KAPRONCZI MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelettel, a választ nem fogadhatom el, ugyanis a miniszter úr is valószínűleg emlékszik arra a gyermekkori játékra, ami úgy kezdődött, hogy Amerikából jött két ember, mesterségük címere - most úgy kellene folytatnunk, hogy mestersége címere: a jótékonykodó pénzügyminiszter.
A Bokros-csomag azonban nem jótékonykodás. Miniszter úr válaszából arra következtetek, hogy csak felületesen ismeri a magyar valóságot, gondolatai még Amerikában szárnyalnak. Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy kérdésem arra irányult, tudatosan vagy véletlenül bünteti újabb elvonással a kárpótoltakat. Lehet, hogy nem ez volt a célja a miniszter úrnak, de valamennyien tudjuk, hogy a törvényjavaslat benyújtását nem előzte meg hatásvizsgálat, így az elért hatás csak a miniszter urat lephette meg. Most már az egész ország láthatja, hogy a szakszerűtlen törvény-előkészítés milyen károkat okoz. Az országgyűlési képviselők a törvény szerint a tevékenységüket nem a miniszter érdekében, hanem a választóik érdekében kötelesek végezni. Egy épeszűnek nevezhető képviselő ezért nem fogadhatja el a miniszter úr nem e földön járó válaszát. Én sem fogadom el. (Közbeszólás: De nagyképű!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem