DR. FODOR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Képviselő úr azt a kérdést tette fel, hogy méltán viseli-e Mahatma Gandhi nevét a Gandhi Gimnázium. Azzal kell kezdenem a válaszomat, hogy a Gandhi Gimnáziummal és a Gandhi Alapítvánnyal kapcsolatban fontos tudnunk, hogy az alapítvány magánalapítványnak minősül, tehát az alapítvány és az alapítók maguk döntenek arról, hogy milyen nevet kívánnak viselni.
Ezért természetesen úgy gondolom, az ő szuverén joguk eldönteni a névviselést. De ha engem megkérdeztek volna erről, én azt mondtam volna, hogy méltán viseli ezt a nevet, mert maga Gandhi figurája azokat az eszméket és ideákat testesíti meg, amelyeket nyilván e gimnázium és alapítvány létrehozói is vallanak, vagyis a toleranciát, az egymás iránti megértést, a kisebbségek felé fordulást és a konfliktusok békével való megoldását.
Úgy érzem, a cigányság hazai helyzetében és problémáiban is rendkívül fontos egy ilyen magatartásminta, egy ilyen eszménykép, ha lehet ezt így mondani. Tehát én helyénvalónak tartom, de még egyszer mondom, nem az én dolgom és nem is mi dolgunk abba beleszólni, hogy milyen nevet választanak.
Azzal kapcsolatban, amit képviselő úr felvetett, nevezetesen, hogy beás cigányok járnak a gimnáziumba, ezáltal ők román nyelvet beszélnek - képviselő úr így fogalmazta meg a kérdését: nem lenne-e hasznos a román szellemi életből kiválasztani egy olyan figurát, akinek a nevét lehetne adni a gimnáziumnak -, ezzel kapcsolatban a következőt szeretném mondani. Félretéve, hogy ezt nem lehet az előbb általam felhozott okok miatt, de elvileg is annyi problémát érzek ebben az ügyben, hiszen bár a beás cigányok valóban román nyelvet beszélnek, mégsem hiszem, hogy bármilyen módon Romániához kapcsolhatók lennének. Hiszen mondjuk ez legalább olyan dolog, mint mondjuk az angol nyelvet beszélő írek sem angolnak vallják magukat. Körülbelül ez a helyzet a román nyelvet beszélő beás cigányokkal is. Ők beás cigányok és cigánynak vallják magukat. Nincs különösebb közük Romániához, azon túl, hogy a nyelv, amit beszélnek, döntően valóban onnan származik, ottani eredetű.
Tehát emiatt sem tartom indokoltnak ennek a kérdésnek a fölvetését. Ez - mondjuk - olyan lenne, mintha - mondjuk - azt vetnénk fel, hogy a Waldorf iskola, vagy a Don Bosco iskola, vagy Comenius nevét változtassuk meg olyan módon, hogy valamilyen, a kétoldalú kapcsolatokban szimpatikus figurának a nevét vegye fel az adott iskola, ne pedig az általános eszmei értékeit figyelje azoknak az embereknek, akiknek a példájára kíván hivatkozni a nevében is. Úgyhogy azt válaszolhatom képviselő úr, hogy egyfelől nincs közünk hozzá, másfelől, ha közünk lenne, akkor sem lenne helyes ennek a megváltoztatása, hiszen kívánatosak azok az értékek, amelyeket Gandhi fémjelez ma Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(15.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem