DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Mélyen tisztelt Országgyűlés! Elnök Asszony! Nagyon röviden szeretném összefoglalni. Tulajdonképpen elmondtam felszólalásomban, hogy ez a törvényjavaslat nagy szeretettel és lelkesedéssel készült, de ezzel együtt bizonyos fejezetekben hiányoltam a jogi megfogalmazások pontosságát. Így például a meghatározások között, ahol a különböző alapfogalmakat sorra vették, egy kicsit kisiskolás formában is, meglehetősen pongyola, semmiképpen nem a Szekfű Gyula-i klasszikus magyarsággal fogalmazott részletek találhatók, ahol nemcsak a pongyolaság vethető a szemére ennek a rendeletnek, hanem a magyar nyelvbe való beletaposás is.
Tudom, hogy itt mi már ezt megszoktuk, mert sokszor halljuk azt, hogy "kihangsúlyoz", meg itt ilyesmi volt, hogy kigyűjt - például az n) pontban ezt tettem kifogás tárgyává -, és elég pongyolán határozza meg, hogy mi a levéltáros feladata. Én úgy gondolom, hogy ezeket a pontokat precizírozni kellene, jogilag jobban meg kellene fogalmazni, körülírtabban, és a törvény komolyságának megfelelően kellene talán elmondani. Itt inkább ilyen narratív, helyenként a szokásos jogalkotástól eltérő megfogalmazásokra találunk. Ezzel kapcsolatos volt a javaslatom. A továbbiakban majd a bevezetéssel kapcsolatos vitáimat szeretném elmondani, de az a későbbiekben kerül sorra. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem