DR. TÓTH TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat általános vitájában jeleztem, képviselőcsoportunk a foglalkoztatási törvény módosítását támogatni fogja - és ez meg is történt. Támogattuk annak ellenére, hogy bizonyos fenntartásaink voltak. Mégis úgy ítéltük meg, hogy az elérni kívánt cél, amit a törvényjavaslat kitűzött, lényegesen fontosabb annál, mint hogy ellenvetésünknek adjunk most hangot.
(15.10)
Fontosnak tartjuk ugyanis az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásnak a törvényerőre emelését, és ez volt az elsődleges szempont, amikor igennel döntöttünk.
Némi aggályt jelentett viszont az, hogy a kormány miniszterelnöke a javaslatot azzal küldte meg az Országgyűlésnek, hogy az Érdekegyeztető Tanács munkaerő-piaci bizottsági oldalával egyeztetve van. Ezek után némi meglepetést keltett az, hogy két kormánypárti képviselő a kormány által benyújtott törvényjavaslatnak ugyancsak az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásra hivatkozva egy rendelkezését elhagyni javasolta, és ez volt az a rendelkezés, amelyik az elmúlt időszakban a munkavállalóknak, a volt munkavállalónak bizonyosságot és biztonságot adott. Ugyanis arra az esetre, hogyha a Szolidaritási Alap nem nyújtana fedezetet a járulékok fizetésére, ott volt mögötte a kormánygarancia. Nem tudom, hogy mi történt időközben. Volt-e másik Érdekegyeztető Tanács, vagy pedig egyszerűen csak az van, arról van szó, hogy különböző módon értékelik az Érdekegyeztető Tanácsban született döntést?
Tehát ez volt az a pont, amelyikkel nem tudtunk egyetérteni, és ez volt az, amikor a kormány által támogatott módosító javaslatokról mi nemmel szavaztunk. Tekintettel arra, hogy a foglalkoztatás helyzete olyan problémakör, amelyikről, mint említettem, kormánypártiként és ellenzékiként ugyanazt valljuk, ezért a mostani döntésünk a benyújtott törvényjavaslatnak a támogatása volt. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem