HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy a Televízió hatáskörével, a Televízió és a kormány viszonyával kapcsolatban sok minden rendezendő, és erre hivatott az a médiatörvény-tervezet, amely önök előtt fekszik, amelyet a kormány beterjesztett a parlament elé.
Érdekes módon senki nem talált kifogást abban, hogy például a kormánynak kellett jóváhagyni a Televízió szervezeti és működési szabályzatát, pedig ha úgy vesszük, végül is jobb lenne, ha nem a kormány hagyná jóvá.
A másik: a kormány, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda tényleg lefolytatott egy vizsgálatot a Televízió működésében a "New York-New York" műsor kapcsán, és ezzel összefüggésben kitért azokra a működési kérdésekre, zavarokra, amelyek a Televízió gazdálkodásában jelentkeztek. Ezt a jelentést Horváth Ádám jelenlétében a kormány megvitatta, és három csoportba sorolta azokat a feladatokat, amelyeket a Televízió elnökével egyetértésben el kell látnia a Televíziónak. Az első feladatcsoport végrehajtási határideje 1995. július 31., a másodiké szeptember 30. és a harmadiké 1995. december 31.
Tehát a Televízió vezetése elfogadta ezeket a javaslatokat, hozzálátott a gazdálkodás rendbetételével kapcsolatos feladatok végrehajtásához. De különben is: nem a kormányfő vagy a kormány bizalma itt a fontos, hanem a társadalomé, a nézőké, hogy azok elfogadják-e a Televíziót vagy sem.
Hadd tegyek még valamit hozzá: megítélésem szerint a Televízióban is nagyon komoly ésszerűsítéseket kellene végrehajtani a túlzott létszám, a létszám és a műsorkészítés viszonya és egyéb ügyekben. De bízom benne, hogy ezt már az új médiatörvény alapján fogják rendezni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem