DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem titok, hogy Magyarország Hunyadi Mátyás óta nem nyert háborút, fél évezredes tapasztalat, hogy a háborúskodás nem nyereséges dolog nálunk. Ennek a bölcsességnek a birtokában nem kívánok vallásháborúba bocsátkozni arról, hogy a múlt 40 éves vagy 4 éves vetülete miként terheli a jelenlegi helyzetünket. Ugyanúgy nem tartom szerencsésnek azt a gazdasági, gazdaságpolitikai számháborút, ami a legutóbbi napokban, sőt hetekben itt kibontakozott 3800 milliárd forintos államadósságról, 5 milliárd dolláros külföldi adóságállomány-növekedésről, az élelmiszergazdasági kivitel 50 százalékos csökkenéséről, a pótköltségvetés nélküli 80-90 milliárdos költségvetési elszaladásról, az expónak hol 43 milliárdos, hol 100 milliárdos, lemondás esetén való megtakarításairól. Kérem, ezek nem illőek egy felelős gazdaságpolitika műfajához.
Az irodalomelmélettel vagy a műfajelmélettel foglalkozók számára nem ismeretlen, hogy van egy olyan műfaj, ahol a képzelet korlát nélkül csaponghat. Ezt úgy szokták hívni, hogy rapszódia. Nagyon sajnálatos lenne, ha a nagyvilág a magyar gazdaságpolitikát valamiféle Békesi-rapszódiának minősítené, különösen Kék rapszódiának, amely ilyen keserves stílusban van előadva.
Ez valóban súlyos anyagi károkat okoz az országnak. Tessék nekem egy olyan felelős gazdaságpolitikust itt térségünkben, a fejlődő világban nevesíteni, aki kiáll a nagyvilág elé, és előadja, hogy az ország katasztrofális helyzetben van, finanszírozhatatlanná válik, pénzügyi összeomlás előtt áll. Nincs olyan, hogy nemzetközi szolidaritás, ahol a keserveinkkel bárkit meg tudnánk hatni. Egy ország a valóságos helyzetével és a valóságos teljesítményeivel tud tőkét bevonzani, mint ahogy azt az elmúlt években magunk is tapasztaltuk.
Pótköltségvetés. Gaál képviselő úr némi megrovással a hangjában szólt arról, hogy több ellenzéki képviselő túlzottan merít az ÁSZ-jelentés tiszta forrásából. Arra helyezte a hangsúlyt, hogy az ÁSZ úgy ítélte meg, hogy formai követelmények alapján a pótköltségvetés beterjeszthető. Azért felhívnám a figyelmét arra, hogy az ÁSZ-jelentésben ez úgy szerepel, hogy (olvassa): "Az indoklás mellékleteiben közzétett adatok alapján a pótköltségvetési kötelezettség teljesül." Tehát ha igazak azok az adatok, azok a várakozások, feltételezések a deficit 89 milliárd forintos elszaladásáról, akkor valóban fennáll a kötelezettség.
Felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy az államháztartási törvény úgy rendelkezik, hogy amennyiben a kiadásnövekedés automatizmusok nyomán következik be, nem áll fenn a pótköltségvetési kötelezettség, és úgy fogalmaz - bizony, bizony tessék utánajárni! -, hogy (olvassa): "A kormány akkor kötelezhető pótköltségvetésre, ha az évközi folyamatok jelentős mértékben veszélyeztetik a költségvetés teljesítését." Jelentős mértékben - aláhúzva!
Az szubjektív megítélés kérdése, hogy jelentős mértékű elmozdulás-e az a pénzügyminiszter úr által feltételezett - feltételezett! - nagyságrendtől a bevételi oldalon 4 ezrelék, a kiadási oldalon 2 és fél százalék. Ez valóban szubjektív kérdés, hogy ez jelentős mértékű veszélyeztetés-e, azaz egészen újjáformált vagy pedig lényeges módosítással járó pótköltségvetést indokol.
Az már nem szubjektív - és én is lélegzetvisszafogva várom -, hogy ha a parlamenti többség által elfogadott pótköltségvetés október 15-én vagy feltehetően november 1-jén hatályba lép, hogyan is fog ez a költségvetés a feltételezetthez viszonyítva két hónap alatt vagy tíz hét alatt 50-60 milliárd forintot javulni. Ez egy nagyon érdekes várakozás lesz, de nem kell nagyon sokáig várakoznunk: három hónapon belül meg fogjuk tudni, és akkor visszatérhetünk, tulajdonképpen igazán érdemben, a jelenlegi vitatott kérdésre.
Van egy harmadik értelmezési lehetőség, hogy pótköltségvetésre azért van szükség, mert egy új kormány új gazdaságpolitikai megközelítéseket akar kibontakoztatni. Itt, őszintén szólva, sem a kormánypárt, az ellenzék pedig természetesen különösen nem tudott felmutatni olyan elemet, amely arra utalt volna, hogy a pótköltségvetésben valamiféle új gazdaságpolitika leledzik, vagy ha mégis van benne gazdaságpolitika, akkor - ha szabad a Sinka István-i szavakat idéznem - "Szóljon, aki látta!", aki még eddig nem szólt volna. (Taps az MDF padsoraiban.)
Azok után, hogy elhalasztódott az áfa-, elhalasztódott az energiaár-emelés, kérdem: eme tartalmi kiürülés után mi még az értelme ennek a pótköltségvetésnek? Nem lenne-e ideje visszavonni ezek után? Hiszen - elnézést ezért a minősítésért - ebben a pótköltségvetésben nem látok mást, a szóösszetételben, mint pótcselekvést. Pótcselekvést abból adódóan, ha nem történik semmi az érdemi gazdasági folyamatok javítására, és egy olyan pótcselekvést, amely el tudja hitetni a magyar választóval, állampolgárral, hogy ha valamennyire is jobb a helyzet annál, mint amit a választási kampányban a tisztelt kormánykoalíció megszólaltatott, akkor az a pótköltségvetés eredménye.
Óriási szellemi fejlődésnek, helyzetmegítélési képesség-javulásnak tartom, hogy fél évvel ezelőtt kenterben vágták vissza azokat a nyilatkozatokat, hogy itt bármiféle konjunktúrapolitikai fordulat vagy megélénkülés lenne; aztán a második verzió: na jó, van egy kis megélénkülés, de ez teljesen kóros és egészségtelen. Óriási fejlődés, hogy most már a pénzügyminiszter úr és az őt követők elismerik, hogy ennek az egyharmad része már jó, csak a kétharmad része galád. Várom, hogy mikor lesz kétharmad meg 90 százalék vagy 99 százalék.
Azért őszintén szólva nem nagyon szerencsés az a gazdaságpolitikai szemlélet, amely egy egydimenziójú, csak költségvetésből és egyensúlyból kiinduló gazdaságpolitikai mutatószámokra tud figyelni, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a gazdaságpolitika növekedési, foglalkoztatási vetületeit. Egy egy ügyre koncentrálódó, összpontosító gazdaságpolitika nem csodálkozhat, ha megkaphatja az egy ügyre való koncentrálódásból fakadó minősítést. Nem akarom kimondani...
Ezek után valamit a pótköltségvetés egyes tartalmi kérdéseiről. Miután túlnyomó részben kiürült a pótköltségvetés tartalma, megmaradt az elkülönített állami pénzalapok költségvetési támogatásának a csökkentése.
(12.00)
Amint jól tudják, a pótköltségvetés 12,6 milliárddal kívánja csökkenteni ezeket az alapokat, és 13,3 milliárd forint befizetésére kötelezi őket.
Őszintén szólva nagy örömmel - a pártfelettiség érzületének örömével - olvastam a kormányprogram azon kitételeit, amelyek úgy szóltak, hogy kiemelkedő jelentősége van a külföldi működőtőke-beáramlás előmozdításának és az export intézményi támogatásának, továbbá nagy szerep hárul az aktív piacfeltáró és piactervező tevékenység eszköztárának bővítésére és intézményi támogatására. Ez teljességgel osztható, nemes cél.
Ezek után rendkívüli megdöbbenéssel értesültem, hogy az elkülönített állami pénzalapokat milyen mértékben nyirbálja a költségvetés - a legnagyobb mértékben természetesen a Kereskedelemfejlesztési és Beruhá-zásösztönzési Alapot. Azért mondom, hogy természetesen, hiszen ez egy négyéves gyakorlat. 1991-ben még 5 milliárd volt a Kereskedelemfejlesztési Alap, ez erre az évre 2 milliárdra esett, ebből most további 1 milliárdot óhajtanak elvenni, amit egyszerűen lehetetlen elvenni - nem is lehet, mert már lekötött. Ott van a Kereskedelemfejlesztési Alap, amely jelenleg az egyedüli eszköze a magyar gazdaságpolitikának arra, hogy az elmúlt fél évtizedben felnövekvő magyar vállalkozót eljuttassa a világpiacra. Még ezzel a beszűkülő eszköztárral is, hadd emlékeztessem önöket, az élelmiszergazdaság-program, a bormarketingprogram, a gyógyszeripari program már az elmúlt másfél évben igen jelentős eredményeket hozott.
Lássuk, mire jutunk - hogy ezt is levágjuk -, és akkor még reménykedünk fizetési mérleg-javító hatások megjelenítésében. Semmiből nem lesz semmi, ez jól ismert dolog. Itt nem szükséges rendkívül bonyolult makroökonómiai fejtegetésekbe bocsátkozni, én is elő tudnék egynéhányat hozni a növekedés, a költségvetés és a fizetési mérleg között. De kérem, itt nem arról volt szó, hogy Magyarországon drámaian elszaladt az import 1990 és '94 között! Tessék megnézni a statisztikai adatokat: az export esett vissza 1993-ban, egyébként egy 1992. évi csúcs után, amely 10,7 milliárd dollár volt. Hadd emlékeztessem Gaál képviselő urat arra, hogy a volt béketábor egy tagja sem tudta 1989 és '92 között a nyolcvanas évek bármelyik csúcsszintjéhez viszonyítva növelni a kivitelét. Egy ilyen ország volt '92-ig: Magyarország. Azután jött a külső és a belső hatások azon eredője, amely tavaly szeptemberig - pontosabban októberig - levitte az exportot, és azóta kezdett a gödörből való kikászálódás folyamata kibontakozni, amely már júliusban 9 százalékos növekedésnél tartott. Ne becsüljük azért ezt le! Az augusztusi leértékelés után - van egy fogadásom - még nagyobb lesz ez a növekedési ütem.
Tehát itt az exportot kell segíteni, és ettől lehet várni azt, hogy javuljon a fizetési mérleg, nem pedig különféle belső piacot, beruházást szűkítő intézkedésektől - ez nem olyan nagyon bonyolult lecke. De ezt nem azzal lehet elérni, hogy a Kereskedelemfejlesztési Alap amúgy is szűkös eszközeit meg akarom felezni - ugyanaz a befektetésösztönzés!
Mi javította a magyar fizetési mérleget akkor, amikor az exportbarát gazdaságpolitikai, társadalmi környezet éppen nem volt adott, és emiatt a kereskedelmi mérleg a tavalyi évben három év után deficites volt? A működőtőke-beáramlás: a kormány is céljának tűzi ki, hogy a működőtőke-beáramlást ösztönzi. A Befek-tetésösztönzési Alap a maga szegényes, '91-ben 2 milliárdos eszközével csak gesztus értékű volt. Gyertek ide, mert a magyar kormányzat, amennyije van, annyival segíti az infrastrukturális fejlesztéseket - amely az egyik gyengesége volt a magyar gazdaság tőkebefogadó képességének.
Ez a 2 milliárd ebben az évben már 700 millió lett. A legutóbbi kormányhatározatok alapján ebben az évben nincs további befektetésösztönzési tevékenység. Tessék megvárni majd a mese végét, hogyan fog ilyen körülmények között alakulni a magyar korszerűsödés, technikaátültetés, szakértelem-átültetés, a piacgazdasági kapcsolatok fejlesztése és a vállalatgazdasági integráció szempontjából nagy jelentőségű tőkeimport.
Hát semmiből megint nem lesz semmi... Az üzenetekre kell figyelmet fordítani: milyen üzenete van ennek, ha ezt várja el a magyar kormányzat? Műszaki fejlesztési ráfordítások: 600 milliós a csökkentés, a megmaradó 4 milliárd forint a magyar GDP-nek nem egészen egy ezreléke, 9 tízezreléke.
Az ország reménytelenül alulmarad a nemzetközi versenyben a műszaki fejlesztések, kutatási ráfordítások szempontjából. Egy átlagos piacgazdaságban a bruttó terméknövekedés 2,5-3 százalékát fordítják kutatásfejlesztési ráfordításokra. Ezt a szintet még Magyarország is megközelítette a hetvenes évek végéig. Hát sikerült leküzdenünk magunkat 1 százalék alá, 7 ezrelék fölé...
Hadd hívjam fel a tisztelt parlament figyelmét arra, hogy amikor a fejlett piacgazdasági országokban 1980 és '90 között átlagosan 70 százalékkal nőtt a kutatásfejlesztési tevékenységben foglalkoztatottak száma, Magyarországon kísérteties módon 70 százalékkal csökkent, és a legutóbbi négy évben is felére esett. A kutatóhelyek száma 250-ről 98-ra csökkent. A magyar intézmények 57 százaléka nem folytat semmiféle kutatásfejlesztési tevékenységet! Így akarunk felzárkózni egy olyan világgazdasági fejlődési pályához, amit nem az állótőke-befektetések, hanem a szellemi tőkefelhalmozás, a tudományos műszaki fejlesztési eredmények hasznosítása visz előre. Hát reménytelen helótasorba taszítjuk a magyar társadalmat! Itt kell takarékoskodni? Azt már nem is mondom, hogy még az OTKA-ból is elvesznek 50 millió forintot, amely a magyar kutatótársadalom, a szürkeagyállomány nem fejlesztésének, de legalább itthontartásának egyik gyér tápereje. Elnézést kérek, ezek szörnyű dolgok!
Az expóról nem óhajtok beszélni, mert erről úgyis szó esik. Az expo - ugyanúgy, mint a kereskedelemfejlesztési lemondás, a kereskedelemfejlesztési büdzsé, a befektetésösztönzési, a műszaki fejlesztési és az OTKA-büdzsé levágása - ugyanannak a politikának a része. A jövedelemszűkítés, a fejlesztési eszköztár beszűkítése az a politika - kereslet- és kínálatkorlátozó politika -, amelynek hosszas, többéves gyakorlata van országunkban és a térségünkben is. Az eredményei nemcsak Magyarországon, hanem másutt is jól ismertek: versenyképesség-romlás, világgazdasági peremhelyzetre való szorulás. Az a következménye, hogy ezzel a jövőt éljük fel! A jövőt! Nemcsak a növekedés vagy egyensúly teljesen torz párhuzamba állítása jelentkezik; ez nemcsak növekedésellenes, nemcsak vállalkozásellenes, hanem az átalakulást és a jövőépítést gátolja.
Nem tudom, nem volna-e itt az ideje annak, hogy ne csak új növekedési pályára állásról beszéljünk. Nagyon örülök annak, az elmúlt négy évben egyre többen ismerik fel ebben az Országgyűlésben is, hogy növekedés nélkül nincs egyensúlyjavítás és nincs társadalmi, politikai egyensúlyi állapot sem ebben az országban.
(12.10)
De hát akkor ideje lenne annak is, hogy ne csak új növekedési pályára álljunk, hanem a gondolkodásmódunkat és a gazdaságpolitikai gondolkodásmódunkat is állítsuk egy új növekedési pályára. Mert ha ez nem következik be, akkor, hogy ne menjek részleteibe az országképrontásnak, bekövetkezhet az a nagy ugrás, hogy amíg a '70-es-'80-as években a nagyvilág Magyarországot a béketábor legvidámabb barakkjának nevezte, most megkaphatjuk a minősítést, hogy mi leszünk a legszomorúbb piacgazdaság. Ugye, nem akarják ezt, tisztelt képviselő urak? Ezért nem támogatom ezt a pótköltségvetést és a mögötte levő szándékokat. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
