DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az első körben nem kívántam Gaál Gyula néhány megjegyzésére reagálni, most azonban egy véltnek titulált ellentmondás kapcsán kénytelen vagyok, melyben a fogyasztás visszafogása és a növekedés pártfogása közötti ellentmondásra kívánta felhívni a figyelmet egy, a beszédemből kiragadott mondat alapján.
(12.20)
Nos, én azt hiszem, a kettő mégsem mond ellent egymásnak, főleg akkor, ha erre a fogyasztás-visszafogásra olyan rettenetesen megalapozott és hihetetlenül alátámasztott indokolást nem nyújtott volna a kormány, imigyen írva ezt a pótköltségvetés indokolása 100. és 101. oldalán. Megérdemli, hogy a kiemeléseket egy kicsit hangsúlyosabban mondjam.
A kiskereskedelmi - és figyelem, kiskereskedelemről beszélek! - forgalom a megfigyelhető körben csökkent. Az összes lakossági fogyasztás eddig valószínűleg legfeljebb csekély mértékben növekedett. A magas bérkiáramlás és a fogyasztásicikk-import gyors emelkedése viszont az év egészét tekintve bizonyosan a fogyasztás bővüléséhez vezet. Hát kérem, itt háromszoros talány is van ebben az ügyben. De még a fogyasztás redukciója világos; amiről én itt beszéltem, nem a termelőberuházások fogyasztása, hanem a kiskereskedelem és lakossági fogyasztás tekintetében tapasztalható.
Kérem, hogyan gondolja azt a tisztelt kormány, hogy beruházási preferenciát akar adni adókedvezményekben, miközben elhangzott, hogy a kis- és középvállalkozások körét kívánja beruházásra serkenteni? És éppen a kiskereskedelmi, a lakossági körben való fogyasztást akarja redukálni! Kérem, hogy a fenébe fognak beruházni többlettermék eladására, egy szűkülő piacra az emberek Magyarországon?!
Ezt az ellentmondást szeretném látni feloldva ebben a pótköltségvetésben; hogy lehet megcsinálni egy piacbővülő beruházást iszonyú nagy állami preferenciával egy összeszűkítő belső piacnál?! Ez ellen szóltam! És itt a növekedés, éppen a belső fogyasztási piac növekedése, ami nem növekedett, a tényszám szerint csökkent; de "bizonyos", "lehetséges", "netalántán" esetében még előfordulhat, hogy egy icipici mértékben még nő is! Hát erre a belső piacra hogy lehet majd beruházásösztönzésre adókedvezményt adni? És amikor megvan az új kapacitás, nincs kinek eladni... Hát evvel legfeljebb csak növeljük a raktárkészletet és a visszafizethetetlen hiteleket.
Nincs ellentmondás; a növekedésnek nincs alternatívája, de feltétlenül szükséges, hogy a növekedésnek a belső fogyasztási piacon is meglegyen a felvevőpiaca. Mert kérem, egy debreceni cipész kisvállalkozó nem a mariahilferstrassei osztrák polgárok cipőit fogja megtalpalni, ha éppen nyit egy kis cipőüzletet! Világos tehát, hogy azért ebben a körben tisztán kell látni. A nagyon nagy beruházások azok, amelyek az exportképes árualapokat termelik, de a magyar kis- és középvállalkozói kör 80 százaléka belföldön szolgáltat és teljesít. Ha itt visszafogunk, tönkretesszük a már megkezdett növekedést ebben a körben is, és tönkretesszük azokat a vállalkozókat, akik az elmúlt években végre egy kicsit levegőhöz jutottak.
Nincs itt ellentmondás, nem szabad kiragadni mondatokat. És többre nem kívánok reagálni. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem