DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A pótköltségvetés tervezetében három alapvető kérdésre kerestem a választ. Az első az, hogy indokolt volt-e a pótköltségvetés benyújtása; a második, hogy a pótköltségvetés által kezdeményezett módosítások egybeesnek-e a javaslat indoklásában felsorolt célokkal; a harmadik, hogy milyen várható hosszú távú hatásokkal járnak a pótköltségvetés intézkedései, vagyis a meghirdetett kormányprogram irányába visznek-e.
Szükség van-e pótköltségvetésre? Kettéválasztottam a kérdést: jogszerű-e és gazdaságilag indokolt volt-e a pótköltségvetés benyújtása? Konstruktív ellenzéki képviselőként a pótköltségvetés benyújtását két szempontból is jogszerűnek tartom. Az évközi gazdasági körülmények valóban változtak. És ugyan mikor nem változnak? És persze mindig bizonyítható, hogy a változások a költségvetés teljesítését valóban veszélyeztetik. Jogszerűnek tartom azért is, mert elismerem, hogy minden politikai pártnak, politikai erőnek joga van ahhoz, hogy hatalomra jutását követően maga határozza meg mozgásterét, és ez különösen igaz a gazdasági térre. Hogy nő létemre hozzak egy konyhai példát, legfeljebb azt mondom, hogy egyék meg, amit főztek, csak az a gondom, hogy itt nem szűk családi ebédre készülnek, hanem vendéget hívtak, és ez a vendég a társadalom.
A gondom tehát alapvetően az, hogy a benyújtott pótköltségvetés indokaként korrektül nem ezt a politikai indokot jelölik meg, hanem - félrevezetve az országot és a parlamentet - egy katasztrofális gazdasági helyzetet jelölnek meg. Én kifejezetten károsnak tartom a miniszterelnök úr és a kormány által oly gyakran hangoztatott kijelentéseket, mely szerint az ország katasztrofális állapotban van. Ez, véleményem szerint, elriasztja a befektetőket, önös politikai érdekből rontja az ország jó hírét, jelentősen csökkentve a fejlődés, az állampolgárok gyarapodásának az esélyét. Ez lenne a célja egy szociálisan érzékeny kormánynak?
Örültem volna, ha pénzügyminiszter úr az expozéjában szólt volna arról, hogy véleménye szerint ez a fekete kép milyen mértékben hatott 1994 első félévében a külföldi tőke visszahúzódására. A pótköltségvetésnek tehát - véleményem szerint - politikai oka van, és nincs valós gazdasági alapja.
Ennek alátámasztására nézzünk néhány politikamentes tényt! 1993 augusztus végén a központi költségvetés hiánya az egész évre tervezettnek 73,8 százalékát tette ki, ezzel szemben idén augusztus végén csupán 59,2 százalékát.
(11.30)
Tehát az idei augusztus végi deficit jóval az időarányos szint, a 66 százalék alatt maradt, és 25 milliárd forinttal jobb az időarányosnál.
A költségvetés időarányos bevételei is jobban alakultak idén augusztus végéig, mint tavaly. 1993. augusztus végéig az egész évre tervezett bevételek 58,3 százaléka folyt be az államkasszába, idén ez az arányszám 63 százalék.
Nézzünk meg néhány bevételi előirányzatot. Tavaly az év utolsó négy hónapjában folyt be az éves társasági adóbevétel több mint 70 százaléka, az áfa 40 százaléka, a fogyasztási adó 38 százaléka, a személyi jövedelemadó több mint 38 százaléka, bár az időarányos bevétel minden esetben 33 százalék lett volna.
Ha most ilyen nagyarányú adóbevétellel nem számolunk is, és nem vesszük figyelembe az adóhátralékok behajtására tett kormányzati erőfeszítéseket sem, akkor is reálisan valószínűsíthető, hogy összességében túlteljesülnek az adóbevételi előirányzatok. Bár a pótköltségvetés tervezetében erre vonatkozó korrekciót nem találtam. S ha ehhez hozzávesszük az Állami Számvevőszék által a zárszámadásban feltárt mintegy 50 milliárd forint átmeneti vagy végleges likvidforrást, s elfogadjuk a kormány azon véleményét, miszerint a kiadási többlet az idén 50 milliárd forint lenne, akkor látjuk, hogy nem lenne nagyobb a deficit az ez évre eredetileg tervezett 330 milliárd forintnál. Így tehát a költségvetés hiánya önmagában nem indokolja a pótköltségvetést.
Az államháztartási törvény alapján a tartalékalapok felhasználása is indokolhatja a pótköltségvetés benyújtását. Ezzel kapcsolatban az előző kormány által tett ígérvények jogszerűségén lehet vitatkozni, indokoltságán azonban, úgy tűnik számomra, nincs vita. Tudniillik, ha ezek az ígérvények indokolatlanok lennének, akkor a kormánynak joga lenne ezeket nem elfogadni. Ennek jeleit nem találtam a pótköltségvetés tervezetében sem, és nem hallottam róla a pénzügyminiszter úr expozéjában sem. A változtatás gazdaságilag akkor lenne indokolt, ha azzal azokat az alapvető folyamatokat sikerülne befolyásolni, amelyek a kormány által jelzett hiánynövekedést előidézték. Senki nem vonhatja kétségbe az egyensúly helyreállításának fontosságát.
Az adósságszolgálati terhek megnövekedése egy bizonyos ponton túl valóban elviselhetetlen terheket ró a gazdaságra. Ha azonban - mint jelen esetben - az intézkedések a hiányt csak rövid távon szüntetik meg, hosszú távon azonban újabb és még nagyobb hiányt keltenek, akkor nem tudunk kitörni az adósságspirálból.
A pótköltségvetés benyújtásának indokoltságát tehát kétségbe vonom, mert a csökkentett kiadások legnagyobb része csak halasztó jelleggel hoz létre megtakarításokat, mivel nincsenek mögöttük intézményi reformok. Mert a bevételi többleteket nem a növekvő gazdaság növekvő jövedelmeiből, hanem a gazdaság élénkülését visszafogó újabb adóterhekből kívánja biztosítani. Mert a hiány javításának nagyságrendje olyan elenyésző az adósságszolgálati terhekhez képest, hogy az adósságspirálból való kitöréshez nem elegendő, azonban az adósság növekedéséhez vezető folyamatokat megerősíti, mert azok fő okát, a gazdasági pangást konzerválja.
Kerestem a választ arra a kérdésre is, hogy egybeesnek-e az intézkedések a megjelölt célokkal. A javaslat által felsorolt célok az alábbiak: mérsékelje az államháztartás kiadásainak növekedési ütemét; a munkajövedelmek aránya csökkenjen, a vállalati jövedelmeké nőjön; a beruházás nőjön a fogyasztás és a készletfelhalmozás rovására; a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg egyenlege pedig javuljon.
A pótköltségvetés a fent meghatározott célok közül, véleményem szerint, csak az elsőt követi egyértelműen, de azt is csak rövid távon, hiszen a késleltetett kiadások rendszerint többletkiadásokat fognak majd jelenteni. A kiadási oldalon a pótköltségvetés legnagyobb hiányt csökkentő tételei az alábbiak: a központi költségvetési szervek támogatáscsökkentése, ez véleményem szerint felülről diktált - mint már említettem -, intézményi reformok nélküli, és csak a kifizetések elhalasztását jelenti. A gazdálkodó szervezetek támogatásánál, a termelői árkiegészítéseknél, a dotációnál tervezett megtakarításokat érthetetlennek, alacsony szintje miatt elhanyagolhatónak tartom.
Az elkülönített állami pénzalapok összevonásával, racionalizálásával alapvetően egyetértek. A központi beruházásoknál tervezett radikális csökkentés viszont valószínűleg hosszú távon súlyos gondokat fog okozni, és felelősségteljes döntés csak akkor hozható, ha tájékoztatást kaptunk volna a felfüggesztett és leállított projektekről.
Megállapítható azonban - összegezve -, hogy a hiányt csökkentő tételeknek van egy közös vonásuk. Mégpedig az, hogy a munkajövedelmek arányát nem csökkentik, a vállalati jövedelmeket nem növelik, a beruházások és a fogyasztás viszonyát alapvetően nem befolyásolják, és a fizetési mérleg egyenlegét sem javítják.
Nézzük, mi van a bevételi oldalon tervezett intézkedésekben! Miniszterelnök úr kedd délelőtti expozéjában a következőket mondotta: az elmúlt időszakban gazdasági kölcsönhatások ismerete nélkül születtek döntések. Számomra ebből az volt az üzenet, hogy jelenleg és az elkövetkező időszakban a törvénytervezetek parlamenti benyújtását megelőzően alapos gazdasági és társadalmi hatásvizsgálatok történnek majd. Ezt cáfolni fogom.
Azt is mondta, hogy nem újabb adókat akarunk kivetni, hanem a jelenlegieket behajtani. Valamint, hogy igazságosabb teherviselést valósítunk meg. Bevallom becsülettel: ennek nagyon örültem. Ehhez képest - mint már említettem - az adó- és vámtartozások behajtásának többletforrását nem találom a pótköltségvetésben. Viszont az elhangzott ígéretek ellenére adóemelést, áfaemelést igen. A pótköltségvetés bevételi oldalán végül is a fogyasztási adó 15 százalékos emelése lesz a legfontosabb tétel négymilliárd forint tervezett bevétel-növekedéssel. Úgy tűnik számomra, hogy ennek várható hatását azonban elfelejtették elemezni.
Kétféle lehetőség áll előttünk. Ha az érintett termékek árrugalmassága nagy, akkor a fogyasztás visszaesik, és a költségvetésnek nem lesz meg a tervezett négymilliárd bevétele. Ha árrugalmasságuk viszonylag merev, akkor megmarad a régi fogyasztási szint, és megjelenik a bevételi többlet, de sem a belföldi felhasználás nem terelődik át beruházásokra, sem pedig a fogyasztáson belüli importarány nem fog változni.
Ugyanakkor viszont azonos jövedelemszintet feltételezve a fogyasztási struktúra eltolódik, és a keresletcsökkenés valahol máshol fog megjelenni, esetleg éppen az itthon termelt élelmiszer fogyasztásában és ezáltal a hazai piac pangását állandósítja.
Nézzük, mi lesz a hatása a jövő évre tervezett áfakulcsemelésnek. Szeretnék idézni Békesi László pénzügyminiszter úr - sajnálom, hogy nincs jelen - még ellenzéki képviselőként többször elmondott érveiből. Ez nem volt még olyan túl régen. Azt mondotta, hogy az áfa, illetve a forgalmi adó felemelése dilettantizmus, szakmai ostobaság. A költségvetésre gyakorolt hatása negatív, mert csak az adóelkerülő tendenciákat erősíti, ezért végeredményben nem több, hanem kevesebb lesz a bevétel. Bízom benne, hogy nem ez a beterjesztő és a kormány célja. Az egyenleg tehát megvonható. A bérből és fizetésből élők több adót fognak fizetni, míg más rétegek fokozottabban veszik igénybe az adóelkerülő technikákat.
Mivel ez utóbbiak száma nem, de gazdasági volumene nagyobb, ezért a várt bevételt a költségvetés nem fogja realizálni. Igaz, hogy ezt a tényt maga az előterjesztés is elfogadja, amikor az általános indokolás 105. oldalán előre jelzi, hogy az adó- és illetékemelés miatt a szeszadó előirányzatát a csökkenő bérfőzési kedv miatt csökkenteni kell.
(11.40)
Előre megjósolható, hogy ez nemcsak itt lesz így. Megállapítható tehát, hogy mind a fogyasztási adó emelése, mind az áfa emelése óriási inflációs nyomást kelt, megjósolhatatlan keresleti hatásokkal, és vagy nem hozza meg a várható költségvetési hatást, vagy elzárja a hazai piac terjeszkedési lehetőségeit.
Véleményem szerint a pótköltségvetés intézkedései a fentiek szerint nem szolgálják a deklarált célokat, hanem mechanikus módon, formálisan és rövid távon célozzák meg a deficit csökkentését. Hosszú távon viszont a jelenlegi problémák elmélyüléséhez vezetnek. Külön nehézséget jelentett, hogy a deklarált célok maguk is leegyszerűsítettek, ellentmondóak és elhibázottak.
A harmadik kérdésem az volt, hogy a kormányprogramban meghirdetett irányba visznek-e a pótköltségvetés kérdései. Leegyszerűsítve: a kormányprogram és az állításaival ellentétben azt nem szolgáló pótköltségvetés az alábbi tételekre épül. A gazdaságban mutatkozó tagadhatatlan növekedés nem egészséges, azt a túlzott jövedelemkiáramlás és a költségvetés túlköltekezése hozta létre. A fizetési mérleg hiányát az okozza, hogy a hazai megtakarítások nem elegendőek a költségvetési hiány finanszírozására, és így azt külső forrásokból kell megfinanszírozni. A belföldi felhasználás növekedése tartósan meghaladja a GDP növekedését, és mivel az import szigorúan arányos a belföldi felhasználással, csak annak csökkentésével és az export növelésével lehet a kereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg egyensúlyát helyreállítani.
Ezek az állítások részben nem igazak, részben pedig nem helytállóak a belőlük levont következtetések. A gazdaság növekedése éppen csak megkezdődött, de minden ellenkező híresztelés ellenére a jelek arra mutatnak, hogy ez nem véletlenszerű, hanem a gazdaság minden pontján mutatkozik, növekszik a termelés az iparban, a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és az építőiparban egyaránt. Növekednek a szállítási teljesítmények. Erőteljesen növekednek a beruházások és némileg csökken a munkanélküliség. A költségvetés eddig folyamatosan növekvő hiánya természetes jelenség volt egy zsugorodó gazdaságban. A GDP-hez viszonyított hiány akkor is nőtt, ha a kiadások azonos szinten maradtak. A hiány oka tehát a bevételek kieséséből származik. A bevételek növelésére irányuló szándék, adónövelés tehát ugyanúgy a gazdaság pangását növelte, mint a kiadások csökkentése.
A pangó gazdaság - teljesen természetes - egyre kevesebb adó befizetésére képes, és ez még tovább növeli majd a hiányt. Ebből kezdett most kitörni a gazdaság, ez azonban csak az egyensúlyhiány átmeneti elviselésével és megfinanszírozásával lehetséges. Természetesen tudjuk, hogy ennek megvannak a határai. Növekedés nélkül azonban nem képzelhető el hosszú távú egyensúly. Ezért tehát úgy vélem, bűn volna stopot elrendelni, mielőtt ezek a folyamatok valóban kibontakoznának.
A tények tehát - hogy a hazai megtakarítások növekednek, hogy a beruházások erőteljesen nőnek, hogy a fogyasztás némileg csökken, hogy a belföldi eladások lassabban, az export jelentősebben nő - megcáfolni látszanak a kormánynak a gazdaság kiinduló állapotára vonatkozó feltételezéseit, és legalábbis óvatosságra intenek egy olyan szélsőséges és csak az átmeneti egyensúlyra irányuló intézkedéscsomaggal szemben, amely megölheti a meginduló növekedés csíráit, de hosszú távon nem teremti meg a kívánt egyensúlyt.
Az induló állításokkal vitatkozva csak meg kívánom jegyezni, hogy az import nem arányos a belföldi felhasználással, hogy a belföldi felhasználás csökkentéséből nem lesz export, hogy a bérkiáramlás nem kontrollálható hatékonyan semmilyen társadalmi megegyezés mellett sem, hogy az inflációt nemcsak az ár-bérspirál okozza, hanem a forintleértékelés is spirális, és ennek következtében a kormány jelenleg nem inflációcsökkentő, hanem inkább inflációgerjesztő politikát folytat. Így tehát a pótköltségvetés intézkedései nem a kormányprogramban meghatározott, vagy meghirdetett irányba visznek, amikor az inflációs nyomást nem csökkentik, hanem növelik, az egyensúly átmeneti javítása érdekében hosszú távra még nagyobb feszültségeket idéznek elő, mert a gazdasági növekedést nem engedik kibontakozni.
Mi, kereszténydemokraták nem értjük az áfa 2 százalékos emelésének és csak 1995. január 1-jei bevezetését tervező lépésnek pótköltségvetésbeni szerepeltetését. Az áfakérdés véleményünk szerint összetettebb, komplexebb annál, mintsem hogy egyetlen elemét kiemeljük, és gazdasági hatásvizsgálat nélkül a pótköltségvetés keretében döntsünk róla. Az áfa megreformálását mi, kereszténydemokraták is ígértük a választási kampányunk során. Tehát a változtatással, de nem ezzel a változtatással, alapvetően egyetértünk.
Hiányolom azonban például a lakásépítési és felújítási áfa visszatérítésre vonatkozó javaslatot, teszem ezt annál is inkább, mert a kormányzó párt kampánya során ezt nagyon határozottan megígérte. Hová tűnt a nagy buzgalom? Vagy az ígéret elfelejtődött?
A kamatadó eltörlésével nem értünk egyet. Elfogadhatatlan számunkra az, hogy amíg a munkajövedelem adóköteles, addig a tőkejövedelem nem. Ez a legvadabb kapitalizmust idézi fel. Európa szinte minden országában van ilyen jellegű adó, mert ez jól tervezhető és stabilan behajtható adóbevétel. És elsősorban természetesen nem a bérből és fizetésből élők terhein kíván csökkenteni, hanem azoknak jelent kedvezményt, akik képesek megtakarítani. Miközben az így hiányzó bevételt a bérből és fizetésből élőknek kell befizetniük, lásd áfa- és fogyasztásiadó-emelés.
Azon természetesen lehetne gondolkodni, hogy milyen mértékben lehetne differenciálni valamilyen technika kidolgozásával, hogy a kis megtakarítókat, akik tulajdonképpen létbiztonsági célokból - temetés, betegség stb. célból - takarítanak meg, ne érintse ez a kamatadó-eltörlés.
Az illetékelőleggel alapvetően egyetértünk, de hiányoljuk a javaslatból azokat a garanciális szabályokat, amelyek nem teszik kiszolgáltatottá és kényszerhitelezővé az állampolgárt. Én naiv álomnak tartom még azt is, ismerve a földhivatalok leterheltségét, hogy az adminisztratív határidők betarthatók. Mi, kereszténydemokraták a bérből és fizetésből élők támogatását kiemelten szem előtt tartjuk, ezért ragaszkodunk a 13. havi illetmény és egyéb juttatások ez évi kifizetéséhez.
Természetesen hiányoljuk annak bemutatását, hogy ennek az elhalasztása milyen feszültséget jelenthetne az 1995-ös költségvetésben.
Tiltakozni szeretnénk a Műszaki Fejlesztési Alap ilyen arányú csökkentése ellen, mivel ez felzárkózásunkat gátolja.
Érthetetlen és elfogadhatatlan számunkra a kiemelt infrastruktúra fejlesztésétől, a területfejlesztéstől elvont támogatás. Ez vidékellenes, és a régi évtizedek tendenciájára emlékeztet.
Ha hazánkban valami valóban katasztrofális állapotban van, s erről miniszterelnökünk kedden délelőtt szólt, akkor az az egészségi állapotunk. Ezért teljesen érthetetlen, hogy az egészségfejlesztési célokra fordított összegből 450 millió forintot el kíván vonni a pótköltségvetés.
Elfogadhatatlan továbbá a nemzetiségiek támogatásától, valamint a Ghandi Alapítványtól, amely a cigány tanulók felzárkózását segíti, 12 millió forintot elvonni. Ez ellentmond az érvényes kisebbségi törvénynek, sérti a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi előírásokat. A Ghandi Alapítvánnyal kapcsolatos, valóban meglévő gondok inkább megoldásra szorulnának, de nem adhatnak alapot arra, hogy a cigány tanulók segítését, felzárkózását célzó költségvetési támogatást csökkentsük.
Keserű szavakkal szól honvédelmi miniszter úr a honvédség állapotáról. Sajnálom, hogy nincs itt. Nemcsak a személyes megszólíttatás címén, hanem mert magam is 1980-ban, a fiam katonáskodása idején megismerhettem ezeket a tragikus állapotokat. Az elvonások csökkentését természetesen támogatom.
(11.50)
S végül javaslom a vám- és adóbevételek növelését és a többletbevételt szociális célra, például az inflációt nem követő családi pótlék növelésére fordítani.
Köszönöm, hogy meghallgattak! (Taps a jobb oldalon)
