BOLDVAI LÁSZLÓ
BOLDVAI LÁSZLÓ
BOLDVAI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoport részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A "doktor" jelzőt köszönöm, de erre még nem vagyok érdemes.
Hétfőn Szabó Ivánnak, az MDF vezérszónokának több mint 50 perces szóbeli bűvészmutatványát hallgatva nem tudtam eldönteni: önmaga hiszi-e egyáltalán, amit előad. Teljesen természetes - ha szabad ilyet itt kijelenteni -, hogy az előző kormány pénzügyminisztere a mundér becsülete érdekében megpróbál érvelni és megpróbálja védeni a korábbi kormány teljesítményét. Ha megengedi a frakcióvezető úr, egyben szeretnék gratulálni a Szabó-féle közgazdasági törvények két újabb gyöngyszeméhez is. Két héttel korábban itt, a parlamentben, Békesi László pénzügyminiszter az elsőhöz már gratulált - hétfőn én találtam két újabb gyöngyszemet. Az első úgy szól, hogy növekvő reálbérek esetében kizárt, hogy a reáljövedelem stagnáljon; a második pedig arról szól: szintén teljességgel kizárt, hogy a regisztrált munkanélküliek számának csökkenése esetében a foglalkoztatottak száma is csökkenjen.
Két kérdésről szeretnék beszélni. Az első a kialakult helyzet minősítése a makrogazdaság mutatóinak számbavételével - de mielőtt ebbe belekezdenék, nem tudom megkerülni, hogy ne említsem fel a vitában többször az ellenség... ellenzék soraiból felmerült vádat... (Zaj a jobb oldalon. - Katona Tamás: Hogy volt ez?! - Taps, közbekiáltások a jobb oldalról.)..., amely, kicsit sarkítva, úgy is szólhatna: aki magyar, az ne merjen a magyar gazdaság állapotáról rosszat mondani, mert - folytatódik a gondolat - elijeszti az ország határain toporogva várakozó külföldi befektetőket. Ha én külföldi befektető lennék, őszintén megmondva, inkább akkor menekülnék, ha egy olyan országgal találkoznék, ahol a kormány a nyilvánosan elérhető statisztikai adatok, elemzések, netán nemzetközi szervezetek ajánlásai ellenére, a fejét - mint egy jólnevelt strucc - a homokba dugva, folyamatosan azt bizonygatná, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.
Sokkal inkább tisztességes - talán hitelesebb is - az a kormányzati magatartás, amely a szakszerűség szempontjait figyelembe véve reális helyzetképet próbál meg felvázolni, és erre alapozva vállalkozik arra, hogy a lehetséges kitörés irányait megfogalmazza.
1994-ben van egy általános növekedés az ipari termelésben, várható a mezőgazdasági termékek tekintetében, az építőipari termelésben, a szolgáltatások területén; növekednek a beruházások, növekszik a készletfelhalmozás, növekednek az export- és importmutatók is. Önmagában véve ezt az általános növekedést pozitívan is lehetne értékelni, ha mögötte valódi teljesítmények állnának, és exportban is értékesíthető végtermékek, szolgáltatások vagy új beruházások jönnének létre. A növekedésnek körülbelül - és ez korábban is elhangzott - az egyharmada egészséges: ez ugyanis exportban értékesül, illetve a beruházástöbbletekben realizálódik; kétharmada egyértelműen belső és külső eladósodásból finanszírozott. Tehát nem a növekedéssel, hanem annak belső szerkezetével és forrásaival van a baj. Minden egyszázalékos gazdasági növekedéshez körülbelül 4-500 millió dolláros importra van szükség. Ez csak abban az esetben alapozható meg, ha legalább ilyen mértékben nő az export, vagy legalább ilyen mértékben növekedne az országba beáramló tőke-, illetve devizabevétel, privatizációból, koncessziós jogok értékesítéséből, aktív pénzügyi műveletekből.
Miután az elmúlt két évben - 1993-at és 1994 első félévét ide értve - az export-import olló szétnyílt, nem jöttek létre a finanszírozáshoz szükséges források, tavaly 3,6 milliárd dollár volt a folyó fizetési mérleg és 230 milliárd forint a konszolidált államháztartás hiánya. Ebben az évben az első hét hónap végén 2,1 milliárd dollár a folyó fizetési mérleg hiánya, és az államháztartásban - beleértve a társadalombiztosítási alapokat is - a hetedik hónap végén túl vagyunk a 200 milliárdos hiányon.
Engedjenek meg két, nagyon rövid kitérőt!
Az egyik: a folyó fizetési mérleg hiányáért döntően a külkereskedelmi mérlegben keletkező passzívum a felelős. 1994 végéig ez a összeg várhatóan jóval meg fogja haladni a 2 milliárd dollárt, ráadásul úgy, hogy a külkereskedelmi egyenlegre eddig előnyösen hatott a cserearányok javulása: az importárak csökkenése erőteljesebb volt az exportárakénál. Hosszabb távon azonban ez veszélyeket rejt magában, mivel a gazdasági növekedést most viszonylag olcsó import segíti elő, és ennek az importnak a termelésbe való tartós beépülése a későbbiekben, az importárak esetleges emelkedésekor, újra növelheti a külkereskedelmi passzívumot.
(9.10)
A másik rövid kitérő az államháztartás konszolidált hiányára vonatkozó, Szabó Iván képviselőtársam által hétfőn elmondott logikai eszmefuttatásra vonatkozik. Az előbb arra hivatkoztam, hogy 1994 első hét hónapjában az államháztartás hiánya meghaladta a 200 milliárd forintot. Szabó Iván hétfőn arról beszélt, hogy ad 1. ha időarányosan vizsgáljuk a hiányt, akkor igazán nincs is baj, hiszen az éves 330 milliárdos hiányra vetítve valahol itt kellene tartanunk; ad 2. a költségvetés, különösen a magyar költségvetés évek óta visszatérő sajátossága, hogy a bevételi oldal tételei közül az év utolsó hányadában lökésszerűen teljesül például a társasági adó befizetése.
Mindez igaz is, csak két fontos dolgot elhallgat az 1994. évi költségvetés esetében. Az első, hogy az év elején - a korábbi évektől eltérően - a bevételi oldalon lökésszerűen jelentkező bevétel volt a Matáv privatizációjából befolyt mintegy 30 milliárd forint, illetve hogy az adóssághoz kapcsolódó fizetés esedékességének éven belüli alakulása jelentős ingadozásokat mutat. Emiatt - gondolom ezt Szabó Iván is így tudja - az időarányos kiadásokat nem lehet az éves előirányzat mechanikus leosztásával számítani.
A központi költségvetés adósságszolgálati kiadásainak egy éven belüli várható alakulását ugyanakkor viszonylag pontosan lehet előre jelezni. E kiadási tételnél időarányosnak éppen ezért csak azt lehet tekinteni, ha az az előzetesen feltételezett havi bontásnak megfelel. E tényezőket figyelembe véve természetes, hogy az év első nyolc hónapjára teljesült 10,3 milliárd forintos adótörlesztés-kifizetés időarányos volt, noha az a 68,6 milliárd forintos éves törlesztési kötelezettségnek csak a 14,9 százalékát tette ki. A különbözetet, majd 60 milliárd forintot a költségvetésnek az év utolsó két hónapjában kell teljesítenie.
Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez: tömören talán úgy lehetne fogalmazni, hogyha a gazdasági folyamatokba nem avatkozunk bele, akkor a devizatartalékok - amelyek ebben az évben 6,5 milliárd dollárt tesznek ki - 1995 második felére elfogynak. De nem egyszerűen ez a probléma, hanem az, hogyha ezek a viszonyok továbbra is fennmaradnak, akkor az ország nem vagy csak korlátozottan és nagyon drágán jut friss erőforráshoz, friss pénzhez.
Ha minden optimálisan alakul, akkor egy év alatt 12 milliárd dollárnyi importra van szükségünk, és ha minden nagyon jól megy, össze tudunk hozni körülbelül 10 milliárd dollárnyi exportot. A hiány 2 milliárd dollár. Minimum ezt a 2 milliárd dollárt kell megszereznünk, ezen kívül legalább annyi friss pénzt, amennyivel tőketartozásainkat törleszteni tudjuk. Ez 1995-ben 3 milliárd, ebben az évben valamivel kevesebb lesz.
A kamatokat ki kell termelni vagy pedig külső tőkeberuházással kell finanszírozni, tehát legalább 5 milliárd dollár körüli friss pénzre az országnak minden évben szüksége van ahhoz, hogy élni tudjon azon a szinten, ahogy ma él, hogy ne veszítse el a fizetőképességét és ne következzen be mindaz, ami ezzel együtt jár. Ezt pedig csak akkor lehet megtenni, ha nem engedjük, hogy az egyensúlyromlási folyamat továbbmenjen, mert másként az új hitelekhez nem tudunk hozzájutni.
Ha megengedik, áttérnék a második nagy kérdésre: a korrekció, a pótköltségvetés szükségességének bizonyítására és rövid bemutatására. Még mielőtt azonban ehhez hozzáfognék, fontosnak tartom, hogy jelezzem: van egy kérdés, amelyben Szabó Ivánnal egyetértek, ez pedig a pótköltségvetés mint műfaj meghatározása.
Teljesen világos, hogy a pótköltségvetés mint eszköz arra alkalmatlan, hogy egy kormányzati gazdaságfilozófiai elképzelést részleteiben felvázoljon, illetve lényegesen korrigáljon. A pótköltségvetés csak arra alkalmas, hogy az adott gazdasági év negatív tendenciáit megtörje és a rákövetkező év indulási pozícióit javítsa. A pótköltségvetés szükségességének bizonyítására hadd induljak ki az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseiből, amelyben nagyon világosan benne foglaltatik, hogy a kormány mikor köteles pótköltségvetést benyújtani.
Az államháztartásról szóló törvény 41. § (1) és (2) bekezdése akkor kötelezi a kormányt pótköltségvetés benyújtására, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a költségvetés teljesítését jelentősen veszélyeztetik, valamint a költségvetésben előirányzott általános tartalékot felhasználták és a költségvetési törvényben megállapított források nem elégségesek a kiadási előirányzatok fedezetére.
Szeretném az Állami Számvevőszék B/62. számon benyújtott jelentéséből a következőket idézni. "A pótköltségvetés benyújtásáig a kormány a 25 milliárd forintos általános tartalékból 23 milliárd forintot használt fel, illetve kötött le, ami az előirányzat 92 százaléka. Az általános tartalék kormányhatározatokkal történő lekötése minősül felhasználásnak.
Az államháztartásról szóló törvény 38. §-a előírja, hogy a kormány az általános tartalék 40 százalékát használhatja fel az első félévben. Az indoklás mellékleteiben közzétett adatok alapján, az 1994. évi költségvetés forrásai és kiadásai pótköltségvetés nélkül várhatóan az alábbiak szerint alakultak volna.
A bevétel mínusz 7 milliárd, a kiadás plusz 44 milliárd, a hiány tehát várhatóan 51 milliárd forinttal haladná meg az eredetileg tervezettet. Ennek alapvető oka a kiadások 44 milliárd forintos többlete, amire az általános tartalék már nem nyújt fedezetet. A bevételek a tervezetthez viszonyítva eltérő struktúrában teljesülnek, de összességében mindössze 6,9 milliárd forint bevételkieséssel kell számolni.
Megállapítható, hogy az 1994. évi adatok alapján a pótköltségvetés-készítési kötelezettség mindkét feltétele teljesült." Eddig az idézet.
Nagyon röviden a korrekció tartalmáról. A csomagnak az a célja, hogy a deficitet a központi költségvetés tekintetében visszahozza az eredetileg tervezett szintre. Durván nettó 50 milliárdos pozíciójavításról van szól. Azért nettó, mert vannak kiadásnövelő tételek is.
Így növekszik az agrártámogatásra fordítható összeg azért, hogy reményeink szerint a növekvő termelés számára az értékesítés bázisát meg lehessen teremteni.
Az 1994. évi, még végre nem hajtott központi béremelések 5,4 milliárdos fedezete is benne van a növekvő előirányzatokban.
A kiadáscsökkentés centruma a központi állam, a minisztériumok és a decentralizált pénzalapok. A kiadáscsökkentés tehát nem olyan, amely meglévő vívmányokat csökkent, amely szociális juttatásokat korlátoz, amely életminőséget befolyásol ebben a kritikus helyzetben, hanem kifejezetten önkorlátozó, kormányzati költekezést fékező.
A bevételnövelő lépések közül kettőt emelnék ki. A közös bennük, hogy mindkettő előrehozott.
Az a cél, hogyha csak valami előre nem látható, robbanásszerű helyzetromlás be nem következik, jövőre ezeken a területeken már semmiféle lépést ne hajtsunk végre.
Szeretném leszögezni, hogy egyik sem jó, egyiket sem szeretjük. Szakmailag sem, hatásait tekintve sem. Az áfa 10-ről 12 százalékpontra való növeléséről van szó, illetve a fogyasztásiadó-tételek átlagos árindexhez történő igazításáról. Ez kisebb lesz, mint a fogyasztói árindex és nagyobb, mint a termelői árindex növekedése; 15 százalékos korrekcióról van szó.
A tervek szerint a fogyasztási adót terhelő korrekció október közepétől, míg az áfakulcs-módosulás az ÉT-n született megállapodásnak megfelelően 1995. január
1-jétől lépne életbe. Nem szabad tehát elválasztani 1994-et 1995-től, ebből a szempontból 1994 és 1995 szerves egységet alkot. A mai lépések lényegében 1995 előkészítését szolgálják, nemcsak szellemében, hanem az áthúzódó hatások tekintetében is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
1-jétől lépne életbe. Nem szabad tehát elválasztani 1994-et 1995-től, ebből a szempontból 1994 és 1995 szerves egységet alkot. A mai lépések lényegében 1995 előkészítését szolgálják, nemcsak szellemében, hanem az áthúzódó hatások tekintetében is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
(9.20)
