KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ma már egyértelműen látható, hogy az 1994. évi pótköltségvetési törvényjavaslat vitája a bizottságokban és az általános vita szakaszában a plenáris ülésen is néhány kérdés körül éleződik ki. Az egyik ilyen neuralgikus pont annak megítélése, hogy szükség van-e pótköltségvetésre. A másik, hogy vajon olyan mértékű-e az eddigi gazdasági folyamatok hatása a költségvetésre, amely komoly veszélyt jelent annak megvalósítására.
E kérdéseket a volt kormánykoalíció köréből teszik fel legtöbbször. Az Állami Számvevőszék - és ahogy Nyikos úr hozzászólásában is hangsúlyozta - politikamentes, tárgyszerű, kizárólag szakmai szempontokat követő jelentésének ismeretében és Békesi miniszter úr részletes, az összefüggéseket komplexen elemző, átfogó és szerintem helytálló érveket felsorakoztató expozéja után. Bár megítélésem szerint, egyetértve Gaál Gyulával, a fentiek kellően alátámasztják a pótköltségvetés beterjesztésének szükségességét, mégis, ha ez kevés lenne, akkor engedjék meg, hogy röviden idézzem a Magyar Nemzeti Bank 1993. évről szóló jelentését, amit Bod Péter Ákos, nem kifejezetten szocialista beállítottságú elnök úr írt alá.
Nos, így ír a '93-as dolgokról: "Az év közepén azért vált szükségessé pótköltségvetés benyújtása, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a bevételi előirányzatokhoz képest lényeges elmaradás lesz, miközben a kiadások a költségvetésben előirányzott szinten valósulnak meg.
A pótköltségvetésben előirányzott deficit az eredetileg jóváhagyott 185,4 milliárd forintról 213,4 milliárd forintra emelkedett." Össze lehet vetni a mostani pótköltségvetéssel.
Hozzáteszem ehhez, hogy a pótköltségvetés filozófiája tavaly merőben más alapokon állt, mint a mostani, hiszen az intézkedések olyanok voltak, hogy ezek mellett a hiány növekedése a 29 milliárd forintot is meghaladta. Az ez évi pótköltségvetés a kiadási oldalt 30 milliárd forinttal, a bevételi oldalt 18 milliárd forinttal érinti - itt elnézést kérek a kerekítési nagyvonalúságért. Arra azonban nyomatékkal hívom fel a figyelmet, hogy a hiány kezelésében - mint már mondtam - más filozófia érvényesült. Ugyanis a mostani költségvetésnek az a nagy érdeme, hogy azért született meg, hogy ne legyen hiányváltozás. Kérem, ebből az előnyből ne kovácsoljunk hátrányt!
Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján kétséget kizáróan állítható, hogy hibás az a nézet, amit többek között az általam tisztelt költségvetési bizottsági elnök úr a bizottsági ülésen különösen képviselt és hangoztatott vagy a Független Kisgazdapárt költségvetésben is jártas vezérszónoka kifejtett. Nevezetesen, hogy az előirányzatok jelentős módosításait a főösszeghez viszonyított arányuk alapján kell megítélni. Ezért én más vetületben minősítem ezeket az összefüggéseket. Úgy gondolom, hogy példának okáért érdemes megvizsgálni a bevételi oldal 1994. évi pénzügyi folyamatainak alakulását. Zárójelben ehhez hozzáteszem, hogy még akkor is, ha ezek az előirányzatok többségükben eltérhetnek törvény által a jóváhagyottól, talán éppen ezért is érdemes ezt vizsgálni.
Az 1994. évi költségvetés bevételi oldala, tisztelt képviselőtársaim, már nem ismer önmagára. Nézzünk erre néhány példát!
Csökkent 4 milliárd forinttal a különleges helyzetek miatti befizetés. Ez az előirányzat 15 százaléka. 25 százalékkal lesz magasabb várhatóan a vámbevétel. A fogyasztási adóbevétel előirányzattól való lemaradása 32 milliárd forint. Várhatóan 12 milliárd forinttal lesz több a személyi jövedelemadó a tervezettnél. 20 százalékos a bevételcsökkenés az illetékbevételeknél. De felére csökkennek a költségvetési szervek befizetései is.
Ez, kérem, merőben más bevételi struktúra! Ezt akkor is látni kell, ha e bevételek előirányzatainak többsége törvényadta lehetőség alapján eltérhet az előirányzattól.
Ezek után, úgy gondolom, joggal kérdezhetem: ilyen instabil bevételi oldal mellett milyen biztosíték van a folyamatok célszerű irányítására, a tendenciák kézben tartására és a hiány kezelésére pótköltségvetés nélkül? Úgy gondolom, hogy mindenféle előirányzattól eltérő elmozdulás a hiány nagyságára gyakorolt hatásában ítélhető meg felelősséggel és közgazdaságilag megalapozva. Lényegében, bár az sem lehet közömbös, hogy a főbb összegekre az elmozdulások hogyan hatnak, a meghatározó mégis a hiányra gyakorolt hatás és ezek összegződése. Márpedig az adott esetben arról van szó, hogy megengedünk-e 50 milliárd hiánynövekedést vagy nem.
De alkalmazhatunk más megközelítést is. Az elmozdulásokat, elsősorban a hiányváltozást viszonyíthatjuk a kormány évközi mozgástere szempontjából igazán mér-vadó, általános tartalékkeret nagyságához vagy a garanciavállalások tárgyévi lehetőségeihez, hiszen ezek a keretek jelentik igazából az ad hoc problémák megoldásának forrásait, és mondjuk ki, hogy ezek a keretek ezt a funkciót hivatottak eredetileg is szolgálni.
(12.30)
Tisztelt Ház! Mint közismert, az új kormánynak viszont jóformán semmiféle mozgástere nem maradt, hogy a tartalékkeret terhére, a központi költségvetés megbomlott egyensúlyára érdemben ható intézkedéseket hozhasson, hiszen a tartalékkeret vagy elköltésre került, vagy determinációk terhelik. Az külön figyelmet érdemel, hogy a tartalékból olyan támogatási célokra kerültek felhasználásra források, amelyeket az éves költségvetésben meg kellett volna tervezni. Néhány példát mondok erre: ilyen az illetményemelés, a Hungária TV Alapítvány támogatása, a Magyar Televízió támogatása, a kárpótlási hivatalok többletfeladatai, a színházak póttámogatása, de már a költségvetési törvény készítésekor pontosabban meg lehetett volna ítélni, hogy mibe fognak kerülni a választások, vagy hogy egyes törvényekből milyen finanszírozási kötelezettségek jelentkezhetnek az év során.
Úgy gondolom, hogy ilyen összefüggésekben jogos az a kérdésfeltevés, hogy a pótköltségvetés szükségességének megítélése helyett inkább azt kellene vizsgálni, hogy hogyan lehetett volna elkerülni a pótköltségvetés szükségessé válását. Én tehát úgy közelítem meg a témát, hogy nem azt kutatom, szükség volt-e pótköltségvetésre, hanem azt firtatom és vizsgálom, elkerülhető lett volna-e a pótköltségvetés. Véleményem szerint a pótköltségvetés elkerülhető lett volna, ha az 1994. évi költségvetés reálisabb előirányzatokra épült volna, de segíthetett volna az is, ha már elfogadott 1993. évi zárszámadásunk lenne.
Részletesen szóltam már arról is, hogy megfelelő tartalékkeret-maradvány esetén lenne mozgástere a jelenlegi kormánynak a negatív tendenciák részbeni ellentételezésére, de arra sincs mód - Nyikos úr szavait kölcsönözve -, hogy a kormány kiforgassa a zsebeit, hiszen például ma még semmi nem kötelezi arra az Állami Vagyonügynökséget, hogy fizessen a központi költségvetésnek 19,5 milliárd forintot.
Gondolom, egyetértenek velem abban is, hogy a privatizációs bevételek évek óta a költségvetés gyenge pontjai, tehát perdöntő tényként kell elfogadni, hogy az új kormány helyesen döntött, amikor e bizonytalan forrást nem vette figyelembe intézkedései meghozatalánál. Ma már nehezen ítélhető meg, hogy a privatizációból származó költségvetési bevételek elmaradása a privatizáció lebonyolításának hibáira vagy a bevételek felültervezésére, illetve ezek együttes hatására vezethető vissza, és hogy ezek a tervezett ütemben álltak-e egyáltalán a központi költségvetés rendelkezésére. Gondoljunk csak arra, hogy az elkülönített állami pénzalapok privatizációs bevételeiből napjainkig egyetlen fillér sem teljesült, és átmenetileg a központi költségvetésnek kellett megelőlegezni a bevételek egy részét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tovább keresve a lehetőségeket, úgy ítélem meg, hogy akkor sem kellett volna pótköltségvetési javaslat, ha az új kormány által e rövid idő alatt már meghozott adóbeszedést, adóbehajtást szigorító intézkedéseket a régi kormány még működésének idején megtette volna; akkor még idejében megakadályozható lett volna az egyes bevételeknél az előirányzattól való jelentős lemaradás kialakulása. Azt is látni kell, hogy az új kormány adó- és vámbeszedést szigorító intézkedései a már kialakult negatív tendenciákat nem tudják drasztikusan visszafordítani, megváltoztatni, csak a negatívumok újrakeletkezését tudják szűkíteni.
Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, hogy mindezeket nemcsak ténymegállapító szándékkal mutattam be önöknek, hanem bizonyos következtetések levonása céljából. Az 1994. évi pótköltségvetési viták kormánysemleges, nagy tanulsága megítélésem szerint az, hogy a jövőben a parlament nem maradhat abban a kiszolgáltatott helyzetben, hogy a központi költségvetés pénzügyi folyamatainak elmozdulásait, eltéréseit már csak utólag veheti tudomásul. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a parlament és ezzel összefüggésben a költségvetési bizottság menet közben kapjon rendszeres tájékoztatást a költségvetés helyzetéről.
Tudom, hogy ma még az államháztartási törvény és a kialakulatlan nemzeti információs rendszer nem teremti meg ehhez a megfelelő feltételeket, de a jövőre nézve mindenképpen érvényt kell szerezni a parlament preventív, ellenőrző szerepének. Úgy gondolom, ez mindannyiunk közös érdeke. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
