DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tessék megengedni, hogy rögtön egy ügyrendi észrevétellel kezdjem, mégpedig azzal a ténnyel, hogy nem egy témakört illetően, hanem két témakörét illetően is kell reagálnom - a Szabó Ivánnal kapcsolatos megjegyzésére is - a Gaál Gyula féle vezérszónoklatnak.
(10.40)
Tessék megengedni - miután ma már nem tudhatja a kívülálló, miről van szó -, hogy röviden megismételjem. Ez némi kis időtöbbletet jelenthet.
Emlékeztetem a tisztelt Házat és a tévénézőket, Gaál Gyula SZDSZ-es képviselő vezérszónoklatában egyrészt azt a nyilvánvaló valótlanságot állította, hogy 15 milliárd forintot takaríthat meg a kormányzat ezzel az előterjesztéssel, másrészt azt, hogy ezt a 15 milliárdot adott esetben fordíthatná az agrárágazatra, és ha a Kisgazdapárt ellenzi ennek a kormányzati pótköltségvetés-előterjesztésnek a parlamenti átvitelét, ebben az esetben mi az agrárágazat ellen lépünk fel, nem kívánjuk az agrárágazat támogatását.
Először is nagyon röviden a tényeket illetően: úgy gondolom, megfeledkezik arról az apróságról Gaál Gyula, hogy ez a pótköltségvetés semmiféle 15 milliárdos megtakarítást nem jelent, különösképpen nem jelent többletet az agrárágazat számára, hiszen az agrárágazattól 1 milliárd forintot elvesz a pótköltségvetés. Csak felhívnám a figyelmét, hogy én nyújtottam be - ha jól tudom - eddig egyedül módosító indítványt ennek az 1 milliárd forint elvételnek a megakadályozására. Az SZDSZ nemhogy ilyen módosító indítványt benyújtott volna, hanem az egész előterjesztést támogatja. Tehát egyszer ez a tény.
A másik: a pótköltségvetés 8. § (3) bekezdésében egy olyan felhatalmazást kér a kormány, hogy ha lenne megtakarítás, akkor a különböző költségvetési tételek között önhatalmúlag, a parlament megkérdezése nélkül olyan átcsoportosítást végezzen, amilyet akar. Tehát adott esetben itt megint azt a hátsó szándékot takarja ez az előterjesztés, hogy mondjuk, ha az agrárágazatnál lesz megtakarítás, akkor azt elveszik az agrárágazattól. De én nem szeretem, ha SZDSZ-es képviselő - adott esetben Gaál képviselőtársam - a Független Kisgazdapárttal szemben az agrárágazat védelmére hivatkozik. Ha jól tudom, az első liberális paraszt még nem született meg! (Derültség.) Már ne haragudjon, képviselőtársam, de nemkívánatos és nem gusztusos, ha a farkas védi a bárányt.
Úgy gondolom, emlékeztethetem arra, hogy a Független Kisgazdapárt volt az, amely kezdettől fogva követelte: azonnal adják vissza a földeket, és minden lehetséges gazdasági megtakarítást azért kapjon meg az agrárágazat, mert - igaz ugyan, hogy az ipart is fel kell támasztani, de az ipar feltámasztásához több pénz kell, mint az agrárágazat feltámasztásához - a földek minősége, az éghajlat kitűnősége, a parasztság tudása, a szomszédos szovjet utódállamok területe mint éhségzóna, mint kitűnő piac, ezek együttesen óriási lehetőséget adnak és így tovább. Ezért kértük, hogy minden lehetséges eszközt fordítsanak az agrárágazat megsegítésére.
Ezzel szemben a kormányzat előterjeszti nemcsak a pótköltségvetést - ami elvesz az agrárágazattól -, hanem a címzett és céltámogatások megfaragását is, ami megint a kistelepülésektől veszi el azt, ami a kistelepüléseknek járna - az ivóvíztől kezdve az összeomlott általános iskoláig bezárólag mindent.
Ezért tehát nagyon kérem arra igen tisztelt képviselőtársamat, ne mondjon itt ilyen nyilvánvaló valótlanságokat ország-világ előtt, másrészt ne tegyen olyan tényállítást sem, mintha Szabó Iván az ellenzék vezérszónoka lenne. Kérem, Szabó Iván messze túlhaladja azt a fokot, amelyet Gaál Gyula egyáltalán kritizálhat. Hiszen Gaál Gyula azt állította, hogy Szabó Iván nem felkészülten adta elő azt a kritikáját, amelyet az egész ország éppen, mint a pótköltségvetés megalapozott kritikáját fogott fel. Tehát nyilvánvaló, hogy ez is valótlan a képviselőtársam állításai közül. De az ennek ellenére is valótlan, hogy Szabó Iván az egész ellenzéket képviselné - Szabó Iván az MDF-et képviseli. Nagyon kitűnően képviseli az MDF-et, de engedje meg, hogy a kereszténydemokratáknak, a Fidesznek és a Kisgazdapártnak is megmaradjon az önálló arculata.
Mi nem kívánunk úgy uniformizálódni, mint önök az MSZP-ben. Köszönöm szépen. (Derültség. - Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem