ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az előző felszólalások után kiderült, hogy számokkal játszani nagyon veszélyes, de hát igenis szükséges. Nem vitás, hogy Magyarországon szükség van restrikciós intézkedésekre. Az sem kétséges, hogy javítani kell a pénzügyi egyensúlyi helyzetünkön. Ugyanakkor számtalanszor elmondtuk, és úgy látszik, újra mondanunk kell, hogy az egyoldalúan restrikciós jellegű, kizárólag a pénzügyi egyensúlyt szem előtt tartó fiskális program véglegesen felboríthat bizonyos társadalmi egyensúlyi pozíciókat. A korlátok nélküli restrikció beszűkíti azt a nemzeti piacot, aminek sikeres működéséhez magán az országon belül van szükség fizetőképes keresletre. Kevés olyan területe van a gazdaságnak, ahova érdemes olyan beruházásokat eszközölni, amelyeknek a későbbi termékeit kizárólag külföldön értékesítik. Még a gépkocsi-összeszerelés valóban multinacionális rendszerében is számítanak a belső piacra, lásd a Suzuki erőfeszítéseit. A külföldi tőke többsége számára a kereskedőláncok és az élelmiszerláncok részére szükséges viszonylag tömeges kereslet. A társadalom - és nem a költségvetés! - gazdasági egyensúlyi helyzetét illetően az a lényegi kérdés, hogy megmarad-e legalább korlátozott vásárlóerővel a piacon a középrétegnek eddig átlagos színvonalon vagy ahhoz közelítően élő nagy létszámú alsó szelete vagy nem. Ha a megszorítások, a restriktív politika következtében ennek a mintegy 2 millió embernek, akinek a jövedelme az állam által könnyen utolérhető bér és fizetés, a lába alól kicsúszik a talaj, és leszakadnak a már most reménytelen helyzetben lévő, ezért sem adót, sem egyes kommunális díjakat nem fizető másik 2 millió felé, akkor végletesen felborul a társadalmi reprodukció egyensúlya Magyarországon. Ebben az esetben pedig a restrikció nemhogy nem teremt pénzügyi egyensúlyt, azaz nem éri el a célját, de mélyíti a válságot.
Hangsúlyozom, hogy én szeretném, ha sikerülne ésszerű megszorításokkal javítani az egyensúlyon. Ezt mindenképpen meg kell tenni. De ha a középrétegtől elvesszük a ma még korlátozottan meglevő vásárlóerőt, és ez a csoport nem jelenik meg többé keresleti tényezőként az ily módon beszűkülő piacon, akkor a külföldi tőke még annyit sem fektet be, mint eddig. Tehát az intézkedések rövid távon javíthatnak a pénzügyi egyensúlyon, de a másik oldalon nem javul a gazdaság dinamizmusa, és marad vagy növekszik a tőkehiány.
A lényeg az, hogy a már most is erősen lefojtott gazdaság mellett minden restrikciós intézkedés esetén - és ez szerintem a lényeg - sokkal komplexebben és összetettebben kellene a hatásukat megvizsgálni, tehát nemcsak abból a szempontból, hogy rövid távon javul-e a költségvetés egyensúlya vagy sem. Például nagyon erőteljes kétségeim vannak már most az idegenforgalmi és vendéglátóipari szolgáltatásokra tervezett 25 százalékos áfa bevezetésének összességében pozitív hatást keltően.
Az természetes, hogy a Pénzügyminisztérium elsősorban a költségvetés egyensúlyával törődik, neki ez a dolga. De a kormány egészének működésében az egyéb gazdasági érdekeknek legalább ilyen súllyal kell megjelenniük. Például olyan vállalkozási érdekeknek, melyek csak látszólag vállalkozási érdekek, mert valójában a vállalkozók által foglalkoztatott munkavállalók érdekeiről is szó van. A dinamikusabb vállalkozók, ha támogatást kapnak vagy nem olyan erős a restrikció, akkor növelik a keresleti piacot a foglalkoztatottakon keresztül és ezáltal az állam bevételeit is. Ha élénkebb a piac, magasabb az áfabevétel és általában az állam adójövedelme.
A legfontosabb hiányérzetem azonban a mindenkori intézkedések előzetes, komplex hatásvizsgálatainak mellőzése miatt van. Egy restrikciós döntés felelős parlamenti megítéléséhez nagyon kevés, hogy megismerjük a lehetséges közvetlen rövid távú hatásait a költségvetés bevételi oldalára.
Legalább becsléseknek kellene nyilvánosságra kerülni arra vonatkozóan is, hogy belátható időn belül mennyit javít, illetve ront az intézkedés a gazdaság és a társadalom egyéb működési feltételein. Ráadásul a pótköltségvetés bevételi becslései nem egyeznek a két, általunk elvégzett közgazdasági elemzésnek adataival. Különösen igaz ez: 1. a társasági adóra, 2. a vám- és importbefizetésekre, 3. az áfabefizetésekre.
Mindháromnál egyértelműen alultervezi a pótköltségvetés a bevételi oldalt, akár a tavalyi, akár pedig az idei első félévi tényszámokat és a belőlük számolható trendeket vesszük alapul. Számításaink szerint a valóságos bevétel mintegy 39 milliárd forinttal haladja meg azt az összeget, amit a kampány a pótköltségvetés életbeléptetésétől remél. Ezért a lakosság és a gazdálkodók fogyasztáscsökkentését célzó intézkedések egy része nem tűnik indokoltnak. Ugyanakkor egyetértek, ismétlem, a kiadási oldalon tervezett szigorításokkal. Ezzel kapcsolatos elemző anyagainkat tanulmányozásra átadjuk tisztelettel a kormánynak.
A második nagyobb gondolatköröm az elvonások és a gazdasági, politikai, társadalmi intézményeket mérgező negatív folyamatok, mindenekelőtt a feketegazdaság és a korrupció közötti összefüggéseket érinti. Az ugyanis elemi általános tétel, hogy a nyitottabb gazdaságban, ahol kisebb az állami restrikció, ott hatékonyabb lehet a feketegazdaság és a korrupció elleni harc. Ugyanis a restrikció sokkal inkább az állam kijátszására ösztönzi a szereplőket.
Tehát két konkrét kérdésem és javaslatom van. Kérdésem: készültek-e olyan átfogó kalkulációk, ha nem is precíz számítások, hogy melyik jelent nagyobb csapást a pénzügyi egyensúlyra: a lazább adófeltételek melletti hatékonyabb adóellenőrzésre költött plusz költségvetési kiadások vagy a feketegazdaság és az adóeltitkolás?
A másik: hasonlóképpen nem lenne-e nagyobb haszna a magyar gazdaság egyensúlyának javítása szempontjából annak, ha a pénzügyi kormányzati apparátus egy része nem újabb, viszonylag kis volumenű, de az emberek közérzetét nagyon negatívan befolyásoló restrikciós rendelkezések kitalálására és végrehajtására költené az energiáját, hanem esetleg azt próbálná szisztematikusan feltárni, hogy milyen - és ezt nagyon fontosnak tartom - a fejlett világból származó ajánlatok hevernek parlagon túlnyomórészt az előző időszak nemtörődömsége következtében?
(11.00)
Ezek ugyanis mind a gazdaság valódi élénkítését szolgálták volna. Hogy pontosan értsék - és erre szeretnék egy percet fordítani -, mire gondoltam, megemlítenék egy általam jól ismert esetet, a kecskeméti nagybani piac problémáját, ahol az olasz kormány által 1990-ben tett rendkívül kedvező, körülbelül tízmillió dolláros ajánlat kapcsán az illetékesek 1994-ig tétlenkedtek. Az olasz kormány már ajánlatának visszavonására készült, szerencsére, többekkel összefogva, most, az új helyzetben reméljük, sikerül ezt a lehetőséget újra meghosszabbíttatni. Mondhatnám azt is, hogy igazán türelmesek voltunk ennél az ügynél, de valójában ez a mentalitás felháborító, sérti az ország érdekeit, sérti azért, mert... És itt engedjenek egy pár tételt... A kecskeméti nagybani és feldolgozó piac létrehozása közvetlenül érinti Pest megye déli részét, Csongrád, Békés, Szolnok és Bács-Kiskun megyének 200 ezer hektárát, amely 40 százalékát jelenti az országban a kistermelők által művelt földeknek. Ebből körülbelül 120 ezer hektáron zöldség- és gyümölcstermeléssel foglalkoznak. És ebben a kiválasztott régióban nagyjából - kérem, tessenek szíveskedni figyelni - 680 ezer kistermelő található. Ez egy 1,3 milliárd forint értékű beruházás, melyből közel 1 milliárd forint az olasz kormányhitel. Húsz évre szóló 1,75 százalékos éves kamat, egy ötéves haladéki időszakkal. Ennél kedvezőbb hitelkondíció, azt hiszem, nemigen található manapság.
Kérem, négy év telt el. Senki sem vette figyelembe több százezer ember életének jobbítási lehetőségét. Fontosabbak voltak - sajnos - a személyi, a pártérdekek és a nemtörődömség. És itt sajnos meg kell még egyszer állapítani azt, hogy a rendszer... nemcsak a rendszert kellett megváltoztatni, de itt egy gondolkodási módszert is mindmáig meg kell változtatni. És ez ma sajnos a legnehezebb.
Pletykaszinten tucatnyi ilyen esetről hallottunk suttogni az elmúlt időszakban; ismétlem, pletykaszinten! Úgy gondolom, nagyon jót tenne a magyar gazdaságnak, ha néhány rátermett kormányzati szakember feltárná ezeket az ügyeket és lehetőségeket, megpróbálná megmenteni a még esetleg meglevő maradékot, és erről volna szíves tájékoztatni a közvéleményt.
Tehát a legfontosabb az, hogy a kormány próbáljon meg egyensúlyt teremteni a restrikció és a gazdaságélénkítő folyamatok között. Ezt a szándékot nem látom elég nyilvánvalóan az intézkedéscsomagban elég szisztematikusnak.
Bizonyos előkészítő folyamatokba - és még egyszer, ezt már előbb is hangoztattam, az első felszólalásomban - az elméleti szakemberek mellé, kérném, be kellene venni a várható egyéb következményekre a figyelmet felhívó gyakorlati embereket is.
Záró kérdésemben megismételném első parlamenti felszólalásom számomra talán legfontosabb igényét az új kormánnyal szemben: a lehető leghamarabb hozza a parlament elé azt a tervezetet, amit programjában ígért és azóta több nyilatkozatban megerősített, a korrupció elleni harc konkrét intézkedését illetően. Evvel kapcsolatban hamarosan egy konkrét javaslatot fogok előterjeszteni, mind a parlamentnek, mind a kormánynak.
Ígérhetem, hogy nálam szenvedélyesebb támogatót nehezen találnának az ilyen küzdelemben. Én, aki láttam a világot - és akik mindannyian látjuk -, tudom, hogy mennyire rontják az országról alkotott képet és a tőkebefektetési kedvet is a korrupció terjeszkedéséről szóló hírek.
Különösen fontosnak tartanám a privatizációs tevékenység során elkövetett, bizonyítható visszaélések nyilvánosságra hozatalát és törvényes útra terelését.
Elhangzott kéréseim, aggodalmaim és javaslataim elsősorban egy újfajta, komplexebben gondolkozó kormányzati mentalitás kialakítását, biztosítását célozzák, mindenekelőtt a magyar gazdaság fejlődése, az ország, tehát mindnyájunk jövője érdekében.
Remélem, hogy a pótköltségvetés szempontjából pragmatikusabban dönt a parlament, mint amilyen a keddi délelőtti vita légköre volt. Hisz nem ideológiai, nem párt- és szemléleti kérdésekről van szó, hanem mindenekelőtt az adófizetők milliárdjairól. Köszönöm figyelmüket. (Taps minden oldalon.)
