DEUTSCH TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A főváros talán legszebb útvonalának, az Andrássy útnak a folyamatban lévő rekonstrukciója során megújulnak a millenniumi vasút feletti útpályák, a fasorok és az utat szegélyező járdák. A beruházó Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala elhatározása szerint a használatában is megújuló Andrássy úton, egészen pontosan az egykori lovagló úton biztonságos kerékpárút kerülne megépítésre.
A kerékpárút megépítésével és üzembe helyezésével a Kós Károly sétány év végére tehető teljes lezárását követően csökkenthető a körúti forgalom, s mind a Városliget, mind pedig a Duna-part könnyebben, gyorsabban elérhető a környezet szennyezése nélkül.
A főváros szinte katasztrofális közlekedési viszonyai, valamint az ezzel szoros összefüggésben álló súlyos légszennyezettség ismeretében megítélésünk szerint vitán felül álló kérdés, hogy Európa más nagyvárosaihoz hasonlóan minél több biztonságos kerékpárút épüljön.
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlékfelügyeleti Igazgatóságának vezetője 1995. május 24-én kelt levelében azonban azt írja, hogy a beruházó elhatározása szerinti kerékpárút tervezése az Andrássy út reprezentatív jellegével és a műemléki környezettel szemben támasztott műemlékvédelmi követelményekkel nem egyeztethető össze.
A Műemlékfelügyeleti Igazgatóság vezetője idézett levelében - nagyobb nyomatékot adva szavainak - hivatalos eljárás kezdeményezésével fenyegeti meg a Főpolgármesteri Hivatalt, amennyiben az nem módosít a kerékpárút építésére vonatkozó elhatározásán.
Mindezek alapján kérdezem tisztelt államtitkár asszonyt:
Magyarország fővárosában egy reprezentatív belvárosi útvonalon környezetvédelmi és közlekedési szempontból egyaránt nélkülözhetetlen kerékpárutat építeni - Európa valamennyi történelmi városával ellentétben - műemlékvédelmi szempontból nem lehet. Miért?
A hivatalos állami szerv véleménye szerint az Andrássy út szervizútján már műemlékvédelmi szempontokkal összeegyeztethető a kerékpárút építése. Miért?
Végül a Környezetvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak az ilyen és ehhez hasonló környezetvédelmi kérdésekkel szabad-e így törődnie? (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem