DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Ügyrendi kérdésben kértem szót, hiszen az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői ügyrendi indoklás formájában adták elő kivonulásuk okát. Ügyrendi felszólalásom nem ürügyként kívánja az ügyrendi javaslatot használni, hanem komolyan gondolom, amit mondani kívánok ennek kapcsán, méghozzá azt, hogy fölkérjük - de ennél határozottabb hangot is használnék szívesen - a Ház tisztelt vezetését, mármint megválasztott tisztikarát, hogy tegyen határozott lépéseket általában a parlamentben a személyeskedő, a rágalmazó hang eluralkodása ellen.
Azért teszem ezt a javaslatot frakciónk támogatásával, mert az a véleményünk, hogy a mai kivonulás, mármint az ellenzéki pártok, frakciók kivonulása és azt megelőző, nem szokványosnak nevezhető vita nem választható el attól a hangvételtől, ami a parlamentben az elmúlt hetekben eluralkodott, ami nemcsak az elmúlt hetekre volt, sajnos, jellemző, hanem gyakorlatilag ennek a koalíciónak az összeállása, gyakorlatilag a kormány megalakulása óta. Amit a kormánypárti képviselők, a kormány tagjai az elmúlt héten, elmúlt hetekben, elmúlt hónapokban az ellenzéki képviselőtársaktól kaptak, az nem szokványos parlamenti vitastílus a magyar parlamentben.
Nem szokványos, hogy a kormánypárti képviselők által támogatott javaslatokat, magukat a kormánypárti képviselőket tudatos nemzetárulással vádolják; nem szokványos, hogy a magyarság elleni összeesküvéssel vádolják a kormánypárti képviselőket; vádolják azt a pénzügyminisztert, aki feltehetően, még ha téved is - mint ahogy mindannyian képesek vagyunk tévedni -, az ország javát akarja.
Nyilvánvaló, hogy ez a hang - most már utólag persze könnyű ezt mondani -, szükségszerűen vezet olyan következményekhez, mint amilyen következményekhez vezetett ma.
Azt gondolom, persze itt most kormánypárti képviselők ülnek, de azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselők, a kormány tagjai nagy önuralmat mutattak az elmúlt évben, az elmúlt hetekben mindannak elviselésében, amit kaptunk.
Nem válaszoltunk, nem válaszoltak a kormány tagjai sem olyan hangon az esetek döntő többségében, mint amilyen hangon velük beszéltek.
A mai napról azonban kénytelen vagyok azt mondani, hogy bár emberileg érthető az előzmények után, de nyilvánvalóan politikai következményeiben nehezen kezelhető, ha a húr egyszer elszakad, ha egyszer elfogy a türelem.
Ami ma történt, talán elkerülhető lett volna, talán nem volt szükségszerű, de mindannyiunknak - és itt még egyszer szeretném megismételni az ügyrendi formában megfogalmazott mondanivalómat -, különösen a Ház tisztikarának, amelynek módja van egyes fölszólalások idején megszólalni, közbeavatkozni, mindannyiunknak kötelessége lenne, hogy további hasonló esetek megelőzése érdekében a személyeskedő, rágalmazó hangvételnek vegyük elejét. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem