CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA, a KDNP képviselőcsoport részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának véleményét kifejtsem az előttünk fekvő 1994. évi pótköltségvetési törvényjavaslatról. Ezt két részre tagolom: az indokoltság vizsgálatára és a tartalmi kritikára.
Az indokoltság szempontjából - ahogy az előbb is hallottuk Boldvai László képviselőtársam beszédében - az államháztartási törvény ide vonatkozó rendelkezése a mérvadó, ezt kell vizsgálnunk, valamint annak az érvelésnek az igazságtartalmát, amely szerint a pótköltségvetés szükséges és komoly lépés a gazdasági helyzet javítása és az ország fizetőképtelenné válásának elkerülése érdekében. Mivel a pénzügyminiszter úr expozéjában lényegében erre helyezte a hangsúlyt, az államháztartási törvény passzusai kétségtelenül adnak bizonyos jogalapot, de úgy gondolom, hogy a lényeges kérdés mégis ez utóbbi.
Tehát a jogi rendelkezés szerint pótköltségvetést akkor kell benyújtani, ha év közben a körülmények oly módon változtak meg, hogy ezek a költségvetés teljesítését jelentősen - hangsúlyozom: jelentősen - veszélyeztetik, valamint ha a tartalékot felhasználták és a források nem elégségesek a kiadások fedezetére. Úgy vélem, itt a legfőbb mutató a költségvetési hiány alakulása. Ez pedig - tényszámok mutatják - jobb az időarányosnál. A tartalékot nem költötték el, ennek úgynevezett kritikus szintjén tervez a pótköltségvetés is. A bevételek időarányos alakulása is jobb a múlt évinél - hol van akkor a drámai változás?
Ez természetesen megítélés kérdése. Az államháztartási jogalap úgy is felfogható, hogy - megítélése alapján ezt mint jogalapot - a kormány hivatkozási alapul használja. Azonban a megítélésnél arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egyensúlyromlás kétségtelenül javítandó tendenciája mellett - mert ennek mi is hívei vagyunk - mi jelentősnek tartjuk azt is, hogy az ipari termelés, az építőipar teljesítménye, a beruházások volumene az első félévben növekedett. S mivel ilyen eredmények hosszú idő óta nem voltak, a gazdasági helyzet megítélésében a fő tételnek véleményünk szerint mégiscsak annak kellene lenni, hogy végre a súlyos örökség felszámolásában kedvező jelek vannak.
Manapság már gyakran hallunk arról, hogy itt nem negyven év, hanem negyvennégy év örökségét kell felszámolni; azaz összemossák az alapbajt okozó szocialista rendszert a kilábalás megkezdését jelentő új magyar demokrácia első négy évével. És itt kell kitérnem a pótköltségvetés politikai töltetére, először is az adósságszolgálati teher politikai kezelésére, hiszen ez a legsúlyosabb probléma az egész költségvetési rendszerben. Mi sohasem mondtuk, hogy az ország óriási öröklött adósságterhét mondjuk fel vagy átütemezését kérjük, de mégiscsak rá kell mutatnunk most és még sok költségvetési vitában arra, hogy ha feltételezve, de meg nem engedve, enélkül készíthetnénk költségvetést, egészen más optikához jutnánk. Ebben az esetben messze túlteljesítenénk a Valuta Alap által ajánlott, a GDP-hez viszonyított arányt is. A gazdasági helyzet politikai felhangú megítéléséből nem vonódik ki ez a tétel, hogy öröklött adósságot cipelünk, és az ország továbbra is rá van szorulva a külső finanszírozásra. A volt NDK gazdaságában is megjelentek a kedvező mutatók, és ehhez nem kisebb összeg, mint 500 milliárd márka kellett!
Bár az idei költségvetési hiány az MNB legutóbbi jelzése szerint még belsőleg finanszírozható, az ország számára létfontosságú a nemzetközi pénzvilág, a külföldi tőke bizalmának megnyerése, illetve megtartása. Ezért valóban nem szabad a valóságosnál jobb, de a valóságosnál rosszabb képet sem festeni a magyar gazdaságról! És itt szeretnék kitérni Boldvai László képviselőtársam azon vádjára, mely szerint az ellenzék, mi, azt mondjuk, hogy aki magyar, ne merjen a gazdaság állapotáról rosszat mondani. Ez egy igen goromba és méltánytalan beállítás. Az ellenzék - nem az ellenség, hanem az ellenzék -, mi, azt mondjuk, hogy a gazdaság állapotáról az igazat kell mondani, és lehetőleg olyan törvényjavaslatot kell benyújtani, olyan törvénykezést kell kezdeményezni, amely abba az irányba hat, hogy végre valóságos legyen a gazdasági helyzet javulása. Én ezt kérem számon ettől a pótköltségvetéstől is. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Számos csatornán folyt és jelenleg is folyik az a fajta hitelrontás, mely a magyar gazdaság állapotáról igenis rosszabb képet fest, mint a valóságos, és félő, hogy ez a pótköltségvetés is ilyen hatást válthat ki. Az új hatalom igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ő gazdasági bajaink első igazi orvoslója. Ezért van az, hogy nem negyven év, hanem negyvennégy év örökségéről van már szó. Már a választások előtt felvette ezt a pózt, hogy minél sötétebb képet kell festeni a gazdaságról, az objektív nehézségeket is politikai célra kell felhasználni, s most ezt a pózt - legalábbis egyelőre -, úgy látom, nem tudja levetni.
Ha nagy a baj, akkor gyorsan kell beavatkozni - ha ez a kormány az igazi orvos, gyorsan kell receptet írni. Valóban beteg a magyar gazdaság, mi is ezt állítjuk. De gyógyuló beteg, s ez a pótköltségvetés valójában a kormány politikai belépője a betegszobába. (Szórványos taps a jobb oldalon.) S ha ilyen is, gazdaságilag talán még lehet jó. Vizsgáljuk meg, egybeesnek-e az intézkedések a kormányprogramban meghirdetett iránnyal. Komoly lépés-e ez a gazdasági helyzet javítására vagy éppen az ország fizetőképtelenné válásának elkerülésére - ahogy ezt a pénzügyminiszter úr az expozéjában mondta.
Ezzel már rátérek a pótköltségvetés tartalmi kritikájára is. Itt a fő kérdés az, sikerül-e azokat az alapvető folyamatokat befolyásolni, amelyek az előrebecsült, de korántsem biztos hiánynövekedést előidézték. Ha a hiány lefaragása csak annyit jelent, hogy égető szükségleteket nem elégítenek ki, vagy a törvény szerint nyilvánvalóan járó kifizetéseket - mint a 13. havi bér - a jövő évre halasztják, csak magunk előtt görgetjük a problémákat, ez inkább többletköltséget okoz. Az egyre romló technikai körülmények a költségvetési intézmények működőképességét veszélyeztetik, melynek a helyreállítása mindig drágább, mint folyamatos fenntartása. A feladatok felülvizsgálata, az igazi államháztartási reform, a feladatok célszerű átcsoportosítása helyett e tűzoltó munka keretében valószínű, hogy csak a kifizetések elhalasztása fog megtörténni. Itt tehát az egyensúlynak csak egy átmeneti javításáról van szó.
A pótköltségvetés a bevételi többleteket a gazdaság élénkítését visszafogó újabb adóterhekből kívánja biztosítani.
(9.30)
Így a pótköltségvetés tulajdonképpen a gazdaság pangása és nem fejlődése irányába hat. Kiadási oldalon az államháztartás kiadásainak összege csak halasztó hatállyal csökken, a gazdálkodó szervezetek támogatásánál, valamint a termelői árkiegészítésnél és dotációnál megtakarított összegek alacsony szintje mutatja, hogy ezen a területen már sok keresnivaló nem akadt.
Az intézkedések fő problémája, hogy a megjelölt célokat nem segítik, így a munkajövedelmek arányát nem csökkentik, a vállalati jövedelmeket nem növelik, a beruházások és fogyasztás viszonyát jelentősen nem befolyásolják. A bevételi oldalon az áfakulcsoknak 1995. január 1-jétől történő emelése teljesen jogszerűtlen lépés, ezt legfeljebb a jövő évi költségvetésben lehet majd beterjeszteni. A fogyasztási adó 15 százalékos emelése s a mégiscsak küszöbönálló áfa-emelés óriási inflációs nyomást kelt, megjósolhatatlan keresleti hatásokkal.
Sajnos, a pótköltségvetés intézkedései nem szolgálják a deklarált célokat, hanem mechanikus módon, formálisan s rövid távon célozzák meg a deficit csökkentését, hosszú távon lehet, hogy a jelenlegi problémák elmélyüléséhez vezetnek. A költségvetés hiánya egy zsugorodó gazdaságban akkor is nő, ha a kiadásokat csökkentik. A bevételek növelésére irányuló szándék adóemelés formájában inkább gazdasági pangást idéz elő, ha nem újabb recessziót. Ebből az ördögi körből van kitörőben a gazdaság, és ez csak az egyensúlyi hiány átmeneti elviselésével és megfinanszírozásával lehetséges. Téves az a felfogás, hogy amennyiben a nemzeti jövedelem felhasználásának nagy aggregált kategóriáiból - beruházás, fogyasztás, közületi fogyasztás, export - csak egyet is kényszerzubbonyba teszünk, akkor ezért a másik növekedni fog. A pótköltségvetés mögött álló gazdaságfilozófia aggályos.
Mi is a külső és belső egyensúlyhiány csökkentését kívánjuk, azonban ez csak gazdasági oldalról lehetséges. A fő kérdés, hogyan növelhető a magyar gazdaság verseny- és exportképessége, a beruházások részaránya a fogyasztáshoz képest. Nos, e két legfontosabb területen ez a pótköltségvetés semmit, illetve vajmi keveset nyújt, s a valóban szükséges államháztartási reform sem lelhető fel benne.
A körülmények valóban megváltoztak. 1994-ben választások voltak Magyarországon. Tulajdonképpen ez az a nagy változás, amely ennek a pótköltségvetésnek föllelhető valódi indokaként szerepeltethető. De ha megnézzük ennek a pótköltségvetésnek a valóságos tartalmát, akkor a régi mondással élve vajúdtak a hegyek, de csak egeret szültek.
Meg kell még tennem a következő, nem kevésbé fontos észrevételeimet. A pótköltségvetés tárgyalását meg kellett volna előznie az 1993. évi zárszámadás elfogadásának, mivel abban még jelentős mobilizálható források vannak. Az energia-áremelések tervezett koncepcióját, kompenzációját is bírálni kívántam, ezt azonban tegnapi ülésén már maga a kormány megtette. Amint hallottuk, az idén mégsem lesz energia-áremelés. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ez az igen gyors és viszonylag váratlan intézkedés összefüggésben lehet az önkormányzati választásokkal. A nyugdíjak visszamenőleges emelését a kormány már eldöntötte, amelyet teljes mértékben támogatunk, mi magunk álltunk ki emellett. A fedezet azonban még nincs benne a pótköltségvetésben. Ha csak e két tétel miatti változást nézzük, tulajdonképpen itt már egy pót pótköltségvetésről van szó.
Felvetjük a nyugdíjintézkedés mellett, hogyha már pótköltségvetés van előttünk, akkor a kormány szociális érzékenységéhez híven, nem kellene-e már itt a pótköltségvetésben gondoskodni a családi pótlék értékállóságának megőrzéséről.
Teljesen törvénytelennek tartjuk a világkiállítás költségvetési finanszírozásának megszüntetését a parlament erre vonatkozó döntése előtt. Amikor az expo ügyében mintegy megmozdult az ország, népszavazási kezdeményezés is van, a negatív döntés megelőlegezése a biztos parlamenti többség tudatában, az ebben másként gondolkodók kész helyzet elé állítása ebben a törvényjavaslatban számunkra elfogadhatatlan. Szintén nem tudjuk elfogadni a Környezetvédelmi Alapba történő átutalás ideiglenes, tervezett csökkentését sem. Az illetékelőleg bevezetésénél túl kiszolgáltatottá válik az állampolgár, amikor a kiszabott előleg ellen benyújtott fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. A tizenharmadik havi illetmény kifizetésének jövő évre való átvitelét is ellenezzük, mivel ez egyrészt nem valódi megtakarítás, mivel a jövő évi, úgy vélem, igencsak problematikus költségvetést terheli, másrészt a családok kiadásai év végén növekszenek meg, s talán nem szakszerűtlen a karácsonyi ünnepekre is gondolni.
Megértjük, hogy a valódi államháztartási reformot ez a pótköltségvetés még nem tudja tartalmazni. Ugyanakkor értetlenül állunk azon tervezett intézkedés előtt, mely a kormányt felhatalmazza az előirányzatok átcsoportosítására. Ez mindenképpen visszalépés a parlament felett álló centralizált irányításhoz, s nem felel meg a közpénzekkel való szoros gazdálkodás elvének sem. A pótköltségvetés szinte teljes körű előirányzat-átrendezést tartalmaz. Ez akadályozza a teljesítések értékelését, az évek közötti összehasonlítást a számvevőszéki vélemény alapján is. Emiatt lehet arra a következtetésre jutni, hogy a kormány tulajdonképpen a gazdasági helyzet dramatizálásával a pótköltségvetés örve alatt akarja rövid távon szükségesnek vélt intézkedéseit minél hamarabb megtenni. Ez a valóságos indok.
De ha még mindezt el is fogadnánk, végezetül meg kell fogalmaznom legfőbb aggályomat. Egy ilyen, csak az átmeneti egyensúly javítására irányuló intézkedéscsomag megölheti a megindult növekedés csíráit, és így hosszú távon nem járul hozzá a kívánt egyensúly bekövetkezéséhez. A pótköltségvetés intézkedései nem a kormányprogramban meghirdetett irányban hatnak, az inflációs nyomást nem csökkentik, hanem növelik, az egyensúly átmeneti javítása érdekében hosszú távra még nagyobb feszültségeket idézhetnek elő. Ha a gazdaságban megindult növekvés mégis erőre kap, az nem a pótköltségvetésben tervezett intézkedések következtében, hanem azoknak ellenére fog megtörténni.
Az elmondottak alapján a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a benyújtott 1994. évi pótköltségvetés törvénytervezetét nem tudja támogatni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
