részletes vizsgálatára és az ezzel foglalkozó szakértői tárgyalások beindítására. Szlovákiával aláírtuk a toloncegyezményt, a vízummentes utazásról, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást. Megállapodtunk három határátkelőhely megnyitásáról, amiből azóta egy meg is történt. Egyetértettünk abban is, hogy fel kell gyorsítani a szakértői tárgyalásokat a Szigetköz vízpótlásáról. Azóta több víz, de még nem elegendő érkezik a Szigetközbe.
Romániával az évek óta szünetelő szakértői tárgyalások újraindításában egyeztünk meg. A következő hetekben ilyen megbeszélések kezdődnek a gazdasági és kulturális együttműködésről, az egyetemi, főiskolai diplomák kölcsönös elismeréséről, a határátkelőhelyek bővítéséről, korszerűsítéséről és újabb határátkelők megnyitásáról. Elmozdult a többéves holtpontról az 1988-ban bezárt főkonzulátusok újramegnyitásának ügye is.
Szeretném a tisztelt Házat, a közvéleményt arról is tájékoztatni, hogy a világ, a nemzetközi politika meghatározó tényezői nemcsak felfigyeltek a magyar kormánynak a szomszédos országok felé tett lépéseire, de egybehangzóan üdvözölték is azokat.
Az elmúlt hetek magasszintű találkozóin, a diplomáciai érintkezések csatornáin és a nyilvános állásfoglalásokban Washingtontól Brüsszelen át Tokióig elismeréssel szóltak a magyar magatartásban érzékelhető módosulásról, és hangsúlyozták, hogy ez hozzájárul a térség stabilitásához, megfelel Európa érdekeinek, és jobb feltételeket teremt Magyarország, valamint szomszédai európai integrációjához.
Tisztelt Országgyűlés! Erről a helyről és azon a jogon, hogy a kormány tisztázta, mit kíván tenni a gazdasági folyamatok megfordítása érdekében az elkövetkező 4 év során és azon a jogon, hogy példát mutat az önkorlátozásból, kérem a munkavállalói és munkaadói szervezeteket, hogy lehetőség szerint még az ősszel kössük meg a társadalmi-gazdasági megállapodást. Enélkül rendkívül megnehezülne a kemény, de progresszív gazdaságpolitika megvalósítása.
S itt álljunk meg egy pillanatra. 1995-ben a közületi és lakossági fogyasztás kényszerű visszafogása lesz előtérben. Annak azonban nem szabad megtörténnie, hogy a többletberuházásokra fordított tőkejövedelmek a lakosság egy kisebb részénél aránytalan mértékben személyes fogyasztásra kerüljenek, vagy kimentsék azokat az országból. A megállapodás hiányában nemcsak a felhalmozás válik kétségessé, hanem az inflációs jelenségeket sem lehet féken tartani. Megállapodás hiányában a társadalmi partnerek nem kapnak garanciát arra, hogy nem másoknak, hanem maguknak takarékoskodnak. De akkor is hibát követnénk el, ha a szolidaritás, az összefogás követelményét csak a politikai szférára vagy a jogintézményekre bíznánk.
Kérem a szociális partnereket, hogy a társadalmi-gazdasági megállapodás okán ne éljenek vissza a kormány kényszerhelyzetével. Mi megállapodásra törekszünk. De ha ez nem sikerül, a kormánynak akkor is meg kell valósítania a programját az ország sorsáért vállalt felelőssége miatt. Mindannyiunknak el kell gondolkodni azon, hogy az ésszerű engedmények és a kölcsönös önkorlátozás nélkül nem képzelhető el az ország talpraállítása. Fel kell számolnunk az elmúlt évek, évtizedek örökségét, mert különben nem leszünk képesek kitörni a túlméretezett kiadások, az infláció, a magas kamatok ördögi köréből. Szembesülnünk kell azzal, hogy a gazdasági teljesítményekkel alá nem támasztott túlköltekezés végső soron a nyomort tartósítja.
Erőfeszítéseink azt bizonyítják, hogy a kormány nem lép el szavazóitól. Nemcsak arról van szó, hogy a válságkezelő, egyensúlyteremtő intézkedésekben érvényre akarjuk juttatni a modernizációs törekvéseket. Arról is szó van, hogy a megszorító intézkedésekben nem engedünk a közteherviselés és a szolidaritás normáiból. Az egyidejű elkötelezettség, a modernizáció és a szociális érdekek mellett jelenti a kormánykoalíció szilárd politikai alapját.
Beletörődés helyett végre értelmes cselekvést szeretnénk. A parlament munkájáért azonban nemcsak a kormány, hanem az ellenzék is felelős. Az ország talpraállításához, a válság hatékony kezeléséhez számos új törvény, vagy a meglévők módosítása szükséges. Sürget az idő, lépnünk kell a törvényhozás gyorsítása érdekében is. Kérem az ellenzéket, hogy legyen ebben partnerünk.
Hölgyeim és Uraim! Miniszterelnökként, magyar állampolgárként, családapaként ezeket a súlyos tényeket nem volt könnyű számba venni. Tudom, hogy sokunk élete nagyon nehéz, és egy ideig még nehéz is marad. Fogjunk össze valamennyien, hogy ezt az időszakot lerövidítsük és megkönnyítsük! Biztos vagyok abban, hogy együtt fogjuk megélni a könnyebb, vidámabb évek beköszöntését is. Ez egy tehetséges ország. Történelme bizonyítja, hogy a mélypontokról mindig a felszínre verekedte magát. Bízzunk egymásban, most is így lesz. Köszönöm a figyelmüket. (Hosszan tartó taps.)
