PAPP PÁL

Teljes szövegű keresés

PAPP PÁL
PAPP PÁL, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés külügyi bizottsága 1995. június 14-ei ülésén tárgyalta a szóban forgó határozati javaslatot és egyhangúlag támogatta, hogy az Országgyűlés az alkotmány 40/B. §-ának (1) bekezdése alapján járuljon hozzá a Sínai-félszigeten állomásozó békefenntartó misszióban való magyar részvételhez.
A határozati javaslathoz Sepsey Tamás képviselőtársunk nyújtott be három módosító indítványt, amelyek a szöveg pontosítását célozzák. A bizottság ezeket a módosító indítványokat is támogatta.
Az ülésen egy bizottsági módosító indítvány is született, erre külügyminiszter úr utalt, amelyben a külügyi bizottság - az ülésen elhangzott indokokra tekintettel - javasolja az egység létszámának 39 főről 41 főre való felemelését. A fentiek alapján tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy az országgyűlési határozati javaslatot, illetőleg az ahhoz benyújtott módosító indítványokat szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem