GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Annak külön örülök, hogy itt most ismét kialakul egy vita ebben a tárgyban közöttünk. Én azt hiszem, hogyha a szándékokat nézzük, semmiféle különbség nem volna Halda Aliz és közöttem, abszolút módon támogatok minden olyan törekvést, hogy ez a közelmúlt mindenki számára hozzáférhető legyen, feldolgozható legyen, minden ilyen ambíciót elfogadok, tiszteletben tartok, s ha úgy tetszik, még abból a szempontból is, ahogy Halda Aliz ezt az imént idézte, tehát a múlt birtokbavétele, vagy inkább, hogy pontosan fogalmazzak, a múlttal való együttélésünk egyik fontos feltétele volna a megismerés.
A vita nem itt volt, és nem itt van közöttünk. Egyébiránt hadd mondom el: természetesen én nem olvastam ezeket az iratokat, már csak azért sem, mert ez számításom szerint néhány ezer folyóméternyi anyag, ehhez egy élet is kevés volna. Ellenben hadd emlékeztessek arra, hogy itt az elmúlt öt-hat esztendőben forráskiadványok sokasága jelent meg, olyan forráskiadványoké, amelyekből igenis erre a múltra vonatkozóan az érdeklődő ember nagyon sok mindent megismerhetett. Mármost ha arra gondolt bárki is, hogy a személyes vagy a saját személyével foglalkozó dokumentumok mit tartalmaznak, akkor ez nem ebbe a körbe tartozik. Föltételezem, hogy ez az ugyancsak tárgyalásban lévő titokvédelmi törvény hatálya alá esnék.
(21.50)
Ezért mondom azt, amit mondok, hogy tehát ha az következnék be, amit Sasvári Szilárd javasol a maga módosító indítványában, hogy ugyanis január 1-jével lép érvénybe a törvény, tehát az 1980 előtt keletkezett iratok válnának kutathatóvá - a Sasvári-javaslatban most az időpontot nézem és a 15 éves kutathatósági időt veszem tekintetbe -, akkor gondoljunk vissza, hogy a valóban érdekes és bizony kutató számára nyilván nagyon sok adalékot tartalmazó, az állampolgárokkal szemben lefolyt eljárásokat tartalmazó iratok jöhetnének szóba. Mert minden - hangsúlyozom, minden -, akár a Minisztertanácsban, akár a minisztériumokban, akár a pártközpontban született irat gyakorlatilag immár ma is hozzáférhető.
Ezért mondom azt: az a szándék, amely megfogalmazódik a szabaddemokrata javaslatban, számomra nem attól problematikus, hogy itt valamiféle irgalmatlan titok derülne ki, valami olyan dologra derülne fény, amely alapvetően megváltoztatná az eddig kialakult képünket. Az én képem teljesen egybeesik azzal a képpel, amelyet itt Halda Aliz lefestett az elmúlt évtizedekről. Egyszerűen arról van szó, hogy a mi mentalitásunkat, ennek a parlamentnek a mentalitását hogyan reprezentálja adott esetben ez a módosító indítvány. S itt vannak igazán kétségeim.
Ez kétségkívül egy politikai döntés, hogy ugyanis melyik szempontot érvényesítem. Azt-e, amelyről itt képviselőtársaim beszéltek, vagy azt, hogy valóban demokratikus eljárással próbálunk egy olyan törvényt létrehozni, amely emlékeztet azon demokráciák hasonló törvényére, amely demokráciákhoz felzárkózni igyekszünk.
Számomra ez az alapkérdés, ezért voltam és vagyok az egyetemleges harmincéves kutathatósági idő mellett.
Néhány mondat erejéig szeretnék reflektálni Szabad György professzor úr, képviselőtársamnak az 54. §-ban elmondott védőbeszédére, magyarázatára. Idézném a bizottsági ülésen elhangzottakat, hogy miért is utasítottuk el. Nem a szándék miatt - a szándékkal alapvetően egyetértettünk volna -, hanem maga a fogalmazás az, amely a tisztázás helyett kalamajkák sorozatát idézheti elő.
Mert ha örökösökről beszélünk, az eljárásra vonatkozóan nem intézkedik a módosító indítvány, hogy ugyanis ezek az örökösök demokratikus szavazással döntik el, s demokratikus szavazással vajon az örökösök eldönthetik-e ezeket a kérdéseket. Ezek a problémák azok, amelyekre nem ad választ a módosító indítvány, és miután itt kétségeink voltak, ez volt az az ok, ami miatt a bizottság végül is úgy foglalt állást, hogy nem támogatja a javaslatot.
Elfogadom még azt az érvelést is, amelyet professzor úr elmondott, hogy nagyon laza az eredeti szöveg. Az övé azonban - úgy gondolom - nem tisztázza kellőképpen a szándékot, még akkor sem, ha konkrétabban fogalmaz, és az örökösök többsége az így - ha úgy tetszik - pontosabb fogalmazásnak tetszik. De számomra még az is kérdéses egyébként, ha négy-öt örökös van, s közülük az egyik azt mondja, hogy az apám, az anyám, a nagyapám, a nagyanyám nekem fontosabb annál, semhogy ez a dolog nyilvánosságra kerüljön, akkor az miért nem elégséges nekünk mint törvényhozóknak, hogy az az irat ne kerüljön nyilvánosságra? E tekintetben ugyancsak problematikus a dolog. Úgyhogy én magam is amellett voltam, hogy a módosító indítványt ne támogassa a bizottság.
Köszönöm szépen.
