GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Csépe Béla által elmondottakhoz szeretnék először kapcsolódni, aki a nullszaldó kérdését vetette föl.
Csak megismételni tudom azt, amit bizottsági előadóként is mondtam. Igazából a vita nem azon folyt a költségvetési bizottság ülésén, hogy lehet-e nullszaldót elérni vagy nem lehet. Ebben a társadalombiztosítási alapok, az önkormányzatok képviselői teljesen egyetértettek azzal a módosító indítvánnyal, amit Puch Lászlóval közösen nyújtottunk be, annak az elvi részével, ami a nullszaldót kívánta megcélozni. Ebben a koncepcionális kérdésben tehát az alapok képviselői és az általunk benyújtott módosító indítvány között nem volt vita. Vita - ahogy erre Csépe Béla is utalt - inkább a bizottsági ülésen is általa kifejtett ellenzéki vélemény és a másik két oldal között volt, hogy meg lehet-e egyáltalán teremteni ezt a nullszaldót. Hangsúlyozom, az alapok ezt nem vitatták.
A kérdés az volt és a vita ott vált keményebbé, hogy milyen módon lehet megteremteni ezt a nullszaldós egyenleget. Az alapok képviselői amellett érveltek, hogy a bevételi előirányzatok teljesítése tekintetében jól halad a két igazgatás, a két pénztár. Azt ők el tudják fogadni és valószínűsíteni tudják, hogy akár az előirányzatnál magasabb mértékű járulékbevétel realizálódik az év során, és akkor ennek a visszaosztásából kell megteremteni bizonyos folyó kiadások fedezetét, nem pedig azokkal az átcsoportosításokkal, amire a módosító indítványunk javaslatot tesz.
(19.40)
Ha belegondolunk, a vita tulajdonképpen azért éles, mert egyszerű lenne a dolog, ha azt mondanánk, hogy amilyen mértékben növekszik a járulékbevétel és többletei vannak, olyan mértékben tud teljesíteni bizonyos egyéb kiadásokat, és lehetősége legyen teljesíteni ezeket a kiadásokat. A probléma csak az, hogy az ellátások jelentős része úgynevezett zártkasszás, zárt végű ellátás, ami azt jelenti, hogy előre meghatározott összeget fordítanak például a gyógyító-megelőző ellátások finanszírozására. És ha kiderül, hogy november végén, december elején az éves járulékbevétel mégis meghaladja az előirányzatot, akkor sem lehet visszaosztani az év során most már a gyógyító-megelőző ellátások finanszírozására. Tehát olyan eljárást kellene találni, olyan technikát kellene kialakítani, ami bizonyos értelemben mégis lehetővé tenné az egyes alapok számára a járulékbevételi többleteik célszerű, racionális felhasználását olyan keretek között, amire az Országgyűlés is áldását adja.
Ebben az irányban jelenleg is folynak egyeztetések, és ebben a kérdésben még új kompromisszum is elképzelhető a kormányzat és a biztosítási önkormányzatok képviselői között. Mindenképpen szerencsésnek tartanám természetesen, ha ez a kompromisszum kialakulna, és olyan javaslatról tudna dönteni a parlament, amely bírja az érintett felek egyetértését.
A másik dolog - amire Csépe Béla szintén részletesebben kitért, s én nem túl bőven beszéltem róla -, hogy a befektetések hozama, tartaléka felhasználható-e a folyó költségek finanszírozására. Elfogadom, hogy ez nem szép dolog, sérti azt a nemes elvünket, hogy hosszú távra alapozzuk meg a biztosítási önkormányzatok működését, hogy olyan tartalékokat építsünk be a rendszerbe, amik a következő években is biztosítják, hogy ne legyen kiszolgáltatva a minden éves járulékbefizetési teljesítéseknek, és ne legyen olyan szorosan kiszolgáltatva a minden évi állami költségvetési hiányoknak. Tehát indokolt az alapok önjáróságát, önjárási lehetőségét megteremteni bizonyos tartalékok beépítésével. Mégis azt kell mondanom, hogy bár ez nagyon szép gondolat, a realitásokkal mégis számot kell vetni. A realitás pedig ma Magyarországon az, hogy az állami költségvetés nem tudja magára vállalni azokat a terheket, amelyek egy vele szoros kapcsolatban levő, az államháztartás egy másik alrendszerét jelentő kasszánál ilyen mértékű tartalékolási és biztonsági készletezési lehetőséget tesznek lehetővé, miközben az állam arra kényszerül rá, hogy befektetéseit felszámolja. Tehát nemcsak arról van szó, hogy az állam az állami tulajdonú vállalatok jövedelméből, osztalékából szerzett bevételeit nem felhalmozási célokra, befektetésekre fordítja, hanem bevonja a folyó finanszírozási források közé, hanem arról van szó, hogy az állam fölszámol a privatizáció során állami befektetéseket, és az így kapott vételárat is kénytelen beforgatni a költségvetés finanszírozásába.
Ha tehát az egyik nagy közkassza - az állami költségvetés kasszája - olyan helyzetben van, hogy a privatizációból származó bevételeket is - tehát nemcsak a vagyon hozadékát, hanem a vagyon eladásából származó pénzt is - a folyó működés finanszírozására kell hogy fordítsa, azonközben nem lehet azt mondani, hogy egy másik közkassza, a társadalombiztosítás kasszája valahol váljon el ettől az egész rendszertől, és olyan feltételeket biztosítsunk a számára, amelyek mögött a garanciákat a költségvetésnek kell állni, és végül is arra a közkasszára hárítjuk rá a terheket. Azt gondolom, ebben a helyzetben méltányos javaslat az, hogy a befektetések hozadékát a társadalombiztosítási kassza is - legalábbis rövid távon - fordítsa a folyó kiadásainak a fedezésére.
Ennek a dolognak persze az a másik része, hogy jó lenne akkor nemcsak egy kicsit levegőbe lógóan érvelni arról, hogy milyen fontos beruházási programok folynak az egyes társadalombiztosítási alapoknál, és ezeknek az évközi leállítása milyen veszélyekkel járna, hanem valóban szeretnék látni egy tételes elszámolást arra nézve, hogy milyen befektetéseket hajtott végre a két önkormányzat ebben az évben; ezek a befektetések valóban olyanok-e, amiket nem lehet fölszámolni, hogy vajon - és hangsúlyozni szeretném újra egyéni képviselőként is -, az esetek egy részében a költségvetési törvény 29. § (3) bekezdésében megfogalmazott tiltással, korlátozással szemben végrehajtott beruházásokat, befektetéseket valóban nem lehet-e felszámolni. Ha ezt a tételes felszámolást látjuk magunk előtt, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz, és akkor valóban van értelme vitatkozni.
De amíg erre nézve nem kapunk egy elszámolást, addig mondhatja az egyik fél, hogy ezek nagyon fontos befektetések, és ezeket nem lehet felszámolni, a másik fél meg szintén mondhatja a magáét, hogy hiszen új befektetésekre nem is lett volna lehetősége a tb-alapoknak addig, amíg a forgóalaphoz kapcsolt megelőlegezési számlákat igénybe veszik a likviditásuk biztosítására, illetve ha ez megtörténik, akkor föl kell számolni befektetéseket és újakat nem hozhatnak létre.
Tehát hogy ne csak egymás mellett mondjuk ezeket az érveket, szeretném, ha kaphatnánk egy elszámolást arról, hogy valóban milyen befektetéseket eszközöltek az alapok, ezek jogszerűek voltak-e, és ha igen, milyen összeghatárok között gondolkodhatunk azon, hogy a maradékot valóban beforgassuk a pénztárak működésébe, folyó kiadásainak a fedezésére.
Azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket mérlegelni kellene, és az alapján érdemes majd meghozni a parlamentnek a döntését.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
